2020. augusztus 12., szerda

TOP 5 Szerda #7 - A Walk to Remember könyv vs. film

Tegnap fejeztem be harmadjára A leghosszabb út című Nicholas Sparks könyvet, amelynek a film változata a Séta a múltba címmel került bemutatásra. Arra gondoltam, nem írok róla külön posztot, hanem mint az Átkozott boszorkák esetében, inkább egy összehasonlítással jövök, mivel nagyon szeretem a könyvet és a filmet is.

Sokat jelent számomra ez a történet, pedig nem vagyok vallásos és a giccses romantika is távol áll tőlem. 2008-ban költöztünk el a családommal egy teljesen új helyre, és azon a nyáron folyamatosan Vészhelyzetet néztem. A Shane West által játszott orvos volt a kedvencem Dr. John Carter mellett, és mindent kerestem tőle, ami elérhető. Így akadtam rá a filmre, amelyben Mandy Moore is játszik, és 2002-ben készült. Oda és vissza voltam a történetért, egyből rákerestem a könyvre, azonnal el akartam olvasni. Nicholas Sparks nevéről már hallottam, azonban a könyvesboltok kereső oldalain sehol sem találtam ilyen címmel, hogy Séta a múltba (vagy hasonló). Így elkezdtem fülszöveg alapján átnézni, és ekkor találtam rá. Nem tudom, mi az oka, hogy nem egyeztették a címeket, legalább a borítón szerepelhetne a film címe, de persze ez nem az döntésem. 

Anyukámmal ötforintosokból dobtuk össze a könyv árának egy részét (ami 12 éve kiszállítással együtt volt körülbelül 2500 forint, te jó ég!), és bár kicsit szégyelltem magam, hogy ilyen nehéz körülmények között erre költünk, de nagyon örültem, hogy anyukám támogatja a könyvmolyságomat. Aztán a könyvet is elolvastam, és bár meglepett, hogy mennyire más, mint a film, mégis tetszett.

Évekkel később, nagyapám halálakor olvastam el újra. Mondhat bárki bármit, hogy mennyire giccses Sparks, hogy mennyire sok benne a Biblia emlegetése, nekem (nem hívőként is) rengeteg támaszt nyújtott akkor ez a történet.

Mostani újraolvasásnál is szerettem, nagyon kedves, aranyos, mégis szomorú történet, amely az 1950-es évek végén játszódik. Landon Carter egy tizenhét éves fiatal, akit a sors összehozz Jamie-vel, a nagyon vallásos, folyton mosolygós, Bibliát magánál hordozó lánnyal. Az idő elteltével Landon megismeri a lányt, és közben saját magát is.

Szerintem a film és a könyv is nagyszerű külön-külön, nem zavarnak a különbségek. Lássuk, mik is ezek.

1. Jamie szőke

Bár talán nem tűnik fontos különbségnek, engem szokott zavarni az ilyesmi. A könyvben Jamie szőke (mézszínű hajú), szeme kék, a filmben azonban Mandy Moore barna hajú, barna szemű.

2. 20. század helyett 21. század

A film a kétezres évek elején játszódik, így a 90-es, 2000-es évek elejére jellemző ruhákban járnak a szereplők, van számítógép, stb. Ez Jamie megaláztatására is több lehetőséget szolgál, és talán azért is modernebb a kor, hogy az akkori tinik jobban tudjanak azonosulni a szereplőkkel. A könyv azonban 1958 őszén kezdődik.

3. Jamie nem vezet

Talán a feminizmus előrehaladása miatt vezet a filmben Jamie (van is funkciója, hiszen ő viszi haza egyik nap Landont, aki rögtön el akar bújni, amikor meglátja a barátait), mindenesetre a könyvben ez nem így van. Landon az, aki elmegy helyette vagy viszi ide-oda.

4. Landon családja

A filmben inkább Landon édesanyján van a hangsúly, azonban az apát így is hasonló szerepben látjuk: alig van otthon. Ám míg a filmben kardiológus, a könyvben politikai berkekben mozog, és az apja miatt nincs jóban Jamie apjával. Nem igazán családi viszályról van szó, de azért érezni, hogy nincsenek jóban. Ráadásul a könyvben Landon többször említi, hogy vagyonosak, szakácsuk, szobalányuk van, és az övék a legnagyobb ház a környéken.

5. A színdarab

Fontos eleme a történetnek a színdarab, amit a fiatalok előadnak. Azonban a könyv részletezi, hogy mindez miről szól, és jóval több jelentést társít Jamie és az apja kapcsolatára vonatkozóan. Azt is megemlítik, hogy a közösség is várja évről évre, és hogy mindig végzős diákok játsszák a szerepeket.

+1 Árvaház

A könyvben nagyon jelentős szerepe van az árvaháznak, ahova Jamie és Landon többször is ellátogat, és amelynek Jamie folyamatosan pénzt gyűjt. A filmben azonban sajnos ez nem jelenik meg.

Ti milyen egyéb különbségre figyeltetek fel?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése