Zsáner: Családregény, klasszikus
Megjelent: 2006 (eredetileg: 1868)
Kiadó: Lazi
Oldalszám: 262
Molyos értékelés: 85%
Fülszöveg:
A March család négy lánya – Meg, Jo, Beth és Amy – számára nehéz idők járnak. Édesapjuk az amerikai polgárháborúban szolgál, anyjuk otthon igyekszik elfogadható életet teremteni. Sok megpróbáltatást és jó pár örömteli fordulatot végigélve, a lányokból igazi kisasszonyok válnak a történet végére.
Nem tetszett. Bővebben? Biztos? Hát jó.
Mérhetetlen izgalommal készültem a könyvklubunk októberi témájára - amit ráadásul én is találtam ki -, mivel olyan klasszikust kellett kézbe venni, amit még nem olvastunk, és kicsit cikinek is érezzük ezt. A Kisasszonyokra azért esett a választásom, mert egyrészt láttam a legújabb (hányadik is?) film előzetesét, ami nagyon jó szereplőgárdával rendelkezik, valamint nagy Jóbarátok-rajongó lévén élénken emlékszem arra a részre (mivel idén másodjára nézem újra a sorozatot), amiben Joey ezt a klasszikust kezdi el olvasni. Hát ha már ő elolvasta, én se maradjak ki az élményből! Tudni akartam, mire ez a sok feldolgozás, hogy miért imádják annyian.
Nos, elolvastam a könyvet, de ezt a részét még mindig nem értem.
Az első dolog, amivel szembesültem, hogy tök olyan volt ez a könyv, mint az Anne sorozat. Az eleje mintha egy nagyon lazán összefüggő novellafüzér lenne, regénynek nem is bírtam nevezni az első 150-200 oldalig. Kapunk tanulságos meséket, Coelho szintű bölcsességeket, egy anyát, akinek szavait - amelyek oly szépek és okosak, hogy jaj - elé letérdelve inni lehet. Anya bölcsessége vagyok. Valaki írta, vagyis többen is, hogy példabeszédekre hasonlítanak ezek a kis tanmesék. Igen, eléggé átjárja a keresztény hangulat a történetet, de ezt annyira nem is tudom a szemére vetni, engem sokkal jobban zavart az a propaganda stílusú szöveg, ami a háborúról ment. Ó, az milyen nemes dolog, aki részt vesz, az milyen jó ember, nekünk a legjobbjainkat kell odaadni... Aha, oké, elhiszem, hogy erről sokan így gondolkodtak, sőt még ma is, de az ilyen mindig kihoz a sodromból.
Aztán folyamatosan jöttek a hidegzuhanyok: nem kedvelem a szereplőket. Mi a fene? Hiszen ezek a híres Kisasszonyok. Jo és talán Meg volt számomra a két értékelhető karakter, de Amy idegesítő volt, Laurie semmilyen, Beth egy személyiség nélküli tündér, Mrs. March Coelho elődje, az öreg March meg sablon-karakter.
Mindegy egyes fejezet olyan volt, mintha újrakezdeném a történetet. Ismét bele kellett lendülnöm, meg kellett kedvelnem a karaktereket, de mire már elmosolyodtam egy-egy mondaton, tett is olyat az egyik szereplő vagy olyan fordulatot vett a cselekmény vagy olyan giccses párbeszédeket olvastam, amitől a szememet forgattam vagy felhúztam a szemöldököm. Nem akarom elhinni, hogy régen vagy bármikor a világon így beszéltek volna az emberek.
Idegesített az is, hogy a szereplők sírtak-ríttak, mert szegények, de azért volt egy Hannah asszonyság, aki főzött, mosott, takarított rájuk. Ha meg tényleg ennyire szegények, nem értem, hogy lehet ezt a pianínó köré gyűlt dalolással elfogadni. Bár ezen nem csodálkozom, hisz ez a meghunyászkodás az egész regényre ráillik. Nem is értem, Jo mit keres még itt.
Voltak részek, persze, amik azért megmosolyogtattak, aranyosabbak voltak, de ez elenyésző az idegesítőkhöz képest. Sajnálom, hogy így váltunk el egymástól.
SPOILER Arra még kitérnék, hogy ugye van egy szereplő, aki meghal, ezt már a Jóbarátokban is ellövik. Na, ez a szereplő itt nem hal meg. Mint kiderült számomra, az Amerikai Egyesült Államokban a Kisasszonyokat és a Jó feleségeket egyben adják ki, és egyként emlegetik, tehát a két kötet számít a Kisasszonyoknak. Emiatt sikerült is ellőnöm a poént egy barátnőmnek. Van ez így. SPOILER
Azt hiszem, jobban meg kell válogatnom a 19. században írt köteteket. Egyébként egy időben pont ezért mondogattam, hogy én az ilyeneket nem szeretem, bár akkor meg se tudtam indokolni, csak valahogy belegondoltam a kosztümös filmekbe, és már akkor is a szememet forgattam, hogy ugyan már, nem volt minden ilyen szép és jó, hagyjuk már. Most már legalább meg tudom indokolni, hogy na ebből nem kérek, köszönöm szépen. Sajnálom egyébként, mert azt hittem, imádni fogom. Így jártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése