Dórinál és PuPillánál láttam a posztot, és elgondolkodom, miben változtak az elmúlt tíz-tizenkét évben az olvasási szokásaim. Elég hamar össze tudtam szedni öt ilyen változást, és magam is meglepődtem, hogy mennyire másként fogom fel ezeket a dolgokat. Eleve sokat változott az életem, hiszen pont ez volt a felnőtté válás szakaszom. Tizenkét éve még középsulis voltam, de most már elköltöztem otthonról, dolgozom, kutyám is van, de persze a személyiségemben történő változások is eléggé észrvehetőek. Már nem tartom magam annyira kritikusnak, és mióta próbálok egy jobb életmódra törekedni (namaste), az ízlésem is sokat változott, bár még így is inkább mindenevőnek nevezném magam. Na de akkor nézzük is, mik ezek a felismerések.
1. Könnyebben válok meg könyvektől/Nem zavar, ha kisebb baja esik
Ezt egy csokorba vettem, mert valamennyire összefügg. Tinikoromban még szívesen adtam kölcsön könyveket olyan embereknek, akikben megbíztam, azonban történt egyszer, hogy valakinek (nevezzük féltestvérnek) odaadtam a pici Narnia könyveket, tudjátok, amiken még arany borítás is volt. Ezeket meggyűrve, lekopva kaptam vissza... Amikor rákérdeztem, miért nem vigyázott rá, ez a valaki csak röhögött egyet, hogy ő behajította a kocsi hátsó ülésére, stb. Ezek után szerintem nem csoda, ha éveken keresztül senkinek nem adtam kölcsön könyvet. Féltve őriztem őket, nehogy egy karcolás legyen rajtuk. Itt fonódik össze a két dolog, mert ahogy elkezdtem minden nap bejárni dolgozni, vagyis ingázó lettem, a könyveim egy része megkopott, behajlott a sarka, foltos lett, mit tudom én, de nem mindegyik volt olyan szép, mint új állapotában (A Gyűrűk Ura könyveimről ne is beszéljünk). Azonban ahelyett, hogy ezen kibuktam volna, elfogadtam, hogy ezzel úgysem tudok mit kezdeni - hiszen ilyenkor szeretek és van a legtöbb időm olvasni, a táskámban a könyv mellett száz dolog van még -, inkább megtetszett a dolog, mert legalább látszott, hogy bizony ezt a könyvet rongyosra olvastam! Így könnyebben is adtam már kölcsön, bár - lekopogom - azóta nem is kaptam vissza katasztrofális állapotban. Örülök, hogy ebben megváltoztam, mert úgy érzem, a javamra válik, hiszen eltűnt ez a stresszforrás, és a barátnőimmel/kollégáimmal is jó buli a könyvcsere. Az élményre emlékszem majd úgyis.
2. Viszlát, ifjúsági könyvek
Tinikoromban hiába kezdtem Stephen Kinggel, Michael Cunninghammel, az Alkonyat-láz engem is utolért, és azokban az években úgy tűnt, falom az ifjúsági fantasykat. Azért mondom azt, hogy úgy tűnt, mert visszanézve (éljen a moly.hu) nem is sok ilyet olvastam. Alkonyat-sorozat első három része, Vámpírakadémia első öt része (bár ezt tervezem újraolvasni), Mercy Falls farkasai sorozat (ezt mondjuk szerettem), Éhezők Viadala, Harry Potter, Matched-trilógia. Volt egy pár, de tíznél kevesebb. Valahogy 4-5 évvel ezelőtt elengedtem ezeket, főleg amikor már a negyedik tök hasonló történetű regénybe kezdtem bele. Valahogy nem tudtak újat nyújtani. Éveken át kifejezetten kerültem ezeket, nem került fel semmi a kívánságlistámra, ha rajta volt az ifjúsági címke. Ez aztán a tavalyi év végén megváltozott, amikor kolléganőmtől kölcsönkaptam az Eleanor és Parkot. Rájöttem, hogy nem csak ifjúsági fantasyk vannak, hanem ifjúsági drámák is. Ez segített levedleni ezt a fura előítéletemet (bár inkább utóítélet, mert elegem volt belőlük), és így már bátrabban jegyzem meg az ilyen könyveket is.
3. Hello, sci-fi
A legnagyobb fejlődésemnek atrtom, hogy a sci-fi iránt nyitni kezdtem. Sokáig a sci-fi műfajt úgy képzeltem el, hogy az csak olyan lehet, amiben fura űrlények vagy robotok uralkodnak valami távoli bolygón ezerkétszáz évvel később, akik verekednek. Nem tudom, ez honnan jött. A lényeg, hogy aztán elolvastam olyan könyveket, mint A gömb, 2001 - Űrodüsszeia, Expedíció, kézbe vettem Asimov, Philip K. Dick vagy Scalzi könyveit. Ezek teljesen elvarázsoltak, megvettek kilóra, és megtapasztalhattam, hogy egy sci-fi könyv lehet emberi, emberszerű, izgalmas, filozofikus és letehetetlen. Így már tudatosan keresem az ilyen könyveket, egyre nyitottabb vagyok a téma felé.
4. Mindenevő lettem
Míg tinikorom hajnalán a szépirodalmat gyűrtem, és azt hittem, ettől leszek marha menő, addigra a középsuli utolsó éveiben az említett ifjúságik és fantasyk uralkodtak. Mostanra viszont kijelenthetem, hogy mindenevő vagyok. Csak az elmúlt három hónapban ezek a zsánerek fordultak meg nálam: steampunk, fantasy, történelmi levélregény, családregény, krimi, szépirodalom. Nem is bírnék egymás után három-négy ugyanolyan zsánerű könyvet olvasni.
5. Angolul is bátran
2012-ben olvastam az első angol regényt, Sarah Addison Allentől a The Peach Keepert, és meglepett, mennyire alábecsültem magam. Értettem, amit olvastam (ezt egyébként a mai napig sokan megkérdezik hogy: de érted is, amit olvasol? nem, basszus, csak olvasom a szavakat... nem is értem ezt a kérdést), odáig lettem érte, és rájöttem, mennyire más hangulata lehet a könyvnek angol nyelven. A hét év alatt 15 angol nyelvű művet olvastam, romantikus, mágikus realizmus a java, de nyitok a nehezebbnek tűnő regények felé is.
Nektek mik az irodalmi felismeréseitek?
Na szuper, hogy te is elmélkedtél egy sort velünk :)
VálaszTörlésA scifi szerintem sokunknak ilyen mumus, azon még nekem is van mit dolgozni. A könyvféltésről nem tudtam teljesen leszokni, nem is szoktam kölcsönadni másnak könyvet. És igen, az ifjúsági kategória között is vannak gyöngyszemek - felnőtt olvasóknak is ;)
Engem sosem zavart, ha baja esik a könyveimnek, ami nem azt jelenti, hogy szándékosan kárt tennék bennük, vagy ne vigyáznék rájuk, de a könyvek azért vannak, hogy olvassuk őket, és egy idő után a leggondosabb bánásmód mellett is meglátszik rajtuk a használat. Olvasok a metrón, a buszon, a villamoson, a vonaton. A táskámban nekem is meggyűrődik vagy megnyomódik néha, de legalább látszik rajtuk, hogy olvastam őket, nem csak Instagramra fotózandó dísztárgyak a könyvespolcomon. Soha nem értettem azokat, akik halálbüntetést szabnának ki arra, aki egy karcolást is ejt egy könyvön. Egyszer egy blogon egy hozzászóló azt írta, hogy ő legszívesebben eltörné a karját annak, aki betöri egy könyv gerincét. Biztos ironikus megjegyzésnek szánta, de ez szerintem akkor is durva... Nyilván más a szándékos károkozás, és más a rendeltetésszerű használatból eredő kopás. Én egyébként szívesen adok kölcsön könyvet, viszont ritkán kérek, és nem azért, mert nem tudnék vigyázni, de véletlenül is eshet baja, és nem akarok a bitófán kikötni. :D
VálaszTörlésEgyetértek! Bár meg tudom érteni őket is, mert egy darabig magam is voltam ilyen, de azért néha én is meglepődöm, miket mondanak :D De ennek szerintem mélyebb okai vannak, meg máshogy fogják fel teljesen a materiális javak értékét :) Most már teljesen átkapcsolt az agyam, számomra a könyv élményt nyújt, és örülök, hogy kikapcsoltam ezt a stresszforrást.
TörlésTegnapi eset pl. Cseréltem egy könyvet egy kolléganőmmel, a Kékszeműfiút kaptam, aminek a "teteje", vagyis a lapok vége kb. szőrős hatást kelt. Mesélte kolléganőm, hogy antikváriumban vette és hosszabbak voltak az ívek, ezért le kellett vágnia, és így sikerült. Gondolom, félrecsúszott a nyomdában. Kérdezte, zavar-e. Mondtam, hogy dehogy zavar, ezt a könyvet nem is kapni már :D Legalább egyedi.
Egyébként én is nagyon vigyázok a könyveimre, ahogyan másokéira is, szánt szándékkal soha nem tennék kárt bennük, nem vagyok ám egy könyvbarbár, de nem kapok őrült hisztirohamot, ha meglátszik a könyveimen, hogy használtak.
TörlésA Kékszeműfiúra én is rengeteget vártam, több antikváriumnál volt előjegyzésem is, mire befutott egy példány, de abszolút megérte a várakozás! Philippa Gregorynak van még néhány olyan regénye, amiket évekig kerestem, és szerintem már sehol nem lehet kapni őket - maximum hasonló, évekig keresgélős előjegyzős módon -, nekem pedig végre teljes a Tudorok sorozat. Ha van egy kis szépséghibája az tényleg egyedivé is teszi. Engem sem zavarna, hogy nem tökéletes példány.
Van egy Dickens kötetem, amit édesanyámtól kaptam egyszer karácsonyra, és egy baleset következtében vérfoltos lett. Nem kell semmi nagy dologra gondolni, de ezt a könyvet így szeretem. Egyedi, van története, el nem cserélném egy hibátlan példányra.