2020. február 23., vasárnap

Gillian Flynn: Éles tárgyak

Könyvadatok:
Zsáner: Krimi, thriller
Megjelent: 2016 (Eredetileg: 2006)
Kiadó: Alexandra
Oldalszám: 286
Molyos értékelés: 85%

Fülszöveg:
A fiatal chicagói újságíróra, Camille Preakerre nyugtalanító megpróbáltatás vár néhány hónapos pszichiátriai kezelését követően: főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson.
Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta. A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal. Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai, és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ha Camille túl akarja élni életveszélyes visszatérését, nem tehet mást, mint hogy egyszer és mindenkorra összerakja múltja kirakós játékának darabjait.

Az írónővel való első találkozásom (Holtodiglan) a könyvből készült filmnek volt köszönhető, és az Éles tárgyak kölcsönkérése mögött is a sorozat megfoghatatlan és nyomasztó hangulata lappangott. Bár már a Holtodiglan esetében is elkönyveltem magamban, hogy Gillian Flynn izgalmas thrillert ír, ponyvánál nem több. Az Éles tárgyak esetében ez az érzés csak erősödött. Már a filmsorozatnál is éreztem, hogy nagyon szép a fotózás, rendezés, a színészek erősek, de a történet túl beteg. És ez nem az a fajta "betegség" volt, amit undorodva nézek és bekúszik a bőröm alá, hanem az a nevetséges fajta.

Elhiszem, hogy Wind Gap ennyire mocskos, hogy vannak ilyen tinik, ilyen gyilkosságok és ilyen anyák, de ez így egyszerre csak sok szemforgatásra adott okot. És ne vonjon senki kétségbe, amikor azt mondom, olyan izgalmas volt a regény, hogy két nap alatt kiolvastam, mert valóban izgalmas. De ehhez sokat adott egyrészt a pattogó narráció, a dinamikus vezetés és a tény, hogy sose pihentünk meg, ami kifejezetten hiányzott. Nem vagyok pszichológus, laikusként pedig örültem volna némi magyarázatnak, hogy ez akkor most miért és hogyan lehetséges, meg most komolyan?! Másrészt jót tett, hogy a sorozatot láttam előbb, így több mindent el tudtam képzelni, szerintem a kettő ilyen módon kifejezetten kiegészíti egymást.

Jó volt olvasni, és hiába tudtam, mi lesz a vége, a hatalmas nagy csattanó, mégis izgultam rajta. Azonban amellett nem tudok elmenni, hogy ilyen nincs, hagyjuk már. Pedig tényleg lehet, miért ne lehetne, de ahogy Flynn megírta, az nekem túl sok volt, és nem tudtam komolyan venni, jó pár lépés távolságot tudtam emiatt tartani a szereplők, a történések és köztem. Mert sokszor gondoltam olyanokra, hogy ilyen emberek nincsenek. Nincs ilyen férj és ilyen anya, ilyen gyerekkel, meg halott húggal, meg nem normális tinilánnyal, hagyjuk már. Pedig miért ne lehetne? De vagy ez a stílus, vagy ez a narráció, nem tudom, nekem most nagyon nem feküdt annak tekintetében, hogy elhiggyem mindezt az írónőnek.

Ponyvának jó volt, a sorozatot is érdemes megnézni, de szerintem egy kellemes borzongatásnál nem több a regény.

2020. február 16., vasárnap

Netflixes sorozatajánló I.

Kellett egy kis noszogatás és idő, hogy beadjam a derekam, és előfizessek a Netflixre. Azonban nem bántam meg, már közel egy éve használom, és imádom! Kényelmes, rengeteg rajta a jó sorozat és film. Azonban szerintem azoknak tetszik a legjobban, akiknek nem okoz problémát, ha feliratosan kell nézniük valamit, vagy ha a felirat maga is angol, ugyanis szinkronos alig akad, magyar felirat sincs mindenhez. De hagyjuk is ezeket a negatívumokat, hiszen amíg a Jóbarátokat darálom (egy év alatt már harmadjára kezdem újra), addig nincs gond.

Íme öt sorozat, amit imádtam:

Chilling Adventures of Sabrina
A történet az eredeti képregényt veszi alapul, bár őszintén szólva azt nem ismerem, így nem tudom, maga a történet vagy annak atmoszférája mennyire hasonlít rá. Mindenesetre sokáig ódzkodtam ettől a sorozattól, mivel a 90-es években játszott vidám, nagyon-lányos Sabrinát sose néztem, és mivel összefüggésbe hozták a Riverdale-lel, amit a harmadik évaddal kaszáltam.
Viszont ez a sorozat, főleg az eleje teljesen elvarázsolt. Igazi boszorkányos (sátánista, fekete macskás) hangulata, a ház, a két néni (Zelda és Hilda) levett a lábamról és bár a második-harmadik évaddal elment egy fura, szappanoperás tinidrámába a sorozat, azért még mindig szeretem, és szerintem ősszel, Halloween napján tökéletes kikapcsolódás lehet.

Mindhunter
A sorozat a 70-es években játszódik és annak az igaz történetét (legalábbis az alapján) meséli el, hogy miképp alakult ki az FBI-nál a profilozás. Hogyan jutottak el oda, hogy feltették a kérdést: miért? Miért követ el valaki ilyen gyilkosságot? Nem dokumentumsorozatról van szó, folyamatosan ismerjük meg a különböző eseteket és a karaktereket, akik az ügyekkel foglalkoznak. Igaz, olykor lehoz az életről, amikor rájössz, hogy kedvelhetsz egy pszichopatát, azonban mindenképpen érdemes megnézni.

Dead to Me
Ezt a sorozatot nehéz zsánerbe tenni. Kriminek nincs benne elég nyomozás, thrillernek nem elég ijesztő, vígjátéknak túl drámai, drámának olykor túl fura. Adott egy feleség és anya (Christina Applegate), akinek férje cserbenhagyásos gázolásban meghal. Elmegy egy gyászcsoportba, hátha segítségére lehet, amikor összetalálkozik egy nővel, aki kedves, de egy kicsit fura. Ennél többet nem is szeretnék róla mondani. Nem azt kapja szerintem az ember, amire eleinte számítana, de pont a keveredő stílusjegyek miatt egy baromi izgalmas és olykor megható sorozatot nézhetünk.

Stranger Things
Gondolom, nem is kell bemutatnom, hiszen (talán?) ez a Netflix legismertebb sorozata, és valóban marha jó! Az első évad szerintem még ijesztő is, sajnálom, hogy a második és harmadik szezon inkább a humort helyezte előtérbe. Nagyon érdekes volt a legutóbbi évad is, de úgy érzem, nem nagyon haladtunk a történet szempontjából. Mindenesetre kikapcsolódásra tökéletes, Steve pedig überkirály!

Russian Doll
Emlékeztek az Időről időre című filmre? Vagy akár a mostani Boldog halálnapodra? Úgy látszik, reneszánszát éli ez a téma, hiszen itt is arról van szó, hogy a főszereplő újraéli a születésnapját minden egyes alkalommal, amikor meghal. És valamiért, mindig meghal. Azonban itt nem is annyira a személyiségfejlődésről van szó, sokkal inkább valami misztikus dologról, ami összeköti a szálakat.

2020. február 11., kedd

Ezt fogadtam meg idén

Egy ideje terveztem ezt a posztot, mivel idén új fogadalmat tettem, és csak ezt az egyet - ami a könyv vásárlási szokásaimat illeti -, amit eddig egész jól betartottam. Ezért is bátorkodtam belekezdeni a poszt megírásába, mert legalább nem a levegőbe beszélek.

Régebben nagyon el tudtam durvulni a könyvek megvásárlásával, és amikor összeszámoltam, hogy tavaly 51 új/használt/angol könyvet vettem, tudtam, hogy meg kell fogadnom valamit, mert nagyon soknak tartottam ezt. Tudom, most talán azzal jössz, amivel rengeteg könyvmoly ismerősöm, hogy könyveket vásárolni nem bűntudat kérdése, semmi baj, ha már roskadoznak a polcaid, stb. Viszont számomra ha nem is elkeserítő, de elgondolkodtató, hogy több könyvet vásároltam egy év alatt, mint amennyit elolvasok.

Eleinte azt terveztem, hogy megszabom, havonta hány könyvet vehetek, vagy ismét tartok egy könyv-stopot, mint ősszel, de amint megláttam januárban az Agave kiadó kihagyhatatlan akcióját, egyből kudarcot vallottam. Azonban alig 5000 forintért beszerezni 6 könyvet igencsak kielégítő, így új megközelítésből vizsgáltam meg ezt a fogadalmat. Ekkor jutottam arra az elhatározásra, hogy hiába tök jó a Libri törzsvásárlói akciója (minden megvásárolt könyv 10%-át visszakapod, amit aztán le tudsz vásárolni) - mivel mindig ott vásároltam az elmúlt években -, eszembe jutott az, amit egyszer olvastam és hallottam is több helyről. Vagyis az, hogy ilyenkor a kereskedőé marad a könyvből származó összeg fele, a másik fele megy a kiadóhoz. Azonban ha a kiadónál vásárolsz közvetlenül, akkor a teljes összeg az övék. És mivel szeretném támogatni a hazai kiadókat és az Agave akciójába úgyis belefutottam, gondoltam, ez egy jó fogadalom lenne erre az évre. Ezért pár havonta összeírom majd a tapasztalataimat.

A fogadalmam tehát úgy működik, hogy havonta egyszer rendelek egy nagyobb összegért (a lényeg az ingyenes szállítás) több könyvet egy adott kiadótól. Kivételt képez ez alól az angol nyelvű irodalom, amit a bookdepository.com oldalról szoktam beszerezni.

Január - Agave
Mint már említettem, januárban volt egy akciójuk, aminek keretén belül hat könyvet szereztem be (ebből az egyik egy kifestő volt).
Az Agave kiadó 8000 forint felett szállít ingyenesen.

Február - Helikon
Kérdés sem volt, hogy ez lesz a következő, mivel az új Agatha Christie-k nagyon tetszenek, a kis zsebkönyvekről pedig ne is beszéljünk. Ráadásul kiadják az 1984-et is új köntösben, ami február 14-én jelenik meg, így az előrendeléssel együtt ment is a rendelésem.
A Helikon kiadó 9000 forint felett szállít ingyenesen.
Mondjuk azon meglepődtem, hogy lényegében a Librihez tartoznak, tehát a rendelés is ott zajlik a végén.

Ezeket a kiadókat szemeltem még ki:
Könyvmolyképző
Európa
Gabo
21. század
Manó Könyvek
Athenaeum
Jelenkor
Twister Media
Metropolis
Scolar
Alexandra

Azon leszek, hogy betartsam a fogadalmamat, de szerintem nem lesz gond, mivel eddig nagyon tetszik ez a projekt.

2020. február 9., vasárnap

Kate Morton: A tóparti ház

Könyvadatok:
Zsáner: Krimi, történelmi
Megjelent: 2016 (eredetileg: 2015)
Kiadó: Cartaphilus
Oldalszám: 512
Molyos értékelés: 91%

Fülszöveg:
1933 nyara: az Edevane család ragyogó vidéki háza, Loeanneth készen áll a várva várt Szent Iván-éji estélyre. A tizenhat éves Alice, a szárnyait bontogató író talán mindenki másnál izgatottabb. Nemcsak mert végre kiötölte, mi legyen a váratlan csavar első regényében, hanem azért is, mert reménytelenül beleszeretett valakibe, akibe nem lett volna szabad. Ám mire Loeanneth órái elütik az éjfélt, amikor a tűzijáték csillogó fénye beragyogja az éjszakát, a családot súlyos veszteség éri, melynek hatására örökre elhagyják a birtokot.
Hetven év múltán Sadie Sparrow nyomozó kényszerű szabadságát tölti Cornwallban egy kínos munkahelyi vizsgálat miatt, amelynek lezárultával talán még elbocsátás is várhat rá. Nagyapja vidéki házában unatkozik, igyekszik zavaros ügyeiről elterelni a figyelmét, amikor egy nap elhagyott házra bukkan, ahol mintha megállt volna az idő. Sadie megtudja, hogy a birtok története sötét tragédiával terhes, és hogy a lakók a szomorú esetet követően végleg elköltöztek.
Elegáns londoni otthona dolgozószobájában az idős Alice Edevane éppoly precízen eltervezett életet él, mint amilyen történeteket rendkívül sikeres krimijeiben megír. Mígnem egy nap felbukkan egy fiatal rendőrnyomozó, aki kutakodni kezd a családja múltjában, hogy kibogozza mindazokat a szövevényes titkokat, melyeket Alice egész életében igyekezett mélyen magába zárni.


Amikor nyolc-kilenc évvel ezelőtt még csak kezdő moly és blogger voltam, állandóan belebotlottam a Felszáll a köd című könyvbe, amivel az írónő berobbant az irodalom világába. Nem tudtam, miről szólhat, de hívogatott a könyv, amit már akkor alig lehetett kapni. Nagy nehezen azonban sikerült megszereznem, és emlékszem, félve őriztem, elrejtettem a táskám mélyére, miután elhoztam a boltból, nehogy a teniszedzés alatt valaki lenyúlja. Akkoriban az Arany Pöttyös könyvek is újdonságnak számítottak, és nagyon tetszett a könyvön lévő aranyozott szöveg (aminek egy része már jól lekopott...) A Felszáll a köd valami újat mutatott, egy századon átívelő családregényt, tele intrikákkal, titkokkal, rejtélyekkel. Ráadásul akkor még szerettem a Downton Abbey-t, és ez arra hasonlított. Hatalmas élmény volt a történet, és az, hogy a két kedvenc női nevemet viselték a főszereplők (Hannah és Grace) csak hab volt a tortán. Még az utolsó oldal is odacsapott, teljesen a padlóra kerültem.

Nos, ilyesmire számítottam most is. Igaz, jó sok év eltelt a két Morton könyv között, de élénken élt bennem a Felszáll a köd okozta hatás. Egyszer megpróbálkoztam Az elfeledett kerttel is, de valamiért meguntam már az elején, így el is feledkeztem az írónőről. Majd a Könyvmolyképzőtől elkerültek a jogok a Cartaphilushoz (aminek örülök, mert legalább normális borítókat kaptak a könyvek), és sorra jöttek az új Morton könyvek. Egyszer szemeztem könyvtárban az egyikkel, de annyira hatalmas volt, hogy inkább otthagytam.

A tóparti házba is azért kezdtem bele, mert egyrészt egy éve csücsült már a polcomon és szerepelt a Várólista csökkentés listámon, másrészt mert pont szabadságon voltam, és gondoltam, könnyebb odahaza olvasni, mint cipelni. Ugyanis ingázós énem sikít az ilyen vaskos kötetek láttán. Azonban nem sikerült kiolvasnom a szabadságom alatt, így kénytelen voltam nagyobb táskára cserélni a kis hátizsákomat és a vonaton könyökcsatát vívni a pasassal, aki szintén nem tágított valami klasszikus irodalmat olvasva. Mindenesetre a végére értem, és azt kell mondanom, kicsit csalódott vagyok.

Tetszett a kor, amelybe visszautaztunk, a "jelen" is, ami a 2000-es évek eleje volt, a nyomozónő, aki szerintem tök érdekes karakter, az angliai kisváros hangulata, az intrikák, de... Szóval már az elején a hasamra ütöttem, hogy tuti ez fog kiderülni a gyerekről. Elterelődött a gyanú, de az utolsó 150 oldalnál felvontam a szemöldököm, mikor már egyértelműnek láttam, hogy jól tippeltem, és mindent, ami utána jött, ki lehetett találni nagyon könnyen. Sőt már akár előtte is. És végig vártam, hogy na majd most, na most lesz még valami csattanó, nem is ez lesz a megoldás... Hát ez nem jött. Helyette megint azt lépte meg az írónő, amit a Felszáll a ködnél is.. de komolyan ugyanazt! Mi ez, a Once Upon a Time? Muszáj, hogy mindenki mindenkinek az elveszett rokona legyen? Minek?

Úgyhogy emiatt azt érzem, az írónőnek van egy sablonja, ami alapján megírja az újabb és újabb történeteit. Ne legyen igazam, azért megpróbálkozom még egy regényével, de ha abban is ugyanezek csattannak, akkor el fogom engedni. Sajnálom, mert amúgy tök izgalmas regény volt, csak így, hogy már kitalálható, mi a végeredmény, és végig van egy olyan érzésed, hogy én ezt már olvastam valahol, nem annyira érdekfeszítő. Sőt a vége szerintem kifejezetten röhejes.

(Illetve még szeretném megemlíteni a fordítást, ami szerintem eléggé elvett az élményből. Eleve húzom a számat, ha Borbás Mária nevét látom egy könyvnél, de azért ilyen értelmetlen és fura mondatokra nem számítottam. A sohasem is vitte a pálmát.)

2020. február 4., kedd

Téli édesség I.

Régen volt már receptes poszt, és mivel megígértem magamnak, hogy idén több lesz, ezért is jöttem most a legújabb kedvencemmel, a mákos guba muffin receptjével. Ha szereted a mákos édességeket, és szeretnél valami gyorsat összedobni, amikor jönnek a vendégek, akkor ez a te sütid!


Hozzávalók:

A gubához:
- 4 db kifli
- 2 ek kristálycukor
- 4 dl tej (nálam növényi tej)
- 10 dkg darált mák

A krémhez:
- 4 db tojássárgája
- 2 ek liszt
- 2 ek kristálycukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 dl tej (nálam növényi tej)
- baracklekvár

Tetejére:
- 4 db tojásfehérje
- 1 ek kristálycukor


1. Felkarikázzuk a kiflit. A tejet a cukorral felmelegítjük egy kis tálban, de forrnia nem kell, a lényeg, hogy a száraz hozzávaló összeolvadjon a folyékonnyal. Ha kész, ráöntjük a kiflire, majd a darált mákot is, és az egészet alaposan összekeverjük, félretesszük.

2. Egy kisebb edényben csomómentesre keverjük a tojássárgáját, a cukrot, a lisztet, majd apránként hozzáadjuk a tejet. Én robotgéppel műveltem mindezt, de úgy a tejem habos lehet. Nem tudom, hogy a növényi tej miatt-e, de így sikerült. Ez sem gond, mert utána ez eltűnik, de szerintem érdemes inkább kézi habverővel elkeverni mindezt. Ha ez megvan, alacsony lángon főzzük meg a krémet, amíg sűrű nem lesz. Ez akár tíz-húsz percbe is beletelhet, de ne tegyétek nagyobb hőfokra, mert akkor odaég a krém.

3. Amíg erre várunk, a muffinformát elővesszük, és a kis papírokat elhelyezzük benne. Ezekbe tesszük a mákos gubát. Elég a feléig, ugyanis én majdnem tele tettem, és a végén nem fért rá a krém. De akár lehet úgy is, hogy guba+krém+guba, ahogy csak szeretnéd. A gubára jön az elkészült krém, majd a lekvár. Nagyon pikáns ízt ad neki.
Ha pedig szeretnénk, akkor a megmaradt tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukorral, és ezt is rákanalazzuk a tetejére.

4. Légkeveréssel 180 fokra melegítjük a sütőt, majd 15 percre betesszük. Ha kész, hagyjuk kihűlni.

Jó étvágyat!

2020. február 2., vasárnap

Januári összefoglaló

Furcsa most írni ezt a bejegyzést, mert hiába volt egy éves összefoglaló december végén, olyan érzésem van, hogy ezer éve nem írtam ilyet. Lehet, csak az is hozzájárul ehhez az érzéshez, hogy nagyon hosszúnak éreztem ezt a hónapot. Mindenesetre legalább sikerült kiolvasnom négy könyvet, megnéztem sok filmet és/vagy sorozatot, és a poszt végén kitérnék pár személyesebb dologra is.

Könyvek




Maggie Stiefvater: A Skorpió Vágta - hatalmas élmény volt, nagyon örülök, hogy ezzel kezdtem az évet. A könyv ráadásul a Várólista csökkentés listáján szerepelt.
Debbie Macomber: Végül hazatalálsz - szörnyű volt, soha többet, pedig már olvastam az írónőtől. Legalább annyi hasznom volt belőle, hogy a Várólista csökkentés alternatív listáján szerepelt.
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el - hat év után újra. A Havi egy újraolvasás keretében vettem meg magamnak az egykori könyvtári könyvet és most se csalódtam benne, sőt...
Mary Alice Monroe: Beach House for Rent - szeretem az írónőt és a sorozatot, de ez most csalódás volt, nem értettem, hogy lehetett egy ilyen szörnyű karaktert pozitív példaként bemutatni.

Félbehagytam Ken Follett A katedrális regényét, aminek nagy esélyt nem is adtam, mert csak a prológusra vitt rá a lélek, de ne is várjon tőlem mást senki. Hatalmas darab, amit ingázás során nem fogok magammal cipelni és alapból se érdekel a téma. Egy barátnőm sózta rám még augusztusban, de inkább visszaszolgáltatom.

Érdekesség: Meglett az 1500 elolvasott oldalam januárban.

Filmek




Marriage Story - egynek elment, de nem értem a hype-ot körülötte.
Tőrbe ejtve - nagyon vártam, de hatalmas csalódás. Oscar-jelölt??!
Frozen in Love - aranyos, téli hallmarkos film, ahol egy könyvesbolté a főszerep.
Midsommar - soha többet. Attól, hogy valamit átvitt értelemben is lehet értelmezni, még nem lesz jó.
Aki bújt... - ezt is nagyon vártam, és szerencsére nagyon tetszett, vicces volt, mégis drámai, a végén jót nevettem.
SnowComing - szintén egy újabb hallmarkos film, de ez nem annyira tetszett, mert nehéz volt elhinni a 40 éves színészekről, hogy pályájukat tévesztett 30 évesek.
Valentin nap - egyszerű történet nagy színészekkel, egynek jó volt.

Sorozatok




Virgin River - eleinte tetszett, bár azt a hasonlatot nem értem, hogy olyan, mint a Hart of Dixie, csak komolyabb... Nem olyan, mint a Hart of Dixie, mert itt csak díszleteket látunk, nem pedig elhiszem, hogy egy kisvárosban járkálnak és a történet komolysága is inkább nevetséges.
You - imádtam! Tetszett a hangulata, a fekete humora, még a szappanoperás fordulatok is.
Vaják - fogalmam se volt, mire számítsak. Tetszett, jó volt, de szerintem nem olyan hű, de jó.
Good Place - véget ért. Nemrég volt az utolsó epizód, ami nagyon kedves volt, de szomorú is.
A kívülálló - új Stephen King sorozat, ami négy rész után nagyon érdekesnek tűnik!
Chilling Adventures of Sabrina - elindult, vagyis fent van Netflixen a teljes harmadik évad. Tetszik eddig, de az igazi a sorozat első évada volt.

Sütemények


Barackos tallér - nagyon egyszerű sütemény, aminek laposabbnak kellett volna lennie, de nagyon finomra sikeredett.
Mákos guba muffin - egy videóban láttam ezt a sütit, és mivel imádom a mákos gubát, tudtam, hogy meg kell csinálnom. Ez is egyszerű és nagyon finom.

Személyes



- próbálom szokásommá tenni, hogy a napjaim valahogy így nézzenek ki: egyik este jóga, másik este edzés, harmadik nap pihenés. Szükségem van rá, mert napi 9 órákat töltök az irodában, 3 órákat ingázom, és az a kb. 4 km séta, amit teszek, nem olyan sok mozgás. Muszáj mozognom, nem csak a külalakom miatt, hanem mind a fizikai, mind a mentális egészségi állapotom miatt.
- állandóan csak köd volt, ami miatt a normálisnál levertebb voltam. Próbáltam vitaminokkal tartani az egyensúlyt, de szerintem ez az időjárás mindenkinek betett.
- az októberben elkezdett tevékenység is szokásommá vált, vagyis hogy szelektíven gyűjtöm a szemetet, állatkísérletmentes árut veszek, stb. Erről talán majd mesélek egy későbbi posztban.
- ebben a hónapban a munkahelyemen kétszer majdnem felmondtam. Kezdem unni az ingázást, a munkát magát, ami semmilyen kihívásra nem késztet és nem érzem, hogy hasznos feladatot látnék el.
- az ingázást általában nem szeretem, de egyik nap hallottam, ahogyan egy kislány magyarázza a nagyijának, hogyan kell helyesen kiejteni a neveket: nem mókus professzor, hanem Mógus! (Igen, Harry Potter) Aztán kitért arra, hogy a Hermione és Luna bár nem magyar név, ő azért így nevezi el a jövőbeni gyerekét. A nagymama erre keresztet vetett, és kiegyeztek abban, hogy a leendő kutyát fogják maximum így hívni. Hát, lehetne erről a felfogásról egy értekezést írni, de azért engem megmosolyogtatott.

A januári hónap tehát könyvek szempontjából tök jó volt, mert hiába hasonlított hullámvölgyre, örültem, hogy négy könyvet sikerült elolvasnom. Filmekből és sorozatokból viszont nagyon sokat néztem, ezt szeretném kicsit lecsökkenteni és valami mással elütni az időt. Jelenleg szabadságon vagyok, meleg is lett, a nap is süt, ami jót tett a mentális egészségemnek, de azért érzem, hogy a levegőben van a változás.

