Stephen King: Borzalmak városa

A Mester egyik vaskos könyvét készítettem be Halloweenre, mert már a cím is arról árulkodott, hogy ez egy megfelelő olvasmány lesz. Bár hozta, amit kellett, és izgalmas volt, sajnos enyhén csalódottan tettem le végül a kötetet.

Úgy gondolom, jobb minél kevesebbet tudni a történetről, és hogy a fülszöveg említ pár dolgot, ami majd csak a regény második felében történik - egyenesen kiakasztónak tartom. Ez miért jó? Mindenesetre elég annyit tudni, hogy főszereplőnk ismét egy író, aki gyerekként eltöltött egy pár évet Jerusalem's Lotban, és egy ház a frászt hozta rá. Most visszatér ide, hogy írjon egy regényt, de közben furcsa dolgok történnek.

Nos, amit leírtam, nagyjából kiteszi a könyv első 300 oldalát. A kötet 620 oldal. Igen, kicsit unalmas volt az eleje. És mondom ezt úgy, hogy a közel 900 oldalas 11.22.63-ban vagy a 700 oldalas Tóparti kísértetekben semmi ilyet nem tapasztaltam, sőt még olyanokkal is illettem, hogy: egy deka felesleg nincs benne. Ez viszont olyan, mint amikor csak 5 dkg parizert kérsz a húspultnál, de 11 lett, maradhat? Hát jó... végül is megesszük.

Pedig érdekelt, ahogyan King felvázolja az őszt, a városi emberek életét és a Marsten-ház körüli furcsaságokat, de végigolvasva a regényt, mindez feleslegesnek hatott. Nagyon elnyújtotta a dolgokat. Azonban amikor beindult a történet, onnantól nem volt megállás. Az utolsó 200 oldalt majdnem egyben olvastam ki. Izgalmas volt, azonban nem eléggé. 1975-ben íródott a regény, tehát akkoriban biztosan nagyobbat szólt, de tekintve, hogy tinikoromat az ilyen könyvek határozták meg, számomra ez most nem volt túl egyedi.

Mondjuk azt tényleg félelmetesen festi le King, ami pár nap alatt történik a várossal. Kifejezetten ijesztő, a szereplők egyre magányosabbak, és az életszerű leírások miatt nagyon bele tudtam magamat élni, én is ott sétáltam Salem's Lot utcáin.

Összességében nem ez volt számomra a legjobb King könyv, mert három mondatban összefoglalható 620 oldal eseménye, de azért október végének megkoronázására tökéletes szórakoztatás volt.

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Pont az őszi listám összeállítása előtt botlottam bele ebbe a könyvbe a könyvtárba, és nem volt kérdés, hogy hazajön velem. A filmet tavaly (vagy tavalyelőtt?) láttam, és bár furcsa volt az akkor 54 éves Sandra Bullockot terhes szerepben látni, de túltettem magam rajta. Élveztem a filmet, bár érezhetően egy leegyszerűsített történet volt. A könyv azért is érdekelt, mert két barátnőm is ajánlotta - "jobb, mint a film!". Egyébként közben eszembe jutott, hogy még a nagy hype előtt, amikor molyon olvastam a regény fülszövegét, akkor csak a szememet forgattam. Nem emlékszem már pontosan, hogy miért, szerintem nem is olvastam el a teljes leírást, de talán annyi épp elég volt, hogy "szörnyek". Mindenesetre nagyon örülök, hogy megismerhettem ezt a horrort.

Mindig furcsa belekezdeni úgy egy regénybe, hogy már láttad belőle a filmadaptációt, hiszen vagy ugyanazt fogod elolvasni vagy kiderül, hogy teljesen más a kettő. Gondoltam, hogy itt az utóbbi állhat fent, mivel a film nézése közben nem akartam elhinni, hogy egy ilyen kliséhalmaz ekkora siker lett volna.

Általánosságban a főbb események stimmelnek: nő a folyón két gyerekkel, visszaemlékezések, bekötött szemek, valamik a világban, őrültek, stb. Azonban rengeteg, rengeteg apróság és egészen meglepően nagyobb kaliberű dolog vagy nem jelent meg az adaptációban vagy teljesen átírták. Sosem értem, miért élet-halál kérdése pl. a főszereplő nővérének nevének megváltoztatása, vagy hogy egy 24 éves terhes főszereplő hogy öregedett 20 évet a filmadaptációig, de hát én nem vagyok producer. A lényeg, hogy a könyv szerintem is sokkal jobb.

Jobb, mert betekintést nyerünk a többi karakter fejébe, velük is tartunk néha, na meg okosabb, logikusabb az egész. Tetszett, hogy a fejezetek rövidek, hogy az író nem tököl, röviden, tömören a lényeget meséli el. Nem is kellett ezt húzni. Olvasás közben eszembe is jutott, hogy milyen jó, hogy ezt nem Stephen King írta, mert akkor kaptunk volna egy 800 oldalas féltéglát, ahol az alig említett szereplők gyerekkorát is megkapjuk. Szeretem Kinget, de tényleg ez jutott eszembe.

Emiatt pedig, hogy így pörög az egész és dinamikus, nagyon gyorsan ment az olvasás. Kirándulásra vittem magammal, így az első pár nap csak 70 oldalt olvastam, de amint hazaértem és nekiültem, egy ültő helyemben elolvastam a maradék 190 oldalt, annyira izgalmas volt. Olykor horroros is, ijesztő, de inkább borzongató.

A vége viszont szerintem elég összecsapottra, már-már nevetségesre sikeredett (gondolok itt a visszaemlékezésre), de az tetszett, hogy a végén tényleg nem a "szörnyek" váltak a démonokká, hanem (ahogy King is tenné) az emberek és az olyan elemi félelemre épített, mint az egyedüllét, a kiszolgáltatottság, stb. Malorie, mint főszereplő nekem tetszett, nem tökölt ő sem, kemény, mint a százasszeg, bár többet olvastam volna az utolsó éveiről.

A regénynek nemrég jelent meg a folytatása, amit lenne kedvem elolvasni, de felemás véleményeket olvasok róla. Ezt a kötetet mindenesetre nagyon ajánlom, ha valami kellemes ijedtségre vágytok így októberben (a regény jelenje is ebben a hónapba játszódik).

Robert Beatty: Szerafina és a Fekete Köpeny

Erre a cuki ifjúsági horrorra idén csaptam le, de szerintem a borítója már régebben is feltűnt. Általánosságban nagyon elvétve olvasok a Könyvmolyképzőtől, ráadásul a különböző színű pöttyök is összezavarnak. Párat tudok - arany, vörös -, sejtem, mire számíthatok, azonban a Bíbor pöttyössel úgy voltam, hogy az inkább gyerekeknek szól. Ez valóban így van, a könyv hátulján fel is tüntetik, hogy 12 éves kortól ajánlják. Általában az ilyen eltántorít, tekintve hogy közelebb vagyok a 30-hoz és kisgyerek sincs, aki miatt "előolvasnám" vagy akivel együtt olvasnám. Azonban ez a kis könyv ezzel az ínycsiklandóan borzongató borítójával teljesen levett a lábamról. Igazából azt se tudtam, miről szól, egyből kellett. Valamiért azt hittem, Szerafina egy szellemkislány, ezt is terveztem az e havi "szellemes" tematikánk miatt - azonban valamit nagyon elnéztem, mert bár van egy hatalmas udvarház és egy köpenyes férfi, aki gyerekeket tüntet el, szellem egy se.

Tetszett a történetben, hogy 1899-ben játszódik Észak-Karolina hegyvidékes részén. Mint az író köszönetnyilvánításából kiderült, a Biltmore-birtok (az események helyszíne) valóban létezik és hatalmas. Nem csoda, hogy megihlette Beattyt. Szerafina egy kicsit furcsa 12 éves kislány, aki az apukájával él az alagsorban és esténként patkányokra vadászik, mivel ő a Fő Patkányfogó. Sosem láthatják meg, nem mehet ki a szomszédos erdőbe - nincsenek barátai, se mamája. Szerafina egy nagyon talpraesett, ám elég magányos kislány, az író pedig szerintem egész jó példát mutat vele. Fejlődéstörténetként is tekinthető ez a kis regény.

Egyik éjjel Szerafina meghall egy furcsa hangot - mint kiderül, egy férfi üldöz egy kislányt. Főszereplőnk ennek lesz tanúja és ez indítja el a cselekményt.

