A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tervezem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tervezem. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 29., vasárnap

Karácsonyra tervezem

Alig vártam már az első adventet, bár nem is értem, miért, hiszen ez a mostani karácsony elég szomorkás lesz. Azonban az nem tántorít el attól, hogy karácsonyi tematikájú könyveket olvassak.

Tavaly jutott először eszembe, hogy az ünnep közeledtével vehetnék egy karácsonyi regényt, azonban csak Agatha Christie A karácsonyi puding novelláskötetéig jutottam, amiben nem is az összes történet játszódott karácsonykor. Idén emeltem a tétet, és három kis könyvet szemeltem ki az adventi időszakra. Lássuk, melyek ezek.


J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Ezt a kötetet még nővéremnek vettem valamelyik évben, és kíváncsi lettem rá, annyian dicsérik. December 5-6-án tervezem elolvasni, amikor a Mikulás jön. Mivel hétvégére esik, ráadásul hétfőn is szabadnapos leszek, így szerintem tökéletes olvasmány lesz.

Matt Haig: A Boy Called Christmas

Erre a könyvre Evelin miatt figyeltem fel, aki egy másik Haig könyvről mondott nagyon jókat. Ahogy megláttam, hogy ő írta ezt az ünnepi mesét, eldöntöttem, hogy kell egy ilyen is idén. Mivel magyarul nem kapható már, ezért angolul rendeltem meg - bár még nem ért ide. Remélem, december középig megkapom, mert nagyjából akkor tervezem olvasni.

C. J. Carmichael: A Bramble House Christmas

Az ebből készült hallmarkos filmet még tavaly láttam és nagyon tetszett! Egyből lecsaptam a könyvre is, szerencsére ezt már novemberben megrendeltem. Nagyon picike kötet (élőben pedig sokkal szebb a borítója), de szerintem karácsonykor, az otthon töltött öt napra tökéletes lesz!

Ti terveztek kifejezetten karácsonyi olvasmányokat?

2020. szeptember 7., hétfő

Őszre tervezem

A nyári poszt után ismét kedvem támadt szezonálisan összeszedni a következő pár havi olvasmányomat. Az évszakhoz mérten próbáltam olyan könyveket beválogatni, amelyek illenek az őszhöz: ősszel játszódó romantikus, boszorkányos fantasy/mágikus realizmus, Halloweenhez közeledve pedig thriller vagy horror. Lássuk is, melyek ezek.

Cukiságok



A Szerafina és a Fekete Köpeny című mesét már jó ideje kinéztem magamnak, és direkt őszre tartogattam. Nem szoktam gyerekeknek szóló történeteket olvasni, de annyira megtetszett a borítója és olyan jókat írtak róla, hogy muszáj voltam beszerezni.
A Boszorkányszezonról leginkább azt hallom, hogy kedves, mivel a családról szól - már amennyire kedves egy pogány, fekete mágiát művelő és Sátánt dicsőítő regény. De ezt most fogadjuk el :D. A sorozatot - főleg az elejét - nagyon szerettem, és alig várom, hogy ebbe is belekezdjek.
Az Egy nap talánt is évekkel ezelőtt felvettem a kívánságlistámra, de valamiért mindig hagytam magam lebeszélni róla. Most egy barátnőm adta kölcsön, mert szerinte tetszene nekem és mivel úgy emlékszik, hogy a történet egy része ősszel játszódik, biztos helye lett a listában.

Hangulatosak



Megelőlegezem ezeknek a könyveknek ezt a jelzőt, de mivel az egyik mágikus realizmus, a másik gótikus, a harmadik meg Joanne Harris, ezért szerintem érthető az elvárásom.
A Kékszeműfiú a DarkHarris kategóriába tartozik, vagyis nem olyan kedves, családias, kisvárosi, mint mondjuk a Csokoládé vagy a Szederbor, hanem talán jobban hajaz az Aludj kislány thriller érzetére. Az írónő ezen könyve is régóta listás volt már, de nehéz volt beszerezni. Idén azonban sikerült, és alig várom, hogy megismerkedjem a St. Oswald tanulóival.
A Melmoth egy gyönyörű, gótikus könyv, amitől egy kicsit tartok, mert eddig ezzel a zsánerrel nem barátkoztam annyira össze, de bizakodom a kellemes csalódásban.
Az angol The Sparrow Sisters egy hirtelen felindulásból beszerzett regény, amelyet fülszövegében Alice Hoffmanhoz, Beth Hoffmanhoz és a Witches of East End írónőjének könyvéhez hasonlítanak. Reménykedem, hogy a The Story Sisters után ez egy leheletnyivel bájosabb mágikus realizmus lesz.

Félelmetesek


Muszáj egy kis borzongást is belevinni az őszi estékbe, ez már csak hozzátartozik az évszakhoz.
A Sóbálványt másfél év után sikerült beszereznem. Sokakkal ellentétben nekem nagyon tetszett a Hill House szelleme, ezért már fel is készültem lelkiekben, hogy ettől a novelláskötettől se fogok nyugodtan aludni.
Kingtől rég olvastam már tetszetős horrort, a Tortúra volt utoljára, ami teljesen "elvarázsolt". Remélem, a Borzalmak városa is hasonló hatással lesz rám - vagyis ezt sem tudom majd letenni!
A Madarak a dobozban című könyvet hirtelen felindulásból hoztam el a könyvtárból. Két barátnőm szerint is ijesztő volt - a filmet mondjuk már láttam, de szerintem emiatt nem leszünk rosszban.

2020. július 8., szerda

Nyárra tervezem

Végre megérkezett a jó idő, és arra gondoltam, összeszedem, hogy a következő két-három hónapban (hátha még szeptemberben is tombol a kánikula) milyen nyáron játszódó, nyári hangulatú könyveket olvassak. Lehet, hogy nem mindegyik passzol ebbe a kategóriába, nem tudom, ránézés és érzés alapján döntöttem.

Újraolvasás




Az Amy és Isabelle-t hat éve olvastam, míg a Tíz kicsi négert körülbelül tizenkettő. Úgy rémlik, az Amy és Isabelle a tömény nyári melegben játszódik, innen emlékszik vissza anya és lánya az ősztől tavaszig tartó tanévre. Kemény könyv, nagy hatással volt rám, kíváncsi leszek a mostani benyomásra.
Agatha Christie leghíresebb könyve meg talán inkább borongós, de egy szigeten játszódik, és kell valami borzongató is a nyári estékre.

Cukiságok




A kis francia panzió aranyosnak tűnik; bár sosem jártam Franciaországban, de panziót egyszer szeretnék. A borítóról is a jó idő jut eszembe. 
A Debbie Macomber könyv a Cédrusliget sorozatának első része. Ebből készült 2013 környékén egy hallmarkos sorozat is, ott a tájat és a kisvárosi hangulatot, a mindenki-mindenkit-ismer aspektust nagyon csíptem. Megpróbálkoztam magyarul is az első résszel, de a sok asszonyozástól a falat kapartam. Ha az eredetiben womant használnak, legalább magamban mondhatom, hogy . Nem tudom, milyen lesz, mivel az írónő legutóbbi könyve nem tetszett, de azóta ismét eldöntöttem magamban, hogy cuki romantikust csak tavasztól-őszig olvasok.
Abbi Waxman könyve is a másikkal együtt jön Bookdepóról, várom is őket nagyon (csak ideérnek nyár végéig...). Az Új örömök kertjétől bár hátast nem dobtam, és végig ott volt bennem az a fránya kis érzés, hogy szerintem ez eredetiben jobb lenne, de azért tetszett. Így akadtam rá az írónő másik könyvére, amely a leírás alapján nagyon nekem valónak tűnik (az introvertált könyvmoly sosem látott apja meghal és kiderül, hogy arról az ágról tárt karokkal fogadná a hatalmas család, azonban Nina ettől egy kicsit megrémül).

Kölcsönbe




Az Emma a könyvtárból van (végre újra mehettem), elég régi kiadású, de mivel meg akarok ismerkedni Jane Austen munkásságával, ideje belekezdenem. Van, aki kifejezetten jó kezdésnek tartja az Emmát, van, aki Austen neve hallatán is a szemét forgatja, így tényleg nem tudom, mit várjak. Az biztos, hogy az új Emma film előzetesében hallható zene megvett kilóra, valamint a tény is, hogy az 1995-ös Spinédzserek alapja is ez a mű.
Az Olvass és szeress! (de utálom a felszólító címeket) érdekelt már a megjelenésekor, de olyan rosszakat olvastam róla, hogy levettem a listámról. Szerencsémre (?) egy barátnőm kölcsönadta, és mivel a borítóról a nyári hangulat ordít, kénytelen leszek belekezdeni, de legyen kellemes csalódás!

Illene már...




Úgy érzem, Pat Conroy regénye már lassan 10 éve a nyomomban jár, hogy olvassam el. Először a fősulin dicsérte a filmet a professzor (mondván ez egy nagyszerű történet egy családról), majd ráakadtam a piacon, aztán egyik kedvenc íróm, Mary Alice Monroe is sokszor emlegeti, mint a Dél egyik legjobb íróját. Csak az tántorított el eddig, hogy meglepően nehéz a könyv és túl fehérek a lapok (kezdő Könyvmolyképzős kiadás). Remélem, ez is kellemes csalódás lesz.
Az eastwicki boszorkányokból készült egy film, ugye, elég híres. Nos, én itt hallottam életemben először csúnya szót. Meg is ragadt, bár a filmből semmit nem értettem, és amikor 10-12 éve kivettem a könyvtárból a könyvet, és elolvastam 50 oldalt, abból se. Azonban a 21. század kiadó olyan szép köntösbe bújtatta, hogy muszáj vagyok egy újabb esélyt adni neki. Kíváncsian várom a megismerkedést.

Ezeket tervezem nyárra, remélem, sikerül elolvasnom mindegyiket (ha nem, majd marad következő nyárra). Nektek van kifejezetten nyári hangulatú kedvenc regényetek? :)