Matt Haig: A Boy Called Christmas

Egészen addig nem hallottam se a könyvről, se az íróról, amíg valamikor ősszel bele nem botlottam a Pergamenre hányt szavak csatornába. Evelin ott említette először az Én és az emberek című könyvet, majd ezt a gyerekeknek szóló karácsonyit is. Mivel ebben az évben eléggé szezonális olvasó (és néző) lettem, ezért rögtön fel is került a listámra, mint adventi olvasmány. Ugye az első ilyen még tavaly egy Agatha Christie novelláskötet volt, idén pedig már emeltem a tétet: három karácsonyi könyvet olvastam el. Az első a Tolkien gyerekeinek írt Karácsony após gyűjteménye volt, a második pedig ez az illusztrált, csillogó könyvecske, amely egy elég sanyarú sorsú kisfiúról szól valahol az 1700-as években Finnországban.

A történet valóban szomorkásan indul, hiszen Nikolas a favágó apjával él együtt, egyetlen játéka egy zöldségből faragott baba, és állandóan gombalevest esznek. De szeretik egymást és a kisfiú a karácsonyt se az ajándékok miatt várja. Mindezt zavarja meg a vadász, aki egy munka (és sok pénz) reményével magával viszi Nikolas apját. A kisfiú ezek után a zsémbes és utálatos Carlotta nénivel marad. A sztori ezek után indul be.

A regény első fele nagyon tetszett, élveztem olvasni a kis Nikolasról, a jószívűségéről, a kalandjairól. Azonban amikor elérünk manófalvára, ott olyan érdekes dolgok történtek, hogy sokszor csak húztam a számat. Tudom, mesekönyv, és nincs rálátásom, mennyire ijed meg egy gyerkőc pl. a fejlerobbantós jeleneten, de azért én ezt sokalltam. Mindenesetre örültem, hogy a cselekmény haladt tovább, kaptunk még szép, megható jeleneteket, majd tanulságot.

A kötet vége felé elég gyorsan ugráltunk az időben, de végülis ez nem volt gond, csak valahogy hiányérzet maradt bennem, nem ilyen regényfelépítésre számítottam.

Az illusztrációk nagyon tetszettek, bár szerintem teljesen felesleges volt az izgalmas jeleneteket tájképekkel megszakítani, amik semmit nem adtak hozzá a történethez. Sokkal inkább érdekelt volna manófalva, a rénszarvasok istállója, a vadász csapata, stb. Néha úgy éreztem, nem a lényeget ragadták meg.

Mindenesetre kellemes olvasmány volt, nem bántam meg, hogy beszereztem, és biztosan elolvasom a folytatásokat is. Ja igen, és hogy miért angolul olvastam? Azért, mert idehaza nem kapni, molyon is egy ember árulja, de 8000 forintért biztosan nem fogom megvenni. Bookdepón pedig ez a kis kötet 2500 Ft volt (kb.). Csillog az elő- és a hátlapja is, az instagram oldalamon találtok róla képet (avilda27). Mivel mese, a nyelvezete is elég egyszerű, szerintem kezdő angolosok is megpróbálkozhatnak vele!

J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Bár A Gyűrűk Urát tavaly imádtam, mégsem vonzott ez a mikulásos könyve az írónak. Nem tudom, miért. Összegyűjtött levelei, amiket a gyerekeinek írt, oké, és? A könyvecske elolvasása után viszont már nem is értem, miért nem érdekelt. Szerintem én valahogy másképp képzeltem el ezt a történetet, azt hittem, különálló regényt kapunk, furcsa kultúrát, stb. De hogy milyen is volt? Bájos.

A kötet valóban egy gyűjtemény, amelyben az író húsz éven át írt levelei láthatóak - olyan levelek, amelyeket a négy gyermekének írt a Mikulás, vagyis Karácsony apó nevében. A beszkennelt borítékok és rajzok mellett nyomtatott formában is elolvashatjuk a tartalmakat. Próbáltam kisilabizálni egyébként apóka remegő kézírását, ímmel-ámmal sikerült valamennyire, de még angol nyelven is kellene a nyomtatott szöveg. Ezek a levelek pedig először rövidek, amolyan sablonosak, de aztán idővel egész történet kerekedik Karácsony apó köré. Megismerjük a székhelyét, az Északi-sarkot és Jegesmedvét, aki mindig esik-kel. Apó és JM (ugye tudjátok, kire gondolok?) hús-vér kis karakterekké alakultak az évek előrehaladtával, mivel olyan apró személyiségjegyekkel ruházta fel őket Tolkien, hogy az ember tényleg a szívébe zárja őket. Apó és Jegesmedve sokszor kap össze valamin, Jegesmedve elszúr ezt-azt, de azért összetartanak. Olvashatunk még a koboldok támadásáról vagy a manók és hóbarátok megvendégeléséről.

