Susan Wiggs: A tűzhely melege

A Tóparti történetek első részét nagyjából másfél éve olvastam. Sok minden nem maradt meg, csak a vadregényes kisváros, a kemping és valamennyire a két főszereplő egymásra találása. Ezek ellenére nem féltem a második kötettől, mert ez is egy tipikusan olyan sorozat, ahol minden rész másról szól: azonban igenis szükségem lett volna egy kis emlékeztetőre.

A történet szintén Avalonban játszódik, a kemping is előkerül, ugrálunk az időben - 1977, 1988, 1990 -, és a főszereplők mellett ismét megjelennek más szereplők is, akik idővel nagyobb hangsúlyt kapnak. Jenny egy sütöde tulajdonosa, aki az előző részben tudta meg, ki az apja - nagyanyja, aki nevelte, meghalt, ráadásul a könyv úgy kezdődik, hogy leég a ház, ahol felnőtt. Itt jön képbe a helyi seriff, aki befogadja, amíg helyre tud állni. Időközben kiderül, hogy volt köztük valami, de egyikük sem szeretné, ha ez újra felszínre törne.

Wiggstől eddig két kötetet olvastam, és mind a kettő kellemes kikapcsolódást nyújtott, a Tóparti történetek főleg azzal, hogy nagyon hangulatos helyen játszódik. Mondjuk ennyire romantikus kis köteteket inkább tavasztól őszig olvasok, mert akkor vagyok minderre kapható. Most azért terveztem ezt be direkt téli időszakra, mert - a címéből is adódóan - télen játszódik a történet. Kapunk havat, hóval elzárt utakat, hótalpas sétákat, és ennyi. Azt hittem, ilyen tekintetben hangulatosabb lesz. Talán emiatt is készített ki a túlzott romantika. Tudom, ez így furcsán hangzik egy romantikus regény esetében, de mindjárt kifejtem.

Tehát adott egy nagy beteljesületlen szerelem, és egy komoly válság: leégett a főszereplő otthona. Konkrétan nincs családja, hiszen anyukája eltűnt fiatalon, nagypapája és nagymamája meghalt, és bár kiderült, ki a biológiai apja, mégis furcsa neki a hirtelen jött érdeklődés a sok testvér-unokatestvér-nagybácsi részéről. Jenny egyetlen hagyatéka a nagymamája által ráhagyott receptek és a péksütödéje, amit vezetnie kell. 
Azt is gondoltam az első oldalak után, hogy mindez nagyon érdekes, hiszen egyrészt lesznek receptek a könyvben (belelapoztam), és végigkövethetjük, hogyan oldja meg főszereplőnk ezt az igen durva helyzetet.
Nos... a regény nem arra koncentrált leginkább, hogy mi történik azután, ha leég az ember háza. Az elején még történik egy-két érdekesség, pl. kiderült, hogy a biztosító egy hitelkártyát ad az érintettnek, hogy abból vehessen ruhákat vagy el tudja magát szállásolni. De itt meg is állt ez a folyamat.

Jenny nem akadt ki annyira, mint vártam volna egy ilyen kaliberű esemény után. Persze, említik, hogy pánikrohama van (más miatt), és néha majdnem rájön (nyilván csak a férfi közelében nem), de egyébként elég hamar túltette magát azon, hogy mindene elégett. Nyilván szerencsés, ha a sose látott apukáról kiderül, hogy kőgazdag, ahogyan az egész családja is az. Jenny nem csak a seriffnél lakik egy ideig, hanem a menő new yorki lakást is meglátogatja, aztán meg teljesen ingyen használhatja a kemping nagyon menő faházát. Közben még azt is felfedezi magában, hogy újra tud írni - mit ad isten, még szerződést is kap!

Ráadásul a szerelmi szál is csak amolyan kötelező valami ebben a könyvben. Rourke karaktere elsőre morcos, közömbös, de aztán hamar hősszerelmessé válik, aki csak azért bonyolódik egyéjszakás viszonyokba - külön ki is emelik, mintha ezzel büszkélkedni kéne, hogy nők nevét se tudja olykor -, hogy elfelejtse Jennyt. Ah. De romi! Alig várom, hogy életem szerelméről is kiderüljön, hogy egyébként egy seggfej. De oké, ez itt romantikus, miért ne.
Tehát ilyen a pasi, kiderül a közös múltjuk, ami merő giccs. Vágy és vezeklés ponyva formában.
Jenny tinikorában Rourke-be szerelmes, de ott van a csávó legjobb barátja, aki szerelmes a csajba, ezért Jenny vele jön össze, mert Rourke nem akarja megbántani a legjobb barátját. Na, ennyi.

Egy idő után szerencsére szabadulunk ettől a két szerencsétlentől, és visszatérünk a Bellamy családhoz, azon belül is Daisy kap kitüntetett figyelmet. Rémlett, hogy ő már az első részben is előkerült, és valóban. Itt pedig ráadásul egy még összetettebb figurát kapunk, igazán üdítő tinédzser volt. Szerettem róla és a családjáról olvasni, és ilyenkor sokkal jobban is esett a regény, mert jobb a családregény része, mint a romantikus.

A könyv végére kapunk egy bár logikus, de egyáltalán oda nem illő krimi/thriller/akció jelenetet, ami szerintem teljesen felesleges volt. Jó mindegy, letudtuk ezt is. A vége nyilván happy end.
Találhatóak még receptek is a fejezetek közt, azonban ezek mind kenyerekről, kalácsokról szólnak, egy-kettő talán süteményekről. Nem igazán éreztem a magaménak ezeket, furcsa ez az amerikai számítás is: fél bögre, 3/4 bögre. Inkább hagytam, de ha valaki esetleg kipróbálta ezeket, akkor ne féljen megosztani.

Tetszett az is, hogy Jenny lengyel származású volt és ez sokszor előjött, de a propaganda háborús rész nem kellett volna. Kommandós vagy mi a fene, édes istenem. Fárasztó volt sokszor ez a könyv.

Összességében keveredik itt a családregény a romantikával, a krimi a háborúval, a receptkönyv a young adulttal. Szerintem mindenki találhat benne valamit, ami tetszik neki.

Debbie Macomber: 204 Rosweood Lane (Cedar Cove 2.)

Nyáron olvastam az első részt, ami sokkal jobban tetszett, mint vártam. Furcsa fangirl módba is kerültem, egyből megrendeltem a második részt, amelyben számos szereplő megjelenik az előző kötetből, és kapunk egy új családot is.

A szeptember Cédrusligeten érdekesen kezdődik: Grace bár megemésztette magában férje eltűnését, ez az esemény még mindig gátolja a továbblépésben; Olivia Jack-kel folytat se veled, se nélküled kapcsolatot, miközben mindenkit támogat maga körül; Justine immár friss házasként próbálgatja a szárnyait; Maryellen pedig fókuszba kerül. Megismerkedünk egy új családdal is, ahol egy házaspár elhidegülését követhetjük nyomon.

Nagyon kellemes limonádét tudhattam le (a harmadik rész már a polcomon is csücsül, de várok még vele), és annyira örülök, hogy tetszik, szeretem, és sok része van. Leginkább a narráció stílusa jön be. A regény körülbelül egy évet ölel fel, és rengeteg szereplővel dolgozik. Talán nincs is konkrét főszereplője a sorozatnak (hiába állt elől a hallmarkos posztereken az Oliviát megformáló Andie Macdowell), hiszen mindenki nagyjából ugyanannyi fejezetet kapott, azonban ha ki kéne emelni valakit, akkor az Grace lenne. Az ő története "megoldódott", az első részben eltűnt férje titkára fény derül. Helyette egy másik rejtély lepett meg - elég furcsa volt, hiszen egy limonádéba nem várnék olyasmit, ami a kötet felénél történik. Tehát ismét mondhatjuk, hogy izgalmasabbra sikerült ez a krimi-szerű szál.

Nagyon tetszett még Maryellen szála, öröm volt látni, hogy nem azt kaptuk a történet végére, amit elcsépeltnek neveznék. Gondolom, a harmadik részben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd az ő szálára. Justine sem idegesített most, Charlotte-ot kicsit hiányoltam, de legalább Jack fia is a színre lépett és kicsit jobban megismertük.

Komolyan mondom, mintha ismerném ezeket a karaktereket.

Visszatérve azonban a narrációra. Tehát itt ez a sok szereplő, akiket az írónő remekül mozgat egy kisvárosban, ahova magam is ellátogatnék. Dinamikus marad a cselekmény köszönhetően annak, hogy nem egy feszes szálon vezeti a történetet, hanem egyszer egy Halloween bulira készülődünk Maryellennel, majd eltelik pár hét és már Grace-nél vagyunk, aki Hálaadásra készül, majd egy újabb ugrással megtudjuk, mi is történt a bulin. Olyan a narráció, mint maga az élet, a másokkal való kapcsolat. Nem vagyunk ott mindig és mindenhol, hanem úgy mozgat minket az írónő, mintha magunk is ottlakók lennénk, barátok, családtagok, szereplők, akik innen-onnan szedik össze a morzsákat. Ez azért is jó, mert nem untat a felesleges jelenetekkel, nem érzi kötelezőnek, hogy mindent meg kéne mutatnia. Nekem ez marhára bejön és örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra. 

Mindenféle korú embert megismerhetünk (Olivia és Grace ötvenesek, Maryellen harmincöt, Justine huszonnyolc), de ha nem is korban éreznénk magunkat közel hozzájuk, akkor is biztos találunk egy olyan karaktert, akinek problémájával azonosulni tudunk. Hiszen megjelenik a feldolgozás, a gyereknevelés, az elhidegülés, a szülő-gyerek kommunikációs problémák vagy a betegségek. Még mindig ajánlom a sorozatot mindenkinek, aki egy kedves limonádéba szeretne belekezdeni.

Debbie Macomber - 16 Lighthouse Road (Cedar Cove 1.)

Alig vártam, hogy írhassak erről a kis könyvről, mert kellemesen csalódtam benne. Debbie Macomberrel elég hullámvölgyes a viszonyunk. Még körülbelül hat-hét évvel ezelőtt próbálkoztam meg magyarul a Cédrusliget sorozat első részével, mivel a belőle készült hallmarkos sorozatot is néztem. Nem mondanám, hogy annyira imádtam, de a táj és a közösség miatt már megérte nézni. A könyvtárból kivett Világítótorony út 16.-ot azonban pár oldal után becsuktam, mert a sok asszonyozástól égnek állt a hajam. Évekkel később próbálkoztam meg a Rózsakikötő sorozatával (szintén Cédrusligeten játszódik), ami már sokkal jobban tetszett (kivéve az utolsó, ötödik részt). Bár már annál is éreztem, hogy ez is tipikusan az a könyv, ami eredeti nyelven élvezetesebb. Ez a gyanúm akkor igazolódott be, amikor januárban elolvastam a Végül hazatalálsz című regényét. Ha százszor nem írtak le benne, hogy asszony, akkor egyszer sem. Kifakadásomat itt olvashatjátok. Hozzátenném, hogy a negatív értékeléshez nem csak a fordítás játszott közre, hanem az is, hogy télen nem kéne limonádé típusú romantikus köteteket olvasnom, mert ilyenkor ezeket sokkal nehezebben emésztem meg. Nem is tudom, milyen megfontolásból rendeltem meg angolul aztán a Cedar Cove első részét, kicsit tartottam is tőle, de itt nyoma se volt asszonyozásnak. Nem is értem, miért ilyen a fordítás... 

A történet a kétezres évek elején játszódik (amikor a könyv is megjelent) Cedar Cove, azaz Cédrusliget kisvárosában, amely a tenger mellett fekszik, kikötő is tartozik hozzá. A fülszöveg Oliviát, az ötvenes éveiben járó bírónőt emeli ki főszereplőként, azonban a könyv rengeteg szálon játszódik.

Egyrészt megismerjük Oliviát, aki elvált, a lányával pedig nem a legjobb a viszonya. Azonban megismerkedik Jack-kel, a helyi újság új szerkesztőjével, aki cikket ír róla. Ott van még Olivia legjobb barátnője, Grace, akinek a férje nagyon furcsán viselkedik, illetve édesanyja, Charlotte, aki olykor ellátogat az idősek otthonába - itt ismerkedik meg Tommal, a szélütést szenvedett férfivel. Justine, Olivia lánya is külön szálat kap, aki egy nála jóval idősebb férfivel randizgat. Talán a történet igazi főszereplője az a pár, akik a válásukat indítványozzák, amelyet azonban Olivia visszautasít. Az ő történetük különálló, nem kapcsolódik a többiekhez, nem köti baráti vagy rokoni szál egyikőjükhöz sem. Tehát sok minden történik a regényben, mindenki találhat szerintem magának valót.

Egyrészt emiatt is olvastatta magát a történet, hiszen nem tudtam, melyik fejezetben melyik szereplő kap majd nagyobb hangsúlyt. Ahhoz képest, hogy Olivia tűnt elsőre főszereplőnek, elég kevés szerepe volt, talán még a legkevesebb is vele történt. Azonban biztos vagyok benne, hogy a folytatásokban bőven kapunk még információt róla. A prímet számomra egyértelműen Grace szála vitte, mert ami vele történt, arra őszintén nem számítottam, és meg is lepett, hogy semmilyen választ nem kaptunk az írónőtől. A második rész címe viszont arra utal, hogy róla szól majd a történet java, így remélem, kiderülnek dolgok.
Eleinte rejtélyes és aranyos volt Charlotte szála is, azt hittem, talán nagyobb kalandot kapunk ezzel kapcsolatban, de így sem volt csalódás, a vége felé ő szállította a humort.
Justine volt a legunszimpatikusabb, az ő története nem is annyira érdekelt, ám a végével megleptek. Elég érdekesen szállította az írónő ezt az idősebb férfival való kapcsolatot, főleg amikor kiderült, igazából miről szól kettejük viszonya. Szomorú volt, mintsem felháborító.

A sok-sok történet tetszett, azonban ez a kisváros ábrázolásának is rovására ment. Hiába él mindenki egy helyen, rá kellett jönnöm, hogy az amerikai "small town" olyasmi, mint nálunk egy megyeszékhely - legalábbis Cédrusliget tekintetében. De most komolyan. Nem elég, hogy van könyvtár, bíróság, komp, de ott a kikötő, kórház, stb. Vártam volna azért több leírást vagy közösségi eseményt - mondom mindezt úgy, hogy egyébként nagyon dinamikus az egész regény, a szereplők nem csak állnak és beszélgetnek, mint a Chesapeake Shores-ban, hanem mennek ide-oda, találkoznak egymással, stb.

Ennél fogva tényleg úgy éreztem, mintha magam is ott élnék, Olivia egyik szomszédja lennék, aki egy meleg tea mellett meghallgatja a különböző történeteket. Tetszett az is, hogy nem csak pár napot vagy hetet ölel fel a történet, hanem egy bő fél évet. Januárban kezdődik és augusztus környékén ér véget. Most direkt visszanéztem hogy mikor olvastam utoljára olyan könyvet, amelyben lineárisan legalább ennyi idő eltelt volna, és nem is nagyon van ilyen. Felüdülés volt a sok egy-két napot vagy hetet elmesélő, akár visszaemlékezéssel tarkított regények helyett végre egy olyat olvasni, amelyben valóban lineárisan haladunk. Remélem, ez a későbbiekben is megmarad.

