2020. április 29., szerda

TOP 5 Szerda #2

A mostani bejegyzésben az öt legvastagabb könyvről írok, amelyeket életem során elolvastam. Kinek mi a monstrum? Mindenkinél máshonnan kezdődik ez a szám, de én jellemzően az 550+ könyveket sorolom ide.




5. J.K.Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje - 752 oldal

4. Margaret Atwood: Alias Grace -768 oldal

3. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos - 818 oldal

2. Stephen King: 11.22.63 - 856 oldal

1. J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura - 1774 oldal

Érdekes, hogy ezeket mind az elmúlt négy évben olvastam. Előtte is akadt 700-600 oldalas könyvem, de mostanság vonzanak is a monstrumok. Sokat ingázom, ezek mindegyikét (kivéve A Gyűrűk Urát) mégis otthon olvastam el - vagy este vagy külön szabadságot vettem ki.
Hiába nagyok, vastagok és nem utazó-barátak, mégse váltanék sose ebookra. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne úgy! Mégse visz rá a lélek, szeretem ezeket a féltéglákat (bár A Gyűrűk Ura három vastagabb könyvre osztható), jól mutatnak a polcon. Mondjuk tényleg nem kényelmes, ha a kanapén ülve a hasamat nyomja meg kádban se ajánlatos olvasni, mivel elfárad a kezed, aztán még a végén beleejted, és néha nem is értem, miért kell egy-egy könyvet ilyen nagy alakban kiadni. A Harry Potter oké, mert azért könnyebb, a Jelenkoros Atwoodok is nagyon szépek, nem túl szélesek, de a Stephen King könyvek... Nem értem az Európánál ezt a módit, hiszen ez csak megdobja az árát, ráadásul nem is kényelmes. Sebaj, azért szeretjük őket.

Ti milyen monstrumokat olvastatok?

2020. április 27., hétfő

Sorozatok tavaszra - avagy feel-good minden mennyiségben

Volt már egy hasonló bejegyzés, csak akkor őszre javasoltam sorozatokat.
A mostani posztban olyan szériákat hoztam, amelyek viccesek, felemelőek, lehet rajtuk mosolyogni, jó kedve lesz tőle az embernek.

The Good Place és The Kominksy Method


A két sorozatról írtam már egy posztot, így nem is húznám nagyon a szót. A The Good Place egy rettentően kedves sorozat, ahol főszereplőink azon dolgoznak, hogyan lehetnének jobb emberek, a The Kominsky Method pedig talán kicsit szomorkásabb, hiszen ott van benne témaként az elöregedés és gyász, de mégis megmosolyogtatja az embert.


No Tomorrow


A mindössze 13 részes sorozat az egyik kedvencem volt három évvel ezelőtt. A történet lényege, hogy a főszereplő lány megismerkedik egy sráccal, aki szentül hiszi: egy meteor tart a Föld felé, amely elpusztít mindenkit, ezért minden napot kihasznál. A lány - bár nem hisz neki -, de vele tart a bakancslista teljesítésében.
A remény, a jókedv, az életkedv jut eszembe erről a sorozatról. Mindegyik epizód végén kaptunk egy kis tanulságot, rengeteget lehetett rajta nevetni, hiszen a lány munkahelye is előtérbe került. Ha egy nehéz nap után szeretnétek, hogy valami jó is történjen, nézzetek meg egy epizódot. Engem egy nehezebb időszakon segített át, és azóta is ajánlom, akinek csak tudom.


Jane the Virgin


Szerintem ez akár kultsorozattá is válhat, mert annyira aranyos, kikacsintós, szarkasztikus. A történet szerint Jane, aki szüzességét őrzi a házasságig, véletlenül megtermékenyül. Így van, szappanoperás a sztori, ezt a narrátorunk is mindig az orrunk alá dörgöli ("After all, this is a telenovela"), de mindemellett okos, intelligens, beszólogatós, vagyis marha jó! Krimi szál is található benne, ahogyan remek alakítások (Gina Rodriguez Goldel Globe-ot kapott) és érzelmileg erős jelenetek (a harmadik évad közepéről ne is beszéljünk...). Most már végre Netflixen is fent van, úgyhogy lehet darálni.


Galavant


Jó ég, mennyire imádom ezt a sorozatot, még a mai napig dúdolom a dalait! Ez egy középkori musical, aminek az első két perce el is meséli, hogy Galavant szívszerelmét elrabolja Richard király, és Galavant útra kel, hogy megmentse. Azonban a sorozat nem arról szól, miképp menti meg a bajba jutott lányt, dehogyis! Madalena kijelenti, hogy neki tetszik a hírnév és a gazdagság, és inkább Richard királlyal marad. Ezek után követhetjük Galavant kalandjait, akit felkeres egy titokzatos hercegnő, miután országát elfoglalták.
A Galavant nem veszi magát túl komolyan, vicces, aranyos, kikacsintós, és sajnos csak két évadot élt meg. Hiába ilyen rövid, érezni az egészen, hogy a készítők és a színészek imádták forgatni, egy jó csapat jött össze jó időben, jó helyen.
Mindenképpen adjatok neki egy esélyt, nagyon élvezetes sorozat!

2020. április 22., szerda

TOP 5 Szerda #1

A (angolul) TOP 5 Wednesday lényege, hogy minden héten egyszer kikerül egy összesítő poszt valamilyen témában. Úgy tudom, a Goodreadsen indult ez el 2013. novemberében, és sokáig meg is adták, mi lesz a téma, de mostanság elhalt a lelkesedés. Azért szoktam látni pár bloggernél, és mivel megtetszett, én is bevezettem.


Az első téma egy kicsit megkésett, ugyanis a márciusi nőnapra terveztem, de ami késik, nem múlik :)
Íme az én TOP 5 kedvenc női szerzőm. A listát az alapján próbáltam összeállítani, hogy

  • mennyire áll közel a szívemhez
  • milyen jelentősége van könyvei mondanivalójának 
  • hány könyvet elolvastam tőle 

5. Agatha Christie

Tizenhat éves korom környékén olvastam először a krimi királynőjétől, mi más is lehetett volna ez az olvasmány, mint a Tíz kicsi néger. Emlékszem, egy régi, szakadt kiadás volt, már jöttek ki a lapok, de én mégis izgatottan olvastam, hogy minél előbb kiderüljön, ki áll a gyilkosságok mögött. Annyira tetszett, hogy utána egy barátnőmnek is kölcsönadtam. Később több AC könyvbe is belekezdtem, de valamiért elmúlt a varázs. Tíz év után tértem vissza az írónőhöz, olvastam tavaly A ferde házat, A karácsonyi pudingot, és vár rám az új kiadású Tíz kicsi néger újraolvasásra, illetve az Örök éj.

Nagyon örülök, hogy a Helikonnál kötött ki a "sorozat", mindegyik borító tetszik, kellemes kis utazókönyvek is a méretüket tekintve.

Hogy mit szeretek Agatha Christie-ben? Hogy bár inkább szórakoztat, de sokszor azért el is szeretné gondolkodtatni az olvasót a jóról és rosszról, a szürke zónáról, mégse hoz le az életről, történetei inkább kellemes fejtörők. Az is inspiráló, micsoda sikereket ért el a könyveivel és hogy milyen sokat írt. Szerintem ő örök marad :)

4. Mary Alice Monroe

Rá csak két éve találtam, és bár a The Beach House eleje kicsit untatott, a Swimming Lessonst már imádtam. Igaz, csak egy sorozatából olvastam négy könyvet, de ennyiből is kiderült, hogy Monroe mennyire küldetésének tekinti, hogy megüzenje az olvasóinak a természetvédelem fontosságát. Nyilván a saját otthonát érintő kérdéseket vitatja meg leginkább (Dél-Karolina), ismeri is ezeket, mindez átjön az írásaiból. A The Beach House sorozat fontos eleme a teknősök megmentése, fészkük békén hagyása, hogy bár bájos, ha kapar a kutya, de lehet, hogy ezzel a tojásokat szedi ki stb. Az egyik könyve elején ez állt (nem pontosan így): Csak lábnyomot hagyj a parton, mást ne. De nem csak ezekre hívja fel a figyelmet, hanem sok más dologra is, ráadásul a könyveiben szereplő alapítványok a valóságban is léteznek, ahogy utánajártam, volt, amelyiknek adományozott vagy akár ő maga is dolgozott ott fiatalabb korában.

A hamarosan hatvanéves írónőnek instagram oldala is van, ahol folyamatosan oszt meg ezzel kapcsolatos dolgokat.

3. Joanne Harris

Joanne Harris az az írónő, aki hallatán/említésén mosolyogni kezdek. Bár nagyon régóta nem olvastam tőle, inkább csak újráztam, és a Csokoládé folytatásai se jöttek be, attól még rengeteget jelentenek a könyvei. Először a Szederbort olvastam a gimis tanárnőm ajánlására, és harmadik olvasásra is ugyanannyira imádom. Az öreg Joe, a talizmánok, az író, mint főszereplő, a borok, amelyek beszélnek. Mindig eszembe jut a vonaton hazafele egy bizonyos szakasznál több jelenet is a történetből. Aztán ott van a Csokoládé, amely inkább a tél végét, tavasz elejét, a szelet juttatja eszembe, az ínycsiklandó bonbonokat, az útkeresést, a vallást, a közösséget. Kedvencem még tőle az Aludj kislány, ami már nem ennyire aranyos, inkább sötét és szomorú, de szintén egy nagyon jó élményként él bennem.

Szeretem Harris különböző vicces posztjait is az online médiában; remélem, sok-sok könyvet olvashatunk még tőle és egy kiadó most már tényleg végigviszi az életművét.

2. Alice Hoffman

(El sem hiszem, hogy lekerült a dobogóról, pedig ez a helyzet. Nem azért, mert már nem szeretném, dehogy, de olykor változnak az idők.) Hoffmant vagy utálják vagy szeretik. Vagy nagyon bejön a stílusa, vagy ki vannak bukva, hogy ez mi. Ahogy tapasztaltam, nem csak idehaza találta/találja meg nagyon nehezen a célközönségét, hanem odakint is. Érdekes egy ilyen írónő munkásságát imádni. Pedig nem minden könyvét szeretem. Inkább hajlok azok felé, amelyek kicsit boszorkányosabbak, kisvárosban játszódnak és egy család történetét mesélik el (Átkozott boszorkák, Tizenharmadik boszorkány, Rules of Magic, stb.). Nekem eleve nagyon tetszik a narráció, amelyet alkalmaz, a varázslatos elemek, a sokszor érzékelhető durvaság is, a nem mindig szimpatikus szereplők.

Mostanság inkább angolul olvasok tőle, mivel idehaza már nem is jön ki tőle új könyv.
Szeretem a munkásságában, hogy egyrészt hű magához, hogy a karakterei nem hordozzák a kötelező kedvelj-meg faktort. Nem ír bele tragikus múltat csak azért, hogy megsajnáld. Leírja, hogy viselkedik a szereplő, te pedig, mint olvasó, majd eldöntöd magad, szimpatikus-e vagy sem.

A könyveinek szerintem van egy megfoghatatlan és megismételhetetlen hangulata, az Átkozott boszorkákat hiába olvastam már háromszor, valahogy mindig más lesz a mondanivalója, ahogy öregszem és más dolgok tűnnek fel benne. Remélem, sok könyvet olvashatok még tőle.

1. Margaret Atwood

Atwood az az író, akiről három éve még nem gondoltam volna, hogy egy ilyen listán az első helyen szerepel majd. Anno csak azért se néztem meg A szolgálólány meséjét, mert mindenki erről beszélt (azóta is csak az első évadot láttam és rém unalmasnak tartottam), és az első könyve se ez volt, amit olvastam tőle. Amivel teljesen magával ragadott, az az Alias Grace volt. Imádtam minden egyes sorát, és Csonka Ágnesben egy olyan fordítóra leltünk, akiért ezentúl foggal-körömmel harcolni kell!

Atwood - ahogy látom - szereti körüljárni a nőt, mint a társadalom elnyomottabb részét, mint anyát, mint kizsigerelhető szülőgépet, valamint az emberiség pusztulása is egy ijesztő folyamat nála. Négy könyvét olvastam tőle eddig (Alias Grace, A szolgálólány meséje, A vak bérgyilkos, Guvat és Gazella), és már majdnem egy éve, hogy nem vettem kezembe Atwood könyvet, pedig vár rám kettő (Az özönvíz éve, Testamentumok), és most jelent meg még egy, ami nagyon érdekel (Az ehető nő). Bevallom, kicsit sok lett, mert túlságosan is megmutat minket egy görbe tükrön keresztül, és kellett egy kis pihenő. Azonban most újra hiányzik, a Jelenkor munkássága pedig, ami a kiadást és a borítókat illeti, egyre inkább arra ösztönöz, hogy minden megjelent könyvét megszerezzem. Nagyon örülök, hogy jó kezekbe került, és hogy folyamatosan olvashatjuk a könyveit!

Nektek kik a kedvenc női szerzőtök?

(Képek forrás: Google)

2020. április 20., hétfő

Idei fogadalmam: kiadóktól vásárolni

Nagyon remélem, hogy nem a próféta szólt belőlem, amikor kijelentettem, hogy idén csak a kiadóktól vásárolok, de mégis úgy alakultak az események, hogy marha nagy szükség van az olvasók segítségére, hiszen a járvány betett. (Erről egyébként már volt poszt.) Nincs Könyvfesztivál, szerintem Könyvhét se lesz (de ne legyek ennyire pesszimista), bezártak a nagyobb könyvesboltok, és bele sem gondolunk, a kisebb kiadóknak mit jelenthet most ez a visszaesés. Azért páran belegondoltak, van kiadó, amely elég részletesen tájékoztatja is a vásárlóit.

Forrás
Eleve azt a pár alapdolgot érdemes tudnia szerintem minden könyvmolynak, hogy
  1. a kalózkodás tönkrevághat egy teljes megjelentetést vagy sorozatot
  2. az olyan könyvesboltokban megvásárolt könyvek után, mint a Libri, Alexandra, Bookline stb., a kiadónak csak a bevétel 50%-a jár
  3. ha közvetlenül a kiadótól rendelsz, a teljes bevétel náluk marad
Mindez nyilván elhatározás kérdése, hiszen mindenhonnan jönnek az akciók, állandóan újabb és újabb könyveket "kell" megvennünk, mert ugyan már, könyvmoly már, nehogy a könyvvásárláson agyalj. Ezzel nem értek egyet. Mindezt saját tapasztaltból mondom, és emiatt is döntöttem úgy, hogy inkább havonta költök el akár kisebb, akár nagyobb összeget egy kiadónál, hogy ezzel is kontrolláljam magam. Hiszen előtte minden kis akcióra ugrottam, és az olvasatlan könyvek csak gyűltek és gyűltek, aztán még ott a könyvtár is, meg más könyvmoly ismerősök, akik kölcsönadnak regényeket. Tudom, sokan vannak úgy, hogy ezer olvasatlan könyv se elég, le kell csapni mindenre, de nekem az ötven volt a bűvös szám. Ráadásul el se férek... Úgy éreztem, most kell megálljt parancsolni magamnak.
Tavaly sikerült is két hónapig megállnom, hogy könyveket vásároljak, de az szörnyű volt, ez a kis kényeztetés azért kell. Így az év végén a kiadós verzióra jutottam, hiszen így mindenki nyer.

Hogy is néz ez ki?
Minden hónap elején (általában fizuosztáskor) eldöntöm, kitől rendelek. Majd megnézem a kínálatot, az akciókat. Van egy maximum összegem (ez általában az ingyenes kiszállítás eléréséhez szükséges összeg), de volt olyan is, hogy csak két könyvet rendeltem. Ez a jó ebben, hogy lehet, egy kiadótól hat könyv is érdekel, de egy másiktól csak egy.


Kiktől rendeltem eddig?
Január - Agave: akció volt, így beszereztem 5 regényt + 1 színezőt (amihez azóta se vettem jó tollakat/filceket)
Február - Helikon: innen 6 könyv jött velem haza, Agatha Christie-k és Zsebkönyvek (imádom!)
Március - Európa: meglepődtem, mert csak két könyv érdekelt. Miért van ilyen kevés Stephen King? Hát ők az anyakiadó!
Április - Könyvmolyképző: régóta nem rendeltem tőlük, mert azt hittem, semmi nem érdekel az ő kiadásukban, erre négy könyv is házhoz jött, ráadásul pont valami meglepetés könyv akció volt, így kaptam egyet pluszba.

Tehát itt tartunk most, és az eddigi tapasztalok jók. Nem kívánkozom még több könyv vásárlása után, és mindig várom a hó elejét, tervezgetek, izgatott vagyok.

Azért az én megállapodásomban is vannak kiskapuk.

Kivételt teszek, ha:
- az adott könyvet (egy adott kiadásban) már sehol sem kapni (pl. Ne engedj el a régi Carthaphilus verzióban vagy a Sóbálvány, amit másfél évig kerestem)
- angolul szottyan kedvem olvasni - ilyenkor irány a bookdepo! Eddig kétszer fordult elő, hogy behúzott nyakkal arra vettem az irányt: egyszer szülinapomkor, amikor a szokásos Alice Hoffman könyvvel leptem meg magam, illetve pár hete, amikor Az Úr sötét anyagait vettem meg egyből díszdobozos kiadásban. Azóta is várom, hogy ideérjen, de türelmes vagyok!

Ezzel még el tudok számolni ami a lelkiismeretet és a számonkérést illeti.

Összegezve nagyon ajánlom mindenkinek ezt a beszerzési módszert, hiszen ezzel a kiadókat is támogatjátok. A következő vagy a GABO vagy a 21. század lesz :)

2020. április 19., vasárnap

Ford Madox Ford: Túl mindenen...

Azt mondják, a szeretőnek is meg kell adni az esélyt az utolsó nagyjelenetre, mielőtt az ember örökre elhagyja.
Írtam már a tetralógia második kötetéről, az elsőt pedig szerintem majd retroposzt formájában kiteszem (hét éve olvastam), mivel ez egy olyan történet, amit szerintem sokkal több embernek kellene ismernie.

Rajongásom nyolc évvel ezelőtt kezdődött, amikor láttam a BBC sorozatot (amelybe kizárólag a Cumberbatch-rajongásom miatt kezdtem bele). Teljesen oda és vissza voltam Christopher Tietjens és Valentine Wannop szerelmi történetéért, pedig ez a könyvsorozat inkább szól a háborúról és a vágyakozásról. Úgy rémlik, a filmsorozatban több közös jelenetük is van, mint a könyvekben, ahol kb. három-négy. Ezért gondolom, páran fel is teszitek a kérdést, hogy de akkor mi ebben a romantikus? Nos, erre majd később térek ki.

Könyvadatok:
Sorozat: Az utolsó angol úriember 3.
Megjelent részek: 4
Zsáner: Történelmi, háborús
Megjelent: 2014 (eredetileg: 1926)
Kiadó: Lazi
Oldalszám: 240
Molyos értékelés: 83%

A fülszöveg szerintem egy kicsit félrevezető, mivel azzal kezd, hogy a háború véget ért. Nos, valóban, de a regény nagy részét mégis Tietjens újabb, a háború alatt szerzett tapasztalatai teszik ki.
A regény egy telefonhívással indul, Valentine, aki testnevelés tanár egy iskolában, épp akkor beszél valakivel, amikor az emberek az utcán örömujjongásban törnek ki, mivel bejelentették a háború végét. El is gondolkozik azon, hogy lemarad erről a fontos pillanatról és mit fog majd mesélni a jövőben.

Az író nagyon ért ahhoz, hogy teljesen elvesszünk a szereplők fejében, rengeteg az asszociáció, amolyan tudatfolyam-szerű a narráció, olykor talán nehéz követni, sőt elsőre biztosan zavaros és bonyolult lehet, a türelmetlen olvasó szerintem le is teszi a könyvet. Azonban érdemes kicsit tanulmányozni a szöveget és meglelni benne a kincset, majd átadni magad ennek a tudatfolyamnak. Itt tényleg erről van szó, ugyanis Wannop telefonhívása és az utána következő tíz perc közel hatvan oldalt tesz ki a regényben. Úgy, hogy lényegében három mondatban össze lehet foglalni, mi történt, szinte láttam is magam előtt, a mai modern írok hogyan tudnák ezt le, hogyan lehetne ezt egyszerűbben, olvasóbarátabban közölni, de nekem - így három könyv után - kifejezetten tetszik már az író terjengős stílusa, szinte hiányzik is.

Abból a hirtelen támadt, mérhetetlen haragból, amelyet amiatt érzett, hogy ennek az embernek pénzt kölcsönözzön, Tietjens arra a következtetésre jutott, hogy a saját életére vonatkozó minden tervének az a gondolat az alapja, hogy ő egyszer majd Valentine Wanoppal fog élni… majd ha az ember felegyenesedhet egy dombtetőn.





A sokat emlegetett telefonhívás és Ms. Wannop elmélkedései után ismét a háborúhoz érünk el, ami már egy jóval nagyobb szelete a könyvnek. Itt semmiféle utalás nincs arra vonatkozóan, hogy véget ért volna, Tietjens már a lövészárokban jár-kel, és arra vár, hogy felállhasson egy dombtetőn.


Ez a rész nagyon megindított, rengeteg gondolatot és idézetet jegyeztem fel magamnak, ezeket közbe is szúrtam a poszt bekezdései közt.

Az egyik elgondolás, ami megragadott, a pacsirtákról szólt. Tietjens egy másik katonával beszélget arról, hogy lehet az, hogy amíg ők a németekkel szemben állva egymást ölik és bombákat hajigálnak, a pacsirták ugyanúgy énekelnek a körülöttük lévő fákon? Miért nem repülnek el? Hiszen háború van. Tietjens erre azt mondja, hogy miért érdekelné őket? Számukra mindegy, hogy a fészküket egy bomba vagy egy kapa pusztítja el.
És tényleg... Szerintem ez a jelenet, ez a párbeszéd, és elem, amely többször is visszatért, nagyon jól rámutat arra, hogy az ember nem tud túllépni azon, hogy ő a legfontosabb lény a Földön. Hiszen ha háború van, akkor az állatok is biztosan tudnak erről, ki tudja, talán vannak külön német pacsirták meg angolok is. Azonban ez nem így van. Az állat csak azt látja, hogy az emberek lent hangoskodnak, elesnek, felkelnek, számukra hathat ez ugyanúgy, mint a kidobósdi. Mindez végső soron pedig a háború értelmetlenségére is rávezet.

A következő, szintén visszatérő gondolat a kedvencem és szerintem a legmegindítóbb. Mikor teheti meg vajon, hogy felegyenesedhet egy dombtetőn? Mikor nem kell végre csúszni-mászni a sárban, félni, hogy ha belenéznek egy kémlelőbe, akkor kilővik az ember szemét? Mikor ér végre mindez véget? Mikor lesz minden újra normális, amikor azt az alapvető dolgot megteheti az ember, hogy feláll egy dombtetőn, ahogyan azt előtte oly sokan megtették?

Szintén elgondolkodtató és egyben elkeserítő, ahogyan az író sokszor többes szám első személyben ír, mintha saját tapasztalatát és véleményét adná így át, szinte mintha saját magáról írna. Van egy német katona, aki csak ebédel, kezében a tányér, és az angol katonák kézigránátokat dobálnak rá, hogy röhögjenek azon, ahogyan összevissza ugrál... Sokak számára a háború csak egy játék lenne? Vagy ezzel érzik a hatalmukat? Amelyet aztán a németek ugyanígy megtehetnek? Vagy csak mérgesek, mert a hunnak van élelme, nekik meg nincs?

