TOP 5 Szerda #7 - A Walk to Remember könyv vs. film

Tegnap fejeztem be harmadjára A leghosszabb út című Nicholas Sparks könyvet, amelynek a film változata a Séta a múltba címmel került bemutatásra. Arra gondoltam, nem írok róla külön posztot, hanem mint az Átkozott boszorkák esetében, inkább egy összehasonlítással jövök, mivel nagyon szeretem a könyvet és a filmet is.

Sokat jelent számomra ez a történet, pedig nem vagyok vallásos és a giccses romantika is távol áll tőlem. 2008-ban költöztünk el a családommal egy teljesen új helyre, és azon a nyáron folyamatosan Vészhelyzetet néztem. A Shane West által játszott orvos volt a kedvencem Dr. John Carter mellett, és mindent kerestem tőle, ami elérhető. Így akadtam rá a filmre, amelyben Mandy Moore is játszik, és 2002-ben készült. Oda és vissza voltam a történetért, egyből rákerestem a könyvre, azonnal el akartam olvasni. Nicholas Sparks nevéről már hallottam, azonban a könyvesboltok kereső oldalain sehol sem találtam ilyen címmel, hogy Séta a múltba (vagy hasonló). Így elkezdtem fülszöveg alapján átnézni, és ekkor találtam rá. Nem tudom, mi az oka, hogy nem egyeztették a címeket, legalább a borítón szerepelhetne a film címe, de persze ez nem az döntésem. 

Anyukámmal ötforintosokból dobtuk össze a könyv árának egy részét (ami 12 éve kiszállítással együtt volt körülbelül 2500 forint, te jó ég!), és bár kicsit szégyelltem magam, hogy ilyen nehéz körülmények között erre költünk, de nagyon örültem, hogy anyukám támogatja a könyvmolyságomat. Aztán a könyvet is elolvastam, és bár meglepett, hogy mennyire más, mint a film, mégis tetszett.

Évekkel később, nagyapám halálakor olvastam el újra. Mondhat bárki bármit, hogy mennyire giccses Sparks, hogy mennyire sok benne a Biblia emlegetése, nekem (nem hívőként is) rengeteg támaszt nyújtott akkor ez a történet.

Mostani újraolvasásnál is szerettem, nagyon kedves, aranyos, mégis szomorú történet, amely az 1950-es évek végén játszódik. Landon Carter egy tizenhét éves fiatal, akit a sors összehozz Jamie-vel, a nagyon vallásos, folyton mosolygós, Bibliát magánál hordozó lánnyal. Az idő elteltével Landon megismeri a lányt, és közben saját magát is.

Szerintem a film és a könyv is nagyszerű külön-külön, nem zavarnak a különbségek. Lássuk, mik is ezek.

1. Jamie szőke

Bár talán nem tűnik fontos különbségnek, engem szokott zavarni az ilyesmi. A könyvben Jamie szőke (mézszínű hajú), szeme kék, a filmben azonban Mandy Moore barna hajú, barna szemű.

2. 20. század helyett 21. század

A film a kétezres évek elején játszódik, így a 90-es, 2000-es évek elejére jellemző ruhákban járnak a szereplők, van számítógép, stb. Ez Jamie megaláztatására is több lehetőséget szolgál, és talán azért is modernebb a kor, hogy az akkori tinik jobban tudjanak azonosulni a szereplőkkel. A könyv azonban 1958 őszén kezdődik.

3. Jamie nem vezet

Talán a feminizmus előrehaladása miatt vezet a filmben Jamie (van is funkciója, hiszen ő viszi haza egyik nap Landont, aki rögtön el akar bújni, amikor meglátja a barátait), mindenesetre a könyvben ez nem így van. Landon az, aki elmegy helyette vagy viszi ide-oda.

4. Landon családja

A filmben inkább Landon édesanyján van a hangsúly, azonban az apát így is hasonló szerepben látjuk: alig van otthon. Ám míg a filmben kardiológus, a könyvben politikai berkekben mozog, és az apja miatt nincs jóban Jamie apjával. Nem igazán családi viszályról van szó, de azért érezni, hogy nincsenek jóban. Ráadásul a könyvben Landon többször említi, hogy vagyonosak, szakácsuk, szobalányuk van, és az övék a legnagyobb ház a környéken.

5. A színdarab

Fontos eleme a történetnek a színdarab, amit a fiatalok előadnak. Azonban a könyv részletezi, hogy mindez miről szól, és jóval több jelentést társít Jamie és az apja kapcsolatára vonatkozóan. Azt is megemlítik, hogy a közösség is várja évről évre, és hogy mindig végzős diákok játsszák a szerepeket.

+1 Árvaház

A könyvben nagyon jelentős szerepe van az árvaháznak, ahova Jamie és Landon többször is ellátogat, és amelynek Jamie folyamatosan pénzt gyűjt. A filmben azonban sajnos ez nem jelenik meg.

Ti milyen egyéb különbségre figyeltetek fel?

TOP 5 Szerda #6 - Átkozott boszorkák film vs. könyv

A napokban olvastam ki negyedjére Alice Hoffman híres könyvét a Practical Magicet, ami idehaza Átkozott boszorkák címmel jelent meg (gondolom, a film miatt) Nagy Nóra remek fordításában.
A könyvet tíz éve olvastam először, és akkoriban nem fogott meg annyira, de második, majd harmadik újraolvasásra már a kedvencemmé vált és Hoffman rajongó lettem. Azóta nyolc könyvét olvastam még el, ezek közül ötöt angolul.

Az Átkozott boszorkák talán azért is a leghíresebb, mert ebből készült film is Nicole Kidman és Sanda Bullock főszereplésével. Magam is imádom a filmet, ez késztetett arra, hogy elolvassam a regényt, és bár tényleg más a kettő, szerencsére egyformán szeretem őket.
Úgy látom, idehaza - meg talán az Egyesült Államokban is - eléggé megosztó Hoffman munkássága, amit sajnálok, de közben meg is értem, miért. Az sem csoda, ha a film után sokaknak nem tetszik a könyv.

Mivel a regény a 25. évfordulóját ünnepli és időközben kiderült, hogy Hilarie Burton is imádja, most ismét előtérbe került a történet, ezért is fogtam újra bele. Mit ne mondjak, negyedik olvasásra is ugyanúgy imádom, valahogy mindig többet ad. Nyilván én is öregszem, több tapasztalatot szerzek, ezért is van rám másképp hatással egy-egy jelenet vagy történés.

Bár a film nagy vonalakban követi az eseményeket, szerintem hangulatra teljesen más a kettő, ezért is gyűjtöttem most össze öt különbséget a könyv és a film között.

1. A történet java nem is a híres házban játszódik

A filmben méltán híressé vált a ház, amelyben Sanda Bullock visszatér a lányaival, majd a nagynénikkel együtt éldegélnek, akik néha eljárnak. Ide tér vissza Gillian is, és aztán minden a házban is történik. A ház annyira nagyszabású volt, hogy a film bemutatása után Barbra Streisand meg akarta venni, azonban a ház valójában nem létezik.

A könyvben Sally, a férje halála után, elköltözik egy kisvárosba, messze a nagynéniktől, ahol normális emberként élhet - a helyi iskolában dolgozik, nem csúfolják őket, sőt kifejezetten szeretik a családot. Gillian pedig ide tér be az éjszaka közepén.

A nagynénik házát csak emlegetik a későbbiekben, maguk a nagynénik is csak a regény végén jelennek meg újra, akkor is taxival érkeznek Sallyékhez.

2. Gillian haja szőke és rövid

Bár Nicole Kidman vörös haja a kis frufrujával meseszép, a könyvben Gillian szőke, ráadásul extra röviden hordja. Ennek fontos szerepe is van, mivel az egyik lány arra hajaz, hogy minél jobban hasonlítson a nagynénjére...

3. Sally lányai tinédzserek

Bár a filmben nagyon aranyosak a kis színészlányok, és inkább a komikus elemeket erősítik, Antonia az idősebb, aki 16 éves, Kylie pedig 13. Nincsenek is túl jóban. Antonia fennhéjázó és szekálja, Kylie pedig nem túl magabiztos és nagyon magas. A regény hangulata is más emiatt, hiszen az írónő olykor többet fókuszál rájuk, jobban megismerjük itt ezeket a karaktereket.

