2019. április 27., szombat

Könyvfesztivál - 2019


Mi is az a Könyvfesztivál?
Ez egy minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi könyves esemény, amelyen rengeteg kiadó vesz részt, írók jönnek dedikálni, beszélgetéseket tartanak különböző témákról és sok-sok élménnyel gazdagodhatsz.
Idén 26. alkalommal állították fel a Millenárison, Budapesten a standokat, csütörtöktől-vasárnapig tart.

Én és a Könyvfesztivál
Kicsit ciki, de nem emlékszem, mikor voltam először itt. Talán 2011-12 környékén. Az biztos, hogy 2013 óta már vannak rá bizonyítékaim, találkoztam molyokkal, részt vettem beszélgetéseken, dedikálásokon, megismerkedtem emberekkel. Bár nem lakom nagyon messze a fővárostól, de mégis külön programnak számított, amikor szombatonként vonatra szálltam és aztán elkalauzoltam magam Budapesten. Azóta persze mindez megváltozott, mert jó rég óta járok fel a fővárosba, két éve pedig mindennap a munkám miatt. Az elmúlt években péntekenként mentem ki egy munkatársnőmmel, és bár már nem varázsol el annyira a dolog, legalább célirányosan tudok menni, egy óra alatt megjárunk mindent és így sem veszít az élvezeti értékéből.

Idei téma: magyar írók

Idén megfogadtam, hogy csak magyar írók könyveit veszem meg a Könyvfesztiválon. Azért jutottam erre a döntés, mert rájöttem, hogy alig olvasok már a magyar íróktól, főleg kortársaktól. Idén például csak Petőfitől olvastam, tavaly pedig egyet sem. Így körülnéztem, milyen új, nemrég megjelent könyveket találni, és egy párat felírtam magamnak. Ráadásul úgy érzem, így támogathatom a legjobban a kiadót is, hiszen közvetlenül tőlük veszem a könyveket.
Az idei szerzeményeim tehát:
Vivien Holloway: Mesterkulcs
Az első utam a Főnixhez vezetett. Nem tudtam még, melyik Holloway regénnyel jövök haza, mivel a Végtelen horizontot is kinéztem magamnak. A Mesterkulcsot azonban sehol nem találtam előzőleg a könyves oldalakon, így nagyon örültem, amikor megláttam. Igazán rövid könyv, remélem tetszeni fog. Az írónőtől olvastam már a Pokoli szolgálatot hat éve, az akkor nem annyira nyerte el a tetszésemet, de megígértem magamnak, hogy a következő könyveit elolvasom majd. Az írónő ráadásul csoporttársam volt a fősulin, így kötelezőnek is érzem, hogy behozzam a lemaradásomat.
Martin Kay: Eastern

Ezt az illusztrált regényt majdnem nem vettem meg, mert a Twister Mediánál megjelent Csóti Lili könyvével is szemeztem. Őszintén bevallom, hogy a fukarkodásom miatt esett a választás az Easternre, de nem bántam meg. Mondjuk csúnya mód elég előítéletes voltam magával az íróval szemben is, mert ahányszor láttam valamelyik facebook csoportban a hirdetését, mindig forgattam a szemem: persze, egy izmos pasi írt egy könyvet, biztos valami erotikus f*s. Szerencsére ezt sikerült lemosnom magamról, egyrészt mert nagyon jó értékeléseket olvastam a könyvéről, és magát az írót is bekövettem molyon, ahol igazán szimpatikussá vált, így nagyon-nagyon kíváncsi leszek erre  a könyvre!
Moskát Anita: Horgonyhely
Annyira gyönyörű a borítója! Moskát Anitával is régóta szemeztem, mivel pár sci-fi irodalom és a női írók kapcsolatával foglalkozó cikkben felmerült a neve. A Gabónál leltem rá a könyvére (bár szerintem nagyon el volt dugva), és nagyon örülök, hogy megvettem, mert a borítója élőben még gyönyörűbb, alig várom, hogy nekikezdhessek!
J. Goldenlane: Éjfél, Farkastestvér, A Szélhámos és a Varázsló

Na ez hirtelen jött nekem is. Mondjuk nem is értem, hogyan kerülhette el eddig a figyelmemet az írónő munkássága, hiszen régen sok fantasyt olvastam és imádom a vérfarkasokat, vámpírokat. A Delta Visionnél volt egy akció, hogy ha kettőt veszek, kapok egyet pluszban, így alap volt, hogy egyből kettőt viszek a kasszához. Jó vastag könyvek ezek 600-800 oldalasak, mégis olyan könnyűek, hogy sima ügy lesz cipelni őket.
Baglyos könyvtasi:
Ezt is a Twister Mediánál vettem. Már a tavalyi Könyvhéten is szemeztem ezekkel, bár nem vagyok benne biztos, hogy ugyanennél a kiadónál-e, mivel idén már több helyen is kapható volt. Tavaly azért nem vettem ilyet, mert túl nagynak tűntek, de rájöttem, hogy azokhoz a könyvekhez tökéletes, amelyeken valami arany színezés van (Könyvmolyképző - Arany Pöttyös könyvek) és nem akarom, hogy lekopjon.

Miket találhattok a Könyvfesztiválon?
Nagyon sok könyves standot különböző épületekben, legalább 20%-os akciókat, 500-1000 forintos vagy zsákbamacska dobozokat, dedikálásokat, étkezdéket és remélhetőleg jó időt :)

2019. április 22., hétfő

Nulladik poszt

Eljött ez a nap is, amikor létrehoztam a blogot. A Szederbor nevet kapta, Joanne Harris egyik - szerintem - nagyszerű könyve után. Mivel nagyon szeretek olvasni és sütögetni, arra gondoltam, jó lenne, ha lenne egy hely, ahol írhatnék minderről. Az persze kérdéses, hogy ez hány embert érdekel, de remélem, idővel csatlakoztok hozzám. Lesz majd szó ajánlókról, elkészített sütikről, és - remélhetőleg - hasznos információkról is. Hamarosan érkezem az első, igaz bejegyzéssel.