2019. október 31., csütörtök

Octover - októberi zárás

Imádom ezt a szót, hogy oktover, az angol nyelv néha olyan frappánsan kifejező. Lássuk hát az e havi összefoglalót.


Ezeket olvastam:
Ian McEwan: Dióhéjba zárva - szenzációs élmény volt.
Louisa May Alcott: Kisasszonyok - nagy csalódás.
Agatha Christie: A ferde ház - tök jó rejtvény.
Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya - ez is csalódás volt, igazából felidegesített (nem tudom, lesz-e róla poszt).
(Arthur C. Clarke: A város és a csillagok - folyamatban, de eddig tetszik, érdekes.)


Ez a hónap is hullámvölgyes volt, jó lenne már egy csalódásmentes havat zárni.


Ezeket vettem/cseréltem:
Nicholas Sparks: Első látásra - antikváriumból 1200 forintért.
Arthur C. Clarke: A város és a csillagok - szintén antikváriumból 1200 forint.
Ian McEwan: Mézesmadzag és
Joanne Harris: Kékszeműfiú - kolléganőmmel elcserélve két Amanda Stevens kötetért.


Igazán jól megúsztam ezt a hónapot, és mivel most megpróbálok arra törekedni, hogy inkább használt könyvet vegyek, mintsem újat, szerintem többször is el fogok látogatni a Gárdonyban felfedezett antikváriumba.


Ezek kerültek fel a kívánságlistámra:
Susan Kay: A fantom
Victoria Schwab: Az Archívum
Stephanie Garber: Caraval
H. P. Lovecraft: Onnan túlról
Addison Cole: Olvass és szeress!
Fodor Marcsi – Neset Adrienn: 50 elszánt magyar nő
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Tűz
Celia Rees: Bűbájos Mary
Blake Crouch: Wayward Pines
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak?
Agatha Christie: Az alibi
Agatha Christie: Örök éj
Agatha Christie: A karácsonyi puding
Agatha Christie: Halloween és halál
Robert Beatty: Szerafina és a Fekete Köpeny
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Nora Roberts: A mágia útjai


Á, alig viszem túlzásba.


Ezeket a sorozatokat/filmeket kezdtem el/néztem meg:
Chilling Adventures of Sabrina - befejeztem, összességében tetszett, bár a második évad, olyan tipikusba ment át.
The Affair - hamarosan vége az egész sorozatnak, szerintem fogok írni róla, mert szenzációsnak tartom!
The Haunting of Hill House - három nap alatt ledaráltam, és sokakkal ellentétben nekem nem tetszett, a könyvet jobbnak tartom.
The Good Place - imádom, a mostani, negyedik évad lesz sajnos az utolsó, de szerintem jobb is lezárni most; mindenesetre hiányozni fog.
Mindhunter - az első évad után nagyon vártam a másodikat, a könyv is tervben van. Sok helyen olvastam, hogy nem tartották olyan jónak, de szerintem ez is érdekes és elgondolkodtató volt.
Daredevil - egy részt néztem meg eddig, meglátjuk, lesz-e belőle második.


All of My Heart trilógia - hallmarkos cuki filmek, kettő ősszel játszódik, így kötelező volt.
Over the Moon in Love - szintén hallmarkos, őszinek kikiáltot film, de semmi őszies nincs benne, komolyan mondom, még egy lehullott falevél se. Egyébként aranyos volt ez is.
Love, Fall & Order - szintén hallmarkos, igazi, őszi film, amiben van őszi fesztivál, termelői piac, tökök, pulcsik, és minden narancssárga-barna színekben pompázik.
Zombieland - a tévében kaptam el, és annyira berántott, hogy nem bírtam elkapcsolni. Vicces, mégis megható, lehet, a második részt is megnézem moziban.
(Ma pedig Halloween alkalmából megnézem újra az Addams Familyt)


Vége a másik kedvenc őszi hónapomnak is, most már jön a nyirkos, esős, szeles, borús november. Az óraátállítás is kissé összezavart, de legalább egyelőre világos van, amikor elindulok otthonról. Örülök, hogy kihasználtam a szép időt, sokat sétáltam a kutyámmal, és minden tele volt lehullott falevelekkel, néha még sünit, mókust is láttam.


Nektek hogy telt az október?



2019. október 26., szombat

Témázás - Ezért imádom a velencei könyvtárat

Már évek óta látom kedvenc bloggereimnél ezt a tematikus posztot, amikor időközönként mindannyian körbejárnak egy-egy témát. A nevekre kattintva elolvashatjátok, amit a többiek írtak: PuPilla, Dóri, Marianna Czene, Nikkincs, Sister. A mostanihoz én is csatlakozom, mivel nagyon szeretem az itteni könyvtárunkat. Leírnám, hogy nálam hogyan kezdődött a kötődés, hogy milyen a velencei könyvtár és hogy mik a pro-kontra érvek.

A korai évek
Volt egy időszak 8-9 éves korom környékén, amikor elkezdtek érdekelni a könyvek, és még a régi helyen, ahol éltünk, beiratkoztam az iskolai könyvtárba. Sajnos ez nagyon szegényes volt, hatodikos koromban meg is szűnt, és onnantól kezdve szó szerint könyvespolcok között ültünk, több tanterem tele volt könyvekkel. Ezt annak idején egyáltalán nem tudtam értékelni, mivel a könyvek iránti érdeklődésemet kifullasztották a kötelező olvasmányok.

A velencei könyvtár
16 évesen költöztünk Kápolnásnyékre, azonban azt hiszem, akkoriban itt nem volt igazi nagy könyvtár, és mivel a velencei annyira gyönyörű (lásd lejjebb) és közelebb is esett a lakhelyemhez, beiratkoztam. (Azért az iskolai könyvtárból is kivettem ezt-azt, Joanne Harris könyveivel és Babits Mihály gólyakalifájával is itt ismerkedtem meg.) Számomra hatalmas megkönnyebbülés és élmény volt a beiratkozás, mivel azelőtt alig volt pénzünk könyvet venni. Emlékszem, akkoriban szerettem meg Nicholas Sparksot, és A leghosszabb út című könyvére úgy dobtuk össze anyukámmal az ötforintosokat. A könyvtári díjra is egyébként. Szóval számomra nagyon megérte, hogy évi 7-800 forintért rengeteg könyvet vehetek ki. Most összeszámoltam, és 2011 óta 50+ könyvet kölcsönöztem ki. A könyvtár nagyon sokszor egyfajta menedék volt, egy hely, ahol hódolhattam a szenvedélyemnek és emiatt nem kellett furának éreznem magam. Gimis koromban egy órát simán eltöltöttem ott, mindent megnéztem, és hetente-kéthetente jártam oda. Gyalog öt percre van tőlem, egy kisebb kastély volt régen az épület, a Velencei-tóra néz, szóval csodálatos látványt nyújt az év minden szakában.

A két könyvtáros is nagyon kedves; ha épp nincs senki, akkor képesek vagyunk 10-20 perceket beszélgetni akár könyvekről vagy a kisvárosi programokról. Nagyon figyelnek a visszajelzésekre is, külön polc van a krimiknek, ifjúsági/VP-s, sci-fi könyveknek. Valamint a kisgyerekeknek is külön részleg van fenntartva. Ajánlanak is, ha nem tudom, mit olvassak, de félre is teszik, ami kell. Nagy megtiszteltetés volt pl. amikor kikérték a véleményemet, hogy milyen sci-fi könyveket szerezzenek be (nem mintha akkora sci-fi guru lennék, de egy időben sok ilyen könyvet vettem ki).

Az elmúlt években nem jártam annyit ide, mivel ahogy lett munkám és pénzem könyvekre, nagyon jólesett, hogy megvehettem és a polcomon tudhattam őket. Így csak egy-egy alkalommal ugrottam be, akkor is hamar végeztem. Ekkoriban kezdődött, hogy kivettem többet is, amiket el sem olvastam, és így vittem vissza. Szörnyű bűntudatom támadt, folyton az járt az eszemben, hogy valaki biztosan ezt keresi, én meg csak itt tartogatom magamnál. Fogalmam sincs, hogy alakulhatott így a helyzet. Valószínűleg átestem a ló túloldalára. Idehaza volt már 40+ olvasatlan könyvem, annyit összevásároltam, és elszámítottam magam. Ráadásul sokszor olyanokat vettem ki, amiket igazából el sem akartam olvasni...

Szerencsére ez a szakasza az életemnek megszűnt, az elmúlt hónapokban arra törekedtem, hogy tényleg olyat vegyek ki, amit el is olvasok, és nem hatot egyszerre, hanem csak egyet-kettőt. Mindig annyit veszek ki, amennyit visszavittem, és a határidőt is próbálom tartani! Mivel már nem tartom annyira fontosnak a materiális javakat, nem fut át az agyamon, hogy ó, ezt nem veszem ki, mert a magaménak akarom tudni. Helyette az érvényesül, hogy az élményt szeretném megszerezni, és ha vissza kell vinnem a könyvet, az azt jelenti, hogy más is hozzájuthat ehhez, az élmény pedig velem marad, nem feltétlenül kell hozzá a könyv. Ha pedig nagyon tetszett, akkor egyszer úgyis megveszem magamnak, hogy újraolvassam.
Összességében imádom a velencei könyvtárat, az egész miliőjét, hangulatát, ha erre jártok, ugorjatok be!

Útban a könyvtár felé (amúgy minden nap elsétálok erre, mivel a vasútállomás is erre van)


Nem igazán látszik, de az ott a Velencei-tó, csak aznap épp hogy feloszlott a köd



Érvek a könyvtár mellett:
- évente csak egyszer kell tagsági díjat fizetned
- több könyvet is kivehetsz egyszerre
- akár órákat is nézelődhetsz a könyvespolcok közt
- szocializálódhatsz, beszélgethetsz másokkal könyvekről
- bizonyos könyveknek könyvtári illatuk van
- kimozdulhatsz
- ha nem tetszik a könyv, semmi gond, visszacsaphatod a többi közé
- vannak író-olvasó találkozók

Érvek a könyvtár ellen:
- nem tarthatod meg a könyveket
(más nem jut eszembe)

Ti szoktatok könyvtárba járni? Mióta jártok, van valami emlékezetes sztoritok?

2019. október 24., csütörtök

Sorozatok őszre

Jöjjön még egy őszi témájú poszt, amelyben olyan sorozatokat mutatok be, amik szerintem igazán jó választások lehetnek őszre.


1. Klasszikus, családi sorozatok








Gilmore Girls (Szívek szállodája)
Ha erre a sorozatra gondolok, mindig ez a kép jut eszembe:






Nem csoda hát, hogy most ősszel is elindítottam, és rendszerint ez megy a háttérben. Ez még tipikusan az a sorozat volt, amelyben egy évad (kb.) 22 részből állt, ősszel indult, tavasszal végződött. Így főleg az első 5-7 rész totál őszies, kapunk hálaadásnapi és halloweenes epizódot is. A háttérben sok a narancs-barna szín, a tökök, a színes falevelek, így tényleg nem csoda, ha sokan az ősszel azonosítják a sorozatot.
Bár én szívem szerint csak a harmadik évad végéig bírom elviselni szeretem a sorozatot, ilyentájt tök jó újranézni.




Everwood
Gyerekkorom egyik kedvenc sorozata volt, emlékszem, még anyukám is nézte. Az erdős tájkép, a hatalmas hegyek, amelyek meghúzódnak a háttérben és azok a barnás színek egészen megmaradtak bennem, és erről a sorozatról is leginkább az ősz jut eszembe. A zenéje a mai napig a fülemben cseng. Ideje lenne újranézni, mert már kezd megfakulni.


2. Spooky, kellemesen ijesztő sorozat






Chilling Adventures of Sabrina
Az eredeti, nagyon viccesnek és lánykásnak tűnő sorozatot sosem néztem, ez azonban nem gátolt meg abban, hogy szeptember vége felé elkezdjem és ledaráljam a mostanit. Mi sincs ennél halloweenesebb. Már a kezdő mondat is erre utal. Olyan az egész sorozat, mintha folyamatosan Halloween lenne, de legalábbis ősz. Sabrina ruháit is imádom, a harisnya, szoknya, garbó neki ráadásul roppant jól áll. Van itt ködbe rejtőző ház, fekete macska, tökök, recsege-ropogó avar, és természetesen boszorkány, démon, sátánizmus, maga a sátán, meg amit akartok. Nem félelmetes, de nem is bájos.


Supernatural
Még tinikoromban abbahagytam ezt a sorozatot. Akkor, a hatodik évad környékén, azt hittem, a sorozatnak befellegzett. Erre még mindig megy. Igaz, ez már az utolsó évad lesz, de nem semmi utat tett meg. Újra kellene kezdenem, de így, tíz év távlatából is rémlik, hogy izgalmas volt, főleg a 3-4-5. évad, kellemesen ijesztő, tele démonokkal, angyalokkal, mitológiát taglaló értekezésekkel.


3. Majdnem horror, jó lesz estére






Castle Rock
Nem volt ijesztő, de spookynak se nevezném, mert szerintem abban van valami játékosság. Ez komolyan vette magát, a mitológiáját, és bár szerintem hatalmas katyvasz az egész, mégis magával ragadó a hangulata. Borongós tájak, fura házak, még furcsább szereplők. Amiért kiemelkedő számomra ez a sorozat, az a hetedik rész. Az az epizód olyan szépen és izgalmasan felépített volt, hogy merem állítani, hogy a tévétörténelem egyik legjobbját láthattuk. Emiatt ajánlom mindenkinek!


Dark
Időutazós, német sorozat? Jöhet! Az eleje talán lassabban indul be, de aztán már alig bírod kikapcsolni a tévét, mert a végére kell érned. Sokaktól hallottam, hogy jegyzetelniük kellett, amit nem csodálok, hiszen elsőre elég kesze-kuszák a szálak, a második évadban vissza kellett olvasnom, melyik családhoz ki tartozik. Külön kiemelendő, milyen jó munkát végeztek a castinggal.
Itt is adott a borongós hangulat, a sárga esőkabát, az erdőben való mászkálás. Esős időben, amikor nem tudsz kimozdulni otthonról és van legalább 3-4 napod, akkor kezdj bele, mert hidd el, nem bírsz majd vele leállni.




Ti miket szoktatok nézni ősszel?

2019. október 18., péntek

Agatha Christie: A ferde ház

Könyvadatok:
Zsáner: Krimi
Megjelent: 2017 (eredetileg: 1949)
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 270
Molyos értékelés: 91%


Fülszöveg:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban… Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe.
Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság…


Tíz-tizenegy évvel ezelőtt találtam meg odahaza a Tíz kicsi néger nagyon régi, szétesős darabját, amit csak azért kezdtem el olvasni, mert anyukám ódákat zengett róla, hogy mennyire jó. Később azt is elmesélte, hogy fiatalkorában rengeteg Agatha Christie könyvet olvasott, és az eleje mindig unalmasabbnak tetszett neki, de aztán letehetetlenné vált, amíg ki nem derül, ki a gyilkos.
A Tíz kicsi néger tényleg nagyszerű és ijesztő olvasmány volt számomra. Utána bátrabban próbálkoztam meg a Nyaraló gyilkosokkal, ami valamiért nem ment, félre is tettem. Aztán kb. 5-6 éve kivettem a könyvtárból A ferde házat, de ahhoz se volt kedvem. Így egy jó időre tényleg elengedtem az írónő könyveit.


Azonban egy kolléganőm (aki legújabb tagja híres-neves könyvklubunknak) mostanság több AC regényt is a kezébe vett, és miután megemlítettem neki A ferde házat, elhozta nekem. Nagyon szép kiadás egyébként, a Helikon, illetve a borító tervezője, Tillai Tamás nagyon jó munkát végzett. Igazán utazóbarát, nagyon kényelmes volt olvasni. Le is daráltam négy nap alatt, és bár az eleje nehezebben ment, az utolsó 100 oldal nagyon izgalmas volt. Alig vártam, hogy kiderüljön, ki a gyilkos. Természetesen nem találtam el.


Hiába volt egyébként érdekfeszítő olvasmány és jó krimi, most derült arra fény, hogy miért nem csúsztak az előző kötetei. Számomra rettentő steril volt, kérdezz-feleleknek éreztem szinte az egész könyvet. Leírás alig volt, az egész regényben talán öt mondat, a hangulati elemek nagyon hiányoztak, pedig adta volna magát, hiszen mégis csak egy hatalmas, baljóslatú házban történt a gyilkosság; a karakterek, mint személyiségek pedig inkább túlzóak voltak, mintsem teljesen hitelesek. De elfogadtam, hogy Agatha Christie stílusa olyan, amilyen, és inkább a megoldandó rejtvényre kell koncentrálni, nem laca-facázik ő olyanokkal, hogy leírja, hogy jutottak el egyik helyszínről a másikra, itt a fejtörő a lényeg.


Ezeket elfogadva ez egy tök izgalmas olvasmány, meglepődtem a végeredményen, és nem csoda, hogy nagy visszhangja volt abban az időben. Érdekes morális dilemmát is okozhatna az egész, ha nem lenne lezárva minden egy csavarral. Elmélázás ezeken egyáltalán nincs, ezáltal teljesen távol állunk a gyilkosságtól, a gyilkostól, pedig nem lett volna rossz egy kis értekezés még erről.


Mindenestre most már elmúlt az "ellenérzetem" vele kapcsolatban, így többször fogok olvasni tőle.

2019. október 16., szerda

Elmélkedés - Irodalmi felismeréseim

Dórinál és PuPillánál láttam a posztot, és elgondolkodom, miben változtak az elmúlt tíz-tizenkét évben az olvasási szokásaim. Elég hamar össze tudtam szedni öt ilyen változást, és magam is meglepődtem, hogy mennyire másként fogom fel ezeket a dolgokat. Eleve sokat változott az életem, hiszen pont ez volt a felnőtté válás szakaszom. Tizenkét éve még középsulis voltam, de most már elköltöztem otthonról, dolgozom, kutyám is van, de persze a személyiségemben történő változások is eléggé észrvehetőek. Már nem tartom magam annyira kritikusnak, és mióta próbálok egy jobb életmódra törekedni (namaste), az ízlésem is sokat változott, bár még így is inkább mindenevőnek nevezném magam. Na de akkor nézzük is, mik ezek a felismerések.


1. Könnyebben válok meg könyvektől/Nem zavar, ha kisebb baja esik
Ezt egy csokorba vettem, mert valamennyire összefügg. Tinikoromban még szívesen adtam kölcsön könyveket olyan embereknek, akikben megbíztam, azonban történt egyszer, hogy valakinek (nevezzük féltestvérnek) odaadtam a pici Narnia könyveket, tudjátok, amiken még arany borítás is volt. Ezeket meggyűrve, lekopva kaptam vissza... Amikor rákérdeztem, miért nem vigyázott rá, ez a valaki csak röhögött egyet, hogy ő behajította a kocsi hátsó ülésére, stb. Ezek után szerintem nem csoda, ha éveken keresztül senkinek nem adtam kölcsön könyvet. Féltve őriztem őket, nehogy egy karcolás legyen rajtuk. Itt fonódik össze a két dolog, mert ahogy elkezdtem minden nap bejárni dolgozni, vagyis ingázó lettem, a könyveim egy része megkopott, behajlott a sarka, foltos lett, mit tudom én, de nem mindegyik volt olyan szép, mint új állapotában (A Gyűrűk Ura könyveimről ne is beszéljünk). Azonban ahelyett, hogy ezen kibuktam volna, elfogadtam, hogy ezzel úgysem tudok mit kezdeni - hiszen ilyenkor szeretek és van a legtöbb időm olvasni, a táskámban a könyv mellett száz dolog van még -, inkább megtetszett a dolog, mert legalább látszott, hogy bizony ezt a könyvet rongyosra olvastam! Így könnyebben is adtam már kölcsön, bár - lekopogom - azóta nem is kaptam vissza katasztrofális állapotban. Örülök, hogy ebben megváltoztam, mert úgy érzem, a javamra válik, hiszen eltűnt ez a stresszforrás, és a barátnőimmel/kollégáimmal is jó buli a könyvcsere. Az élményre emlékszem majd úgyis.


2. Viszlát, ifjúsági könyvek
Tinikoromban hiába kezdtem Stephen Kinggel, Michael Cunninghammel, az Alkonyat-láz engem is utolért, és azokban az években úgy tűnt, falom az ifjúsági fantasykat. Azért mondom azt, hogy úgy tűnt, mert visszanézve (éljen a moly.hu) nem is sok ilyet olvastam. Alkonyat-sorozat első három része, Vámpírakadémia első öt része (bár ezt tervezem újraolvasni), Mercy Falls farkasai sorozat (ezt mondjuk szerettem), Éhezők Viadala, Harry Potter, Matched-trilógia. Volt egy pár, de tíznél kevesebb. Valahogy 4-5 évvel ezelőtt elengedtem ezeket, főleg amikor már a negyedik tök hasonló történetű regénybe kezdtem bele. Valahogy nem tudtak újat nyújtani. Éveken át kifejezetten kerültem ezeket, nem került fel semmi a kívánságlistámra, ha rajta volt az ifjúsági címke. Ez aztán a tavalyi év végén megváltozott, amikor kolléganőmtől kölcsönkaptam az Eleanor és Parkot. Rájöttem, hogy nem csak ifjúsági fantasyk vannak, hanem ifjúsági drámák is. Ez segített levedleni ezt a fura előítéletemet (bár inkább utóítélet, mert elegem volt belőlük), és így már bátrabban jegyzem meg az ilyen könyveket is.


3. Hello, sci-fi
A legnagyobb fejlődésemnek atrtom, hogy a sci-fi iránt nyitni kezdtem. Sokáig a sci-fi műfajt úgy képzeltem el, hogy az csak olyan lehet, amiben fura űrlények vagy robotok uralkodnak valami távoli bolygón ezerkétszáz évvel később, akik verekednek. Nem tudom, ez honnan jött. A lényeg, hogy aztán elolvastam olyan könyveket, mint A gömb, 2001 - Űrodüsszeia, Expedíció, kézbe vettem Asimov, Philip K. Dick vagy Scalzi könyveit. Ezek teljesen elvarázsoltak, megvettek kilóra, és megtapasztalhattam, hogy egy sci-fi könyv lehet emberi, emberszerű, izgalmas, filozofikus és letehetetlen. Így már tudatosan keresem az ilyen könyveket, egyre nyitottabb vagyok a téma felé.


4. Mindenevő lettem
Míg tinikorom hajnalán a szépirodalmat gyűrtem, és azt hittem, ettől leszek marha menő, addigra a középsuli utolsó éveiben az említett ifjúságik és fantasyk uralkodtak. Mostanra viszont kijelenthetem, hogy mindenevő vagyok. Csak az elmúlt három hónapban ezek a zsánerek fordultak meg nálam: steampunk, fantasy, történelmi levélregény, családregény, krimi, szépirodalom. Nem is bírnék egymás után három-négy ugyanolyan zsánerű könyvet olvasni.


5. Angolul is bátran
2012-ben olvastam az első angol regényt, Sarah Addison Allentől a The Peach Keepert, és meglepett, mennyire alábecsültem magam. Értettem, amit olvastam (ezt egyébként a mai napig sokan megkérdezik hogy: de érted is, amit olvasol? nem, basszus, csak olvasom a szavakat... nem is értem ezt a kérdést), odáig lettem érte, és rájöttem, mennyire más hangulata lehet a könyvnek angol nyelven. A hét év alatt 15 angol nyelvű művet olvastam, romantikus, mágikus realizmus a java, de nyitok a nehezebbnek tűnő regények felé is.


Nektek mik az irodalmi felismeréseitek?

2019. október 14., hétfő

Louisa May Alcott: Kisasszonyok

Könyvadatok:
Zsáner: Családregény, klasszikus
Megjelent: 2006 (eredetileg: 1868)
Kiadó: Lazi
Oldalszám: 262
Molyos értékelés: 85%


Fülszöveg:
A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.


Nem tetszett. Bővebben? Biztos? Hát jó.


Mérhetetlen izgalommal készültem a könyvklubunk októberi témájára - amit ráadásul én is találtam ki -, mivel olyan klasszikust kellett kézbe venni, amit még nem olvastunk, és kicsit cikinek is érezzük ezt. A Kisasszonyokra azért esett a választásom, mert egyrészt láttam a legújabb (hányadik is?) film előzetesét, ami nagyon jó szereplőgárdával rendelkezik, valamint nagy Jóbarátok-rajongó lévén élénken emlékszem arra a részre (mivel idén másodjára nézem újra a sorozatot), amiben Joey ezt a klasszikust kezdi el olvasni. Hát ha már ő elolvasta, én se maradjak ki az élményből! Tudni akartam, mire ez a sok feldolgozás, hogy miért imádják annyian.
Nos, elolvastam a könyvet, de ezt a részét még mindig nem értem.


Az első dolog, amivel szembesültem, hogy tök olyan volt ez a könyv, mint az Anne sorozat. Az eleje mintha egy nagyon lazán összefüggő novellafüzér lenne, regénynek nem is bírtam nevezni az első 150-200 oldalig. Kapunk tanulságos meséket, Coelho szintű bölcsességeket, egy anyát, akinek szavait - amelyek oly szépek és okosak, hogy jaj - elé letérdelve inni lehet. Anya bölcsessége vagyok. Valaki írta, vagyis többen is, hogy példabeszédekre hasonlítanak ezek a kis tanmesék. Igen, eléggé átjárja a keresztény hangulat a történetet, de ezt annyira nem is tudom a szemére vetni, engem sokkal jobban zavart az a propaganda stílusú szöveg, ami a háborúról ment. Ó, az milyen nemes dolog, aki részt vesz, az milyen jó ember, nekünk a legjobbjainkat kell odaadni... Aha, oké, elhiszem, hogy erről sokan így gondolkodtak, sőt még ma is, de az ilyen mindig kihoz a sodromból.


Aztán folyamatosan jöttek a hidegzuhanyok: nem kedvelem a szereplőket. Mi a fene? Hiszen ezek a híres Kisasszonyok. Jo és talán Meg volt számomra a két értékelhető karakter, de Amy idegesítő volt, Laurie semmilyen, Beth egy személyiség nélküli tündér, Mrs. March Coelho elődje, az öreg March meg sablon-karakter.
Mindegy egyes fejezet olyan volt, mintha újrakezdeném a történetet. Ismét bele kellett lendülnöm, meg kellett kedvelnem a karaktereket, de mire már elmosolyodtam egy-egy mondaton, tett is olyat az egyik szereplő vagy olyan fordulatot vett a cselekmény vagy olyan giccses párbeszédeket olvastam, amitől a szememet forgattam vagy felhúztam a szemöldököm. Nem akarom elhinni, hogy régen vagy bármikor a világon így beszéltek volna az emberek.


Idegesített az is, hogy a szereplők sírtak-ríttak, mert szegények, de azért volt egy Hannah asszonyság, aki főzött, mosott, takarított rájuk. Ha meg tényleg ennyire szegények, nem értem, hogy lehet ezt a pianínó köré gyűlt dalolással elfogadni. Bár ezen nem csodálkozom, hisz ez a meghunyászkodás az egész regényre ráillik. Nem is értem, Jo mit keres még itt.


Voltak részek, persze, amik azért megmosolyogtattak, aranyosabbak voltak, de ez elenyésző az idegesítőkhöz képest. Sajnálom, hogy így váltunk el egymástól.


SPOILER Arra még kitérnék, hogy ugye van egy szereplő, aki meghal, ezt már a Jóbarátokban is ellövik. Na, ez a szereplő itt nem hal meg. Mint kiderült számomra, az Amerikai Egyesült Államokban a Kisasszonyokat és a Jó feleségeket egyben adják ki, és egyként emlegetik, tehát a két kötet számít a Kisasszonyoknak. Emiatt sikerült is ellőnöm a poént egy barátnőmnek. Van ez így. SPOILER


Azt hiszem, jobban meg kell válogatnom a 19. században írt köteteket. Egyébként egy időben pont ezért mondogattam, hogy én az ilyeneket nem szeretem, bár akkor meg se tudtam indokolni, csak valahogy belegondoltam a kosztümös filmekbe, és már akkor is a szememet forgattam, hogy ugyan már, nem volt minden ilyen szép és jó, hagyjuk már. Most már legalább meg tudom indokolni, hogy na ebből nem kérek, köszönöm szépen. Sajnálom egyébként, mert azt hittem, imádni fogom. Így jártam.

2019. október 10., csütörtök

Őszi édességek I.

Ebben a hónapban nem volt még ősszel kapcsolatos poszt, ezért gondoltam, elkezdem veletek megosztani azokat az recepteket, amik az alapanyagai miatt őszi édességnek nevezhetőek. A legelső poszt a legegyszerűbb, de az egyik legfinomabb kedvencemről fog szólni, ami nem más, mint a töltött sült alma.

Egy hallmarkos filmben készítettek ilyet, és egyből felkaptam rá a fejem. Aztán mondták mások is, hogy ez nagyon finom, adjak neki egy esélyt. Biztosan finom a sima sült alma is, de a töltelékkel együtt szerintem kiváló desszert. Miután megsült, hütőben tárolható, és akár másnap hidegen, vagy felmelegítve is ugyanolyan finom.


Saját kép
Hozzávalók:
alma
zabpehely
mandula, kesudió, mogyoró mix (amit csak akarsz)
méz


1. Az almák csutkáját és a közepét kivágjuk úgy, hogy alulról felfele szélesedjen.
2. A tölteléknek való nagyobb magvakat (pl. mandula, dió) összevágjuk apróbb darabokra, aztán a zabpehellyel összekeverjük.
3. Az almákat egy kisebb tepsibe tesszük, teheünk alá sütőpapírt is, mert le fog folyni belőle a szirupos méz. Megtöltjük a töltelékkel, majd leöntjük egy-egy kanál mézzel.
4. Légkeveréses álláson 180 fokon 30 percig sütjük.
5. Amint kész, fogyasztható.


(Az eredeti receptet innen néztem: https://www.nosalty.hu/recept/toltott-sult-alma)

2019. október 9., szerda

Ian McEwan: Dióhéjba zárva

Könyvadatok:
Zsáner: Szépirodalom
Megjelent: 2017 (eredetileg: 2016)
Kiadó: Scolar
Oldalszám: 192
Molyos értékelés: 89%


Fülszöveg:
Hogyan írjuk le a vér színét, ha még sosem láttunk pirosat? Milyen lehet egy borospohár alakja, amit megérinteni nem tudunk, csak a csendülését halljuk? Mintha egy vak ember beszélne a világról. Ian McEwan új regényének narrátora egy magzat a méhben. A szituáció pedig a leghíresebb Shakespeare-drámák világát idézi. A magzat felfedezi ugyanis, hogy anyja – apja testvérének segítségével – gyilkosságra készül. Mit tehet ilyen esetben egy kiszolgáltatott, még nem is egészen evilági lény? Az események feltartóztathatatlanok. Akárcsak a születés. A többi: néma csend. De már közelednek a szirénák…


Középiskolás koromban láttam a Vágy és vezeklés című filmet, és mivel tiniként kifejezetten gyűjtöttem a filmek alapjául szolgáló könyveket, egyből ezt kértem karácsonyra. Elolvastam, először tetszett, majd elolvastam nem olyan régen érettebb fejjel, és imádtam. Ezért is vártam az Ulpius-ház megszűnése után (mivel ők adták ki az író műveit), hogy legyen egy valamire való kiadó, amely lecsap az író könyveire, és szép kiadásban eljuttatja az olvasókhoz.




Pár éve a Scolar kiadó jelentette meg a Mézesmadzagot, majd A gyermektörvényt, az Amszterdamot, aztán jött a Dióhéjba zárva, és A Chesil-parton. Nagyon gyorsan felzárkóztak, aminek örültem is. Bár még bennem élt, hogy az író egy régebbi műve, a Szombat, nem tetszett, vagyis inkább nem értettem, ezért félbehagytam, de nem engedtem, hogy ez befolyásoljon. Egy akció keretében még tavasszal beszereztem ezt az újragondolt Hamletet, és elképzelni se tudtam, mi vár rám.




Kezdjük ott, hogy valamiért azt hittem, a történet a shakespeare-i korban játszódik, pedig bizony ez a jelenünkben zajlik. Túl kell tenni magunkat azon is, hogy a magzat mindent tud, a boroktól kezdve a politikai helyzeten át egészen addig, hogy anyján milyen színű ruha lehet, de szerintem azért nem sokan lesznek, akik pont ezen akadnának ki. Tehát itt vagyunk egy anyaméhben, kívülről nézve is egy lakásban, ahonnan nem mozdul főszereplőnk, csak hallgatja, amint anyja és annak szeretője az apja meggyilkolását tervezi, és mindezt próbálja megakadályozni...