4. Rózsabokor helyett orgona

Bár jól mutat a rózsabokor, amit Sally vagdos a filmben, a könyvben az orgonabokor az, ami még júliusban is virágzik, ráadásul olyan bódító az illata, hogy az a ruhákba is beleeszi magát. Ez a rész szerintem remek hangulatot és varázslatot ad a regénynek, és az orgona valahogy hétköznapibbnak, frissebbnek tűnik a sablonos rózsánál.

5. Másmilyen hangulat/zsáner

Két fontos különbséget egybeveszek, mivel összekapcsolódnak. A film inkább az őszies hangulatra hajaz, a Halloweenre (hiszen ősszel is mutatták be a mozikban), és jóval több benne az "igazi" boszorkányságra utaló jel (pl. amikor Gillian a kocsiban a visszapillantó tükrön keresztül beszél Sallyvel, vagy a kislány Sally bűbája, hogy sose legyen szerelmes). Emiatt én inkább fantasyként tekintek a filmre, ami boszorkányosabb, dinamikusabb.

A könyv azonban a nyári szünidővel kezdődik, nyáron játszódik, és a boszorkányság inkább csak intuíció, praktika. A nagynéniknél megjelennek boszorkányságra hajazó jelenetek, de zsánerét tekintve ez mágikus realizmus, nem fantasy.

TOP 5 Szerda #5 - Ezért szeretném elolvasni Hilarie Burton könyvét

Szerintem sokan ismeritek Hilarie Burtont, aki anno a One Tree Hill (Tuti gimi) című (az elején) tinisorozatban alakította a művészlelkű Peyton Sawyert. Bevallom, a sorozatból való kiszállás után, ami valamikor 2009-ben történt, nem is nagyon követtem tovább a munkásságát. Meglepetésként ért a hír, hogy a Grace klinikából és az Odaátból ismert Jeffrey Dean Morgan színésztől vár gyermeket. Aztán feltűnt a White Collarben is visszatérő szereplőként, és egészen az instagramra való regisztrációmig fogalmam sem volt, mi lehet vele.

Az elmúlt fél-egy évben nézegettem tudatosabban a posztjait, főleg azután, hogy jött a hír: ír egy memoárt. Azonban ez nem olyasmi, amelyben kulisszatitkokat tudunk meg kedvenc sorozatunkról, hanem arról szól, férjével miképp hagyták ott Hollywoodot és vettek egy farmot, amelyet azóta is üzemeltetnek, rendben tartanak, és hogy egyébként, milyen így az élet.

Mivel már régóta akartam írni Hilarie Burtonről és a könyvéről, a TOP 5 szerda pedig remek lehetőséget nyújt ennek bemutatására, így fogadjátok szeretettel ezt a kis összefoglalást, vagyis: Miért érdekel Hilarie Burton Morgan The Rural Diaries című memoárja.

1. Mert Hilarie a karantén idején nem azt mutatta be, hogyan unatkozik, hanem varróleckéket tartott
Miután márciusban beütött a krach és nem csak nálunk, de az Egyesült Államokban is sok mindent lezártak, érdekes volt követni a színészek/celebek megosztásait instán. Sokan csak arról posztoltak, mennyire unatkoznak, vagy valami vicceset, ki hogy bírja (a nagy villájában), azonban Hilarie Burton posztjai inkább arról szóltak, hogyan szerzett be maszkoknak való textilanyagot, és ezeket hogyan kell megvarrni. Még egy olyan tartalmat is posztolt, hogy ha nincs gépünk, akkor cérnával és tűvel miképp tudunk alkotni. Számomra mindezek egy végtelenül szimpatikus, talpraesett, kedves és földhöz ragadt embert mutatnak be. Ezáltal hitelessé is vált, elhiszem neki, hogy tényleg ért dolgokhoz és nem veti meg a kétkezi munkát.

