A két évvel ezelőtti Könyvfesztiválon a írónő három könyvének megvételére beszélt rá egy nagyon ügyes eladó (hacsak nem a kiadóvezető volt, mert ilyen néha előfordul könyves standoknál). Izgatottan kezdtem is bele az elsőbe, a Farkastestvérbe pár héttel később, hogy aztán nagyjából százhatvan oldal után félre is tegyem. Ilyen lesz ez végig? Siránkoztam molyon, mire az írónő választ: Igen! :D Sajnos, az a könyv nem jött be, de az írónő személye ezzel az egy kis odacsapással megvett kilóra.
Az Éjfél vonzott, már csak a cím és borító miatt is, arról nem is beszélve, hogy bár tavaly újraolvastam a Vámpírakadémia sorozatot és megismerkedtem King Borzalmak városával, nagyon régen olvastam ilyen történetet. Az elejébe beleolvasva pedig hangosan felnevettem, így reménykedtem benne, hogy jó élmény lesz.
A történet lényege, hogy Alexander Nyikolajevics Szumarokov egy igen idős vámpír, aki beleunt az időtlenség fásultságába és egy fiatalabb vámpírral Londonba utazik, hogy a Lordnak új szobalányt keressenek. Alexander azonban szemet vet egy nőre, akiért kész megküzdeni, így fogadást is köt a lány ember barátjával. Ha egy hét alatt nem bolondítja magába, akkor kilép a napsütésbe, hogy por és hamu legyen belőle.
Alexander egy igazi modoros, olykor elég idegesítő, manipulatív úriember, aki úgy tudja csűrni-csavarni a szálakat, hogy az nem igaz. Azt mindenképpen érdemes az elején leszögezni, hogy ez nem egy romantikus történet, nehogy ilyesmit várjatok tőle. Alexet csak a vér, vér, vér hajtja, és bókjai súly nélküliek, az egész fogadást csak azért kötötte, hogy ne unatkozzon.
Ez a fajta unalom, mit számít az idő felfogás nagyon jól átjön a narrációból, ami nem is csoda, hiszen orosz vámpírunk meséli az eseményeket, az ő szemén keresztül látjuk a dolgokat. Bár molyon szerepel a humoros címke a könyvön és sokan dicsérik Goldenlane szellemességét, én nem nevezném kifejezetten vicces könyvnek. Voltak benne poénos jelenetek, például, amikor a huszonhat évesnek kinéző ősöreg vámpír folyamatosan fiamnak szólítja a huszonéveseket, de engem a fásultságával jobban megfogott.
A narráció rá is ragasztotta mindezt az olvasási élményre. Ha nem is unalmasnak találtam, de mindenképpen elnyújtottnak. Persze mindez összhangban van főszereplőnk hangulatával. Neki ideje, mint a tenger, te meg, az olvasó, ha sietsz, akkor így jártál. Így ez sem negatív megjegyzés részemről, csupán vártam volna valamit még a végére. Egy csavart, egy fordulatot - de igazából elég kiszámítható volt végig, azt kaptuk, amit a fülszöveg ígért.
Abban mindenképpen kiemelkedő ez a regény, hogy bár a vámpírok mesebeli lények, az írónőnek sikerült őket és problémáikat úgy megjeleníteni, hogy simán elhinném, léteznek. Nyughelyet kell keresniük hajnal közeledtével, de mi történik, ha egy halottasházban ébrednek fel? Honnan van pénzük? Milyen így "élni"? Mindezekre, úgy éreztem, választ kaptunk.
Furcsa volt olykor a szereplők viszonya a vámpírokhoz. Egyszer kedvelték Alexet, aztán már nem, féltek tőle, aztán lepacsiztak. Egy ideig meg is értettem mindezt, de a könyv utolsó egyharmadánál már sokszor vonogattam össze a szemöldökömet.
Tetszett a könyv összességében, kifejezetten humorosnak nem mondanám, ahogyan fordulatosnak sem, de ha csak a vámpírok hétköznapjai érdekelnek, vagy egy fogadás kimenetele, akkor mindenképpen ajánlom!
