Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

Könyvadatok:
Zsáner: Humoros, paródia, agymenés
Megjelent: 2019
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 274
Molyos értékelés: 76%

Fülszöveg:
Az ​megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen!

Már a megjelenés előtt felfigyeltem erre a könyvre, mivel Kőhalmi a kedvenc stand-uposom évek óta, az ő (főleg régebbi) előadásain tudok a legjobbakat nevetni, szeretem, hogy alig politizál és nincsenek öv alatti poénjai (legalábbis a régi videókon). Fogalmam sem volt, miről szól ez a könyv, aztán hallottam valamit, hogy ez egy skandináv krimihez kapcsolódó paródia lesz, aztán egy, az íróval készült interjúból kiderült az is, hogy a szereplők életre kelnek és a narrátoron át a szerkesztőig bárki lehet a gyilkos. Na ezt a részét nem tudtam elképzelni, de egy vállrándítással elintéztem a dolgot.

Holt nyelvekről fordítok holt nyelvekre, de komoly problémát jelent, hogy még senki nem írt egy tisztességes etruszk-óegyiptomi szótárt. Ezért nyolc éve nekiálltam magam elkészíteni, de még mindig csak a C betűnél tartok.

Bevallom, eleinte azért rendeltem elő a könyvre, hogy sógoromat lepjem meg vele karácsonyra, de hamar rájöttem, hogy 1. alig olvas, 2. ha olvas, akkor se skandináv krimit, 3. kicsit összevesztünk és meg voltam rá sértődve, úgyhogy végül kapott egy Venomról szóló könyvet, én ezt meg megtartottam magamnak mondván, hogy 1. többet olvasok, 2. legalább másfél skandináv krimit elolvastam, 3. engem jobban érdekel és pont. Viszont tényleg fogalmam sem volt, miről szólhat a könyv. Bele-beleolvastam, amikor kézhez kaptam, és egyből röhögtem rajta, de van az úgy, hogy hiába a fülszöveg, az interjúk, nem tudod, mi vár rád, és az alacsony értékelés molyon (pedig ha belegondolunk, a 76% nem is olyan rossz) kicsit megijesztett.

Kár volt tartani ezektől, mert egy nagyon vicces, intelligens, ötletes és kreatív könyvet olvastam.
Az eleje tényleg úgy kezdődik, mint egy skandináv krimi paródia. Bár nem vagyok szakértője a témának, mert nem tudom, mennyi kávét isznak a gyerekkorukban bezárva tartott rendőrnyomozók, vagy hányszor húzzák meg egy nap a kéregzúzmószeszt, mégis nagyokat nevettem, amikor ezeket olvastam. Több részből áll a regény, és az első, amelyben megkapjuk az alaphangulatot és a cselekmény fő vonala is bemutatásra kerül, szerintem a legjobb volt.
Kicsit lelkesedésemet is vesztettem, amikor kiderült, hogy a gyilkos nem egy könyvbéli szereplő lesz, hanem valamilyen, könyvkiadáshoz kapcsolódó dolog, az áldozatok pedig maguk a főszereplők.
Azonban idővel megbékéltem ezzel, és elfogadtam ezt a humoros paródiát annak, ami: egy igazi agymenésnek. Főleg akkor esett jól, amikor este hazaérve, fáradtan olvastam. Amúgy is szeretem a  favicceket, de esküszöm, ezt a könyvet fáradtan volt a legjobb olvasni! Annyit nevettem rajta csendes magányomban, hogy ha valaki látott volna, tuti azt hiszi, valami bajom van.
A végére még izgultam is a szereplőkért, és itt jöttem rá, hogy Kőhalminak tök jól menne a sima írás is, mert van érzéke a karakterekhez, a dinamikához, a dramaturgiához - ha elvesszük ezt az agymenést a köbön, akkor amúgy egy-két jelenet tök komoly és szomorú. Mondjuk nem pont ez, amit idéztem, de ezen nevettem a legtovább és azóta szállóige lett.

– Bezzeg akkor még tudták, hogyan kell mosogatni! Forrásvízben, fekete juh gyapjával. És nem ám mosogatószerrel! Zsírból és hamuból készült szappannal! Nincs is annál jobb!– Jól beszélsz, kölyök. Gyere, ülj az asztalunkhoz! Nyugodj meg, az fából van.– Remélem, baltával faragták.

Kár, hogy - ahogyan látom a moly.hu-n - ennyire megossza az olvasókat ez a könyv, ami csak némi jókedvet akar adni. Vagy nagyon utálják, pár oldal után már tudják, hogy nem jön be nekik ez a stílus, vagy nagyon tetszik az embereknek. Őszintén szólva ezen elcsodálkoztam, mert azért egyáltalán nem olyan bűn rossz, amilyennek egyesek beállítják. Tény, fásult humor és AGYMENÉS jellemző rá, talán érdemesebb is olyan állapotban olvasni, amikor erre fogékony az ember.