2. Lifetime filmek
A színésznő egy időben játszott pár hallmarkos filmben, azonban ezektől egy idő után elfordult, mivel nem osztották a nézetét és nem akartak eleget tenni azon követelésének, hogy meleg karakterek/párok is megjelenjenek a képernyőn. Ezért ment át a Lifetime-hoz, ahol aztán több egykori One Tree Hilles kollégájával készített karácsonyi filmeket.
A legutóbbi filmben egy tanárnőt játszik, aki a művészeti órákat próbálja megmenteni. Ezzel kapcsolatban láttam vele egy nagyon jó interjút, amelyben arról beszélt, hogy természetesnek kellene lennie, hogy segítsük a közösségünket, hogy visszamenjünk az iskolánkba felmérni a problémákat, és megkérdezni: most már felnőtt vagyok, hogyan tudok segíteni?
Ebben tényleg van igazság, hiszen ha valaki akár asztalos lesz, akár pályázatíró, akár szintén tanár, már nagy segítségére lehet a régi iskolájának.

3. Alice Hoffman rajongás
Ahogyan én is, Hilarie Burton is nagy rajongója az írónőnek, ráadásul Hoffman is kedveli a színésznőt. Már eleve gyanús volt, hogy folyamatosan egymás képeit lájkolják, azonban némi utánajárás után egyértelmű is lett a dolog, hogy miért.
Burton egy nemrégiben adott podcastjében (a Spotifyon megtalálható) elmesélte, hogy mindig is imádta Hoffman könyveit, szerinte a The Rules of Magic jobb is, mint a Practical Magic (az első az utóbbi előzményregénye). Ráadásul szerinte Hoffman olyan nőkről ír, akik olyanok, mint ő: van bennük egy kis boszorkányság. Amikor a férje Massachusettben forgatott február-márciusban, Hilarie megkérte, szervezzen meg egy találkozó az írónővel. Meg is beszélték a találkát egy pénteki napra, azonban pont előtte hirdették ki a veszélyhelyzetet, így a kávézás elmaradt, azonban Burton és Hoffman azóta is tartják egymással kapcsolatot.
Mit ne mondjak, a fangirl énem beindult, hiszen köztudottan nagy Hoffman rajongó vagyok, Hilarie Burton pedig tényleg napról-napra szimpatikusabbá válik.

4. A borító
Szerintem annyira bohém, szép és színes ez a kézműves borító, hogy sok olvasót vonzani fog. Burton nem olyan rég megosztott arról egy bejegyzést, hogyan készült el a borító - kezdve a háttérrel egészen a színésznőt körülölelő virágokig. Mivel szeretem a grafikát, nagyon érdekesnek találom az ilyen "Hogyan készült?" posztokat.

5. Mert nekem is hasonló az álmom
Jó, ez így kicsit túlzás, mert egyrészt én nem Hollywoodot hagyom ott és nem is egy farmot szeretnék, de jó lenne egy nyugodtabb élet, kitörni a mókuskerékből és mondjuk üzemeltetni egy Zimmer Ferit, virágokat, palántákat ültetni, stb. Ezért is érdekel ez a könyv, hiszen egy kedvcsináló videóban Hilarie kitér arra, hogy sok kudarccal kellett megküzdeniük, mire elérték azt, amijük van, de szeretném megismerni ezeket a tanulságos történeteket.

Remélem, meghoztam a kedvetek a könyvhöz. Én egyelőre megvárom az olcsóbb puha fedeles verziót (remélem, lesz ilyen), vagy valami nagy akciót. Mindenesetre biztos, hogy elolvasom majd a könyvet!

TOP 5 Szerda #4

A mostani bejegyzésben nem könyvekről, sorozatokról vagy éppen sütikről írok, hanem a kedvenc öt szobanövényemről.
Mikor még a szüleimmel éltem, semmi nem maradt meg nálam, így nem is érdekeltek a növények. Azonban az elköltözésem után pár hónappal kaptam egy orchideát, ami remekül érezte magát. Ezek után még többet beszereztem, majd másfajta növényeket is, aztán a teraszt, kertet is beültettem. Hihetetlen, hogy mindez nagyjából 3 éve történt, mégis úgy érzem, mintha egész életemben növényekkel suttogó lettem volna - a családban így hívnak, mivel a legtöbb halálán lévő növényt sikerül felélesztenem.
Nagyon szeretem a színes virágokat vagy a levelükkel díszítőket. Türelemre, odafigyelésre és törődésre tanít szerintem a virágtartás, ezért mindenkinek ajánlom.
Lássuk, melyek a kedvenceim:

5. Szobai futóka

Bár talán igénytelennek és egyszerűnek tartják, én imádom. Ha az ember megtalálja számára a jó helyet (ami tapasztalatom szerint az ablakpárkány), akkor nő, mint a gomba. Heti egyszer meg kell locsolni, mást nem igazán igényel. Levelei szép nagyok, szára erős, ahogy nő, úgy lesz vastagabb, hosszabb.
Jelenleg épp szaporítom, mert szeretnék más szobába is ilyet. Ez kicsit hosszadalmasabb, mivel egy váza vízbe tettem, és sok hét kellett, hogy bármiféle kis gyökérzet megjelenjen, de ne adjátok fel! Szerintem nagyon klassz növény, fel lehet csavarni pálcára, vagy akár egy boltíves tartóra is.

4. Zámia

Más néven legényvirág/legénypálma. Nagyon szép, zöld, fényes levelű növény. Ezt egy áruházban vettem, és az új hajtásai nagyon gyorsan nőnek, ez is nagyon szeret az ablakpárkányban lenni, ahol délelőtt éri napsütés. Nagyon könnyű szaporítani, elég a levelét földbe dugni. Hamarosan átültetem majd egy nagyobb cserépbe, bár azt írják, az se baj, ha kis cserépben van.

3. Hibiszkusz

Ha teáztok, ismerős lehet a neve. Ez a növény bokros is tud lenni, azonban a virágzása csupán egy napig tart. Azonban ha jól neveljük, hetente-kéthetente hozza folyamatosan a virágait. Érdemes tavasszal visszavágni, hogy bokrosodjon, illetve idővel nagyobb cserépbe ültetni. Nálam ez is az ablakpárkányban van, szereti a fényt.

2. Orchidea

Az orchidea egy nagyon szép, évente egyszer-kétszer hosszan virágzó növény, ami manapság mindenféle színben kapható. Nekem egy fehér, egy tarka lila, egy sárga és egy ki-tudja-milyen színű van. Az utolsóra azért hivatkozom így, mert leértékelve vettem pár száz forintért, és nem volt se szirma, se szára, csak levele.
Az orchideához türelem kell, hiszen olykor sokáig elhúzza a virágzást. De ha zöldek a gyökerei és sok a légzőgyökere, akkor nagy baj nem lehet. Szintén az ablakpárkányban tartom, sok napfényt kap és heti egyszer áztatom - ugyanis az orchideát nem locsolni kell, hanem beáztatni.
Szerintem nagyon hálás növény, azonban vigyázni kell az őt megtámadó tetvekkel. Az enyémek közül megtámadta és egyet tönkretett a tripsz. Ezek nagyon pici, hosszúkás kártevők, amelyek miatt elszáradnak a szirmok, levelek. Az egyik gyönyörű lilámat teljesen tönkretette, míg egy végre másodjára virágzónak a lehetőséget se adta meg, már hullottak le a bimbók... Sokan a gazdaboltot ajánlják, vagy átültetést. Őszintén megmondom, én már fel is adtam, azonban úgy néz ki, ezek harcos orchideák, ugyanis új szár és levél növekszik, nem adják fel. Tripsznek nyomát se látom. Remélem, újra láthatom majd a virágaikat.

1. Madártej

Az idén fedeztem fel ezt az afrikai virágot, amely felfele hozza narancs virágait, szereti a napot és heti egyszeri locsolást igényel. Hagymás növény, kettő-három szárat hoz, majd virágzás után elhervad. Azt tervezem, hogy a hagymákat átültetem egy nagy virágcserépbe, hogy jövőre bokrosabbnak tűnjön.
Szerintem gyönyörű növény, aránylag sokáig, egy-két hónapig virágzik, és érdemes megtartani, nehogy kidobjátok.

TOP 5 Szerda #3

Ki nőtt fel a 90-es évek filmjein? Ki imádj még mindig ezeket? Remélem, nem csak én. Szerintem akkor készültek a legjobb családi filmek, imádtam az amerikai kisvárosokat, a fülbemászó filmzenék közben bicikliző gyerekeket, a bernáthegyiket, a ruhákat, vagyis mindent. Mivel öt olyan filmet, ami ebben az évtizedben készült, nem tudnék összeválogatni - vagyis pont hogy tudnék, de szerintem az lenne legalább ötven -, ezért évekre bontottam le. Kezdjük is az 1998-as évvel.

5. Pleasantville

Ki ne emlékezne a két tinire, akik bekerülnek egy fekete-fehér filmsorozatba, amelyet aztán fenekestül felforgatnak? Imádtam kiskoromban, a fantáziám az egekben volt ettől a filmtől. Igaz, már jó régen láttam, de a vizuális effektek már akkor is elvarázsoltak. Újra is fogom nézni hamarosan.

4. The Truman Show

Sokat adott nekem ez a film. Egyrészt egyszer erről tartottam előadást főiskolán, másrészt pedig emiatt is kezdtem Philip K. Dicktől olvasni (a Kizökkent idő "ihlette" a filmet). Nagyon elgondolkodtató film, szerintem elég szomorú is.

3. Deep Impact

Kedvenc meteoros, Földbe becsapódós, cunamis filmem. Kiskoromban valamiért nagyon érdekeltek ezek, és tátott szájjal néztem az akkori effekteket. Azért is szeretem ezt a filmet, mert komolyabb hangvételű, mint társai (Armageddon, khm), inkább az emberi sorsokon van a hangsúly, de azért nem egy izgalmas jelenetet kapunk.

2. The Parent Trap

Ismertebb nevén: Anyád-apád idejöjjön! Mondjuk engem ez a cím mindig nagypapámra emlékeztet, ahogy az ötforintost felvéve jól megköpködi, de hát ilyen ez a magyar filmipar.
Ez egy nagyon szerethető családi film, aminek nézése közben nem tudtam elhinni, hogy Lindsay Lohan nem iker.

1. Practical Magic

A hétvégén ment a tévében, a felét meg is néztem, ez hozta meg a kedvem a poszt megírásához. Szerintem nincs ehhez fogható atmoszférájában erős, enyhén boszorkányos film (de ha valaki ismer ilyet, ossza meg!). A ház, Sandra Bullock és Nicole Kidman hosszú haja, az éjféli koktél, a kert, a télikert, az intuíciók, Jimmy, a nővéri szeretet - minden, ami kell! Örülök, hogy nem csak a filmet, de a könyvet is ugyanennyire szeretem (bár azért elég más a kettő), de jó lenne egyszer rábukkanni egy hasonló boszorkányos könyvre - vagy akár filmre. Őszre (Halloweenre) tökéletes választás :)

TOP 5 Szerda #2

A mostani bejegyzésben az öt legvastagabb könyvről írok, amelyeket életem során elolvastam. Kinek mi a monstrum? Mindenkinél máshonnan kezdődik ez a szám, de én jellemzően az 550+ könyveket sorolom ide.

5. J.K.Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje - 752 oldal

4. Margaret Atwood: Alias Grace -768 oldal

3. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos - 818 oldal

2. Stephen King: 11.22.63 - 856 oldal

1. J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura - 1774 oldal

Érdekes, hogy ezeket mind az elmúlt négy évben olvastam. Előtte is akadt 700-600 oldalas könyvem, de mostanság vonzanak is a monstrumok. Sokat ingázom, ezek mindegyikét (kivéve A Gyűrűk Urát) mégis otthon olvastam el - vagy este vagy külön szabadságot vettem ki.
Hiába nagyok, vastagok és nem utazó-barátak, mégse váltanék sose ebookra. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne úgy! Mégse visz rá a lélek, szeretem ezeket a féltéglákat (bár A Gyűrűk Ura három vastagabb könyvre osztható), jól mutatnak a polcon. Mondjuk tényleg nem kényelmes, ha a kanapén ülve a hasamat nyomja meg kádban se ajánlatos olvasni, mivel elfárad a kezed, aztán még a végén beleejted, és néha nem is értem, miért kell egy-egy könyvet ilyen nagy alakban kiadni. A Harry Potter oké, mert azért könnyebb, a Jelenkoros Atwoodok is nagyon szépek, nem túl szélesek, de a Stephen King könyvek... Nem értem az Európánál ezt a módit, hiszen ez csak megdobja az árát, ráadásul nem is kényelmes. Sebaj, azért szeretjük őket.

Ti milyen monstrumokat olvastatok?

TOP 5 Szerda #1

A (angolul) TOP 5 Wednesday lényege, hogy minden héten egyszer kikerül egy összesítő poszt valamilyen témában. Úgy tudom, a Goodreadsen indult ez el 2013. novemberében, és sokáig meg is adták, mi lesz a téma, de mostanság elhalt a lelkesedés. Azért szoktam látni pár bloggernél, és mivel megtetszett, én is bevezettem.

Az első téma egy kicsit megkésett, ugyanis a márciusi nőnapra terveztem, de ami késik, nem múlik :)
Íme az én TOP 5 kedvenc női szerzőm. A listát az alapján próbáltam összeállítani, hogy

• mennyire áll közel a szívemhez
• milyen jelentősége van könyvei mondanivalójának 
• hány könyvet elolvastam tőle 

5. Agatha Christie

Tizenhat éves korom környékén olvastam először a krimi királynőjétől, mi más is lehetett volna ez az olvasmány, mint a Tíz kicsi néger. Emlékszem, egy régi, szakadt kiadás volt, már jöttek ki a lapok, de én mégis izgatottan olvastam, hogy minél előbb kiderüljön, ki áll a gyilkosságok mögött. Annyira tetszett, hogy utána egy barátnőmnek is kölcsönadtam. Később több AC könyvbe is belekezdtem, de valamiért elmúlt a varázs. Tíz év után tértem vissza az írónőhöz, olvastam tavaly A ferde házat, A karácsonyi pudingot, és vár rám az új kiadású Tíz kicsi néger újraolvasásra, illetve az Örök éj.

Nagyon örülök, hogy a Helikonnál kötött ki a "sorozat", mindegyik borító tetszik, kellemes kis utazókönyvek is a méretüket tekintve.

Hogy mit szeretek Agatha Christie-ben? Hogy bár inkább szórakoztat, de sokszor azért el is szeretné gondolkodtatni az olvasót a jóról és rosszról, a szürke zónáról, mégse hoz le az életről, történetei inkább kellemes fejtörők. Az is inspiráló, micsoda sikereket ért el a könyveivel és hogy milyen sokat írt. Szerintem ő örök marad :)

4. Mary Alice Monroe

Rá csak két éve találtam, és bár a The Beach House eleje kicsit untatott, a Swimming Lessonst már imádtam. Igaz, csak egy sorozatából olvastam négy könyvet, de ennyiből is kiderült, hogy Monroe mennyire küldetésének tekinti, hogy megüzenje az olvasóinak a természetvédelem fontosságát. Nyilván a saját otthonát érintő kérdéseket vitatja meg leginkább (Dél-Karolina), ismeri is ezeket, mindez átjön az írásaiból. A The Beach House sorozat fontos eleme a teknősök megmentése, fészkük békén hagyása, hogy bár bájos, ha kapar a kutya, de lehet, hogy ezzel a tojásokat szedi ki stb. Az egyik könyve elején ez állt (nem pontosan így): Csak lábnyomot hagyj a parton, mást ne. De nem csak ezekre hívja fel a figyelmet, hanem sok más dologra is, ráadásul a könyveiben szereplő alapítványok a valóságban is léteznek, ahogy utánajártam, volt, amelyiknek adományozott vagy akár ő maga is dolgozott ott fiatalabb korában.

A hamarosan hatvanéves írónőnek instagram oldala is van, ahol folyamatosan oszt meg ezzel kapcsolatos dolgokat.

3. Joanne Harris

Joanne Harris az az írónő, aki hallatán/említésén mosolyogni kezdek. Bár nagyon régóta nem olvastam tőle, inkább csak újráztam, és a Csokoládé folytatásai se jöttek be, attól még rengeteget jelentenek a könyvei. Először a Szederbort olvastam a gimis tanárnőm ajánlására, és harmadik olvasásra is ugyanannyira imádom. Az öreg Joe, a talizmánok, az író, mint főszereplő, a borok, amelyek beszélnek. Mindig eszembe jut a vonaton hazafele egy bizonyos szakasznál több jelenet is a történetből. Aztán ott van a Csokoládé, amely inkább a tél végét, tavasz elejét, a szelet juttatja eszembe, az ínycsiklandó bonbonokat, az útkeresést, a vallást, a közösséget. Kedvencem még tőle az Aludj kislány, ami már nem ennyire aranyos, inkább sötét és szomorú, de szintén egy nagyon jó élményként él bennem.