Ajánlom ezt a sorozat, ha valami kedves kikapcsolódásra vágysz, vagy ha nosztalgiás hangulatba akarsz kerülni, egy olyan világba, ahol telefonfülkéből hívnak fel, az internet tárcsázós, számítógép a könyvtárban van, stb. Szerintem eredetiben sokkal jobb Macomber, a fordítás nagyon... nyanyás (asszonyom - jó ég!). Megrendeltem a második részt, és ha nem romlik a színvonal, elolvasom az egész sorozatot.

Esetem a Chesapeake Shores könyvekkel

2016-ban indult a Hallmarkon a fura című sorozat (ejtsd kb: cseszöpík sórsz) Meghan Ory (ő volt a Once upon a time-ban Piroska) és Jesse Metcalfe (Született feleségekből Gaby pasija) főszereplésével. Eleinte egy nagyon romantikus történetnek tűnt, ami arról szól, hogy talál rá az elvált, kétgyerekes Abby régi szerelmére, a country zenés Trace-re a szülővárosába való visszatérés után. Később, ahogy belelendültünk, rájöttem, hogy itt a család felépítése sokkal érdekesebb, mint a szerelmi szál. Ugyanis adott öt testvér (Abby, Kevin, Connor, Bree és Jess), akiket anyjuk évekkel ezelőtt elhagyott, mivel Mick, a férj/apa folyamatosan távol volt. Érdekesség, hogy amíg pl. Abby 18 éves volt, addig a legkisebb gyerkőc, Jess csak 7, ezáltal a testvérek is kb. két csapatra oszlanak: akik megértik anyjuk tettét és jóban vannak vele, és akik hallani sem akarnak kibékülésről, mert csak a veszekedések, az anyjuk passzivitása és hiánya maradt meg bennük. Ez akár még magas labdának is tűnhet a Hallmark csatornának, de meglepően szomorkás és őszinte jelenetek kapcsolódnak az ilyen emlékek felidézéséhez, és ugye családi idill eleve nincs, nem minden szereplő boldog, a kapcsolatok sem működnek. Szóval a szívemhez nőtt a sorozat, főleg Bree karaktere, és bár tényleg vannak benne felháborítóan giccses dolgok (reggelente mindig terülj-terülj asztalkám várja őket, és mindenki ráér munka előtt, pedig már legalább délelőtt tíz óra van - miközben mindenki csodásan néz ki!), azért komolyabban ragadja meg, ami ezt megköveteli és nem minden fenékig tejfel.


Nem csoda hát, hogy a könyveket is el szerettem volna olvasni, amik azonban egészen mások. Odakint már 14 része jelent, ami elég sok, de úgy voltam vele, mivel minden könyv más karakterről szól, vágjunk bele! Míg az első rész még elment, addig a másodiknál már nem tudtam optimista és reménykedő maradni.

Mary Alice Monroe és a Caretta caretta

Mary Alice Monroe egy amerikai írónő, akinek a The Beach House című könyve tavaly nagyon tetszett és az ehhez kapcsolódó második részt a napokban fejeztem be. A Caretta caretta pedig a tudományos neve az álcserepesteknősöknek. Talán elsőre nem egyértelmű, mi köze a kettőnek egymáshoz, de aki olvasta a könyveket, vagy csak jobban ismeri az írónőt, az tuti egyből megmosolyogja.

Ebban a posztban a két elolvasott könyvéről írok, amiket teljesen a szívembe zártam (igen, tudom, ez nagyon giccsesen hangzik, de amikor a második kötettel végeztem, tényleg a szívemhez szorítottam).