2020. január 25., szombat

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...

Könyvadatok:
Zsáner: Szépirodalom, sci-fi
Megjelent: 2011 (Eredetileg: 2005)
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 300
Molyos értékelés: 84%

Fülszöveg:
Különös ​körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.
Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.

Hat évvel ezelőtt olvastam először ezt a könyvet, és sajnos csak halványan dereng, hogyan is találtam rá, mit is tudtam róla. Azt hiszem, akkoriban sok posztot, értékelést olvastam erről a regényről, a könyvtárban meglátva pedig egyszerűen hívogatott a borítója. Keira Knightley alakját látva, ahogyan a kezét mintha egy ablaküvegre tenné és közben nézi, ahogyan az a másik pár szerelmesen tekint egymásra, egyből furcsa érzés kerített a hatalmába. (Halkan megjegyzem, hogy szerintem a filmnél totál félrement a casting, Knightley sokkal inkább Kathy H.) Talán emiatt, és mert a könyvről szóló kritikák is olyanok voltak, hogy el is mondtak valamit, meg nem is, azt hittem, ez valami fura, thriller szerű szerelmi dráma lesz, amiben talán történik gyilkosság is. Fogalmam se volt, mi vár rám.

Valóban nehéz a könyvről beszélni spoilerek nélkül, hiszen nem akarok senkit se megfosztani attól, hogy saját maga fedezze fel a hailshami diákok világát. Mivel újraolvasásról van szó (köszönet a Havi egy újraolvasás kihívásnak molyon), ezért inkább abból az aspektusából fognám meg az élményt, hogy milyen újdonságokra ébredtem rá a regény olvasása közben, milyen volt úgy olvasni, hogy tudtam, miről is szól ez a regény.

Kezdjük azzal, hogy mivel könyvtári könyv volt első olvasáskor, muszáj volt beszereznem, azonban nekem az új, kemény fedeles, európás borító nagyon nem tetszik. Nem is ilyen környezetben játszódik, ha ülnek is mólón, az nem így volt, és a színek se passzolnak a történethez. Azonban a Cartaphilus kiadása, vagyis inkább a filmes borító a színeivel és a beállításaival szerintem tökéletesen passzol a regény őszies, esős, szeles, furcsa, megmagyarázhatatlan hangulatához. Mivel ez a kiadás került először a kezeim közé, erre is csaptam le egy antikváriumban, mert szerettem volna minél jobban megerősíteni a nosztalgia faktort. Egyébként a legelső, Palatinus kiadás borítója is tök jó.

Amint beszereztem a könyvet, alig vártam, hogy nekikezdjek. Újraolvasásnál mindig kíváncsi az ember, hogy ez vajon tényleg egy jó könyv-e vagy csak abban az adott időszakában tetszett nagyon. Mi van, ha már nem fog tetszeni? Ha annyi újat tapasztaltunk és könyvet olvastunk el azóta, hogy hülyeségnek tűnik? Ezért mondom mindig azt, hogy a legjobb könyvek azok, amelyek egy-egy újraolvasás után nem hogy ugyanannyira tetszenek, de még többet is fedezel fel bennük. Számomra ez egy ilyen élménnyé vált, így hivatalosan is az egyik kedvenc könyvem lett. Már a legelső oldalakkal újra megvette magának, egyből beugrott, miért is szerettem meg azt a fura hangulatát.

- Tommy, a szép trikód. Csupa piszok lesz.

Ennél a mondatnál filmkockaszerűen beugrott a hat évvel ezelőtti élményem, hogy miért tekintettem furán a diákokra és a környezetre, hogy milyen sokáig nem tudtam, miről is van szó.

Egyébként érdekes, mert első olvasásnál csak valahol a második résznél (mivel három fő részből áll a regény) esett le, mi is ez az egész, addig itt már az első rész elején felfigyeltem azokra az elejtett megjegyzésekre, amelyekből simán kikövetkeztethető, mi is ez a világ. Ezzel most nem hülyének akarom beállítani hat évvel ezelőtti énemet, hiszen itt nem is egy csattanóról van szó, hanem inkább az információcsepegtetés megfigyelésére hívnám fel a figyelmet. Mivel tudtam, mi a lényeg, így könnyebben észrevettem ezt-azt. De első olvasásra szerintem, ha sejti is már az ember, mire valók ezek a gyerekek, akkor se akarja felfogni, mert szerintem ezt ép ésszel nehéz is lenne megemészteni, ha a való világunkban történne ilyen.

Sokaktól hallottam kritikaként, hogy miért nem szöknek meg a szereplőink, miért nem lázadnak. Hat évvel ezelőtt nagyon zavartak ezek a megjegyzések, és még most is azt gondolom, hogy nézzünk magunkba, amikor ilyenek jutnak eszünkbe, és válaszoljuk meg ezeket a kérdéseket. Hova szöktek volna? Sehova, mivel se szakmájuk, se rendes nevük, se életük nincs, ha azt vesszük, a társadalomnak nem részei. Ki fogadta volna be őket? Te? És hogyan tovább? Mihez kezdenénk az ilyen diákokkal? De a fő kérdés: valóban hagytuk volna őket megszökni?
Persze, elismerem, az valóban nem a legélethűbb, hogy még egy csalfa sztori sincs arról, hogy valaki megszökött volna vagy megölt volna valakit vagy öngyilkosságot követet volna el, mivel ez azért illett volna ide szerintem. De mindez, amit megismerünk valamennyire már itt van a világunkban.

És itt kanyarodnék el oda, amiről hat évvel ezelőtti olvasás alkalmával sosem gondolkoztam el. Hogy mi történne, ha ezt az egész sztorit nem a maga sci-fi-féle világában vizsgálnám, hanem egy nagy metaforaként. Így számomra sokkal többet mond. Hiszen, mint említettem, három fő részből áll a történet, amit Kathy mesélése, visszaemlékezése köt össze. Az első részben kisdiákok, hat-nyolc éves koruktól egészen kb. tizenhat éves korukig megismerjük, hogyan élnek Hailshamben. A második részben már huszonévesek, a harmadik részben pedig dolgoznak.

Mit is mesél el az író az első részben? Azt, hogy gyerekként bármi lehetséges, és azt a világot ismerjük meg, amit megmutatnak, semmi többet. Honnan is tudnánk valami létezéséről, amiről sosem hallottunk? Vannak vágyaink, álmaink, összeveszünk másokkal, kibékülünk, játszunk. El is mondják nekünk, mi vár ránk kint, meg nem is. Megtanítanak egy csomó felesleges dologra, tudni kell melyik író mikor született, a II. Pun háború meddig tartott, de arra nem, hogyan adj fel egy ajánlott levelet, hogyan viselkedj egy állásinterjún, hogyan fizesd be a számláidat. De ezt most tényleg komolyan mondom, ismerek olyan korombelit (és én 27 éves vagyok), akinek fogalma sincs, melyik számlát mikor, kinek, hova kell befizetni, azt se tudja, mi az a munkáltatói papír, úgy viselkedik, mint egy gyerek. Számomra erről is szólt az első rész, hogy valóban meg is tanítják, meg nem is, hogyan kell majd élnünk a társadalomban.
Aztán folyamatosan szóba kerülnek ilyenek, hogy adományozás meg gondozás. A második rész már egyfajta önmegvalósítás, önmegismerés is lehet, és tényleg ez az a korszak, amikor még a gyerekkor és a felnőtt, dolgos élet mezsgyéjén mozgunk, amikor még bármit megtehetünk, nem szólnak ránk, de azért készülnünk kell a való életre.

Ezzel el is értünk a harmadik részhez. Számomra tökéletesen kifejezte, hogy milyen csoportokra lehet osztani az embereket: akik adományoznak, akik gondoznak és akik mindezt kiélvezik, hasznot húznak belőlük. Ugyanis munkába állunk, hirtelen eltűnnek az álmaink, nem emlékszünk gyerekkorunk helyszíneire, bizonyos részletekre, mert már felnőttek vagyunk, más emberek, egy mosollyal tűzdelt legyintéssel elintézünk mindent annyival, hogy akkor még gyerekek voltunk. Mire koncentrálunk? Arra, hogy amire tanítottak, azt beteljesítsük, annak megfeleljünk. Szerezz munkát, költözz el a szüleidtől, tartsd fent magad, fizesd a számláidat, de közben spórolj is, közben túlórázz, dolgozz egyszerre két helyen, hogy finanszírozni tudd az életet, amit igazából annyira nem is szeretsz, de kitörni nem tudsz, mert étel kell, félsz vagy elkényelmesedtél. Inkább ez, mint az. Nyilván ez nem mindenkire igaz, de sokunkra igen. Vagyis eladományozzuk mindenünket, az időnket (gondoljatok azokra, akik naponta több órát ingáznak vagy bőven 40 óra felett dolgoznak hetente), az egészségünket, a fiatalságunkat. Szerintem itt Ishiguro ezt akarta megfogni, nekem legalábbis ez jött át.
Aztán ott vannak a gondozók, akik még valamennyire húzzák-halasszák a dolgot, vagyis az adományozást, hogy mindenüket odaadják egy társadalomnak, ami (már elnézést, de) szarik rájuk, és inkább addig megpróbálnak olyat csinálni, amit szeretnek, és amivel úgy érzik, hasznosak. Erre is van példa bőven. Végül ott vannak azok, akik mindezt kiélvezik, akiknek nem kell megmozdítani semmit, mert az adományozó adományát ezüst tálcán viszik hozzá.
Újraolvasás közben ezek jutottak eszembe, és nagyon érdekesnek találtam ilyen átvitt értelemben átgondolni a regényt.

Szintén újraolvasás alatt jöttem rá, hogy bizony nekem is volt egy olyan barátnőm, mint Ruth kiskoromban és szerintem az ilyen emberek nagyon veszélyesek és kifejezetten rossz hatással vannak másokra. Megjátssza magát, eléri, hogy ő legyen az áldozat, a végén még te kérsz bocsánatot, pedig ő viselkedett gonoszul, manipulál mindent és mindenkit maga körül, aztán idősebb korában ez csak még rosszabb lesz, miközben a legtöbben szeretik, de te átlátsz a szitán, és nem tudsz mást mondani, minthogy a barátnőd. Ez is érdekes, hogy miért nevezzük az ilyen embert a barátunknak? Miért nem tudunk elszakadni, miért nevezzük csak veszekedésnek, amikor megmutatkozik, mennyire másképp látjátok a világot és ha arról lenne szó, soha az életben nem barátkoznátok egymással? Meg amúgy is, mi is a barátság? Mert aki így nő fel, mint Kathy, azt hiszi, ez az. Ennyi elég is, hogy aztán később is így válogassuk össze őket? Sorolhatnám még a kérdéseimet meg fejtegethetném a gondolatmenetemet, de inkább magamban fogom ezt analizálni és átgondolni a gyerekkoromat, az is épp elég munka lesz.

Végezetül pedig meglepődtem, mennyire hasonlónak találtam ezt a regényt a Vágy és vezekléshez. Ne kérdezzétek, miért, hiszen tök más a kettő, de talán Keira Knightley alakja is hozzátett. A stílusa és a gyerekkor bemutatása, illetve a szintén három részre (gyerek, útját kereső fiatal, felnőtt) osztott történet miatt nagyon sokszor eszembe jutott Ian McEwan nagyszerű könyve. Szerintem számos gondolatmenetben (főleg, ami a gyerek szereplőknél mutatkozik meg) nagyon hasonló a két író.
Olykor bevillant még A felszín alatt is, amikor azt ecsetelte az író, Kathy fel-le autózik a kietlen vidéken. De szerencsére a horrormese csak ennyiben hasonlított erre a könyvre.

Nagy hiba volt azonban részemről, hogy annak idején nem hallgattam meg a kötet címadó dalát, ami a regénynek is fontos része. Ez Judy Bridgewater Never let me go című dala. Beteszem azért a poszt végére, hátha meghallgatjátok. Szerintem nagyon passzol a kötet stílusához.

Minden összegezve nagyon örülök, hogy újraolvastam, ez az igazi Ishiguro, akit imádok. Nagyszerű könyv, ajánlom nektek is.

2020. január 14., kedd

Debbie Macomber: Végül hazatalálsz

Könyvadatok:
Sorozat: Asszonyok Végül hazatalálsz 1.
Megjelent részek: 2
Zsáner: Romantikus
Megjelent: 2018 (eredetileg: 2015)
Kiadó: General Press
Oldalszám: 416
Molyos értékelés: 80%


Fülszöveg:
Cassie ​Carter szerető családban, a testvéreivel szoros kötelékben nőtt fel. A középiskola végeztével azonban gyökeresen megváltozott az élete: beleszeretett egy férfiba, és a szülei tiltakozása ellenére megszökött vele, összetörve ezzel az édesapja, az édesanyja és a testvérei szívét. Nagy árat fizetett azonban a meggondolatlanságáért: az élete földi pokollá változott, és csupán egyvalami jelentett reményt és vigaszt számára: az a kislány, akit a szíve alatt hordozott…
Cassie harmincegy évesen kamasz lányával, Amieevel visszatér a szülőföldjére, hogy maga mögött hagyja a múltat, és új életet kezdhessen – a férje, a sorozatos atrocitások, az örökös félelem nélkül. A testvéreivel is rendezni szeretné a kapcsolatát, de a megannyi sérelem, ki nem mondott szó, feszültség úgy tűnik, lehetetlenné teszi, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Az asszonynak keményen kell küzdenie, hogy talpon maradjon. Saját otthont teremtene magának és a lányának, ám az ezt lehetővé tevő önkéntes programot felügyelő Steve Brody már az első nap kipécézi őt, és ott köt bele az asszonyba, ahol csak tud. Cassie azonban elhatározza, hogy nem hagyja megfélemlíteni magát, és minden rosszra kedvességgel válaszol. És ez a férfit sem hagyja hidegen…


Hol is kezdjem Debbie Macomber könyveinek jellemzését? Tíz évvel ezelőtti énem kiakadt volna, hogy tőle olvasok, mert mindig lenéztem az ilyen giccsesnek tűnő, gyártósoron lévő, idősebb asszonyok által írt romantikus könyveket. Aztán valamiért egyik évben kivettem a könyvtárból a Szerelmes sorokat, ami meglepően élvezetes volt. Később kiderült, hogy ez egy sorozat, így elolvastam mind az öt részt. Az utolsó kivételével mindegyik tetszett. A kiadó mondjuk igazán jelezhette volna, hogy ez egy sorozat része, mivel a harmadikkal kezdtem, de úgy látszik, a fülszöveggel is vannak problémák.
A vastaggal szedett rész maradt meg a fülszövegből, és igazából ez hozta meg a kedvem a könyvhöz. Egy nő, aki hazatér a családjához? Egymásra találás? Reménykedtem benne, hogy egy kellemes családregényt kapok majd egy aranyos kisvárossal és hangulatos elemekkel megtűzdelve. Nem tudom, ki írta ezt a részt bele a fülszövegbe, de Cassie nem tér vissza a szülőföldjére. Ötórányi autózásra van onnan, ami olyasmi, mintha a Balaton végéből az olaszországi Jesolóba mennél nagyon sebesen... Úgyhogy az azért nem a szülőföld. Cassie végig távol marad a családjától, van egy-két telefonhívás, meg találkoznak kétszer, de ennyi. Ez nem egy családregény, nem arról szól, hogyan találnak egymásra. Ez valami gyártósoron, jó lesz az így felkiáltással elkészült konzervatív, vallásos, mindenfajta feminizmust mellőző romantikus giccs, ami Cassie-ről és Steve-ről szól.
Szörnyű.

Jó, kezdeti csalódottságom nem gátolt meg abban, hogy folytassam ezt az irodalmi művet, próbáltam pozitív lenni, hiszen vannak benne jó részek is. Tetszett például, hogy bemutatta az amerikai Habitat munkáját (ami van egyébként itthon is). Itt például Cassie és a lánya úgy kapnak házat, hogy 500 órát kell a nőnek önkénteskednie, ebből ugye nagy óraszám arra megy el, hogy a saját otthonukat építgetik. Ez nem egy rossz rendszer egyébként. De olyan érzésem volt, mintha ez a regény a reklámért íródott volna. A Habitat még oké, de hogy 300 dolláros farmereket meg Michael Kors táskát vásárolnak... hogy jön ez össze? Igaz, nem a főszereplő, de ott meg a kislány akart állandóan a KFC-be menni. Szeretem, ha egy könyvnek okos üzenete van. Mondjuk, főzzél is néha, egyél egészségesen, ne szórd a pénzt, fenntarthatóság, szelektív hulladékgyűjtés, namaste, ilyenek. De ez minden olyat üzent, amitől falnak megyek. Zabáljatok gyorsétteremben, használd ki a férjed, és költsd el minden pénzét, stb.
Szörnyű.

Rendben, túltettem ezen is magamat, elkezdtem a történetre koncentrálni. Sajnos ebben is csalódnom kellett, és a végére már annyira idegesített, hogy csodálom, amiért egyáltalán befejeztem.
A szerelemi szál fröcsög. Ahelyett, hogy ez a női szemszögről szólna - hogy milyen a semmiből felépítenie magát egy bántalmazó házasság után és megteremtenie a gyereke jövőjének alapjait -, átmegyünk egy tipikus baromságba. Először utálják egymást, majd a férfi gyorsan oda és vissza lesz a nőért, és kb. ráakaszkodik, egyből házasság, gyerek, miközben az első randijuk se volt meg!? Most komolyan? Természetesen a vége a házasság, mert egy nő, elnézést, asszony csak így lehet boldog. Nem, nem fogom spoilerrel jelezni, nem vagyok hajlandó erre egy ilyen kiszámítható könyvnél.
Tehát volt ez a szörnyű szál.

Aztán ott van a két testvér, akikről valamiért hárommal több felesleges fejezet van, mint kéne. Egyik se dolgozik, vagyis az egyik legalább valami iskolai anyámkínjának a vezetője, szóval neki még van dolga, de amúgy (tudom, ezért kapni fogok) rendes munkájuk nincs. A férjük tartja el őket, de ez érthető, mivel mindkét családban kisgyerekek vannak, azonban az már nem, hogy az egyik pancsolni megy gyógyfürdőbe és 300 dolláros nadrágokat vesz magának, míg a másik nem látja a fától az erdőt. Rémes ennek az üzenete szerintem. Én, akit úgy neveltek, hogy légy önálló és független, saját magad is meg tudj élni, kínszevedtem ezeknél a fejezeteknél. Pofám nem lenne a férjem pénzét így elszórni, és eszembe nem jutna, hogy a saját családi örökségemből egy szaros BMW-t vegyek vele, mert jaj, olyan kedves a férjem. De ha még erről is olvasok, nem zavar, csak ne legyen ennyire felszínes, mert így ennek tényleg az volt az üzenete, hogy jól van ez így...

A harmadik dolog, ami rettenetesen zavart, az a fordítás. Miért kell állandóan asszonyozni? Kiknek íródott ez a könyv? Hogy lehet egy harminchárom éves nőt leasszonyozni? Állandóan!

Gondoltam rá, hogy Macomber könyveit inkább eredetiben olvasom el, akkor hátha nem tűnik ennyire bugyutának, de én már nem tudom, hogyan lehetne ezt az élményt jóvá tenni. Most mindenesetre hanyagolom...

2020. január 13., hétfő

The Book Blogger Confessions Tag

Tetszenek ezek a book tagek, keresgéltem a neten, és megtaláltam ezt, amit talán Könyves blogger vallomás tagnek lehetne fordítani. Szerintem jópofa, ha van kedvetek, töltsétek ki ti is :)

1. Melyik az a könyv, amit az elmúlt időszakban hagytál félbe?
Arthur C. Clarke-tól A város és a csillagok. Kár, mert a 2001: Űrodüsszeia tetszett.

2. Melyik könyv a bűnös élvezeted?
Legyen a jelenleg olvasott Végül hazatalálsz Debbie Macombertől, meg úgy összességben minden regény az írónőtől. Limonádé, felszínes, tingli-tangli, öreg lelkű szereplők - olykor mégis nagyon jólesik egy kicsit lazítani ezekkel a történetekkel.

3. Melyik könyvet szereted utálni?
Ez olyan kis gonosz kérdés :D Az ilyen Szürke ötven árnyalata és társait szeretem utálni, pedig nem is olvastam, de már a téma meg maga ez a zsáner is az agyamra megy.

4. Melyik könyvet dobnád a falnak?
A Manderley-ház asszonya. Kikészített benne a főszereplő.

5. Melyik könyvet olvastad a legtöbbször?
Átkozott boszorkák, háromszor.

6. Milyen ajándékba kapott könyvet utálnál?
Valami erotikust vagy gagyi ifjúságit, amiről hallottam, milyen rossz. Amúgy se a zsánerem (maximum az ifjúsági még valamennyire), de furán érezném magam, ha ilyet kapnék.

7. Melyik könyv nélkül nem tudnál élni?
Fura kérdés. Szerintem bármilyen könyv nélkül tudnék élni, maximum nagyon szomorú életem lenne.

8. Melyik könyvtől leszel mérges?
Az Alkonyat-sorozattól, hogy miért nem jobb, pedig szeretni akarom, de a béna, felszínes könyvektől is, mert bénák és felszínesek.

9. Melyik könyvön sírtál a legtöbbször?
Nem szoktam könyveken sírni, esetleg megkönnyezem. Ilyen volt a Kedvesem Nicholas Sparkstól, az 1984 vagy az Egy kutya négy élete.

10. Melyik könyvborítót utálod a legjobban?
A pornósakat. Minek kell? De most tényleg? Metoo meg "az emberi test nem tárgy" idejében?

2020. január 12., vasárnap

Knives Out - Tőrbe ejtve

Filmadatok
Zsáner: Krimi, vígjáték
Megjelent: 2019
Hossza: 130 perc
Imdb értékelés: 8,1/10

Miről szól?
A milliárdos krimiírót 85. születésnapján holtan találják vidéki villájában. A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc, akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb titkokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak, és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost.

Nagyon vártam ezt a filmet, mert az előzetes alapján egy hangulatos, macska-egér játéknak tűnt, egy sztárparádét felvonultatva. Azonban számomra nagy csalódás volt a film. Nehéz spoiler nélkül írni róla, de megpróbálom.

Először a krimiszál lepett meg, mert nagyon hamar kiderült, mi történt. Nyilván ha egy filmben ez történik, akkor később számíthatunk egy csavarra, érezzük, hogy itt még lesz meglepetés. Itt sokáig nem éreztették, hogy bármi történhetne még, olykor unalmas is volt, a csattanó pedig szerintem kiszámítható és béna volt. Sőt az egész szál emiatt nevetséges, és itt most konkrétan az öregúr elhalálozási módjára gondolok. Csak vontam fel a szemöldökömet.

Aztán ott vannak a színészek. Mind zseniálisak, persze, de nem lett volna rájuk szükség. B-kategóriás színészekkel is elment volna ez az amúgy is vérszegény sztori, és úgy érzem, nem is lettek kihasználva ezek a karakterek. Az egyetlen, aki vitte a hátán a filmet, az a főszereplő, számomra ismeretlen színésznő, Ana de Armas. Az ő nevét érdemes megjegyezni.

Úgyhogy sajnos számomra ez egy túlhájpolt filmmé vált, amit egyszer meg lehetett nézni. Ilyen kategóriában szerintem sokkal jobb és viccesebb volt a Murder Mystery. Inkább azt nézem meg megint.

2020. január 10., péntek

Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta

Könyvadatok:
Zsáner: Ifjúsági, fantasy
Megjelent: 2014 (Eredetileg: 2011)
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 446
Molyos értékelés: 89%

Fülszöveg:
A Skorpió Vágtát november elején rendezik. A lovasok mindent elkövetnek, hogy megzabolázzák tengeri lovaikat, és célba jussanak.
Van, aki túléli.
Van, aki belehal.
Idén a tizenkilenc éves Sean Kendrick a címvédő bajnok. Nem a szavak embere, és ha fél is, mélyen hallgat róla.
Puck Connolly más. Soha nem gondolta, hogy egyszer majd indulni fog a Skorpió Vágtán. De a sors úgy hozza, hogy kénytelen benevezni a versenyre – egyedüli lányként. Sejtelme sincs, mi vár rá.


Mielőtt a könyvről írnék, visszakanyarodnék 9 évvel korábbra, amikor is megismerkedtem az írónő talán leghíresebb regényével, a Shiverrel. Ugye ez az Alkonyat velejárója volt, ha gonoszak szeretnénk lenni, hiszen ifjúsági fantasy, ahol a fiú másik lény, a lány meg lány. Magam is azt hittem, valami gagyi sztorit kapok, és 2011 környékén már kezdett elmúlni az Alkonyat rám mért ütésének nyoma, így kritikusabban álltam a könyvekhez. Az év elején olvastam, és elsőre talán nem is érdekelt annyira, de ősszel ismét nekifutottam, mert valami vonzott hozzá. Jól is tettem, hiszen másodjára teljesen beleszerettem. A szavakba, a szereplőkbe, a hangulatába, a fordításba. Később elolvastam a folytatásokat is, amik szerintem nem olyan jók, de azok is hangulatosak. Még angol nyelven is elolvastam 3 évre rá az első részt, és meg kellett állapítanom, hogy a fordítás ez alkalommal igenis jobban sikerült. És bár az ifjúsági regényektől kezdtem elbúcsúzni, azért Maggie-t még szemmel tartottam, figyeltem az újabb megjelenéseit. A Hollófiúk-sorozata volt a következő, amelybe hitemet vetettem, mivel az előtte megjelent Tündérdallamos könyve szerintem valami borzalom volt. Azonban a Hollófiúkat - bár olykor mágikus, szellemes, kalandos és hangulatos volt - inkább csalódásként könyvelem el, pedig az első két részt újraolvastam, de minél jobban beleástam magam, annál kuszább lett a történet.

És itt kanyarodunk vissza a jelenhez. A Skorpió Vágta egy olyan könyv volt, ami valamiért nagyon kívül esett Maggie könyveitől. Talán azért, mert egykötetes, vagy a borítója miatt, nem tudom. Még akkor vettem meg, amikor valami akció volt, és legalább 1-2 évet biztosan ült a polcomon. Most már nem értem, miért tartottam tőle.

Kezdjük talán a fordítóval, ugyanis engem a Shiver után nagyon megtört a fordítóváltás (sokáig erre fogtam, hogy nem tetszett a Hollófiúk). Gazdag Tímea szerintem valami gyönyörű munkát végzett a szöveggel, és mivel a skorpiót már egy új, harmadik ember fordította, szerintem akaratlanul is ott volt bennem a dac. Azonban Vallató Péter remek munkát végzett! Ha lesz több magyar Stiefvater könyv, remélem, ő fordítja majd azokat.

Amikor először olvastam a fülszöveget, elkönyveltem magamban, hogy már megint egy tipikus könyvmolyképzős halandzsa, amit be kéne tiltani. Alig mond valamit, amit mond, az is sablonra hajt és művi a stílusa (a hírleveleikről meg egyéb reklámszövegeikről ne is beszéljünk, de lehet, hogy csak nekem megy fel a vérnyomásom tőlük), így nem csoda, hogy amikor kinyitottam a könyvet, teljesen meglepődtem, miről is fogok olvasni.
A történet ugyanis egy szigeten, Thisbyn játszódik egy kitalált szigeten, ahol maguk az emberek is a világtól távol élnek. Vannak boltok, pékség, hentesüzlet, de jellemzőbb az egymástól távol ülő házak, istállók. A tengeren túli embereket szárazföldieknek hívják, a férfiak még keménykalapot viselnek és a rádiónál modernebb eszköz nem igen jelenik meg. Október van, fúj a szél, háborog a tenger. Itt él két főszereplőnk, Sean és Puck alias Kate. Sean amolyan lovászfiúként dolgozik Malvernnél, egy gazdag ipsénél, mióta a szülei meghaltak, és az öreg befogadta a fiút 10 éves korában. Puck szülei is meghaltak, ő az öccsével, a bátyjával és Galambbal, a póni lovukkal tengődik, eszik a babot, mert más alig van, maximum almás rétes. Hamar kiderül, hogy Sean a helyi legenda a maga csendes, megalázkodó és szófukar módján, hiszen sorra nyeri a vágtákat, Puck viszont az anyagi helyzete miatt kénytelen beállni, mint egyedüli és első nő.
Ami még szintén nem mond el a fülszöveg, még csak említést sem tesz róla, hogy itt bizony a lovak nem sima lovak. És itt jön be a fantasy szál. Vannak persze lovak, rendes, aranyos, szárazföldön született lovak, azonban október havában a tenger kiköpi magából a capall uiscéket. Ezek a tengeri lovak, amelyek vadak, húsevők, agresszívek, és aki be tudja fogni őket, és valamennyire megszelídíteni vagy az uralma alá vonni, majd nyerni vele a Skorpió Vágtán - az legenda lesz.

Eleinte furcsa volt megszoknom, elhinnem, komolyan vennem ezeket a lényeket, azonban az írónő annyira hétköznapi egyszerűséggel vonja be őket a dolgok menetébe, hogy hamar elfogadtam. Örültem, hogy ez nem egy olyan történet, amiben az történik, amire sablon alapján várnál. Itt nem az a lényeg, hogy megszelídítik a lovakat - a capall uisckék vadak, agresszívek, azért halálos a vágta, mert ha nem a nyakadat tépi le, akkor agyontapos. Nagyon kegyetlen és szomorú történeteket kapunk ezzel kapcsolatban.

A regény tehát ezt a világot mutatja be, a sziklákkal teli, tengeri lovak üvöltésétől hangos szigetet, amelyre a turisták a vágták nézni jönnek. Sean és Puck bevezet minket a sziget rejtelmeibe, megkapják a saját drámájukat, és amolyan koravének, mint Stiefvater karakterei úgy általában.

A történet végére teljesen beleszerettem a szigetbe, Galambba, még a capall uisckékbe is. Őszre tökéletes olvasmány lett volna, kár, hogy nem hallgattam a megérzéseimre.
Ajánlom mindenkinek, mert szerintem Stiefvater  egyik legjobb munkáját tarthatjuk a kezünkben. Megmutatkozik benne, hogyan viszonyul a természethez és az állatokhoz, de főleg a lovakhoz. Látjuk, milyen tisztelettel kell bánni velük, és hogy egy állat-ember kapcsolata mennyire varázslatos. Ha egyszer mégis lenne folytatása, vagy csak egy történet, amely ugyanebben a világban játszódik, mindenképp elolvasnám.

2020. január 8., szerda

J.K.Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje

Könyvadatok:
Sorozat: Harry Potter 5.
Megjelent részek: 7
Zsáner: Fantasy, ifjúsági
Megjelent: 2003 (eredetileg: 2003)
Kiadó: Animus
Oldalszám: 752
Molyos értékelés: 93%


Fülszöveg:
Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támadnak kettőjükre, ez történik. De számos más vészjósló esemény is mutatja, hogy a varázsvilág békéjét sötét erők fenyegetik.
Harry nincs egyedül az ellenük vívott küzdelemben: a Főnix Rendje egy titkos főhadiszálláson szervezi a Sötét Nagyúr elleni harcot, ami minden fronton zajlik. Harry például kénytelen különórákat venni Piton professzortól, hogy ki tudja védeni Voldemort erőszakos behatolásait a tudatába.


Ez volt a tavalyi év utolsó könyve. Direkt karácsony idejére tartogattam, és a majdnem 800 oldala miatt csaknem átcsúszott az idei évre, de aztán átlendültem az első 200 oldalon és szuper gyorsan kiolvastam. Érdekes élmény volt, hiszen kb. 7 éve olvastam ezt a kötete, és nekem az volt az első olvasás, mivel sajnos az én gyerekkoromhoz nem tartozott a Harry Potter. Meglepetten olvastam vissza a régi értékelésemet, hiszen az eddig is rémlett, hogy ennél a kötetnél csömörlöttem meg, hogy aztán a felénél félbehagyva hónapokra félretegyem, mégis meglepődtem, hogy mennyire idegesített Harry vagy hogy unalmasnak tartottam a történetet. Ezért jó az újraolvasás.

Másodjára nagyon tetszett, izgalmas volt, fordulatos, ijesztő, kalandos és szomorú. Az első 200-300 oldal, amíg Harry a Roxfortba nem ér, talán kicsit nehezebben csúszott, de az is fontos rész volt, hiszen sok mindent megtudtunk a Főnix Rendjéről, illetve a háttérben zajló dolgokról.
Ebben a kötetben jelenik meg Umbridge is, aki kitűnő példája a lassan csúcsra törő diktatórikus rendszert létrehozó émelygően álkedves, rózsaszín imádó szociopatának. Nem csoda, hogy Stephen King azt nyilatkozta, hogy ő az egyik legijesztőbb karakter, akivel valaha találkozott.

Sok újat mondani nem tudok, hiszen a Harry Potterről van szó, de nagyon örülök, hogy másfél évvel ezelőtt elkezdtem az újraolvasását, mert felnőtt fejjel még jobban tetszik ez a világ.

2020. január 6., hétfő

Kőhalmi Zoltán: A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit

Könyvadatok:
Zsáner: Humoros, paródia, agymenés
Megjelent: 2019
Kiadó: Helikon
Oldalszám: 274
Molyos értékelés: 76%

Fülszöveg:
Az ​megvan, hogy Jo Nesbø, Rejtő Jenő és Italo Calvino együtt írnak regényt? Nincs? Akkor most ideje megvásárolnod Kőhalmi Zoltánnak, a magyar stand up egyik legjobbjának első könyvét, ugyanis ez a regény éppen ilyen: mintha egy őrült posztmodern író állna neki egy norvég krimi megalkotásának, de közben féktelen humora nem hagyná, hogy a dolgok a rendes medrükben csordogáljanak. Végül egy agyament paródia születik, amiben a skandináv bűnügyi regények minden jellemző alkatrésze megtalálható: alkoholista, antiszociális nyomozó; gyermekkori traumák, társadalomkritika, titkosszolgálat, külföldi maffiák, extrém gyilkolási formulák, hullahegyek és a többi… De amíg a 101. halottig eljutunk, hőseink más könyvekben is megfordulnak (nagyjából Japántól Oroszországig), a sztori újabb és újabb hajmeresztő fordulatokat vesz, és amikor már azt hinnénk, hogy ennél a szerző már képtelen jobban megcsavarni a történetet, akkor rá kell jönnünk: de igen! Térdcsapkodósan letehetetlen, borzalmasan izgalmas, őrülten mulatságos. Kőhalmi magyar humoristának is jelentős, ám norvég krimiírónak egyenesen felejthetetlen!

Már a megjelenés előtt felfigyeltem erre a könyvre, mivel Kőhalmi a kedvenc stand-uposom évek óta, az ő (főleg régebbi) előadásain tudok a legjobbakat nevetni, szeretem, hogy alig politizál és nincsenek öv alatti poénjai (legalábbis a régi videókon). Fogalmam sem volt, miről szól ez a könyv, aztán hallottam valamit, hogy ez egy skandináv krimihez kapcsolódó paródia lesz, aztán egy, az íróval készült interjúból kiderült az is, hogy a szereplők életre kelnek és a narrátoron át a szerkesztőig bárki lehet a gyilkos. Na ezt a részét nem tudtam elképzelni, de egy vállrándítással elintéztem a dolgot.


Holt nyelvekről fordítok holt nyelvekre, de komoly problémát jelent, hogy még senki nem írt egy tisztességes etruszk-óegyiptomi szótárt. Ezért nyolc éve nekiálltam magam elkészíteni, de még mindig csak a C betűnél tartok.

Bevallom, eleinte azért rendeltem elő a könyvre, hogy sógoromat lepjem meg vele karácsonyra, de hamar rájöttem, hogy 1. alig olvas, 2. ha olvas, akkor se skandináv krimit, 3. kicsit összevesztünk és meg voltam rá sértődve, úgyhogy végül kapott egy Venomról szóló könyvet, én ezt meg megtartottam magamnak mondván, hogy 1. többet olvasok, 2. legalább másfél skandináv krimit elolvastam, 3. engem jobban érdekel és pont. Viszont tényleg fogalmam sem volt, miről szólhat a könyv. Bele-beleolvastam, amikor kézhez kaptam, és egyből röhögtem rajta, de van az úgy, hogy hiába a fülszöveg, az interjúk, nem tudod, mi vár rád, és az alacsony értékelés molyon (pedig ha belegondolunk, a 76% nem is olyan rossz) kicsit megijesztett.

Kár volt tartani ezektől, mert egy nagyon vicces, intelligens, ötletes és kreatív könyvet olvastam.
Az eleje tényleg úgy kezdődik, mint egy skandináv krimi paródia. Bár nem vagyok szakértője a témának, mert nem tudom, mennyi kávét isznak a gyerekkorukban bezárva tartott rendőrnyomozók, vagy hányszor húzzák meg egy nap a kéregzúzmószeszt, mégis nagyokat nevettem, amikor ezeket olvastam. Több részből áll a regény, és az első, amelyben megkapjuk az alaphangulatot és a cselekmény fő vonala is bemutatásra kerül, szerintem a legjobb volt.
Kicsit lelkesedésemet is vesztettem, amikor kiderült, hogy a gyilkos nem egy könyvbéli szereplő lesz, hanem valamilyen, könyvkiadáshoz kapcsolódó dolog, az áldozatok pedig maguk a főszereplők.
Azonban idővel megbékéltem ezzel, és elfogadtam ezt a humoros paródiát annak, ami: egy igazi agymenésnek. Főleg akkor esett jól, amikor este hazaérve, fáradtan olvastam. Amúgy is szeretem a  favicceket, de esküszöm, ezt a könyvet fáradtan volt a legjobb olvasni! Annyit nevettem rajta csendes magányomban, hogy ha valaki látott volna, tuti azt hiszi, valami bajom van.
A végére még izgultam is a szereplőkért, és itt jöttem rá, hogy Kőhalminak tök jól menne a sima írás is, mert van érzéke a karakterekhez, a dinamikához, a dramaturgiához - ha elvesszük ezt az agymenést a köbön, akkor amúgy egy-két jelenet tök komoly és szomorú. Mondjuk nem pont ez, amit idéztem, de ezen nevettem a legtovább és azóta szállóige lett.


– Bezzeg akkor még tudták, hogyan kell mosogatni! Forrásvízben, fekete juh gyapjával. És nem ám mosogatószerrel! Zsírból és hamuból készült szappannal! Nincs is annál jobb!– Jól beszélsz, kölyök. Gyere, ülj az asztalunkhoz! Nyugodj meg, az fából van.– Remélem, baltával faragták.

Kár, hogy - ahogyan látom a moly.hu-n - ennyire megossza az olvasókat ez a könyv, ami csak némi jókedvet akar adni. Vagy nagyon utálják, pár oldal után már tudják, hogy nem jön be nekik ez a stílus, vagy nagyon tetszik az embereknek. Őszintén szólva ezen elcsodálkoztam, mert azért egyáltalán nem olyan bűn rossz, amilyennek egyesek beállítják. Tény, fásult humor és AGYMENÉS jellemző rá, talán érdemesebb is olyan állapotban olvasni, amikor erre fogékony az ember.

2020. január 2., csütörtök

Várólista csökkentés 2020 és Havi egy újraolvasás 2020

Egy időben kerültem a kihívásokat, mert negatív nyomásként éltem meg, és ahogy bekerült a "kell" szócska az olvasással kapcsolatos mondatba, már nem is akartam a kezembe venni az adott könyvet. Ez azonban mostanság változni látszik. 



A Várólista csökkentés nevezetű kihívást szerintem minden tapasztaltabb moly és blogger ismeri, hiszen már tíz éve fut. Ha nem ismered, egy kis összefoglaló:
  • olvass el 12 könyvet egy év alatt
  • olyan könyvet, ami legalább egy éve csücsül a polcodon
  • olyan könyvet, amit nem 2019-ben adtak ki
  • célja, hogy csökkentse a várólistádat.
Többet Lobo oldalán olvashatsz erről.
Szégyen, de egyszer se sikerült ezt teljesítenem. Igaz, nem minden évben vettem részt, alternatív listával se mindig készültem, mégis cikinek érzem, mert legalább 6 alkalommal részt vettem rajta. Tavaly valami történelmi-romantikus-erotikus könyvnél csúsztam el, amit nem bírtam végigolvasni, és mivel alternatív listám se volt, game over. Szerintem egyébként azért nem sikerült sosem a kihívás teljesítése, mert rendre olyan könyvekkel indultam, amik, igaz, a polcomon csücsülnek, mert érdekelnek, de nem annyira... Most megpróbáltam máshogy állni a dolgokhoz. Nézzük, mikkel:


Ez a rendes listám, lássuk az alternatív listámat:


Próbáltam olyanokat összeválogatni, amik igazán érdekelnek, és tényleg jó ideje a polcomon ülnek.


A másik a Havi egy újraolvasás című kihívás, amit Dóri indított el. Szeretek újraolvasni, és ez a célkitűzés pont kapóra jön, mivel vannak olyan könyvek, amiket annak idején könyvtárból vettem ki vagy kölcsönkaptam, és ezeket szeretném beszerezni egy újrázással megspékelve. Elég sok könyv jöhet szóba, hiszen a legtöbb már eleve a polcomon csücsül. Szabály nálam egyébként, hogy csak olyan regényt veszek újra kézbe, amit legalább 5 éve olvastam, mert a történetet pont elködösíti az idő. 35 könyvet gyűjtöttem össze a polcra, úgyhogy remélem, gyerekjáték lesz ezekből csemegézni: https://moly.hu/polcok/2020-ujraolvasas-kihivas 

Ti indultok idén valamilyen kihíváson?