Onnan sötétebb az expedíció

Mint a cím értetlenségéből is látszik, ez egy montázs poszt lesz, ugyanis három könyvről fogok írni. Azonban ez nem három random kiválasztott regény, hanem olyanok, amelyeket összeköt valami. Mi köti össze Veres Attila Odakint sötétebb sci-fijét Lovecraft Onnan túlról novelláskötetével és Jeff VanderMeer Expedíciójával? Nos, elég sok minden. (egyrészt a borítókon lévő csápok)

Forrás

Tegnap fejeztem be a magyar író, Veres Attila debütáló kötetét, amelynek hátulján ez szerepel: Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt. Baromi büszke voltam magamra, ugyanis sose volt ilyen, hogy száz százalékosan ismerjem azt az írót vagy művet, amihez hasonlítják a regényt. Ajánlás ettől, hasonlítják ehhez, oké, de ha nem olvastam tőle, akkor honnan tudjam, mi fán terem? Itt viszont képben voltam, hiszen Lovecrafttől múlt hónapban, míg VanderMeertől tavaly olvastam. Vagyis volt fogalmam arról, hogy mi a lovecrafti horror és a vandermeeri szürreália. Az ajánlónak pedig igaza van, hiszen tényleg ezeket vegyíti a regény.

Kezdjük az elején, vagyis számomra az elején: jöjjenek olvasási sorrendben ezek a fura horror sci-fi művek.

Jeff VanderMeer: Expedíció

Ez egy nagyon érdekes könyv, valószínűleg el sem olvasom, ha nincs a netflixes film. Miért nem olvastam volna el? Mert az első borító nagyon nem tetszett, azt hittem, valami dzsungeles Rambo történetet rejt a kötet, ráadásul a molyon hiába értékelték több mint négyszázan, alig akar 75% felé átbillenni az értékelése. Azonban ez a könyv megint bebizonyította, hogy a nagy átlag véleménye nem a saját véleményemet rejti, így mindig esélyt kell annak adni, ami érdekel.

Szóval, volt a film, ami szép volt és furcsa, olyan kellemetlenül, megragadott, nem engedett. Érdekelt a könyv, bár tudtam, hogy az más. Alig 200 oldal, de szerintem ez benne a zsenialitás. Ha erre a regényre gondolok, mindig elfelejtem, hogy ilyen rövid valójában, mivel annyi mindent mondott, annyi mindent megmozgatott bennem.

Nem vagyok egy nagy sci-fi guru, csak most kezdtem bele, és ha jobban belemennek, hogy a műszer melyik karja mit csinál, úgy elveszek, hogy már csak a kötőszavakat értem, de arra rájöttem, hogy sok sci-fi rajongó ismerősömnek miért nem tetszett a könyv. Sérelmezték a stílusát is, ami pedig szerintem tök szép. Tudom, vannak folytatásai, és az talán sci-fisebb (?), de nekem ez az egész könyv inkább volt egy metafora a depresszióra és arra az érzésre, amikor te úgy érzed, haladsz valami jó fele, de mindenki tudja, hogy igazából lefele ejt az utad, és te csak esel és kelsz, miközben magyarázod, hogy de ez jó így. Számomra nem a sci-fi vonala volt erős a történetnek - bár azt is imádtam a sok furcsaságával -, hanem a lélektani, ami végső esetben - szerintem - a gyógyulásról szólt. Ezért pedig egy gyönyörű könyvnek tartom.
El fogom olvasni a következő részeket is, remélem, nem lesz csalódás.

H.P.Lovecraft: Onnan túlról

A Helikon zsebkönyvekből néztem ki ezt a novelláskötetet, meg amúgy is meg akartam már ismerkedni az író munkásságával.

Az eleje nagyon tetszett, a hangulatra épülő és erős érzelmi töltetű rövid történetek, de aztán elkezdtem unni. Valahogy mindegyik ugyanolyannak hatott. Ha ez egy kicsit le is vont az élvezetből, nem bántam, mert szerintem a horror lényege akkor is a hangulatteremtés, és volt, hogy esténként féltem olvasni, mert nem akartam ezzel a furcsa, bizsergető érzéssel álomra hajtani a fejemet.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Még tavaly nyáron, egy nagyon kedvező akció keretében vettem meg az író könyvét, mivel mindenki erről beszélt. A borítója már megjelenéskor megfogott, a történet pedig furcsának hatott, de kellett hozzá VanderMeer és Lovecraft, hogy igazán a helyén tudjam kezelni.