Amikor az ember azt látja, hogy egy hatalmas robbanótest egy csapásra rengeteg bajtársa életét oltja ki, az is iszonyatos, de a robbanótestek vakok, ezért az ilyesmi inkább a véletlen számlájára írható; de amikor szabályos időközönként egymás után lövik le melletted az embereket, akkor pontosan látod, hogy az emberi gonoszság, amely egyáltalán nem vak és nem esetleges, a figyelmét hidegvérrel és tévedhetetlenül egy hozzád egészen közel eső pontra irányította. És talán nem is olyan sokára, majd éppen terád irányul ez a figyelem.

Sok mindent lehetne még írni a háborús részekről, azt ajánlom, hogy akit érdekel a történelem ezen szakasza, nyomban vegye kézbe a könyveket, mert szerintem sokat lehet belőle - ha nem is tanulni, de - megtudni.


A regény utolsó szakasza már szinte túl szép, hogy igaz legyen, és bevallom, el is pityeredtem kicsit. Ms. Wannop telefonhívása után járunk... Ez a filmsorozat utolsó epizódja.
Meg is lepődtem, mennyire örömmel teli és kedves, jókedvű és romantikus ez a rész.

És hogy miért tartom ezt a sorozatot a legromantikusabb történetnek? Mert itt két ember, akik alig találkoztak egymással, tudják, hogy soha még csak hasonlóval sem fognak találkozni, és hogy ők összetartoznak. Vágynak egymásra, várakoznak éveken át, úgy, hogy nem is tudják, mi van a másikkal. Hol él, mit csinál, talán férjhez ment? Elesett a háborúban, meglőtték, elvesztette a lábát? Esetleg megőrült? Mégis kitartanak a szerelembe és az egymásba vetett hitnek köszönhetően és szerintem pont ez adja Tietjensnek a lelkierőt, hogy túlélje a háborút. Mert van miért túlélnie.
A mai felgyorsult világban, amikor már azért is kiakadunk, mert a másik nem ír vissza egy fél napig, igazán elgondolkodtató ez a könyv. Átértékeltem én is, amit eddig gondoltam az érzéseimről, a szerelemről, a vágyakozásról.

Nem tudom, a negyedik rész miről szólhat - úgy tudom, azt a sorozat már nem dolgozta fel, ráadásul Christopher testvére, Mark meséli a történetet -, de nagyon várom, hogy annak is a végére járjak. Nagyon ajánlom mindenkinek, szerezzétek be, ha tudjátok, adjatok a szövegnek némi időt, hogy megszokjátok, mert higgyétek el, megéri!

2020. április 18., szombat

HBO GO sorozatajánló

Ha már volt netflixes ajánló, illendő a másik kedvencemről is írni. Az HBO GO-ra körülbelül tavaly augusztusban fizettem elő, és bár eleinte alig néztem ezen valamit, idővel berántottak a sorozatok. Itt sokkal több egyébként a szinkronos, magyar feliratos tartalom, de ahogy láttam, kevesebb is a felhozatal. De lássuk, mi az az öt sorozat, amit ajánlok:

 

Liar (Hazug)


A sorozat alapfelállása egyszerű: egy tanárnő és egy sebész elmennek randizni, majd másnap a nő felébredve azzal gyanúsítja meg a férfit, hogy megerőszakolta. A férfi azonban váltig állítja, hogy közös megegyezésen alapult az együttlét. Melyikük hazudik?

Ez az angol sorozat bár nagyon kevés epizódból áll - két évad volt, összesen tizenkét rész -, de a történet, a hangulat (hűvös, szeles angol kisváros a tenger közelében), illetve a kialakuló macska-egér játék teljesen le tudja kötni a nézőt. Ha valami ilyesmire vágytok, nagyon ajánlom!
Ráadásul a zenéje is mesteri, érdemes meghallgatni.





The Affair (A viszony)


Ez a sorozat nagyon sokat jelent számomra - főleg a hangulata és zenéje miatt -, és majdnem pityeregtem, amikor az utolsó jelenetet bámultam.

A történet nagyon érdekes: Alison, a pincérnő elcsábítja Noah-t, a sokgyerekes, évek óta házas írót, amikor azok nyaralnak Montauk szigetén. A történet nagyon érdekes: a gyermekét elveszítő, férjes asszonyt elcsábítja a fehér lovon érkezett Noah, aki boldogtalan a családjával.

A történetet elmesélik az egyik, majd a másik fél szemszögéből is, de nem a megszokott módon, hanem úgy, ahogy azt mindig is kellett volna. A sorozat elején egy rendőrségi kihallgatásba csöppenünk vele, ezért fontos a visszaemlékezés, hiszen szereplőink felelevenítik az évekkel ezelőtt történteket. De mi is az igazság, ha az emlékeink nem egyeznek a másikéval?

Egyrészt ez a fajta narrációs elgondolás fogott meg a sorozatban, másrészt pedig a hangulata, a kisváros, a nyár, a szabadság. Igaz, a sorozat első két évada inkább az egybefüggő, enyhén thrillerre emlékeztető sztori, a harmadik amolyan lejtmenet (de szerintem az is érdekes volt), a negyedik évad szenzációs, az ötödikkel pedig egy lezárás-félét kapunk egy érdekes csavarral. Nagyon egyedi történet, ahogyan a sorozat bevezető dala is, illetve fontos kiemelni még az utolsó epizódban hallott dalt, ami azóta a kedvencem lett.

 


His Dark Materials (Az Úr sötét anyagai)


Ez az a sorozat, amire vágytam, pedig nem is tudtam, mennyire szükségem van rá! Már egy pár hónapja eszembe ötlött, hogy kellene valami - A Gyűrűk Urához hasonló - fantasy kalandregény, akár ifjúsági, de tényleg legyen benne kaland, menjünk ide-oda, és legyek ott velük! Nos, ez ilyen volt. Szinte minden epizódban más-más helyszínen kötünk ki.

Maga a történet nagyon érdekes (tudom, sokszor használom ezt, de ha egyszer tényleg az!): egy hozzánk hasonló világban játszódik, azonban itt mintha megragadtak volna a 30-as években, zeppelinekkel utazgatnak stb, és az emberek mellett mindig egy állat sétálgat, amelyik a daemonja, vagyis egy hozzá tartozó entitás (?), amely az ember pubertás koráig képes változtatni az alakját (olykor görény, pillangó, kiskutya), majd aztán megállapodik. A főszereplőnk Lila, aki árvaként nőtt fel egy iskolában, legjobb barátja pedig Roger, a konyhás fiú. A kaland akkor kezdődik, amikor egyrészt gyerekeket rabolnak el, másrészt pedig megjelenik egy előkelő és gyönyörű nő, hogy magával vigye Lilát.

Mondanom se kell, hogy nagyon hamar végignéztem a sorozatot, az utolsó epizódon pedig konkrétan bőgtem. A könyveket egyből megrendeltem Angliából (éljen a bookdepo), mind a három részt (mivel trilógia), díszdobozban. Biztos vagyok benne, hogy a könyvek is elvarázsolnak (csak érjenek ide...).

Ha már eddig is volt zene, beteszem ide az intrót, ami szerintem csodaszép.



Catch-22 (A 22-es csapdája)


Mondhatni véletlenül találtam rá erre a sorozatra, mert bár láttam a híreket, hogy készül - ráadásul olyan nevekkel, mint George Clooney vagy Hugh Laurie -, és a One Tree Hillben is volt egy epizód, amikor a diákok ezt elemezték, mégsem éreztem a kényszert, hogy azonnal nekiessek. Azonban egy unalmasabb délutánon elindítottam, és egyből magával ragadott. Pont egy olyan történet a második világháborúról, amire szükségem volt. A főszereplőnk, aki bombázó, egyszerűen nem bír szabadulni, akármennyire is elsétálna az értelmetlen háborútól. De mindig többet kell teljesíteni, és hiába akar segíteni másokon, olykor a vesztüket okozza. Szatirikus, szarkasztikus, néha nevetnél, pedig tök komoly a helyzet, de ha belegondolsz, mi is ment, lejössz az életről.

A sorozat második fele pedig szerintem lélekölőbb is. És hogy mi is az a 22 és miért van csapdája? Nos, ez már az elején kiderül.


What We Do in the Shadows (Hétköznapi vámpírok)


Erre a sorozatra múlt héten találtam rá és egy nap alatt ledaráltam. Nem volt nehéz, hisz egy epizód 20 perc, és 10 van összesen. A stílusa áldoku, vagyis egy csapatnyi vámpír mindenéjszakáit követjük, és amit látunk, azon szétröhögjük magunkat. Én legalábbis így tettem. A mai napig idézgetek és fogok is - Greeeeegor - a sorozatból, és már csak a nevek miatt is imádom: Laszlo és Nandor :D
Ha valami jópofára vágytok, kezdjetek bele!

2020. április 16., csütörtök

Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Fogalmam sincs már, hogyan találtam rá erre a könyvre. Voltak időszakaim, amikor molyoktól kértem segítséget, hogy ha ilyen meg olyan hangulatom van, ha erre meg arra vágyom, akkor mit tudnak ajánlani - és valaki ezt javasolta. Aztán egy bloggerinától meg is vettem még tavaly, Karácsony előtt, és bevallom, meglepett, hogy egyrészt milyen nagy (mint egy album), és mégis milyen kevéske, alig 30 oldal az egész. Azonban amilyen rövidek a történetek, olyan nagy hatással voltak rám.

Könyvadatok:
Zsáner: Mese
Megjelent: 2018
Kiadó: Magánkiadás
Oldalszám: 30
Molyos értékelés: 96%

A mesés, felnőtteknek íródott történet elkalauzol bennünket a Mályva utcába, ahol megismerkedhetünk Fátia kisasszonnyal, a pletykás szomszédokkal, aztán a Balaton környékére, ahol három lánytestvér a főszereplő.

Az első rész nagyon tetszett. Hiába rövid az egész, mégis el tudtam képzelni a macskaköves utcát, mosolyogtam az édes szerelmi szálon, és az illusztrációk segítségével csak még jobban magam elé tudtam képzelni ezt a mesebeli környéket. Előhozta számomra azt a régen elfeledett érzést, amelyet még gyerekként ismertem, és amely elevenen hozzátartozott a mindennapjaimhoz. Amikor a kertben lévő tuják és bokrok a plüss állatok otthonkája volt, amikor szeles időben elhitted, hogy mindezt a fák levelei okozzák, amikor a legjobb barátnőddel terveket szőttetek, amikor egyszerűen mindent varázslat járt át, és nem hagytátok, hogy a felnőttélet monotonsága bármilyen módon is bepiszkítsa a délutánt.
Emiatt nagyon hálás vagyok a könyvnek, mert teljesen kiment a fejemből, hogy a világot másképp is fel lehet fogni, hogy nem vagyok köteles követni a megszokott hétköznapokat, és ez reményt adott.

A könyv második fele már kicsit homályosabb, a tetőn sétáló lányon kívül kevés dolog maradt meg, de az az egy kis jelenet nagyon ütött! Biztos vagyok benne, hogy időről-időre előveszem majd ezt a szép kötetet és elolvasom ismét. Abban is reménykedem, hogy az írónő meglep minket egyszer egy teljes regénnyel, amelyet ugyanígy átjár a varázslat.

Érdekességek:
  • a könyvet az 1880–1910-es évekből származó portrék ihlették, amelyeket az írónő talált egy Múzeum körúti antikváriumban.
  • Berecz Krisztina, az illusztrátor hivatalos honlapja: https://krisztinaberecz.wixsite.com/graphic

2020. április 12., vasárnap

Sarah Addison Allen: A lány, aki a holdat kergette

Bár nagyon tetszik angolul is (The Girl Who Chased the Moon), és nem jelent meg magyarul a regény, mégis szeretek rá így hivatkozni, mert annyira kedvesnek tartom ezt a címet. Sarah Addison Allen egy szívemnek nagyon kedves író (pedig nem minden regénye tetszett), ezt a könyvét még hat évvel ezelőtt olvastam először, amikor ajándékba kaptam egy bloggertársamtól. A Havi egy újraolvasás keretében vettem elő újra, és bevallom, már vágytam is rá, mint egy falat kenyérre, mivel annyi rossz történt mostanság. Nagyon jó volt elmerülni újra Mullaby városkájában, együtt kergetni Emilyvel a különös fényeket és sütni Juliával a tortákat. Ebben a regényben megvan minden, amit keresek: kisváros, hús-vér karakterek, múlt, amely a jelenben utoléri szereplőinket, édességek, és persze a rengeteg varázslat, amely úgy járja át a hétköznapokat, mint az eget átszelő madárraj.

Könyvadatok:
Zsáner: Mágikus realizmus, romantikus
Megjelent: 2011 (eredetileg: 2010)
Kiadó: Hodden & Stoughton
Oldalszám: 262
Goodreads értékelés: 3,97/5 (Molyos: 92%)

Fülszöveg helyett leírom, mi a regény alapfelállása. Emily kénytelen az "óriás" nagyapjához költözni Mullaby városába édesanyja halála után. A városka csupa furcsaság számára: a szobájában lévő tapéta úgy változik, ahogy a hangulata, különös fények jelennek meg éjszakánként az erdőben, a szomszéd Julia pedig nyitott ablakoknál süti a finomabbnál finomabb tortákat. Ráadásul az édesanyjáról - aki arra nevelte, hogy környezettudatosan éljen és legyen kedves, fogadja el az embereket - furcsa pletykák keringenek. Vajon tényleg igaz, hogy tönkretette egy fiatal fiú életét?
Julia, aki édesapja halála után költözött vissza, parancsba adta magának, hogy ahogy fellendíti a megörökölt éttermet, hazautazik, hogy sohase lássa a városkát, de leginkább fiatalkori szerelmét, Sawyert, akinek különleges képessége, hogy látja az illatokat.

Nos, ezekből indul ki ez a rövidke, de annál érzelmesebb regény. Érdekes, hogy hat év elteltével is tartom azt, hogy ez Sarah Addison Allen legjobb könyve. (És igen, mindegyik könyvét olvastam.)
Ebben tényleg megvan minden, ami kell, passzol minden kis jelenet egymáshoz, mint a puzzle darabok. Nem minden szép és jó, Julia titka első olvasáskor majdnem megríkatott, Emily tragédiája pedig édesanyja fiatalkori tettei, amiért őt szeretnék, hogy vezekeljen. Egészen kemény témákat dob be Allen, mégsem megy át lélekölőbe, végig megtartja a varázslatosságot, az optimizmust. Az olyan kis nüanszok pedig, hogy a tizenhét éves fiú nyári öltönyben és csokornyakkendőben jár-kel, vagy hogy az óriás nagyapa mindig megnézi a szárítót, csak még több érzést visznek az egészbe.
Nagyon szeretem ezt a könyvet, nincs meg benne az a szappanoperás balzsam, ami Allen többi könyvében, egyszerűen jól működik minden. Nyáron játszódik, így kapunk egy kis strandolást, hőgutát, fesztivált.
Sajnálom, hogy a Könyvmolyképző kiadó (amelyik ugye eddig is kiadta az eddigi Allen könyveket) ezt valamiért nagyon hanyagolja, pedig csodálatos könyv, jó lenne, ha minél több emberhez eljutna (és normális címet és borítót kapna). Mindenesetre ha angolul olvasnátok, és szeretitek a varázslatot és a kellemesen megírt drámákat, akkor ezt nagyon ajánlom, mert olyan napokon, amikor minden összejön és az idegösszeomlás szélén állsz, igazán nagy segítség tud lenni!


Érdekességek a könyvről (ez egy újdonság, egyelőre tesztelés alatt :))
  • A regény eredeti címe Festival of the Naked Lady volt (Meztelen Hölgy Fesztivál)
  • Allen szerette volna, ha Mullaby egy barbacue városka lesz, mivel Észak-Karolina híre a barbacue-ról és a szószról
  • Mullaby városát Lexington ihlette (itt van a barbacue fesztivál :))
  • Allen az egész kéziratban barbaque-ként írta le ezt a szót, így szegény szerkesztőjének mindenhol ki kellett javítania :)
  • Ezen a linken megtalálhatóak receptek a könyvből (egyszer meg szeretném ezeket csinálni)
  • Ezek egyébként eredeti déli édességek
  • Különböző borítótervek készültek a regényhez, ezeket itt nézhetitek meg
  • Itt bejárható Mullaby városkája :)

2020. április 1., szerda

Márciusi összegzés

Nem erre számítottam. Ez jut eszembe, ha a márciusra gondolok. Pedig azt hittem, valamennyire letudtam a munkahelyi stresszt meg a családi drámát, de nem. Február végén apukám bekerült a kórházba, amitől annyira kiborultam, hogy az orvos ki is írt, így az első hetemet otthon kezdtem. Apukám azóta szerencsére jól van, a műtét egyik része is még pont a krach előtt történt, így haza tudott jönni.
Oké, vissza meló, aztán beütött a már említett krach 11-én, amikor mindenki elkezdett pánikolni, és azóta boldog-boldogtalan a vírusról papol, kijárási korlátozás, bezártak az iskolák, ovik, és sokaknak #maradjotthon, de én #nemtudok vagy #betegszabi. Ugyanis történt, hogy március végére is kiírt az orvos, mert meghűltem. Eleinte meghatódtam, amikor a munkába ismét visszatérve mindenki a becses egészségem iránt érdeklődött, de aztán rájöttem, hogy csak a tüneteimet csekkolják... Érthető, persze, de. Zavarok? Legyen home office... Na de nem akarok itt ömlengeni a helyzetben érzett igazságtalanság miatt (miért kell nekem a nemrég műtött 70 éves apukám és a 85 éves nagymamám mellett beingázni 50 km-ről a városba, amikor más otthon maradhat?), mert örülök, hogy legalább van munkám, nem zárt be a munkahelyem, nem építettek le, stb. Minden rosszban van valami jó, ugye...

Ráadásul, nem tudom, hogy, de rekordot döntöttem magamhoz képest, mivel hét darab könyvet sikerült elolvasnom. Ilyen még sose volt, de nagyon örülök ennek a teljesítménynek. Lássuk hát, miket is olvastam.

Könyvek





  • Evie Wylde: Ha minden madár énekel - nagyon érdekes, szomorú regény volt.
  • Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok - a legmulatságosabb és legizgalmasabb Maigret-kötet volt, amit eddig olvastam.
  • Kosztolányi Dezső: Esti Kornél - újraolvasás volt, de bár ne téptem volna fel a régi sebeket, mert a felénél jöttem rá, hogy ez nekem régen se tetszett.
  • Nicholas Sparks: Első látásra - megint Sparks hozott ki a sötét hangulatból, örültem neki, ez kellett.
  • Veres Attila: Odakint sötétebb - egy nagyon hangulatos történet egy magyar író tollából, kár, hogy a vége olyan, amilyen.
  • Lovranits Júlia Villő: Macskakő - erre annyira szükségem volt, mint egy falat kenyérre.
  • Stanisław Lem: Solaris - érdekes olvasmány volt, de olvastam már jobban felépített regényt.


Így már 4800 oldalnál tartok összesen, ami nem is rossz.

Még mindig folyamatban van A hobbit, nem tudom, mikor fogom folytatni, illetve most kezdtem el Az utolsó angol úriember 3. részét és egyből visszatértem a 20. századi Angliába, hogy követhessem Christopher Tietjens és Valentine Wannop keserédes románcát.

Filmek





  • Lady Bird - nem értem az Oscar-jelölést, egyszer nézhető, semmi extrát nem tartalmazó film volt. A főszereplő lány inkább önző szerintem, és nehéz volt azonosulnom ezzel az egész egyetemre jelentkezés dologgal, mert egyrészt annyira máshogy mennek ott a dolgok, másrészt meg sosem értem meg, miért jó hatezer kilométerrel arrébb lenni a családtól egy idegen városban.
  • Love to the Rescue - cuki hallmarkos film, írtam már róla pár mondatot.


Sorozatok





  • Soundtrack - az elején tetszett, de a harmadik résznél megakadtam. Egyrészt furák benne ezek a táncolós-éneklős jelenetek, másrészt szerintem át fog menni giccsbe, amit a This Is Us óta nem bírok.
  • Liar - a tavalyi év egyik kedvenc sorozata folytatódott, ismét igazi macska-egér játék alakult ki a szereplők között, nagyon várom, mi lesz a végkifejlet!
  • Dolly Parton's Heartsrings - nagyon kellemes csalódás volt, sokkal rosszabbra számítottam. Mindegyik rész más-más történetet mutat be, van modern, háborús, még cowboyos is :D. Szerintem írok majd erről egy külön posztot hamarosan.
  • Az Úr sötét anyagai - ez is egy meglepetés volt, a második résztől teljesen beszippantott, az utolsó epizódban történeteket pedig azóta is emésztgetem. Tuti elolvasom a könyveket!


Stand-up comedy





  • Ali Wong: Baby Cobra és Hard Knock Wife - netflixen találtam rá, és nagyon jókor kapott el. A Baby Cobra tetszett jobban, a másodikban már túl sok volt a szexuális viccelődés, de alapjáraton egy nagyon intelligens és ironikus csajnak tartom Alit, meg fogom venni a könyvét (Dear Girls) és megnézem a filmjét is (Always Be My Maybe).


Személyes

- idegesít a #maradjotthon, mert általánosnak írja le a jelenséget, pedig nem mindenki maradhat otthon; vagy nem gondolnak bele sokan, akik vakációnak fogják fel, hogy olyanok is otthon maradnak, akiknek jelenleg nincs munkájuk, nem is tudják, hogy lesz-e, stb. Minden ilyen tartalmat szűrök.
- nálunk nincs home office, nem engedik, valószínűleg ezért készített ki a #maradjotthon. Hogyan? El kell sétálnom a vasútállomásra, vonatoznom kell 40-50 percet, majd városon belül még közlekedni. Hogyan maradjak így otthon? Mondanám, hogy csak a net hiteti el velem, hogy tényleg mindenki home office-szol, ha nem látnám, hogy se a városban, se a vonaton nincs egy lélek se. Na jó, valamennyi van, de alig. Értetlenül állok a tény előtt, hogy egy otthonról simán végezhető munka miatt nap mint nap ki kell magam tennem ennek a stressznek, miközben apukám és nagymamám (akik lényegében a szomszédaim) otthon vannak, és bármikor megfertőzhetem őket. Ennek okán alig találkozunk, ha igen, azt is csak szájmaszkkal és távolról.
- mindezeket leszámítva azért szerencsésnek mondhatom magam, mert legalább van munkám, keresetem, csak az egészségem és a mentális állapotom ne menjen rá (mivel amúgy is szeretnék váltani, de nyilván ez el fog húzódni).
- még mindig a jógával tartom magamban a lelket, ilyen napok után főleg jól tud esni.
- folytatom az e-learninges felnőttképzést, bár enyhe csalódást kezdek érezni... Sima szöveg, semmi extra, azt hittem, talán lesz videó vagy akármi, de csak szöveg. Ráadásul ez sokszor tele van helyesírási, központozási hibával, rosszul van összeszerkesztve, úgyhogy nem igazán érzem azt, hogy valami hasznossal tölteném el az időmet, és mint kiderült, nem is ad olyan végzettséget, mint amilyet az elején ígértek, így kezdem azt hinni, kidobott pénz volt az egész... Azért végigcsinálom most már, hobbinak elmegy, de legközelebb háromszor is átgondolom, mire jelentkezek.