Kép forrása

Direkt októberre, Halloween környékére terveztem be ezt a kis meseregényt, mivel horrorosnak tűnt. Valóban az, hiszen ott a hatalmas udvarház, a félelmetes erdő és annak a teremtényei, na meg maga a Fekete Köpenyes Férfi, aki eltünteti a gyerekeket. Ráadásul akad a regényben pár erőszakos jelenet is. Például már az első fejezetben Szerafina patkányokat hajigál. Ezek kicsit megleptek, gyerekkönyv esetében kicsit soknak éreztem. El is tudom képzelni, hogy egyeseket ez tántorít el az olvasástól, vagy akár a történet közepe tájékán megjelenő puma. Ott is pislogtam egy párat.

Meghökkentő a regény vége is, szerintem ez is sokaknál vízválasztó lehet. Bevallom, nem teljesen azt kaptam, amire vártam, hiszen bár volt némi nyomozás és kaland, mégsem mozdultunk ki nagyon, de nem is jártuk be annyira a kastélyt, a gonosszal való csata is gyengécske volt. Mindezek ellenére biztosan elolvasom a folytatásokat is, mert nagyon aranyos, borzongató és kedves üzenete van.

Shirley Jackson: Sóbálvány

Kezdjem azzal, hogy Shirley Jackson az új (egyik) kedvenc írónőm lett? Vagy azzal, hogy mennyire nem értékelik idehaza a munkásságát, pedig illene? Vagy azzal, milyen nehéz volt beszerezni ezt a novelláskötetét, amely levett a lábamról?

A Hill House szelleme szerintem a filmsorozat miatt bukott meg idehaza. Talán durva bukásnak nevezni, de molyon valahol 70% közelében áll, ami talán nem tűnik nagyon rossznak, de azért nem is jó visszajelzés. A kiadó meg gondolom ezek után feladta, legalábbis egyszer mintha valahol írták volna, hogy nem szándékoznak többet kiadni Jacksontól. Ilyenkor elgondolkodom az online értékelés hátrányairól... A lényeg, hogy szerintem a Hill House szelleme is marha jó könyv volt. Két éve olvastam, és bár elsőre én is csak 4 csillagot adtam neki, a gondolataim mégis a regény körül forogtak még heteken át, és rájöttem, mennyire jó is a könyv. És hogy miért írtam, hogy a netflixes sorozat okozta a könyv bukását? Szerintem azért, mert aki látta a sorozatot és imádta (én az 5-6. részig szerettem), az el se olvasva a fülszöveget meglepődött, hogy mennyire más a könyv. Hiszen míg a sorozatban egy modern (nagy)család kálváriáját láthatjuk a függőség és mentális betegségek mámorfüggönyén keresztül, addig a könyvben egy karakter lélektanát követhetjük nyomon. Teljesen más a kettő, az eredeti történet eleve az 50-es években játszódik és akkoriban a horror sem olyan volt, mint amire mai fejjel elsőre gondolnánk. Emiatt talán egy kicsit át kell lényegülni olvasás közben, ismerkedni vele, és a lélektanra fókuszálni. Nagyon sajnálom, mert mindig rossz egy remek könyvet ilyen alacsony százalékkal látni, de persze nem vagyunk egyformák. Ilyenkor örülök, hogy tudok angolul és ott a bookdepo.

A Sóbálványtól előre féltem. Nem azért, hogy rossz lenne, hanem mert a Hill House-nál is alig mertem esténként elaludni - a bőröm alá férkőzött. A novelláskötettel nem jártam így, azonban rengeteget gondolkoztam a történeteken.

Van az a kifejezés, hogy a kiadó gondozásában megjelent. Olykor ez nem jön át, mert nem a legjobb a fordítás, lusta a lektor, kényelmetlen a könyvet tartani stb. Azonban ezt a kis kötetet valóban gondozták. Érezni a fordításon az odafigyelést, a szerkesztésen a tudatosságot - a novellák végén egy összefoglalást is olvashatunk.

Ha egységesen szeretnék írni a novellákról, akkor kiemelhető, hogy Jackson főszereplői 30-60 (?) közötti nők, akik által olyan félelmek jelennek meg, mint az elhagyatottság, a magány, a meg nem értettség, a láthatatlanságtól való félelem. Szereplői vagy New York arctalan sokaságában élnek vagy a látszólag kedves kisvárosban.

Bejegyzésemben nem írnék mind a tizenöt novelláról, de egy párat, ami nagy hatással volt rám, kiemelnék.

A démon-kedves, Az áruló és A fog például az olyan elemi félelemre épített, amely nagyvárosban és kisvárosban is megtalálhat minket. A démon-kedvesben egy nő az esküvője napján hiába várja a vőlegényét, akit elkezd keresni, Az árulóban egy nemrég a kisvárosba költözött családanyát kora reggel azzal keresnek fel, hogy kutyájuk csirkéket öl, A fogban pedig főszereplőnk nagy fájdalmakkal küzdve utazik be a városba, hogy ellássa az orvos. Az egyikben a cserbenhagyás és a szánakozástól való rettegést követhetjük nyomon, a másikban azt a horrorisztikus ráeszmélést, amikor az ember saját gyerekei is úgy beszélnek az erőszakról, mintha mindaz egy játék lenne, a harmadikban pedig az egyediség teljes elvesztése keveredik az egészségügy megszokott rutinjával.

A kötet címét adó Sóbálványban egy házaspár tölt el egy hetet New Yorkban, az Elizabethben pedig megismerhetjük a nőt, akit a város formált. Mindkettő novella a város szörnyű hatásairól mesél anélkül, hogy ezt konkrétan kimondaná. A Sóbálvány főszereplője folyamatosan repedéseket lát a falakon, páni félelemmel fut le a lépcsőn, mert azt hiszi, tűz van, majd mindenhol a valami rossz becsapódását várja. Elizabeth egy önző, bosszúszomjas nő, aki annak az elismerésére vágyik, aki őt nem akarja, miközben lerázza magáról a régi szeretteit és ily módon pokollá teszi új asszisztense életét. Mindkettőben a város gonoszsága ölt formát - míg egyikben felismerik azt, a másikban maga a főszereplő játssza el ennek szerepét, hiszen a város formálta őt.

Fontos még megemlíteni a Virágoskertet és A sorsolást, amelyek a maguk nemében egyedülállóak. Mindkettő egy kisváros - sőt, egy falu - közösségének erejét mutatja be. Míg a városban arctalan mindenki, a kisebb közösségek összefognak - főleg ha gyűlölködésről vagy erőszakról van szó. Jackson úgy ír ezekről a szinte disztópikus jelenségekről, mintha egy kedves piknikre készülnének a szereplők, aztán arcul csap: mekkora ereje van a társadalmi nyomásnak, hogy mennyire könnyen helyeseljük a szörnyű tetteket, ha mások is egyetértenek velünk.

A nyaralók és A szikla is valamennyire kezelhető egyként, hiszen mindkettő a megszokott helyzetből való kiszakadást írja le. Mi lesz az idős házaspárral, ha tovább maradnak a nyaralójukban; amikor már mindenki elmegy, csak ők nem és ezt a helyiek nem nézik jó szemmel? Mi lesz a testvérrel, aki eddig segítette beteg bátyját, mi lesz, ha feleslegessé válik?

Mindegyik novella nagyszerű, hosszúságuk változó. Akad pár oldalas, a leghosszabb pedig talán negyven oldal körül mozog. Azonban mindegyikre érvényes, hogy a női sorssal, a női lét lélektanával foglalkozik. Alig várom, hogy még többet olvassak eredeti nyelven Shirley Jacksontól!

Öt könyvről röviden #2

Stanisław Lem: Solaris
Filozofikus sci-fi, ami összeköti a gyászt, a feldolgozást, sőt a horror műfaji elemeit a hard sci-fivel, egy teljesen más intelligenciával való kommunikálással. Sok mindent lehetne írni ezekről, de a nálam hozzáértőbbek már megtették. Lem többi könyvét is el fogom olvasni, még ha a fogalmazás elég egyszerű is.

Edgar Allan Poe: A fekete macska
Most már tudom, mi fán terem Poe, de ennyi bőven elég volt. Novellái olyanok, mint Lovecrafté, vagy azok olyanok, mint Poe-é, a lényeg, hogy hasonlóak, de míg Lovecraftéban volt némi baljóslatúság, addig Poe novellái unalmasabbak voltak, a kötet címét adó novellát leszámítva egyik sem rémlik.

Richelle Mead: Dermesztő ölelés
A Vámpírakadémia második része sokkal jobban tetszett most, vagy szimplán elfelejtettem, mennyire jó volt. Izgalmas, tele új információkkal, megismerjük Adriant, Rose anyukáját, és az érzelmi tetőpontnál még néhány könnycseppet is el lehet morzsolni. Hihetetlen, hogy egy különböző vámpírfajokat felsorakoztató regény mennyire emberi. A harmadik részt azóta is halogatom, mert tudom, mi történik benne...

Lauren Beukes: Zoo City
Azt hittem, kedvenc regény lesz, mert annyira laza, friss és egyedi, de a háromnegyedénél valami elcsúszott. Szerintem nem használta ki elég jól ezt az állatos dolgot az írónő, a vége pedig nagyon szürreálisra sikeredett, a krimi szál kesze-kusza volt számomra. Azért örülök, hogy elolvastam.

Gillian Flynn: Sötét helyek
Ennek nem örülök, hogy elolvastam, rémes volt! Pedig egész jól indult a kapcsolatunk a Holtodiglannal, de aztán már az Éles tárgyakon is inkább a szememet forgattam. Ez meg olyan feleslegesen mocskos és undorító jelenetekkel dukál, hogy azt rossz volt olvasni. Soha többet Gillian Flynnt.

Netflixes sorozatajánló II.

Az első részt itt találhatjátok. Mivel ötnél több netflixes sorozatot láttam és imádok, ezért muszáj voltam egy újabb bejegyzést szentelni ennek a témának. Lássuk is, mely sorozatokat ajánlok.

Dolly Parton's Heartstrings

Meglepően odavoltam ezért az antológia-szerű sorozatért, pedig Dolly Partontól régebben a hideg is kirázott, és bár szeretem a hallmarkos sorozatokat/filmeket, ez annál is gagyibbnak tűnt elsőre. Pedig mennyire hogy nem!
Először is, a 74 éves country énekesnő végtelenül szimpatikus lett. Minden epizód elején mesél az adott dalról, amelyet feldolgoztak, egy-egy epizódban fel is bukkan. Azonban a szimpátiám akkor lett teljes, amikor videókat néztem róla, illetve az életéről. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg, pl. hogy kiskorában látott egy nőt, aki "looked like trash", és ő is trashnek akart kinézni. A gyerekkorából és édesanyjáról arra emlékszik leginkább, hogy anya mindig terhes volt... Lényegében ő nevelte a kisebb testvéreit, párat be is fogadott, miután beindult a karrierje. Ráadásul a férjével 1966 óta együtt vannak! Nem semmi.
Visszatérve a sorozatra. Minden egyes epizódban más-más szereplővel ismerkedünk meg, más a kor, amelyben játszódik, és bár mindegyik a romantikus stílusjegyeket viseli, a fő téma általában a család, a barátság, a bátorság, a nők önállósága. Ezért is lepett meg - bár sejthető volt a még mindig (74 évesen!) aktív üzletasszonyról -, hogy mennyire feminista és nyitott gondolkodású egy-egy történet.
Kiemelném két kedvenc epizódomat. Az egyik a Cracker Jack, a másik a Jolene. Nem egy epizód végén pityeregtem, volt ahol konkrétan sírtam. Igaz, ezek direkt így is vannak felépítve, de tényleg összetett, kellemesen tanulságos sztori mind. Remélem, lesz második évad!

You

Evezzünk egy kicsit creepier vizekre. A sorozat vagy betalál vagy nem. Legalábbis ezt tapasztaltam, miután mindenkinek a környezetemben ajánlgattam. Hiszen ez nem az a romantikus, amit megszokhattunk, mivel a pasi egy stalker, vagyis szerelme a fejében alakul ki, aztán meglesi a lányt, manipulálja a hozzá vezető lépéseket, majd úgy viselkedik, hogy abba a lány biztosan beleszeressen. A fekete humora lehet megosztó, illetve maga az alapötlet is. Számomra azonban egy rendkívül hangulatos thriller volt, imádtam az első évad helyszínét, a könyvesboltot, majd az utolsó részek lélekölő jellemzőjét.
A második évadban már új helyszínen járunk, de főszereplőnk nem hazudtolja meg magát. Hamarosan érkezik a harmadik évad is!

Locke&Key

Idehaza is népszerű a képregény sorozat, amely alapján készült a horror, fiatalabb szereplőkkel bíró filmsorozat. Azért nem írom direkt, hogy ifjúsági, mert szerintem azért annál drámaibb és ijesztőbb, és sok helyen írták, hogy ne ifjúságiként utalgassanak rá.
A történet egy megözvegyült anyáról és három gyerekéről szól, akik visszaköltöznek a családi örökség részeként szolgáló nagyon furcsa, impozáns házba, ahol különböző kulcsokra bukkannak. Ezek a kulcsok különleges képességekkel bírnak...
Az egész történet hangulata nagyon megfogott, tetszett, hogy a felnőtteket is bevonták, a gyerekek egész okos döntéseket hoztak, és hogy van súlya a tetteiknek. A képregényeket is mindenképpen el fogom olvasni.

The Witcher

Bár nem tartom annyira jónak, mint amennyire hájpolták, de azért jó időtöltés volt. Hiányzott már egy szörnyvadászós fantasy sorozat, ami egy középkori helyen játszódik a maga királyaival, hercegnőivel, ahol lovagolnak sokat, isszák a sört a helyi kocsmában, stb.
A narrációs csavar szerintem mondjuk teljesen felesleges volt, Kökörcsin dalát se fogom életem végéig dúdolni, de öröm volt látni Henry Cavillt remekelni a szerepben. Érdemes megnézni pár színfalak mögötti videót is a kardozós jelenetekről.
A könyvet épp tegnap rendeltem meg, kíváncsi vagyok rá.

Dark

A kedvenc és szerintem legjobb netflixes sorozat. Meg amúgy az elmúlt idők legjobb időutazós/thriller/dráma/családi sorozata. Igen, német. Igen, ajánlom az eredeti nyelvet. Valóban, nem a legszebb, de nehogymá' angol szinkronnal nézzétek. Véletlenül úgy kezdtem a második évadot és úgy éreztem, magam is rossz helyre kerültem.
A történet kezdetén egy újabb fiú tűnik el rejtélyes módon, és ez indítja el a... Hm, nézzétek meg! Eleinte talán furcsa lesz, sok a szereplő, de a casting remek, így azért megjegyezhetőek az események sorozata.
Idén jön a harmadik (úgy tudom, befejező) évad, nagyon remélem, hogy nem rontják el.

Onnan sötétebb az expedíció

Mint a cím értetlenségéből is látszik, ez egy montázs poszt lesz, ugyanis három könyvről fogok írni. Azonban ez nem három random kiválasztott regény, hanem olyanok, amelyeket összeköt valami. Mi köti össze Veres Attila Odakint sötétebb sci-fijét Lovecraft Onnan túlról novelláskötetével és Jeff VanderMeer Expedíciójával? Nos, elég sok minden. (egyrészt a borítókon lévő csápok)

Forrás

Tegnap fejeztem be a magyar író, Veres Attila debütáló kötetét, amelynek hátulján ez szerepel: Veres Attila a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíti első regényében, egyszerre tisztelegve a spekulatív fikció múltja és jövője előtt. Baromi büszke voltam magamra, ugyanis sose volt ilyen, hogy száz százalékosan ismerjem azt az írót vagy művet, amihez hasonlítják a regényt. Ajánlás ettől, hasonlítják ehhez, oké, de ha nem olvastam tőle, akkor honnan tudjam, mi fán terem? Itt viszont képben voltam, hiszen Lovecrafttől múlt hónapban, míg VanderMeertől tavaly olvastam. Vagyis volt fogalmam arról, hogy mi a lovecrafti horror és a vandermeeri szürreália. Az ajánlónak pedig igaza van, hiszen tényleg ezeket vegyíti a regény.

Kezdjük az elején, vagyis számomra az elején: jöjjenek olvasási sorrendben ezek a fura horror sci-fi művek.

Jeff VanderMeer: Expedíció

Ez egy nagyon érdekes könyv, valószínűleg el sem olvasom, ha nincs a netflixes film. Miért nem olvastam volna el? Mert az első borító nagyon nem tetszett, azt hittem, valami dzsungeles Rambo történetet rejt a kötet, ráadásul a molyon hiába értékelték több mint négyszázan, alig akar 75% felé átbillenni az értékelése. Azonban ez a könyv megint bebizonyította, hogy a nagy átlag véleménye nem a saját véleményemet rejti, így mindig esélyt kell annak adni, ami érdekel.

Szóval, volt a film, ami szép volt és furcsa, olyan kellemetlenül, megragadott, nem engedett. Érdekelt a könyv, bár tudtam, hogy az más. Alig 200 oldal, de szerintem ez benne a zsenialitás. Ha erre a regényre gondolok, mindig elfelejtem, hogy ilyen rövid valójában, mivel annyi mindent mondott, annyi mindent megmozgatott bennem.