Sok vélemény  jött szemben velem azóta is, és a legtöbb arról szól, hogy nagyon jó könyv, de mi a fene történik a második részben? Nagyon kíváncsi lettem, mi is történhet az ominózus második részben, és mivel a jelenünk a sok stressz miatt kezd rémálomba átmenni, ezért először egy másikban szerettem volna megedződni.

A regény első 120-150 oldala nagyon simán ment. Csúsztak a szavak, mint a cellofoidák csápjai, a sejtelmes, Losthoz hasonlító hangulat teljesen magával rántott. Furcsa hangfelvételek, bakelitlemezek, zene az erdő mélyéből. Minden megvolt, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődésemet. Még az sem zavart, hogy már megint egy magyar regény, amiben cigiznek, füveznek, dugnak, mert helyén kezelte és nem tolta túl.

Valahol a közepe tájékán kicsit eluntam, mert éreztem, hogy nem olyan irányba megy, ahova én szerettem volna. A regény második része pedig csak az utolsó kb. 60 oldalt teszi ki, így amikor elértünk oda, fogalmam se volt, mi lesz ezek után.

Bár egy ültő helyemben végigolvastam, izgultam és meresztettem a szemem, becsukva a könyvet enyhe csalódással tettem fel aVanderMeer kötet mellé. Teljesen más a regény második fele, ez tény. Olyan, mintha a most nézett A kívülállóra hajazna, mintha egy Supernatural epizódot olvashattam volna. Úgy éreztem, az író nem tudott választ adni a sok furcsaságra, ami történik, ezért mindent, amit eddig megismertünk, mellékszereplővé tesz és behoz egy klisét. Mondjuk tetszett, hogy bevállalta, amit bevállalt, de én inkább olyasmit olvasnék tőle, ami végig olyan, mint a regény első fele: kellemes horror, sejtelmes kutatás, furcsa teremtmények.

Örülök, hogy elolvashattam ezt a három könyvet, még ha nem is mindegyik váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeimet. A hangulata viszont mindegyiknek kétség kívül csillagos ötös, és ez nálam nagyon sokat számít.

Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

Könyvadatok:
Zsáner: Humoros, paródia, agymenés
Megjelent: 2019
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 274
Molyos értékelés: 76%

Fülszöveg:
Az ​megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen!

Már a megjelenés előtt felfigyeltem erre a könyvre, mivel Kőhalmi a kedvenc stand-uposom évek óta, az ő (főleg régebbi) előadásain tudok a legjobbakat nevetni, szeretem, hogy alig politizál és nincsenek öv alatti poénjai (legalábbis a régi videókon). Fogalmam sem volt, miről szól ez a könyv, aztán hallottam valamit, hogy ez egy skandináv krimihez kapcsolódó paródia lesz, aztán egy, az íróval készült interjúból kiderült az is, hogy a szereplők életre kelnek és a narrátoron át a szerkesztőig bárki lehet a gyilkos. Na ezt a részét nem tudtam elképzelni, de egy vállrándítással elintéztem a dolgot.

Holt nyelvekről fordítok holt nyelvekre, de komoly problémát jelent, hogy még senki nem írt egy tisztességes etruszk-óegyiptomi szótárt. Ezért nyolc éve nekiálltam magam elkészíteni, de még mindig csak a C betűnél tartok.

Bevallom, eleinte azért rendeltem elő a könyvre, hogy sógoromat lepjem meg vele karácsonyra, de hamar rájöttem, hogy 1. alig olvas, 2. ha olvas, akkor se skandináv krimit, 3. kicsit összevesztünk és meg voltam rá sértődve, úgyhogy végül kapott egy Venomról szóló könyvet, én ezt meg megtartottam magamnak mondván, hogy 1. többet olvasok, 2. legalább másfél skandináv krimit elolvastam, 3. engem jobban érdekel és pont. Viszont tényleg fogalmam sem volt, miről szólhat a könyv. Bele-beleolvastam, amikor kézhez kaptam, és egyből röhögtem rajta, de van az úgy, hogy hiába a fülszöveg, az interjúk, nem tudod, mi vár rád, és az alacsony értékelés molyon (pedig ha belegondolunk, a 76% nem is olyan rossz) kicsit megijesztett.

Kár volt tartani ezektől, mert egy nagyon vicces, intelligens, ötletes és kreatív könyvet olvastam.
Az eleje tényleg úgy kezdődik, mint egy skandináv krimi paródia. Bár nem vagyok szakértője a témának, mert nem tudom, mennyi kávét isznak a gyerekkorukban bezárva tartott rendőrnyomozók, vagy hányszor húzzák meg egy nap a kéregzúzmószeszt, mégis nagyokat nevettem, amikor ezeket olvastam. Több részből áll a regény, és az első, amelyben megkapjuk az alaphangulatot és a cselekmény fő vonala is bemutatásra kerül, szerintem a legjobb volt.
Kicsit lelkesedésemet is vesztettem, amikor kiderült, hogy a gyilkos nem egy könyvbéli szereplő lesz, hanem valamilyen, könyvkiadáshoz kapcsolódó dolog, az áldozatok pedig maguk a főszereplők.
Azonban idővel megbékéltem ezzel, és elfogadtam ezt a humoros paródiát annak, ami: egy igazi agymenésnek. Főleg akkor esett jól, amikor este hazaérve, fáradtan olvastam. Amúgy is szeretem a  favicceket, de esküszöm, ezt a könyvet fáradtan volt a legjobb olvasni! Annyit nevettem rajta csendes magányomban, hogy ha valaki látott volna, tuti azt hiszi, valami bajom van.
A végére még izgultam is a szereplőkért, és itt jöttem rá, hogy Kőhalminak tök jól menne a sima írás is, mert van érzéke a karakterekhez, a dinamikához, a dramaturgiához - ha elvesszük ezt az agymenést a köbön, akkor amúgy egy-két jelenet tök komoly és szomorú. Mondjuk nem pont ez, amit idéztem, de ezen nevettem a legtovább és azóta szállóige lett.

– Bezzeg akkor még tudták, hogyan kell mosogatni! Forrásvízben, fekete juh gyapjával. És nem ám mosogatószerrel! Zsírból és hamuból készült szappannal! Nincs is annál jobb!– Jól beszélsz, kölyök. Gyere, ülj az asztalunkhoz! Nyugodj meg, az fából van.– Remélem, baltával faragták.

Kár, hogy - ahogyan látom a moly.hu-n - ennyire megossza az olvasókat ez a könyv, ami csak némi jókedvet akar adni. Vagy nagyon utálják, pár oldal után már tudják, hogy nem jön be nekik ez a stílus, vagy nagyon tetszik az embereknek. Őszintén szólva ezen elcsodálkoztam, mert azért egyáltalán nem olyan bűn rossz, amilyennek egyesek beállítják. Tény, fásult humor és AGYMENÉS jellemző rá, talán érdemesebb is olyan állapotban olvasni, amikor erre fogékony az ember.

Agatha Christie: A karácsonyi puding

Könyvadatok:
Zsáner: Krimi
Megjelent: 2019 (eredetileg: 1960)
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 340
Molyos értékelés: 86%

Fülszöveg: 
A krimi királynőjének hat gyöngyszemét tartja kezében az olvasó; ahogy ő maga nevezte: főfogásokat, előételeket és desszerteket.
A karácsonyi puding esete az írónő gyermekkori élményeiből merít, a régi angol karácsonyi örömök öregkorában is szívmelengető emlékéből.
Az első öt fogáshoz Poirot, a hatodikhoz – desszertképpen – Miss Marple kíván jó étvágyat.

A ferde ház kapcsán már kifejtettem, hogyan változott meg a hozzáállásom a krimi királynőjéhez, így ezt nem mesélném újra. Annyit érdemes még tudni, hogy elég sok helikonos kiadás felkerült a kívánságlistámra, és a könyvklubunk decemberi témája (karácsonyi könyv) pont jó ok volt arra, hogy beszerezzem ezt a kötetet. Bár csak egy történet játszódik karácsonykor, de az nagyon ünnepi. A többi inkább sima Poirot novella/kisregény, de a végére kapunk Miss Marple-lal is egy rejtélyt. Érdekes volt az öreglány, vele még nem találkoztam.

A karácsonyi puding esete vérbeli angol történet - ódon, hatalmas ház, hagyományos desszert, sok rokon, alacsony francia nyomozó, gyilkosság. Ez hangulatos volt, bár eléggé kiszámítható, de azért a legvégén lévő kis csavar meglepett.

A spanyol láda rejtélye nagyon tetszett, egy táncolós, iszogatós estélyen történt gyilkosság esetét göngyölítjük fel, és meg is lepett, ki a gyilkos.

Az elnyomott már a címéből adódóan is szerintem elég spoileres volt, ez volt a leghosszabb történet, de észre se vettem, hogy már majdnem vége.

A szedertorta szinte kísérteties volt, pedig ez a legrövidebb novella a kötetben. Bár azt hittem, másfajta (enyhén creepy) megoldással szolgál majd az írónő, azért ennek is tetszett a vége, mert nem erre számítottam.

Az álom megpróbálta körbejárni azt, hogy a misztikum hogyan férhet meg egy realista krimiben, milyen szerepe lehet a manipulálásnak, stb. Ez egész egyszerű megoldással bírt, kicsit csalódás is volt.

Greenshaw Bolondvára már egy Miss Marple - vagy ahogy én hívom: öreglányos - történet, és azt kell mondjam, ez elég beteg volt. Persze csak olyan elegánsan. Miss Marple kötögetve úgy megoldotta ezt a sztorit, hogy csak na. Azért érdekelt volna, hogy ezek után hogyan szedik össze a bizonyítékokat stb.

Bár nem mindegyik történet vége lepett meg vagy voltam vele megelégedve, nem ezek alapján értékeltem a történeteket magamban. Sokkal jobban számított az, hogy mennyire lekötött és élveztem a kis rejtélyeket. A rövidebb AC történetek nekem jobban esnek, de ez nem tart vissza attól, hogy elkezdjem beszerezni a többi helikonos kiadást.

Agatha Christie: A ferde ház

Könyvadatok:
Zsáner: Krimi
Megjelent: 2017 (eredetileg: 1949)
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 270
Molyos értékelés: 91%


Fülszöveg:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban… Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe.
Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság…


Tíz-tizenegy évvel ezelőtt találtam meg odahaza a Tíz kicsi néger nagyon régi, szétesős darabját, amit csak azért kezdtem el olvasni, mert anyukám ódákat zengett róla, hogy mennyire jó. Később azt is elmesélte, hogy fiatalkorában rengeteg Agatha Christie könyvet olvasott, és az eleje mindig unalmasabbnak tetszett neki, de aztán letehetetlenné vált, amíg ki nem derül, ki a gyilkos.
A Tíz kicsi néger tényleg nagyszerű és ijesztő olvasmány volt számomra. Utána bátrabban próbálkoztam meg a Nyaraló gyilkosokkal, ami valamiért nem ment, félre is tettem. Aztán kb. 5-6 éve kivettem a könyvtárból A ferde házat, de ahhoz se volt kedvem. Így egy jó időre tényleg elengedtem az írónő könyveit.


Azonban egy kolléganőm (aki legújabb tagja híres-neves könyvklubunknak) mostanság több AC regényt is a kezébe vett, és miután megemlítettem neki A ferde házat, elhozta nekem. Nagyon szép kiadás egyébként, a Helikon, illetve a borító tervezője, Tillai Tamás nagyon jó munkát végzett. Igazán utazóbarát, nagyon kényelmes volt olvasni. Le is daráltam négy nap alatt, és bár az eleje nehezebben ment, az utolsó 100 oldal nagyon izgalmas volt. Alig vártam, hogy kiderüljön, ki a gyilkos. Természetesen nem találtam el.


Hiába volt egyébként érdekfeszítő olvasmány és jó krimi, most derült arra fény, hogy miért nem csúsztak az előző kötetei. Számomra rettentő steril volt, kérdezz-feleleknek éreztem szinte az egész könyvet. Leírás alig volt, az egész regényben talán öt mondat, a hangulati elemek nagyon hiányoztak, pedig adta volna magát, hiszen mégis csak egy hatalmas, baljóslatú házban történt a gyilkosság; a karakterek, mint személyiségek pedig inkább túlzóak voltak, mintsem teljesen hitelesek. De elfogadtam, hogy Agatha Christie stílusa olyan, amilyen, és inkább a megoldandó rejtvényre kell koncentrálni, nem laca-facázik ő olyanokkal, hogy leírja, hogy jutottak el egyik helyszínről a másikra, itt a fejtörő a lényeg.


Ezeket elfogadva ez egy tök izgalmas olvasmány, meglepődtem a végeredményen, és nem csoda, hogy nagy visszhangja volt abban az időben. Érdekes morális dilemmát is okozhatna az egész, ha nem lenne lezárva minden egy csavarral. Elmélázás ezeken egyáltalán nincs, ezáltal teljesen távol állunk a gyilkosságtól, a gyilkostól, pedig nem lett volna rossz egy kis értekezés még erről.


Mindenestre most már elmúlt az "ellenérzetem" vele kapcsolatban, így többször fogok olvasni tőle.