A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallomás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vallomás. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 8., csütörtök

Sokáig elvoltam, hiába

Az egyik kedvenc könyvem, a Száll a kakukk fészkére című könyv utolsó sora a cím, amit olykor egész elcsépelt módon használok már mindenkori élethelyzetemre, annyira tetszik.


Tudom, nincs sok (?) olvasóm, és talán észre se vettétek, hogy két hónapja nem született poszt, de ezen szeretnék a jövőben változtatni.


Régen egészen kreatív voltam, blogoltam 5 éven keresztül (akkoriban Üstökös néven), videókat vágtam, photoshopot tanulgattam, írtam. Aztán valahogy tényleg felnőtt lettem, elköltöztem szüleimtől, munkám lett. Abbamaradt a blog, a videókészítéstől már akkor elköszöntem, amikor kiderült, nem tudok ebbe az irányba mesteren tovább tanulni, és bár még eljártam egy kiadványszerkesztői 2 éves OKJ-s képzésre, nem hozta meg a várva várt eredményt, nem tudtam elhelyezkedni a szakmában. Viszont amióta lett "rendes" (értsd: irodai) munkám (heti 42 óra, heti 15 óra ingázással), azóta egyre inkább eltűnt a kreatív oldalam. Olykor-olykor még megpróbálkoztam a különféle DIY (csináld magad) dolgokkal, főleg ősszel. Készítettem ajtódíszt, dekupázsoltam, hasonlók. Azonban az utóbbi egy-két évben a kreativitási szintem a nullával lett egyenlő. Elkezdtem ezt a blogot, de úgy éreztem, egy bekezdést nem tudok megírni úgy, hogy ne legyen minden szó rossz helyen benne. Nem éreztem azt a régi szenvedélyt, és lusta voltam mindent előről újrakezdeni. Nem is igazán tudtam, hogyan kellene belefognom a blogírásba, miről írjak? Könyvekről, egyértelmű, de mi érdekel még? Így jött a sütés, mert mostanság sokat sütögetek. De tudjátok, hogy van ez, ír az ember 1-2 posztot, amire nem jön semmi reakció - oké. Aztán ír megint, azokra se semmi, és úgy érzi, á minek. Pedig bizony az írás gyógyír a léleknek. Miért ne írhatnék akkor csak magamnak? Aki elolvassa, remélhetőleg örömét leli benne, ha meg senki, akkor is - nekem jól esett.


Így elhatároztam, hogy kicsit átalakítom majd a blogot, és nem összefoglaló-jellegű posztok lesznek, hanem azokról a könyvekről írok, amiket elolvastam. Írok majd azért sütikről is, meglátjuk, mekkora erre az igény. Remélem, azért velem maradtok :)