Nem vagyok egy nagy sci-fi guru, csak most kezdtem bele, és ha jobban belemennek, hogy a műszer melyik karja mit csinál, úgy elveszek, hogy már csak a kötőszavakat értem, de arra rájöttem, hogy sok sci-fi rajongó ismerősömnek miért nem tetszett a könyv. Sérelmezték a stílusát is, ami pedig szerintem tök szép. Tudom, vannak folytatásai, és az talán sci-fisebb (?), de nekem ez az egész könyv inkább volt egy metafora a depresszióra és arra az érzésre, amikor te úgy érzed, haladsz valami jó fele, de mindenki tudja, hogy igazából lefele ejt az utad, és te csak esel és kelsz, miközben magyarázod, hogy de ez jó így. Számomra nem a sci-fi vonala volt erős a történetnek - bár azt is imádtam a sok furcsaságával -, hanem a lélektani, ami végső esetben - szerintem - a gyógyulásról szólt. Ezért pedig egy gyönyörű könyvnek tartom.
El fogom olvasni a következő részeket is, remélem, nem lesz csalódás.

H.P.Lovecraft: Onnan túlról

A Helikon zsebkönyvekből néztem ki ezt a novelláskötetet, meg amúgy is meg akartam már ismerkedni az író munkásságával.

Az eleje nagyon tetszett, a hangulatra épülő és erős érzelmi töltetű rövid történetek, de aztán elkezdtem unni. Valahogy mindegyik ugyanolyannak hatott. Ha ez egy kicsit le is vont az élvezetből, nem bántam, mert szerintem a horror lényege akkor is a hangulatteremtés, és volt, hogy esténként féltem olvasni, mert nem akartam ezzel a furcsa, bizsergető érzéssel álomra hajtani a fejemet.

Veres Attila: Odakint sötétebb

Még tavaly nyáron, egy nagyon kedvező akció keretében vettem meg az író könyvét, mivel mindenki erről beszélt. A borítója már megjelenéskor megfogott, a történet pedig furcsának hatott, de kellett hozzá VanderMeer és Lovecraft, hogy igazán a helyén tudjam kezelni.

Sok vélemény  jött szemben velem azóta is, és a legtöbb arról szól, hogy nagyon jó könyv, de mi a fene történik a második részben? Nagyon kíváncsi lettem, mi is történhet az ominózus második részben, és mivel a jelenünk a sok stressz miatt kezd rémálomba átmenni, ezért először egy másikban szerettem volna megedződni.

A regény első 120-150 oldala nagyon simán ment. Csúsztak a szavak, mint a cellofoidák csápjai, a sejtelmes, Losthoz hasonlító hangulat teljesen magával rántott. Furcsa hangfelvételek, bakelitlemezek, zene az erdő mélyéből. Minden megvolt, hogy felkeltse és fenntartsa az érdeklődésemet. Még az sem zavart, hogy már megint egy magyar regény, amiben cigiznek, füveznek, dugnak, mert helyén kezelte és nem tolta túl.

Valahol a közepe tájékán kicsit eluntam, mert éreztem, hogy nem olyan irányba megy, ahova én szerettem volna. A regény második része pedig csak az utolsó kb. 60 oldalt teszi ki, így amikor elértünk oda, fogalmam se volt, mi lesz ezek után.

Bár egy ültő helyemben végigolvastam, izgultam és meresztettem a szemem, becsukva a könyvet enyhe csalódással tettem fel aVanderMeer kötet mellé. Teljesen más a regény második fele, ez tény. Olyan, mintha a most nézett A kívülállóra hajazna, mintha egy Supernatural epizódot olvashattam volna. Úgy éreztem, az író nem tudott választ adni a sok furcsaságra, ami történik, ezért mindent, amit eddig megismertünk, mellékszereplővé tesz és behoz egy klisét. Mondjuk tetszett, hogy bevállalta, amit bevállalt, de én inkább olyasmit olvasnék tőle, ami végig olyan, mint a regény első fele: kellemes horror, sejtelmes kutatás, furcsa teremtmények.

Örülök, hogy elolvashattam ezt a három könyvet, még ha nem is mindegyik váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeimet. A hangulata viszont mindegyiknek kétség kívül csillagos ötös, és ez nálam nagyon sokat számít.