Szeretem Harris különböző vicces posztjait is az online médiában; remélem, sok-sok könyvet olvashatunk még tőle és egy kiadó most már tényleg végigviszi az életművét.

2. Alice Hoffman

(El sem hiszem, hogy lekerült a dobogóról, pedig ez a helyzet. Nem azért, mert már nem szeretném, dehogy, de olykor változnak az idők.) Hoffmant vagy utálják vagy szeretik. Vagy nagyon bejön a stílusa, vagy ki vannak bukva, hogy ez mi. Ahogy tapasztaltam, nem csak idehaza találta/találja meg nagyon nehezen a célközönségét, hanem odakint is. Érdekes egy ilyen írónő munkásságát imádni. Pedig nem minden könyvét szeretem. Inkább hajlok azok felé, amelyek kicsit boszorkányosabbak, kisvárosban játszódnak és egy család történetét mesélik el (Átkozott boszorkák, Tizenharmadik boszorkány, Rules of Magic, stb.). Nekem eleve nagyon tetszik a narráció, amelyet alkalmaz, a varázslatos elemek, a sokszor érzékelhető durvaság is, a nem mindig szimpatikus szereplők.

Mostanság inkább angolul olvasok tőle, mivel idehaza már nem is jön ki tőle új könyv.
Szeretem a munkásságában, hogy egyrészt hű magához, hogy a karakterei nem hordozzák a kötelező kedvelj-meg faktort. Nem ír bele tragikus múltat csak azért, hogy megsajnáld. Leírja, hogy viselkedik a szereplő, te pedig, mint olvasó, majd eldöntöd magad, szimpatikus-e vagy sem.

A könyveinek szerintem van egy megfoghatatlan és megismételhetetlen hangulata, az Átkozott boszorkákat hiába olvastam már háromszor, valahogy mindig más lesz a mondanivalója, ahogy öregszem és más dolgok tűnnek fel benne. Remélem, sok könyvet olvashatok még tőle.

1. Margaret Atwood

Atwood az az író, akiről három éve még nem gondoltam volna, hogy egy ilyen listán az első helyen szerepel majd. Anno csak azért se néztem meg A szolgálólány meséjét, mert mindenki erről beszélt (azóta is csak az első évadot láttam és rém unalmasnak tartottam), és az első könyve se ez volt, amit olvastam tőle. Amivel teljesen magával ragadott, az az Alias Grace volt. Imádtam minden egyes sorát, és Csonka Ágnesben egy olyan fordítóra leltünk, akiért ezentúl foggal-körömmel harcolni kell!

Atwood - ahogy látom - szereti körüljárni a nőt, mint a társadalom elnyomottabb részét, mint anyát, mint kizsigerelhető szülőgépet, valamint az emberiség pusztulása is egy ijesztő folyamat nála. Négy könyvét olvastam tőle eddig (Alias Grace, A szolgálólány meséje, A vak bérgyilkos, Guvat és Gazella), és már majdnem egy éve, hogy nem vettem kezembe Atwood könyvet, pedig vár rám kettő (Az özönvíz éve, Testamentumok), és most jelent meg még egy, ami nagyon érdekel (Az ehető nő). Bevallom, kicsit sok lett, mert túlságosan is megmutat minket egy görbe tükrön keresztül, és kellett egy kis pihenő. Azonban most újra hiányzik, a Jelenkor munkássága pedig, ami a kiadást és a borítókat illeti, egyre inkább arra ösztönöz, hogy minden megjelent könyvét megszerezzem. Nagyon örülök, hogy jó kezekbe került, és hogy folyamatosan olvashatjuk a könyveit!

Nektek kik a kedvenc női szerzőtök?

(Képek forrás: Google)