Zsáner: Szépirodalom
Megjelent: 2017 (eredetileg: 2016)
Kiadó: Scolar
Oldalszám: 192
Molyos értékelés: 89%
Fülszöveg:
Hogyan írjuk le a vér színét, ha még sosem láttunk pirosat? Milyen lehet egy borospohár alakja, amit megérinteni nem tudunk, csak a csendülését halljuk? Mintha egy vak ember beszélne a világról. Ian McEwan új regényének narrátora egy magzat a méhben. A szituáció pedig a leghíresebb Shakespeare-drámák világát idézi. A magzat felfedezi ugyanis, hogy anyja – apja testvérének segítségével – gyilkosságra készül. Mit tehet ilyen esetben egy kiszolgáltatott, még nem is egészen evilági lény? Az események feltartóztathatatlanok. Akárcsak a születés. A többi: néma csend. De már közelednek a szirénák…
Középiskolás koromban láttam a Vágy és vezeklés című filmet, és mivel tiniként kifejezetten gyűjtöttem a filmek alapjául szolgáló könyveket, egyből ezt kértem karácsonyra. Elolvastam, először tetszett, majd elolvastam nem olyan régen érettebb fejjel, és imádtam. Ezért is vártam az Ulpius-ház megszűnése után (mivel ők adták ki az író műveit), hogy legyen egy valamire való kiadó, amely lecsap az író könyveire, és szép kiadásban eljuttatja az olvasókhoz.
Pár éve a Scolar kiadó jelentette meg a Mézesmadzagot, majd A gyermektörvényt, az Amszterdamot, aztán jött a Dióhéjba zárva, és A Chesil-parton. Nagyon gyorsan felzárkóztak, aminek örültem is. Bár még bennem élt, hogy az író egy régebbi műve, a Szombat, nem tetszett, vagyis inkább nem értettem, ezért félbehagytam, de nem engedtem, hogy ez befolyásoljon. Egy akció keretében még tavasszal beszereztem ezt az újragondolt Hamletet, és elképzelni se tudtam, mi vár rám.
Kezdjük ott, hogy valamiért azt hittem, a történet a shakespeare-i korban játszódik, pedig bizony ez a jelenünkben zajlik. Túl kell tenni magunkat azon is, hogy a magzat mindent tud, a boroktól kezdve a politikai helyzeten át egészen addig, hogy anyján milyen színű ruha lehet, de szerintem azért nem sokan lesznek, akik pont ezen akadnának ki. Tehát itt vagyunk egy anyaméhben, kívülről nézve is egy lakásban, ahonnan nem mozdul főszereplőnk, csak hallgatja, amint anyja és annak szeretője az apja meggyilkolását tervezi, és mindezt próbálja megakadályozni...
A kisregény tele van monológokkal, nagyon érdekes és elgondolkodtató részekkel, ami nem csap át fölényeskedő szövegbe. Olykor halljuk, amint anya és szeretője beszélget, sőt, ennél jóval többet is megtapasztal szerencsétlen narrátorunk. McEwan szerintem szenzációsan használta fel a szex és a magzat viszonyát ebben a történetben. Nem szeretnék semmit se lelőni, de valószínűleg mindenki tisztában van vele, hogy egy kb. 34-35 hetes magzat (elmondása szerint anyjának két hete van a szülésig) és egy férfi nemiszerve milyen közel állhat egymáshoz szex során. Maradjunk annyiban, hogy ezek a jelenetek (és van egy pár) ha nem is teljesen lesokkoltak, de egy életre elvették a kedvemet, hogy csak egy pindurkát is belegondoljak ilyen szituációkba. Arról nem is beszélve, milyen ez a két ember. Trudy (Gertrud - Trudy) és Claude olyan szinten szörnyű és undorító, hogy azt rossz olvasni. Nem elég, hogy Trudy iszik folyamatosan (két hét van a szülésig), de még teljesen alá is rendeli magát szex közben a férfinek, miközben ő az, aki a leginkább megölné a férjét. Claude, pedig. De. (Ha majd elolvastátok a könyvet, megértitek). Kicsi Hamletünket egészen megsajnáltam, ahogy a történet előrehaladtával megrágja magában, milyenek az esélyei. Az apjával lenne jobb élete? Anyja elhagyná? Ki az ellenség, kire számíthat?
A kisregény a vége felé enyhe krimibe csap át, ami nem ront az élményen, sőt. Szerintem csak még izgalmasabb lett így. A végkifejlet (sikerül-e apát megmenteni?) nyilván kiszámítható, azonban az nem, hogy mi lesz főszereplőnkkel, mi vár rá a nagyvilágban, lesz-e családja, lesz-e aki szereti?
Nagyon elgondolkodtató ez a történet a maga alig kétszát oldalával, és alig várom, hogy A Chesil-partont is elolvashassam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése