Onnan sötétebb az expedíció

Mint a cím értetlenségéből is látszik, ez egy montázs poszt lesz, ugyanis három könyvről fogok írni. Azonban ez nem három random kiválasztott regény, hanem olyanok, amelyeket összeköt valami. Mi köti össze Veres Attila Odakint sötétebb sci-fijét Lovecraft Onnan túlról novelláskötetével és Jeff VanderMeer Expedíciójával? Nos, elég sok minden. (egyrészt a borítókon lévő csápok)

Forrás

Tegnap fejeztem be a magyar író, Veres Attila debütáló kötetét, amelynek hátulján ez szerepel: Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt. Baromi büszke voltam magamra, ugyanis sose volt ilyen, hogy száz százalékosan ismerjem azt az írót vagy művet, amihez hasonlítják a regényt. Ajánlás ettől, hasonlítják ehhez, oké, de ha nem olvastam tőle, akkor honnan tudjam, mi fán terem? Itt viszont képben voltam, hiszen Lovecrafttől múlt hónapban, míg VanderMeertől tavaly olvastam. Vagyis volt fogalmam arról, hogy mi a lovecrafti horror és a vandermeeri szürreália. Az ajánlónak pedig igaza van, hiszen tényleg ezeket vegyíti a regény.

Kezdjük az elején, vagyis számomra az elején: jöjjenek olvasási sorrendben ezek a fura horror sci-fi művek.

Jeff VanderMeer: Expedíció

Ez egy nagyon érdekes könyv, valószínűleg el sem olvasom, ha nincs a netflixes film. Miért nem olvastam volna el? Mert az első borító nagyon nem tetszett, azt hittem, valami dzsungeles Rambo történetet rejt a kötet, ráadásul a molyon hiába értékelték több mint négyszázan, alig akar 75% felé átbillenni az értékelése. Azonban ez a könyv megint bebizonyította, hogy a nagy átlag véleménye nem a saját véleményemet rejti, így mindig esélyt kell annak adni, ami érdekel.

Szóval, volt a film, ami szép volt és furcsa, olyan kellemetlenül, megragadott, nem engedett. Érdekelt a könyv, bár tudtam, hogy az más. Alig 200 oldal, de szerintem ez benne a zsenialitás. Ha erre a regényre gondolok, mindig elfelejtem, hogy ilyen rövid valójában, mivel annyi mindent mondott, annyi mindent megmozgatott bennem.

Nem vagyok egy nagy sci-fi guru, csak most kezdtem bele, és ha jobban belemennek, hogy a műszer melyik karja mit csinál, úgy elveszek, hogy már csak a kötőszavakat értem, de arra rájöttem, hogy sok sci-fi rajongó ismerősömnek miért nem tetszett a könyv. Sérelmezték a stílusát is, ami pedig szerintem tök szép. Tudom, vannak folytatásai, és az talán sci-fisebb (?), de nekem ez az egész könyv inkább volt egy metafora a depresszióra és arra az érzésre, amikor te úgy érzed, haladsz valami jó fele, de mindenki tudja, hogy igazából lefele ejt az utad, és te csak esel és kelsz, miközben magyarázod, hogy de ez jó így. Számomra nem a sci-fi vonala volt erős a történetnek - bár azt is imádtam a sok furcsaságával -, hanem a lélektani, ami végső esetben - szerintem - a gyógyulásról szólt. Ezért pedig egy gyönyörű könyvnek tartom.
El fogom olvasni a következő részeket is, remélem, nem lesz csalódás.

H.P.Lovecraft: Onnan túlról

A Helikon zsebkönyvekből néztem ki ezt a novelláskötetet, meg amúgy is meg akartam már ismerkedni az író munkásságával.

Az eleje nagyon tetszett, a hangulatra épülő és erős érzelmi töltetű rövid történetek, de aztán elkezdtem unni. Valahogy mindegyik ugyanolyannak hatott. Ha ez egy kicsit le is vont az élvezetből, nem bántam, mert szerintem a horror lényege akkor is a hangulatteremtés, és volt, hogy esténként féltem olvasni, mert nem akartam ezzel a furcsa, bizsergető érzéssel álomra hajtani a fejemet.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Még tavaly nyáron, egy nagyon kedvező akció keretében vettem meg az író könyvét, mivel mindenki erről beszélt. A borítója már megjelenéskor megfogott, a történet pedig furcsának hatott, de kellett hozzá VanderMeer és Lovecraft, hogy igazán a helyén tudjam kezelni.

Sok vélemény  jött szemben velem azóta is, és a legtöbb arról szól, hogy nagyon jó könyv, de mi a fene történik a második részben? Nagyon kíváncsi lettem, mi is történhet az ominózus második részben, és mivel a jelenünk a sok stressz miatt kezd rémálomba átmenni, ezért először egy másikban szerettem volna megedződni.

A regény első 120-150 oldala nagyon simán ment. Csúsztak a szavak, mint a cellofoidák csápjai, a sejtelmes, Losthoz hasonlító hangulat teljesen magával rántott. Furcsa hangfelvételek, bakelitlemezek, zene az erdő mélyéből. Minden megvolt, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődésemet. Még az sem zavart, hogy már megint egy magyar regény, amiben cigiznek, füveznek, dugnak, mert helyén kezelte és nem tolta túl.

Valahol a közepe tájékán kicsit eluntam, mert éreztem, hogy nem olyan irányba megy, ahova én szerettem volna. A regény második része pedig csak az utolsó kb. 60 oldalt teszi ki, így amikor elértünk oda, fogalmam se volt, mi lesz ezek után.

Bár egy ültő helyemben végigolvastam, izgultam és meresztettem a szemem, becsukva a könyvet enyhe csalódással tettem fel aVanderMeer kötet mellé. Teljesen más a regény második fele, ez tény. Olyan, mintha a most nézett A kívülállóra hajazna, mintha egy Supernatural epizódot olvashattam volna. Úgy éreztem, az író nem tudott választ adni a sok furcsaságra, ami történik, ezért mindent, amit eddig megismertünk, mellékszereplővé tesz és behoz egy klisét. Mondjuk tetszett, hogy bevállalta, amit bevállalt, de én inkább olyasmit olvasnék tőle, ami végig olyan, mint a regény első fele: kellemes horror, sejtelmes kutatás, furcsa teremtmények.

Örülök, hogy elolvashattam ezt a három könyvet, még ha nem is mindegyik váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeimet. A hangulata viszont mindegyiknek kétség kívül csillagos ötös, és ez nálam nagyon sokat számít.