Különösen tetszettek az illusztrációk, amelyek ezt a kötetet színesítik. Főleg a színhasználat és a részletes kidolgozás fogott meg. Tolkien nagyon figyel az apróságokra, ez a megírt levelekből is átjön. A betűk díszítettek, kacifántosak, színesek. Jegesmedvének teljesen más a kézírása, és még saját nyelvet is kreált neki.

A kötetet azonban átjárja egy kis keserűség is, aminek oka egyrészt a II. világháború, hiszen 1920 és 1942 (ha jól rémlik) közt "játszódnak" az események. Karácsony Apó nem egy levelében elnézést kér, hogy ilyen-olyan ajándék nem érkezett, és hogy micsoda felfordulás van a világban, de a gyerekek örüljenek ennek is, hiszen sokan nem is tudnak a családjukkal lenni.
A másik, ami ezt az érzést okozta, hogy Tolkien, azaz Apó sok levelét úgy fejezi be, hogy a legidősebb fia után érdeklődik, megjegyzéseket tesz, hogy tudja, a zokniját már nem teszi ki, de azért gondol rá. Nem ismerem apa-fia történetét, de úgy jött le, mintha Tolkien olykor elkeseredetten próbált volna kapcsolatot teremteni a fiával. Remélhetőleg azonban a való életben nem ilyesmiről volt szó.

Különösen kedves, ahogy kislányának plüssmackói iránt érdeklődik Apó. A legkisebb gyerekének írt levelek már túl bájosak, nem bírtam nem mosolyogni. Nem tudom, milyen lehet/lehetett azzal a "súllyal" élni, hogy Tolkien az ember édesapja, de azért biztos a gyerekek vállára nehezedett ez a tudat. Mindenesetre így felnőni, hogy édesapjuk egy ennyire kreatív és mesés világot tárt eléjük, csodálatos lehetett.

Örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de részese lehettem ennek a világnak. Mikulásra, Karácsonyra mindenképpen ajánlom mindenféle korosztálynak.

Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Fogalmam sincs már, hogyan találtam rá erre a könyvre. Voltak időszakaim, amikor molyoktól kértem segítséget, hogy ha ilyen meg olyan hangulatom van, ha erre meg arra vágyom, akkor mit tudnak ajánlani - és valaki ezt javasolta. Aztán egy bloggerinától meg is vettem még tavaly, Karácsony előtt, és bevallom, meglepett, hogy egyrészt milyen nagy (mint egy album), és mégis milyen kevéske, alig 30 oldal az egész. Azonban amilyen rövidek a történetek, olyan nagy hatással voltak rám.

Könyvadatok:
Zsáner: Mese
Megjelent: 2018
Kiadó: Magánkiadás
Oldalszám: 30
Molyos értékelés: 96%

A mesés, felnőtteknek íródott történet elkalauzol bennünket a Mályva utcába, ahol megismerkedhetünk Fátia kisasszonnyal, a pletykás szomszédokkal, aztán a Balaton környékére, ahol három lánytestvér a főszereplő.

Az első rész nagyon tetszett. Hiába rövid az egész, mégis el tudtam képzelni a macskaköves utcát, mosolyogtam az édes szerelmi szálon, és az illusztrációk segítségével csak még jobban magam elé tudtam képzelni ezt a mesebeli környéket. Előhozta számomra azt a régen elfeledett érzést, amelyet még gyerekként ismertem, és amely elevenen hozzátartozott a mindennapjaimhoz. Amikor a kertben lévő tuják és bokrok a plüss állatok otthonkája volt, amikor szeles időben elhitted, hogy mindezt a fák levelei okozzák, amikor a legjobb barátnőddel terveket szőttetek, amikor egyszerűen mindent varázslat járt át, és nem hagytátok, hogy a felnőttélet monotonsága bármilyen módon is bepiszkítsa a délutánt.
Emiatt nagyon hálás vagyok a könyvnek, mert teljesen kiment a fejemből, hogy a világot másképp is fel lehet fogni, hogy nem vagyok köteles követni a megszokott hétköznapokat, és ez reményt adott.

A könyv második fele már kicsit homályosabb, a tetőn sétáló lányon kívül kevés dolog maradt meg, de az az egy kis jelenet nagyon ütött! Biztos vagyok benne, hogy időről-időre előveszem majd ezt a szép kötetet és elolvasom ismét. Abban is reménykedem, hogy az írónő meglep minket egyszer egy teljes regénnyel, amelyet ugyanígy átjár a varázslat.

Érdekességek:

• a könyvet az 1880–1910-es évekből származó portrék ihlették, amelyeket az írónő talált egy Múzeum körúti antikváriumban.
• Berecz Krisztina, az illusztrátor hivatalos honlapja: https://krisztinaberecz.wixsite.com/graphic