Robert Beatty: Szerafina és a Fekete Köpeny

Erre a cuki ifjúsági horrorra idén csaptam le, de szerintem a borítója már régebben is feltűnt. Általánosságban nagyon elvétve olvasok a Könyvmolyképzőtől, ráadásul a különböző színű pöttyök is összezavarnak. Párat tudok - arany, vörös -, sejtem, mire számíthatok, azonban a Bíbor pöttyössel úgy voltam, hogy az inkább gyerekeknek szól. Ez valóban így van, a könyv hátulján fel is tüntetik, hogy 12 éves kortól ajánlják. Általában az ilyen eltántorít, tekintve hogy közelebb vagyok a 30-hoz és kisgyerek sincs, aki miatt "előolvasnám" vagy akivel együtt olvasnám. Azonban ez a kis könyv ezzel az ínycsiklandóan borzongató borítójával teljesen levett a lábamról. Igazából azt se tudtam, miről szól, egyből kellett. Valamiért azt hittem, Szerafina egy szellemkislány, ezt is terveztem az e havi "szellemes" tematikánk miatt - azonban valamit nagyon elnéztem, mert bár van egy hatalmas udvarház és egy köpenyes férfi, aki gyerekeket tüntet el, szellem egy se.

Tetszett a történetben, hogy 1899-ben játszódik Észak-Karolina hegyvidékes részén. Mint az író köszönetnyilvánításából kiderült, a Biltmore-birtok (az események helyszíne) valóban létezik és hatalmas. Nem csoda, hogy megihlette Beattyt. Szerafina egy kicsit furcsa 12 éves kislány, aki az apukájával él az alagsorban és esténként patkányokra vadászik, mivel ő a Fő Patkányfogó. Sosem láthatják meg, nem mehet ki a szomszédos erdőbe - nincsenek barátai, se mamája. Szerafina egy nagyon talpraesett, ám elég magányos kislány, az író pedig szerintem egész jó példát mutat vele. Fejlődéstörténetként is tekinthető ez a kis regény.

Egyik éjjel Szerafina meghall egy furcsa hangot - mint kiderül, egy férfi üldöz egy kislányt. Főszereplőnk ennek lesz tanúja és ez indítja el a cselekményt.

Kép forrása

Direkt októberre, Halloween környékére terveztem be ezt a kis meseregényt, mivel horrorosnak tűnt. Valóban az, hiszen ott a hatalmas udvarház, a félelmetes erdő és annak a teremtényei, na meg maga a Fekete Köpenyes Férfi, aki eltünteti a gyerekeket. Ráadásul akad a regényben pár erőszakos jelenet is. Például már az első fejezetben Szerafina patkányokat hajigál. Ezek kicsit megleptek, gyerekkönyv esetében kicsit soknak éreztem. El is tudom képzelni, hogy egyeseket ez tántorít el az olvasástól, vagy akár a történet közepe tájékán megjelenő puma. Ott is pislogtam egy párat.

Meghökkentő a regény vége is, szerintem ez is sokaknál vízválasztó lehet. Bevallom, nem teljesen azt kaptam, amire vártam, hiszen bár volt némi nyomozás és kaland, mégsem mozdultunk ki nagyon, de nem is jártuk be annyira a kastélyt, a gonosszal való csata is gyengécske volt. Mindezek ellenére biztosan elolvasom a folytatásokat is, mert nagyon aranyos, borzongató és kedves üzenete van.

Sarina Bowen: Keserédes

Még márciusban, amikor témáztunk, kifejtettem, mennyire nem szívlelem a félmeztelen pasis borítókat, amelyek a nyilvánvalóan erotikus-romantikus zsánert hivatottak népszerűsíteni. Rögtön ezután szembejött velem egy blogbejegyzés, amelyben erről a könyvről írtak tök hangulatosan - Vermont, farm, mezőgazdaság, étterem, almák, borok, kaják. Arról nem esett szó, hogy a szexjelenetek pornográfak, hiteltelenek, olykor egyenesen röhejesek. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a mai feminista, #metoo mozgalomban azért volt mint fennakadni (és itt nem a pasi meredező férfiasságára gondolok).

Könyvadatok:
Sorozat: True North 1.
Megjelent részek: 7
Zsáner: Pornó Erotikus, romantikus
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 360
Molyos értékelés: 88%

Griffin Shipley cseppet sem számított arra, hogy egy vermonti földút szélén, egy árokban fog összefutni egykori egy (vagy a pontosság kedvéért két-)éjszakás kalandjával. Öt évvel ezelőtt azonban mintha egy másik élete lett volna…

Griff huszonhét évesen, nem igazán önszántából került a családi farm élére. Még hatalmas válla is nehezen bírja a terhet: neki kell támogatnia anyját, három testvérét és hangyás nagyapját is. Nincs ideje a lányszövetség egykori tagjára, aki fél áron akarja felvásárolni a termésüket.

Vermont sosem szerepelt Audrey Kidder utazási tervei között. Ahogy Griff Shipley sem. De muszáj kapnia egy második esélyt az őt foglalkoztató étteremlánctól. Na, jó, egy ötödik esélyt. És egyetlen beképzelt, szexi, szakállas farmer sem állhat az útjába.

Ellenfelei egymásnak. Egészen más dolgokat várnak az élettől. Nagy kár, hogy a kettejük közt levő érzéki feszültség olyan pikáns, mint Audrey szupertitkos barbecue szósz receptje, sőt…

Figyelem! A szöveg pikáns jeleneteket, ínyencségeket és egy gőzölgő, kültéri zuhanyt tartalmaz, valamint bebizonyítja, hogy a farmerek nem röstellik bepiszkolni magukat.

Őszintén bevallom, enyhén másra számítottam a fülszövegből. Azt hittem, a lány azzal a szándékkal igyekszik Vermontba, hogy éttermet nyisson, vagy ott dolgozzon egy étteremben, és emiatt lesz valamiféle rivalizálás közte meg a szakállas csávó közt.

Ehhez képest kaptunk egy, már a legelején pofonra vágyó fruskát, aki egy csomó mindent elcseszett az étteremben, ahol dolgozik, elnézést se kér miatta, mégis azzal jön, hogy ő már készen áll saját éttermének megnyitására. Nem tetszik neki a főnöke által megszabott feladat (miszerint a vermonti termelőktől kellene jó alacsony áron felvásárolni a zöldséget/gyümölcsöt), mert hát ez milyen már, de azért ő tudna egy éttermet üzemeltetni. Hooogyne.

Nagyon bíztam benne, hogy kapunk majd valamiféle karakterfejlődést, és valamennyire kaptunk is, de azért ez szerintem édeskevés volt.

Ezen túllendülve - és mielőtt kitérnék a pikáns szexjelenetekre - már nem is volt olyan rossz a regény, sőt. Szépen foglalkozik a fenntarthatósággal, a mezőgazdasági helyzettel vagy a környezetvédelemmel. Még a család többi tagja is megvett kilóra - a nagypapa, aki mindennap betotyog enni, nem semmi -, tetszett a farm életének leírása, a korai kelés (végre más is, aki öt harminckor kel - tudom, fikciós személy, de akkor is), a gazdasági helyzet, az olykor stresszes, ám munkával teli nyugodt élet. Ha ez maradt volna egy rendesebb főhősnővel és kevesebb vagy szofisztikáltabb szexjelenettel, akkor egy teljesen jól működő romantikust kaptunk volna, amely akár még kedvenc is lehetett volna.

Azonban Audrey természete meg eleve az ő szála nem nagyon fogott meg. Nem éreztem az ínycsiklandó ízeket, nem értettem, ha olyan jó szakács, miért nem talált magának ehhez megfelelő állást, és miért hiszi azt, hogy kb. húszas évei elején majd megváltja a világot. Igen, nehéz volt amiatt is komolyan venni, mert idősebb vagyok a szereplőknél.

Ami viszont tényleg olykor szemforgatásra és röhögésre késztetett, azok a szexjelenetek voltak. És emiatt mondom azt, hogy ez pornó, ne szépítsük, ott van ilyen, hagyjuk már. Már eleve az első jelenet is mi... Aztán már talán kicsit enyhül a perverzitás, de igazából az zavart, hogy ez a fajta állatias, ki-bánja-ha-meglát viselkedés karakteridegennek hatott. Értem, hogy van szenvedély meg felajzottság, de azért ezt kinövi az ember és ha valaki ennyire fontosnak tartja magát (a farmot életben tartó vállalkozó és a fejben már étteremtulajdonos húsz év tapasztalattal), akkor ez a fajta viselkedés egyszerűen nevetséges. Mondanám, hogy mint a tinik, de remélem, ők nem így nyomják.

Mondjuk annak örültem, hogy legalább a védekezés hangsúlyt kapott, bár azt is hamar letudták, ok.

És hogy mire mondtam az elején a feminista meg #metoo dolgokat? Mindenkinek a saját maga fantáziája, mire gerjed, Ali Wong is megmondta, hogy jólesik az erős, magasabb beosztású főnöknőknek, ha jól megrakják őket otthon, de azért itt nem egészen ez volt a helyzet. Audrey inkább alárendelt szerepet töltött be, ez megnyilvánult a szexben is, amit olykor rossz volt olvasni. Mindenkinek a saját tapasztalata határozza meg a véleményét ezekről, de én csak arra tudtam gondolni, hogy mi van, ha ezt egy szűz tinilány olvassa, aki majd azt hiszi, ez a szex és mindez teljesen normális? Tetszik, hogy egyes anyukák kiakadnak a pornón, de azért lefekvés előtt ilyeneket olvasnak, szóval értitek... Jó, hogy rajta van a 18-as jelzés, de túl jó üzenete nem volt a könyvnek. Ha még illett volna a sztorihoz ez a sok szex, vagy legalább a karakterekhez, akkor még oké. Ezt sem értem amúgy, miért kell túlszárnyalni az írónak a saját szexjeleneteit. Nem elég az ágy meg a különböző pózok, legyen most a kőfalnak döntve, mert az olyan kényelmes a szabad ég alatt a pasi családjától húsz méterre. Fertőzésveszély a retkes padtól? Ugyan. Ah, még mindig mosolyognom kell, hogy elfojtsam a röhögésemet. 

Mindent összevetve nem volt rossz történet, de túl komolyan venni se lehetett. Mindenki tudja, minek íródott és ki a célközönség, nem is kell tőle többet várni. Én pedig már talán nem vagyok annyira előítéletes az ilyen könyvekkel szemben, de ennyi elég is volt, köszönöm szépen! Viszont egy almabort legközelebb venni fogok.

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Könyvadatok:
Zsáner: Ifjúsági, fantasy
Megjelent: 2014 (Eredetileg: 2011)
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 446
Molyos értékelés: 89%

Fülszöveg:
A Skorpió Vágtát november elején rendezik. A lovasok mindent elkövetnek, hogy megzabolázzák tengeri lovaikat, és célba jussanak.
Van, aki túléli.
Van, aki belehal.
Idén a tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Nem a szavak embere, és ha fél is, mélyen hallgat róla.
Puck Connolly más. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd indulni fog a Skorpió Vágtán. De a sors úgy hozza, hogy kénytelen benevezni a versenyre – egyedüli lányként. Sejtelme sincs, mi vár rá.

Mielőtt a könyvről írnék, visszakanyarodnék 9 évvel korábbra, amikor is megismerkedtem az írónő talán leghíresebb regényével, a Shiverrel. Ugye ez az Alkonyat velejárója volt, ha gonoszak szeretnénk lenni, hiszen ifjúsági fantasy, ahol a fiú másik lény, a lány meg lány. Magam is azt hittem, valami gagyi sztorit kapok, és 2011 környékén már kezdett elmúlni az Alkonyat rám mért ütésének nyoma, így kritikusabban álltam a könyvekhez. Az év elején olvastam, és elsőre talán nem is érdekelt annyira, de ősszel ismét nekifutottam, mert valami vonzott hozzá. Jól is tettem, hiszen másodjára teljesen beleszerettem. A szavakba, a szereplőkbe, a hangulatába, a fordításba. Később elolvastam a folytatásokat is, amik szerintem nem olyan jók, de azok is hangulatosak. Még angol nyelven is elolvastam 3 évre rá az első részt, és meg kellett állapítanom, hogy a fordítás ez alkalommal igenis jobban sikerült. És bár az ifjúsági regényektől kezdtem elbúcsúzni, azért Maggie-t még szemmel tartottam, figyeltem az újabb megjelenéseit. A Hollófiúk-sorozata volt a következő, amelybe hitemet vetettem, mivel az előtte megjelent Tündérdallamos könyve szerintem valami borzalom volt. Azonban a Hollófiúkat - bár olykor mágikus, szellemes, kalandos és hangulatos volt - inkább csalódásként könyvelem el, pedig az első két részt újraolvastam, de minél jobban beleástam magam, annál kuszább lett a történet.

És itt kanyarodunk vissza a jelenhez. A Skorpió Vágta egy olyan könyv volt, ami valamiért nagyon kívül esett Maggie könyveitől. Talán azért, mert egykötetes, vagy a borítója miatt, nem tudom. Még akkor vettem meg, amikor valami akció volt, és legalább 1-2 évet biztosan ült a polcomon. Most már nem értem, miért tartottam tőle.