A kisregény tele van monológokkal, nagyon érdekes és elgondolkodtató részekkel, ami nem csap át fölényeskedő szövegbe. Olykor halljuk, amint anya és szeretője beszélget, sőt, ennél jóval többet is megtapasztal szerencsétlen narrátorunk. McEwan szerintem szenzációsan használta fel a szex és a magzat viszonyát ebben a történetben. Nem szeretnék semmit se lelőni, de valószínűleg mindenki tisztában van vele, hogy egy kb. 34-35 hetes magzat (elmondása szerint anyjának két hete van a szülésig) és egy férfi nemiszerve milyen közel állhat egymáshoz szex során. Maradjunk annyiban, hogy ezek a jelenetek (és van egy pár) ha nem is teljesen lesokkoltak, de egy életre elvették a kedvemet, hogy csak egy pindurkát is belegondoljak ilyen szituációkba. Arról nem is beszélve, milyen ez a két ember. Trudy (Gertrud - Trudy) és Claude olyan szinten szörnyű és undorító, hogy azt rossz olvasni. Nem elég, hogy Trudy iszik folyamatosan (két hét van a szülésig), de még teljesen alá is rendeli magát szex közben a férfinek, miközben ő az, aki a leginkább megölné a férjét. Claude, pedig. De. (Ha majd elolvastátok a könyvet, megértitek). Kicsi Hamletünket egészen megsajnáltam, ahogy a történet előrehaladtával megrágja magában, milyenek az esélyei. Az apjával lenne jobb élete? Anyja elhagyná? Ki az ellenség, kire számíthat?




A kisregény a vége felé enyhe krimibe csap át, ami nem ront az élményen, sőt. Szerintem csak még izgalmasabb lett így. A végkifejlet (sikerül-e apát megmenteni?) nyilván kiszámítható, azonban az nem, hogy mi lesz főszereplőnkkel, mi vár rá a nagyvilágban, lesz-e családja, lesz-e aki szereti?


Nagyon elgondolkodtató ez a történet a maga alig kétszát oldalával, és alig várom, hogy A Chesil-partont is elolvashassam.

2019. október 3., csütörtök

Sosem hittem volna, hogy könyvklub tagja leszek

Pedig adná magát, hogy egy könyvmoly szívesen tagja egy könyvklubnak, ahol havonta egyszer kibeszélnek egy adott könyvet. Engem már a kihívások is zavarba hoznak, mert amint jelentkezek rá, az adott könyv ránti lelkesedésem a felére csökken, és tehernek érzem a feladatot. Mindezek ellenére tavaly év szeptemberében egy munkatársammal megalapítottunk egy mini könyvklubot, de egy adott könyv helyet a témát határoztuk meg, hogy legyen választási lehetsőség. Később egy harmadik tagunk is lett, aki szolidan Menők Könyvklubjának nevezte el társaságunkat. Minden hónapban más választ témát, olykor pedig csak egymásnak adunk kölcsön ezt-azt. Kétszer nem sikerült teljesítenem, szánom-bánom is félig-meddig, de azért a java sikerült, aminek örülök. Ebben a posztban felsorolom, mik voltak a témák (zárójelben jelzem, mi volt a választott olvasmányom), hátha ti is kedvet kaptok hozzá.


2018. szeptember
Olyan könyv, amiből filmet csináltak (Olivia Goldsmith: Elvált Nők Klubja - sajnos ezt egyből félbe is hagytam, annyira felidegesített)
2018. október
Ijesztő könyv (Shirley Jackson: Hill House szelleme)
2018. november
New Yorkban játszódó történet (Michael Cunningham: Mire leszáll az éj)
2018. december - 2019. január
Adjunk kölcsön a másiknak olyan könyvet, ami szerintünk tetszene neki (Rainbow Rowell: Eleanor és Park, Edith Wharton: Az ártatlanság kora - mindkettő telitalálat volt)
2019. február
Novelláskötet (Sherlock Holmes kalandjai)
2019. március
Európai szerző, de nem brit (Emmanuel Carrére: A bajusz)
2019. április
Olyan könyv, amiből film készült és meg kell nézni a filmet is (Arthur C. Clarke: 2001 - Űrodisszeia)
2019. május
Anyaságról szóló regények (Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága - nem annyira témába illő, de amit terveztem, meghiúsult)
2019. június
Kanadai író (Margaret Atwood: Guvat és Gazella)
2019. július-augusztus
Adjunk kölcsön olyan könyvet, ami nekünk nem tetszett, de a másiknak lehet, hogy fog (Marry Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság - annyira tetszett, hogy elcseréltük egymással)
2019. szeptember
Könyv, ami egyáltalán nem a mi zsánerünk, kezünkbe se vennénk magunktól (Kate Furnivall: Árnyak a Níluson)
2019. október
Klasszikus, amit illene már elolvasnod (tervezem - Louisa May Scott: Kisasszonyok)
+ ajánlott olvasmányként valami ijesztő :) (tervezem - Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya)


Nos, egyelőre ennyi. Visszaolvasva a többiekkel megállapítottuk, hogy azért annyira kreatívak nem voltunk témaadás terén, de majd igyekszünk :) Jópofa dolog ez, csökkentjük a várólistánkat, és van mit kibeszélni.


Ti voltatok valaha könyvklub tagok? Miket szoktatok olvasni?

2019. október 1., kedd

Szeptemberi zárás

Sosem vezettem ilyen rovatot, de most kedvet kaptam hozzá, és magamnak is jólesik összegyűjteni, mit olvastam, mit vettem, mi került fel a kívánságlistámra.
 
Ezeket olvastam:
Sherryl Woods: Flowers on Main - nagyon kiakasztott.
Kate Furnivall: Árnyak a Níluson - kellemes csalódás.
Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről - kellemetlen csalódás.
 
Sajnos ez a hónap közepes alá olvasott könyvek tekintetében. Elég rossz, amikor sok-sok jó könyv után (Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, Swimming Lessons, Az evertoni órásmester) nem találsz olyat, ami szintén el tudna varázsolni. Bár azt tapasztaltam, egy moly élete is egy hullámvölgy, vannak ilyen korszakok.
 
Ezeket vettem:
  • Edith Wharton: A szerelem nyara - antikváriumból 700 forintért.
  • Karin Tidbeck: Rénszarvas-hegy és más történetek a peremlétről és
  • Tom Sweterlitsch: Letűnt világok - Librinél lévő Agave 1+50% akció keretén belül, plusz felhasználva a törzsvásárlói pontjaimat kb. 4000 forintért.
  • Georges Simenon: Maigret csapdát állít és
  • Margaret Atwood: Az özönvíz éve - Libri Könyvpalotában van egy sérült könyvek osztálya, ezeket innen szereztem kb. 4000 forintért.
  • Mary Alice Monroe: Beach House Memories - bookdepo rendelés, kb. 4000 forint.
  • Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit - ezt eleinte ajándéknak szántam, de rájöttem, a másiknak nem tetszene, csak nekem (olykor belefutok ilyenekbe), ez előrendelve 3000 forint volt.
Nem szoktam ennyi könyvet venni, de a két és fél hónapig tartó könyvstopomnak a szeptember vetett véget, és hát amikor elmentem átvenni a könyveimet, ránéztem a szépséghibás szekcióra, a Mary Alice Monroe könyvre pedig már az augusztusban olvasott Swimming Lessons óta fájt a fogam. Így most boldog vagyok, és októberben nem is tervezek semmit venni, csupán az előrendelt új Atwood kötetet.
Ha összeadjuk, akkor ezek a könyvek teljes áron összesen kb 23.000 forintot tesznek ki, nekem azonban sikerült kb 15.000 forintért beszerezni ezeket, ami nem rossz 7 db könyvért.
 
Ezek kerültek fel a kívánságlistámra:
Louisa May Alcott: Kisasszonyok - a decemberben érkező film, Joey Tribbiani és a könyvklubunk havi témája miatt (erről majd egy későbbi posztban értekezem).
Domenico Starnone: Hurok - ezt sajnos vissza kellett vinnem a könyvtárba, mert bele se kezdtem, de már nálam volt hetek óta, viszont még mindig érdekel.
Arthur C. Clarke: 2010 – Második űrodisszeia - ugyanez az ok.
Christine Féret-Fleury: Juliette nagy utazása - molyon láttam, hogy egy figyeltem olvassa; a borító és a leírás felkeltette az érdeklődésemet.
P. Djèlí Clark: A 015-ös villamos kísértete - a kiadónál láttam, és mivel pont egy félig-meddig Kairóban játszódó könyvet olvastam közben, rájöttem, hogy már nem ódzkodom az ilyen távoli kultúráktól.
Gardner Dozois (szerk.): A legjobbak legjobbjai 1. - mindig látok ilyen válogatást, de sosem érdekelt. Mostanság viszont egyre több sci-fit olvasok, ezért jöhet!
Kira Archer: Truly, Madly, Sweetly - angol könyv, amiből Hallmarkos film készült. Az nem volt nagy szám, de hátha könyvben jobb.
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről - a Krumplihéjpités könyv kapcsán ajánlották, mivel ez is levélregény.
 
Ezeket a sorozatokat kezdtem el/néztem meg:
Castle Rock - hangulatos, bár szerintem kicsit zagyvaság, mindenesetre a 7. rész minden egyéb epizódot megér!
Chilling Adventures of Sabrina - nem néztem a régi sorozatot, csak néha elkaptam a tévében, de ez nagyon tetszik! Sötét hangvételű, sok-sok benne a fekete humor és izgalmas. Remélem, a jövőben se túlják túl a szerelmi cívódásokat és ugyanilyen élvezetes marad. Őszre tökéletes!
Chesapeake Shores - tegnap néztem meg az évad utolsó részét, aranyos volt, bár szerintem ez sikerült a leggyengébben.
The Affair - újraindult, és bár furcsa a mostani felállás, de nagyon tetszik.
 
Ezeket a filmeket néztem meg:
Falling Inn Love - gondoltam, amíg kitart a szeptember eleji jó idő, belefér még egy ilyen nyárias romantikus.
Love, of Course - Hallmarkos őszi film, írtam róla itt.
Truly, Madly, Sweetly - ez is hallmarkos, de olyan semmilyen volt.
 
Hamar eltelt a szeptember, még bérletet is elfelejtettem ma cserélni. Sajnos még csak a könyvolvasás messzerepítő élményére se tudnám fogni, egyszerűen ilyen feledékeny vagyok olykor.
Feldíszítettem a lakást őszi díszekkel, csináltam töltött sült almát (ezekről majd külön posztban értekezem), hullanak a falevelek, alig várom, hogy hétévége legyen, kialudjam magam, és a kiskutyámmal sétálni mehessünk. Eddig szerintem egész szép időnk volt, remélem, ez októberben is megmarad. Tervekről nem írok, mert akkor tuti nem teljesítem.
 
Nektek milyen volt a szeptember?