A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boszorkány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boszorkány. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 21., csütörtök

John Updike: Az eastwicki boszorkányok


Nagyon régen, talán 10-12 évvel ezelőtt próbálkoztam meg először a könyvvel - már nem is tudom, milyen indíttatásból. Biztosan nem a borító (Európa) tetszett, inkább talán a gyerekkoromból felvillanó emlék "vonzott". Életem első és legmeghatározóbb szexszel kapcsolatos csúnya szavát itt hallottam, és megmaradt valami az agyagszobrokról, a vudu báburól, a szereplőkről, de konkrét cselekményszál nem. A sok-sok évvel ezelőtti próbálkozásommal is csak körülbelül az ötvenedik oldalig jutottam. Annyi maradt meg, hogy sok és száraz, semmit nem értettem belőle - nyilván még érnem kellett.

A 21. század 2019-ben kiadta újra egy igazán szép (tőlük ezt már megszokhattuk) kiadásban, amit öröm kézbe fogni és forgatni. Ennek köszönhetően vettem meg a regényt, de csak a polcomon várakozott. A végső lökést a molyon létrehozott boszorkányos/varázslatos kihívásom adta, aminek lényege, hogy minden hónapban el kell olvasni egy ilyen témájú könyvet. Nem mondom, a könyv egyharmadánál azt hittem, már az elején elbukom.

A történet szerint él Eastwickben három harmincas, elvált/megözvegyült nő, akik őszintén szólva szarnak (elnézést) bele a társadalmi elvárásokba, a szeretőik feleségének egészségügyi állapotába, a környezetvédelembe, a megjegyzések és suttogások tömkelegébe. Mondhatni, szabadok. Legtöbb beszélgetésüket az író a telefonvonalakon keresztül mutatja be. Itt értesítik egymást a nap (mit nap, az év!) híréről, miszerint megvette valaki a régi Lenox-birtokot - egy férfi! Ah! Azonban a sztori nem ennyi, mármint nem versengenek kimondottan a szőrös kezű, szája széléből a nyálat kitörlő, világlátott, monológokban kitörő férfi kegyeiért, de nem is kezdenek el egyből nyomozni. Egyszerűen érdekli őket a férfi, azt akarják, hogy meghívja őket, hogy akarja őket, mert nem eastwick megszokott része, hanem valami friss, valami új.

A regény három fő részből áll. Az első részben elég lassan haladunk, megismerjük Alexandrát, aki a legidősebb és agyagbábukat gyárt, Jane-t, aki csellózik és a fiatal Sukie-t, aki újságíróhoz híven pörgős és mindent tud. A kacskaringós mondatokkal dolgozó stílusban gyakran elvész a cselekmény, olykor igen figyelnem kellett, hogy tulajdonképpen mi a cselekvés maga - Updike szereti a természetet -, így nehezen haladtam vele. Keretet ad viszont a történetnek, hogy a három nő legtöbbször telefonon beszél egymással, miközben a fantomgyerekeiknek odaszólnak valamit, vagy éppen valami mágikus tervet szőnek magukban. Egyébként a legtöbb, amit a község tagjai gondolnak róluk, teljesen igaz: a gyerekeik csak úgy vannak, nem törődnek velük, nem érdeklik őket - olykor jók kifogásnak, de az anyaság mintaképétől igen messze áll ez az ábrázolás. Valóban szeretőket tartanak, de nem kell nekik sokáig, feleségeiket pedig megátkozzák, az se zavarja őket, ha már valóban egészségügyi bajaik lesznek vagy az épelméjűségüket kérdőjelezik meg. Vagyis: nem túl szimpatikusak
De ez kifejezetten üdítő volt, mert ettől voltak igazi boszorkányok, nem pedig a kilencvenes évektől a tévében megjelenő jóságos, kedves bűbájosok.
Szintén még a regény elején megismerjük a Lenox-udvar új lakóját: Daryl Van Hornt, aki egy nagyzolós, new yorki tudós, aki szeret orgiákat szervezni. Itt egy kicsit felvontam a szemöldököm, de végül is Updike nem írja le naturálisan az eseményeket, csak olykor visszautal egy-egy jelentre, ami beleégett a retinámba.

A második rész igazán tetszett, szinte izgalmasnak tartottam, hisz mondhatni, beindultak az események: az asszonyok már nem aggódtak, kiszemeltjük meghívja-e őket magához, hiszen folyamatos látogatók voltak - teniszeztek, fürödtek, beszélgettek. Nyilván a kis község is megrágta a nekik dobott csontot. Őszintén szólva nem is tudom annyira felidézni, mitől volt ez olvasmányosabb, valószínűleg csak megszoktam a stílust, felvettem a ritmust.
Kicsit változott a felállás is, előjött a féltékenység, az egymás iránt érzett testi vágy. Valamint a tetteik nagy hatással lettek a munkájukra és magára eastwickre is. Nem akarok poént lelőni, de a szeretőikre gyakorolt hatások elég feszültté tették ezt a részét a regénynek, de az volt számomra a legmeglepőbb, hogy a nőket mennyire nem érinti meg egyik esemény sem. Talán Alexandra volt az egyetlen, akin megmutatkozott bármiféle együttérzés - persze csak ha eltekintünk a megölt mókusoktól, hiszen, ha képes rá, miért ne pedzegetné az erejét?

A kötet utolsó része volt a leglelombozóbb, a végére meg is untam az olvasást. A boszorkányok közömbössége, tetteik mérhetetlen rosszindulatúsága igazán megformálta a róluk alkotott véleményemet. Igen, valódi boszorkányok, de hogy szeretném-e, ha ilyenek élnének a lakóhelyemen? Isten ments!

Összességében örülök, hogy megismerhettem Updike híres művét, és nem zárkózom el attól, hogy más könyvét is kézbe vegyem - főleg Göncz Árpád fordításában. Ami egyébként remek itt is, szerintem jóságos hatást gyakorolt az egész történetre, azonban a kiadó igazán modernebbé tehette volna a szöveget: mindenszentek előestéje nyilván a halloween, Denevér-ember pedig Batman, a Dzsókert így leírva pedig rossz volt nézni. Nem tudom, a jogok álltak-e ennek útjába, vagy a tisztelet a fordító iránt, de a 35 év alatt változott az olvasóközönség összetétele, ami indokolná ezek átírását.

2020. november 14., szombat

12 boszorkányos/varázslatos könyv 2021-re

Az idei olvasmányaimat átnézve rádöbbentem, hogy alig olvasok már olyan könyveket, amelyben vagy boszorkányok szerepelnek, vagy amelyekben megtalálható az a fajta csipetnyi varázslat, amit annyira szeretek. Gondolok itt akár Sarah Addison Allen bájos, de kicsit elfeledett könyveire, a Harry Potter újraolvasás félbehagyására vagy akár a különlegesebb hangulatú mágikus realizmusra, mint amilyen A citromtorta különös szomorúsága volt.

Idén két darab boszorkány és szintén kettő mágikus realizmus címkével (moly.hu) ellátott kötetet olvastam, amiből kettő újraolvasás volt, a harmadikban alig voltak boszorkányok, a negyedik meg lehozott az életről. Ez nem túl jó arány. A tavalyi évemet is csak a Harry Potter újraolvasása dobta meg (ami abba is maradt karácsonykor), illetve az említett citromtortás könyv (de szerintem Az almamag íze is egyfajta mágikus realizmus). Nem csoda hát, hogy hiányérzetem van, hiszen alapjáraton kenyerem ez a zsáner.

Írtam már egy kívánságlistás posztot a bájosnak, varázslatosnak tűnő kisvárosi könyvekről, amelyek érdekelnek, azonban szeretnék sokkal több, kifejezetten boszorkányokat és a boszorkányságot előtérbe helyező könyvet olvasni. Emiatt és mert Dóri októberben annyi ilyenféle könyvet olvasott, úgy döntöttem, az elképzelésből legyen tett.

Ezért molyon elindítottam a 12 hónap - 12 boszorkányos/varázslatos könyv című kihívást, amelynek lényege, hogy 2021-ben minden hónapban olvassunk el egy-egy boszorkányos vagy mágikus realista könyvet. Ha van kedvetek, jelentkezzetek/vegyetek részt ti is. 

Amikkel pedig én készülök, azok a következők:

 

  1. Majgull Axellsson: Áprilisi boszorkány - jó ideje a polcomon csücsül, mert nagyon olcsón szereztem meg anno Könyvhéten vagy Könyvfesztiválon. Bár a címe boszorkányokra utal, leginkább az olyan vélemények tántorítottak el az olvasásától, hogy igazából egész másról szól. Meglátjuk, de ideje lenne már belekezdenem.
  2. John Updike: Az eastwicki boszorkányok - ezt az idei nyárra terveztem, de elmaradt.
  3. Ellen Herrick: The Sparrow Sisters - ezt pedig őszre, de sajnos ez is elmaradt.
  4. Heather Webber: Midnight at the Blackbird Café - még egy angol nyelvű könyv, amit nagyon várok!
  5. J.K.Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg - illene folytatnom az abbahagyott újraolvasást.
  6. J.K.Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi - ugyanez érvényes erre is, azzal kiegészítve, hogy be is kellene szereznem a hetedik részt, amit annak idején a könyvtárból vettem ki.
  7. Miklya Luzsányi Mónika: Az ecsedi boszorkány - a cím és a borító fogott meg.
  8. Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv - erről is sokat hallottam, talán nem is annyira regény, nem is annyira fikció, de annyira szép a borító, hogy már nagyon vágyom rá!
  9. Stacey Halls: Familiárisok - sokáig dacoltam a könyvvel, mert kijelentettem, hogy nem, engem ez nem érdekel, mert sose lesz jó abból, ha kortárs író történelmi regényét olvasom, de annyira szép a borítója és olyan jókat hallottam róla, hogy most már engem is érdekel.
  10. Jodi Taylor: Semmi lány - érdekes ez az író, mert először az időutazós, viccesebb sorozatáról hallottam, aztán erről a kis, szerintem minden PR-t nélkülöző könyvéről írtak kedvenc bloggereim. A leírás alapján aranyosnak tűnik.
  11. Cassandra Clare: Csontváros - nagyon régi elmaradásom. Anno az Alkonyat idején figyeltem fel erre, de tíz éve csak halogatom. Tudom, nem a boszorkányok a főszereplők, de elméletileg szerepelnek benne azok is.
  12. Helen Oyeyemi: White is for Witching - ez is egy régebbi gótikus, mágikus realista horror könyv, amiről még egy blogger írt (de már nem találom, hogy ki), és azóta érdekel.

Ez lenne az én listám. Remélem, mindegyiket el tudom olvasni, de az is lehet, hogy időközben cserélek, mert azért a régi kedvenceket is jó lenne újraolvasni. A lényeg az, hogy minden hónapban legyen valami varázslatos, hiszen egy ilyen év után szükségünk van rá szerintem.