Régóta terveztem már írni erről a regényről, nem csak azért, mert a nyár egyik (ha nem a legjobb) olvasmánya volt, hanem azért is, mert - bár reméltem, de - nem hittem volna, hogy az Új örömök kertje után ennyire fog tetszeni az írónő másik regénye. Pedig azt se utáltam, de a fordítás nem tetszett, éreztem, hogy eredetiben kell beszereznem Waxman könyveit. Már a regény címe - avagy Nina Hill könyvmoly élete (ki hogyan fordítja magában) - megvett kilóra, a fülszöveget elolvasva pedig egyből megrendeltem.
A történet szerint Nina Hill - akit egyedül nevelt fel bohém, fotós, világjáró anyukája - könyvmolyként egy könyvesboltban dolgozik, kvízestekre jár, filmesteket tart, és teljesen jól elvan a macskájával, aki a Phil névre hallgat. Semmi szüksége pasira - hiszi ő -, se a rutinja megakasztására. Ezért is éri kedvezőtlenül, amikor kiderül, hogy édesapja, akit sosem látott, elhunyt, és az örökség elosztása miatt a család többi tagja látni szeretné.
Úgy érzem, a fülszöveg kicsit félrevezető, mert a család megismerése nem a legfontosabb szál a regényben. Ez inkább egy katalizátor - arra jó, hogy Nina kimozduljon a komfortzónájából és megálljon a lábán. Eleve a család felépítése teljesen más volt, mint vártam. Azt hittem, kapunk egy-két testvért, esetleg azok gyerekeit - ehhez képest Nina édesapja jóval idősebb volt nála, sok válással a háta mögött - ebből adódóan pedig Ninának mindenféle rokona lesz. Nagynénik, akik még suliba se járnak, özvegyek, akik rá se akarnak nézni, unokatestvérek, akik szerint csak a pénzre hajt. Szerencsére azért akad egy rokon, aki egyből elmagyarázza neki a családfát, ehhez többször vissza is lapoztam. Angol órákra tökéletes lenne ez a kis rész :)
Tehát a család egy része - amely egy Agatha Chrtise regény szereplőgárdájára hasonlít - azt hiszi, hogy Nina a pénzre hajt, a másik azonban örömmel fogadja. Azonban nem ez a regény fővonala. Nem jutunk el egy másik, álmos kisvárosba, nem ismerkedünk meg helyi, családi hagyományokkal. Igazából elég keveset is kapunk mindebből, de frissítő volt, hogy nem a megszokott családfát tárta elénk az írónő.
Nagyobb izgalmakat rejtenek magukban a kvízestek, amelyre Nina eljár egy pár barátjával. Itt tűnik fel nekünk a magas fiú, aki az ellenfél csapatában játszik. Ezeket a kvízmeccseket csak az amerikai filmekből ismerem, de jópofa dolognak tűnnek, nem lenne rossz, ha idehaza is lenne ilyesmi kulturális ismertséget fitogtató játék.
Mint ahogy az várható, a romantika is felüti a fejét, de teszi ezt mindezt édesen, éretten, cukin és kicsit szomorkásan. Nina introvertált, szorongó, pont elég neki az új család, egy új pasi meg aztán...
Kapunk még némi ízelítőt Los Angelesből is, ahogyan az Új örömök kertjében is, valamint az írónő ügyesen, eleinte alig feltűnően összeköti a két regényét, ami a rajongóknak ujjongásra adhat okot. Imádom az ilyen nüanszokat, legutoljára Sarah Addison Allennél tapasztaltam ilyet.
A regény tehát lényegében nem a családkeresésről szól, hanem az új dolgok megismeréséről, a határok feszegetéséről, a boldogság leírásáról. Meddig jó a négy fal között lenni? Mikor hazudtoljuk meg önmagunkat is, amikor azt mondjuk, szeretünk egyedül lenni? Mikor felejtjük el, hogy a megszokás és a rutin nem egyenlő a boldogsággal? Az írónő ezeket a kérdéseket járja körül Nina Hill bemutatásával.
Nagyon megszerettem ezt a regényt, igazán a szívemhez nőtt, ha van rá lehetőségetek, vagy szeretnének egy kicsit angolul olvasgatni, mindenképpen vegyétek meg!