Kezdjük talán a fordítóval, ugyanis engem a Shiver után nagyon megtört a fordítóváltás (sokáig erre fogtam, hogy nem tetszett a Hollófiúk). Gazdag Tímea szerintem valami gyönyörű munkát végzett a szöveggel, és mivel a skorpiót már egy új, harmadik ember fordította, szerintem akaratlanul is ott volt bennem a dac. Azonban Vallató Péter remek munkát végzett! Ha lesz több magyar Stiefvater könyv, remélem, ő fordítja majd azokat.

Amikor először olvastam a fülszöveget, elkönyveltem magamban, hogy már megint egy tipikus könyvmolyképzős halandzsa, amit be kéne tiltani. Alig mond valamit, amit mond, az is sablonra hajt és művi a stílusa (a hírleveleikről meg egyéb reklámszövegeikről ne is beszéljünk, de lehet, hogy csak nekem megy fel a vérnyomásom tőlük), így nem csoda, hogy amikor kinyitottam a könyvet, teljesen meglepődtem, miről is fogok olvasni.

A történet ugyanis egy szigeten, Thisbyn játszódik egy kitalált szigeten, ahol maguk az emberek is a világtól távol élnek. Vannak boltok, pékség, hentesüzlet, de jellemzőbb az egymástól távol ülő házak, istállók. A tengeren túli embereket szárazföldieknek hívják, a férfiak még keménykalapot viselnek és a rádiónál modernebb eszköz nem igen jelenik meg. Október van, fúj a szél, háborog a tenger. Itt él két főszereplőnk, Sean és Puck alias Kate. Sean amolyan lovászfiúként dolgozik Malvernnél, egy gazdag ipsénél, mióta a szülei meghaltak, és az öreg befogadta a fiút 10 éves korában. Puck szülei is meghaltak, ő az öccsével, a bátyjával és Galambbal, a póni lovukkal tengődik, eszik a babot, mert más alig van, maximum almás rétes. Hamar kiderül, hogy Sean a helyi legenda a maga csendes, megalázkodó és szófukar módján, hiszen sorra nyeri a vágtákat, Puck viszont az anyagi helyzete miatt kénytelen beállni, mint egyedüli és első nő.

Ami még szintén nem mond el a fülszöveg, még csak említést sem tesz róla, hogy itt bizony a lovak nem sima lovak. És itt jön be a fantasy szál. Vannak persze lovak, rendes, aranyos, szárazföldön született lovak, azonban október havában a tenger kiköpi magából a capall uiscéket. Ezek a tengeri lovak, amelyek vadak, húsevők, agresszívek, és aki be tudja fogni őket, és valamennyire megszelídíteni vagy az uralma alá vonni, majd nyerni vele a Skorpió Vágtán - az legenda lesz.

Eleinte furcsa volt megszoknom, elhinnem, komolyan vennem ezeket a lényeket, azonban az írónő annyira hétköznapi egyszerűséggel vonja be őket a dolgok menetébe, hogy hamar elfogadtam. Örültem, hogy ez nem egy olyan történet, amiben az történik, amire sablon alapján várnál. Itt nem az a lényeg, hogy megszelídítik a lovakat - a capall uisckék vadak, agresszívek, azért halálos a vágta, mert ha nem a nyakadat tépi le, akkor agyontapos. Nagyon kegyetlen és szomorú történeteket kapunk ezzel kapcsolatban.

A regény tehát ezt a világot mutatja be, a sziklákkal teli, tengeri lovak üvöltésétől hangos szigetet, amelyre a turisták a vágták nézni jönnek. Sean és Puck bevezet minket a sziget rejtelmeibe, megkapják a saját drámájukat, és amolyan koravének, mint Stiefvater karakterei úgy általában.

A történet végére teljesen beleszerettem a szigetbe, Galambba, még a capall uisckékbe is. Őszre tökéletes olvasmány lett volna, kár, hogy nem hallgattam a megérzéseimre.

Ajánlom mindenkinek, mert szerintem Stiefvater  egyik legjobb munkáját tarthatjuk a kezünkben. Megmutatkozik benne, hogyan viszonyul a természethez és az állatokhoz, de főleg a lovakhoz. Látjuk, milyen tisztelettel kell bánni velük, és hogy egy állat-ember kapcsolata mennyire varázslatos. Ha egyszer mégis lenne folytatása, vagy csak egy történet, amely ugyanebben a világban játszódik, mindenképp elolvasnám.