Farkas Andrea: A főnök ajánlata

Az év első olvasmánya volt a karácsonyra kapott romantikus, néhol humoros chick lit, és bár eleinte tartottam tőle, kellemes meglepetésnek bizonyult. 

Farkas Andrea debütáló regénye az Erawan kiadónál jelent meg a tavalyi évben. Ha nincs Tüncike barátnőm, szerintem sose olvastam volna el. Egyébként szeretem az ilyen barátságokat, ahol a másik egyszerűen rá tud érezni, hogy milyen könyvek tetszenének neked. Edith Wharton rajongásomat is neki köszönhetem, azonban A főnök ajánlata messze nem szépirodalom, történelmi se, így gyanúsan forgattam a a kezeim közt hónap elején a még feldíszített karácsonyfa fényénél. Bátorított az a gondolat, hogy egyrészt a romantikus és chick lit olvasmányok iránt jóval kritikusabb mrkssztr barátnőmnek is tetszett a bunkó Iván és szelíd Lia története, illetve hogy molyon 97%-on állt (most már "csak" 96%) a százaléka. Vagyis ez egy nagyon jó könyv - annak kell lennie!

Kezdeti viszonyunk kicsit úgy alakult, mint Lia és Iván története. Nézegettem, méricskéltem, felvontam a szemöldököm, de aztán kb. 120 oldal után teljesen magába szippantott a regény, jól kezelte magát (értem ez alatt, hogy érzésem szerint rátalált a hangjára, hitelességére), vicces volt, igazi érzelmi hullámvasútként lehetne jellemezni a romantika körül kibontakozó drámát.

A történet igen... életszerűtlen (?), több sebből is vérzik egy csomó dolog (legalábbis az elején), az ismert sztereotípiára épített álomkép nem a legjobb üzenetet közvetíti a nőknek/lányoknak, mondjuk ezeken túl lehet lépni - de igenis fontos kiemelni ezeket a zavaró tényezőket. 

Tehát a történet szerint Lia évek óta egy csúcs-wellness központban dolgozik Budapesten, és ezt a csúcs dolgot tényleg így kell érteni. Jelenlegi főnöke (akihez Liát kb. akarata ellenére osztották be, és nem is tud frissen megnevezett pozíciójától szabadulni) egy bunkó, agresszív, mindenkit lenéző, emberszámba nem vevő példakép plasztikai sebész (az megvan, hogy a sebészeket néha szadistának tartják, hiszen kinek okoz örömet felvágni valakit? Legalábbis főiskoláról ez annyira bennem maradt, mint az implantátum Iván pácienseiben) - igazi főnyeremény, gondolhatnánk. (Aki egyébként azt reméli, hogy ezzel a regénnyel betekintést nyer az orvos szakma eme részébe, az csalódni fog.)
Mivel a regényt a kezdő írókra oly jellemző egyes szám első személy és jelen idő jellemzi (ah), ezért nem csak Lia önbizalomhiányos és magáért kiállni nem tudó monológjait ismerhetjük meg, hanem Iván szívszaggató bánatát, amiért egyéjszakás kalandjai mellett még a jó édes anyja is tépázza idegeit azzal, hogy legyen már egy valamirevaló barátnője. Iván, mivel sem az étterem nevét és címét, ahová tart, nem képes megjegyezni, éppen Liával chatelget, hogy munkaidején kívül dolgozzon már még egy kicsit, amikor is hogy hogy nem, benyögi anyjának új barátnője nevét: Lia. Ezek után egyenes úton kiszámítható a történet. Vagy mégsem?

Higgyétek el, tényleg élveztem ezt a regényt, még ha pökhendi stílusom nem is erre hajaz. Csak hát na, azért vannak benne dolgok, meg az egész sztori annyira abszurd. Sablonos, hisz Iván, aki - minden, csak nem álompasi - gazdag, jóképű, fitt, de egy bunkó, aki csak egy nőnek adja meg magát, míg Lia szürke kisegér, de a férfi csak miatta... hát, nem megváltozik, csak vele éppen kedvesebb lesz.

Nagyon lendületes a regény, főleg a nevezetes 120. oldal környéke után, amikor kimozdulunk Magyarországról, és tényleg egész hitelesek az érzelmek, a karakterek hús-vérkék, megfoghatóak, van benne cselszövés, meg minden, ami kell egy élvezetes olvasáshoz. Szóval ilyen tekintetben totál meglepett a könyv, nagyon élveztem, drukkoltam a párosnak, és csak úgy pörögtek az oldalak.

Azonban azért afelett nehéz szemet hunyni, hogy karakterfejlődés nem igen történt, Iván ugyanúgy megmaradt bunkónak, csak éppen az a fajta bunkó, aki a párjával meg úgy viselkedik, mint egy menhelyi, szeretetéhes kutya. Lia pedig ugyanúgy nem tud nemet mondani és karrierje helyett megfelelési viszketegsége van, de azért van egy jó egzisztenciával rendelkező, dögös pasija, aki vele nem bunkó. Ez is egy álomkép - csak nem az enyém, ezért húztam a számat, na.

Mondom, akármennyire élveztem abban a három napban ezt a történetet, azért a hibáitól, de főleg az üzenetétől nehéz így utólag elvonatkoztatni. Nyilván lehet mindezt a helyén kezelni, de az ilyen karakterek még mindig toxikusak szerintem. Az élvezetes stílus azonban és az írónő érezhető intelligenciája megmenti attól, hogy a falhoz csapjam, helyette totál bekebelez és nem tudom, hogy csinálta. Hogy elolvasom-e a folytatást is? Hogy a viharba ne!

Szénási Krisztina: Kacskaringó - vendégblogger

A mai bejegyzés egy vendégblogger, Péntek Tünde könyvajánlója lesz, aki egy, az Erawan kiadónál megjelent chick litet olvasott el nemrég. (Hamarosan én is jövök egy hasonló könyvvel - amit Tünditől kaptam karácsonyra, és irtó hamar kivégeztem!)

Olvassátok sok szeretettel :)

A „kapuzárási pánik” fogalmát senkinek sem kell bemutatni, még ha korunknál fogva nem is vagyunk érintettek benne, pontosan tudjuk, mit jelent, hiszen napjainkban úgymond „divatos” kifejezés, és rengeteg kortárs mű, illetve pszichológiai szakirodalom foglalkozik a jelenségkörrel. Ellenben, hallottuk már a „kapunyitási pánik” kifejezést? Szénási Krisztina második regényében alaposan bemutatja nekünk, hogy miről is van szó, és mi olvasók, talán arra is rájövünk, hogy egyáltalán nem ismeretlen számunkra a dolog.

Szénási Krisztina az Erawan Kiadó egyik felfedezettje, aki a 2019 novemberében 30 nap alatt írta meg első, Születésnap című könyvét a „Benned is van egy regény? Fejős Éva zárt írócsoportja” által meghirdetett kihívás keretében, és azon szerencsés három szerző között volt, akinek kiadták a művét. A Születésnap különlegessége, hogy egyetlen nap történését meséli el 15 karakter monológja által, akiket egy családi ünnepség köt össze. Tulajdonképpen a társadalom összes korosztálya megszólal a könyvben, mindenkinek megvan a maga keresztje, melyet leginkább egyedül cipel, habár egyesek számára sorsfordítónak bizonyul a születésnapi összejövetel. A lényeg, hogy az alapvetően drámai kezdés után igencsak meglepő volt, hogy Szénási Krisztina második könyve kifejezetten csajosra és fiatalosra sikeredett.

A Kacskaringó főhőse Lili, akinek életét a diplomaosztójától eltelt hét éven keresztül követhetjük nyomon. Lili és barátai tökéletes tükröt mutatnak mindarról, amit a mai huszon- és harmincéves korosztály a saját bőrén tapasztal. Kezdve onnan, hogy az ember milyen csodálatos álmokkal jön ki az egyetemről és mennyire arcon tudja vágni a valóság, amikor nem talál az elképzeléseinek megfelelő állást, végül már annak is örül, ha egyáltalán felveszik valahova. Aztán előbb vagy utóbb eljön az a fázis, amikor kezd kiégni a kényszermunkahelyen és rájön, hogy nem erre hivatott, nem ezzel szeretne foglalkozni élete végéig – csak hát váltani sem olyan könnyű. Emellett ott van a párkapcsolati hullámvasút: ha nincs senkije, akkor azért nehezedik az emberre túl nagy nyomás, ha pedig van, akkor sem fenékig tejfel az élet, mert egyrészt a mai fogyasztói társadalomban bárki könnyen lecserélhető és pótolható, másrészt egy hosszútávú kapcsolatért mindkét félnek meg kell dolgoznia, és huszonévesen ez sem feltétlenül klappol. Ráadásul úgy még frusztrálóbb a helyzet, amikor a közösségi médiában azt látni, hogy a hasonló korú ismerősök közül már sokan házasodnak, családot alapítanak – és persze mindenki csak a cukormázat nyomatja, hogy milyen boldog és irigylésre méltó élete van. És ha ez még nem lenne elég, olvashatunk lakhatási problémákról és mamahotelről, mérgező kapcsolatokról és megcsalásról, pályaelhagyásról és külföldre költözésről, elhamarkodott döntésekről és merész lépésekről – mindenről, amit bohó ifjúként elkövettünk.

Annak ellenére, hogy komoly és valós problémákat feszeget a könyv, mégsem mondható nehéz olvasmánynak. Stílusa kifejezetten könnyed és nagyon olvastatja magát. Lili karaktere kedvelhető, és habár gyakran a műfaj sablonjainak megfelelő módon viselkedik, mégis érdekfeszítő a történet, nem könnyű letenni. Különösen izgalmas a Kacskaringót huszon- vagy harmincévesen olvasni, hiszen pontosan e korosztályról szól a könyv, és talán inspirálóan is tud hatni, ha az olvasó éppen egy zsákutcában érzi magát. Ha pedig már elégedett az életével, akkor egy nosztalgia utazáson vehet részt, és végül sóhajthat egy nagyot, hogy hál’ istennek túlélte a kapunyitási pánikot, és ezek szerint nemcsak ő bénázott felnőtt élete kezdetén, hanem ez mindenkivel megesik. Nem könnyű felnőni, manapság különösen nem, de ahogy a Kacskaringóból is kiderül, előbb vagy utóbb minden a helyére fog kerülni, csak legyünk türelemmel.