2020. február 1., szombat

Mary Alice Monroe: Beach House for Rent

Könyvadatok:
Sorozat: The Beach House 4.
Megjelent részek: 5
Zsáner: Romantikus
Megjelent: 2017
Kiadó: Gallery Books
Oldalszám: 418
Goodreads értékelés: 4,07/5

Mint a harmadik résznél, itt is kihagyom a fülszöveg másolását, mivel valamennyire spoileres lenne. Fel is hívnám a figyelmet, hogy a poszt cselekményleírást tartalmaz, mivel annyira kiakadtam pár dolgon, hogy azt csak úgy tudom megosztani, ha mesélek is a történetről.

A sorozat negyedik részében tíz év telt már el, Cara ötvenhez közeledve él együtt Brett-tel, gyerek nélkül, adósságokkal. A parti házat, amit Cara az édesanyjától örökölt meg, pár éve kiadják, hogy abból is jöjjön némi bevételi forrás. Az új bérlő egész nyárra jönne, ő lesz az új szereplő, akinek megismerjük a történetét.

Heather egy 26 éves elkényeztetett, önérzetes, önállóan és függetlenül élni nem tudó, tragikus dolgot megélt művész, aki madarakat megfigyelni jött, mivel a postabélyegekre kerülhetnek majd rá a rajzai. A leírás alapján rájöhetettek, hogy nem volt számomra egy túl szimpatikus valaki. Az elején igazából nem is volt vele gond, jó volt megismerni őt, és figyelni, hogyan kezd a saját lábára állni.
Azonban a felétől kezdve sok minden el kezdett zavarni benne. Kezdjük ott, hogy megismerkedik a nyilvánvalóan szexi sráccal, aki a parti ház területén dolgozik (esküszöm nektek, az elmúlt években nálunk is sok munkás volt, de hogy egy sem volt egy szexi 28 éves izmos srác, az hótziher), és innentől kezdve egy olyan giccses szerelmi történet bontakozik ki, hogy nem akartam hinni a szememnek, mivel nem ez jellemző az írónőre. Bo megértette a lány tragédiáját; amikor először elutasította, akkor is visszatért; nem érdekelte a lány pánikbetegsége, az sem, hogy szűz ennyi idősen, egyből szerelmesek lettek, sőt még össze is költöztek a végén. Hooogyne. De előreszaladtam.
Még ha valamennyire ez a szál emészthető is volt, akadtak olyan történések, amiktől leesett az állam.

Térjünk vissza Carára, aki ugye gyerek és szenvedély nélkül tengeti a napjait. Ismerjük már az előző részekből, hogy nem volt az élete fenékig tejfel. Adott egy abuzív apa, aki elől elmenekült 18 évesen, aztán dolgozott és tanult párhuzamosan, hogy elérjen egy olyan karriert, akire mindenki büszke lehetne. Majd negyven évesen hazatért az édesanyjához, aki befogadott egy 18 éves terhes tinit, és akiről kiderül, hogy rákos. Végig kell néznie a haldoklását, megér egy hurrikánt is, aztán a tini Toy és annak kislánya is eltűnik az életéből, miközben neki már nem születhet gyereke. De azért ott volt neki Brett. Akit az írónő kinyírt. Így van. Mert miért ne? Cara pedig ott találja magát adósságok közepette. Miután ráeszmél minderre, már késő is, el kell adni a házat. Mi az egyetlen vágya? Hogy visszamehessen a parti házba, ahol az anyja is meggyászolta annak idején a szerelmét.
Itt érünk el ahhoz a részhez, ahonnan kezdve mélyrepülés volt a könyv. Cara beszél Heatherrel, megkéri, hogy bontsa fel a szerződést, mert szeretne visszaköltözni, mivel nincs máshova mennie. Erre ez a csaj mit mond? Hogy nem, mert ő itt jól érzi magát, és amúgy is fizetve van nyár végéig a bérleti díj. Igen, fizetve, kisanyám, az apád által, aki miatt egy fűszálat nem kellett megmozdítanod életedben tragédia ide vagy oda. És még merészel azzal jönni, az apjának jó ügyvédei vannak... és még büszke is magára, hogy kiállt magáért. Ezt annyira gusztustalan dolognak éreztem, hogy arra szavak nincsenek. Az eszemet akkor dobtam el, amikor Heather, az angyali felajánlja, hogy Cara lakjon vele, és Cara erre azt mondja, hogy jaj, milyen kedves és odaadó ez a csaj. Mi van? Most komolyan? És később is így utalgatnak rá, hogy mennyire törődik másokkal. Ha annyira törődne, mondjuk visszaadta volna a házat a jogos tulajdonosának, aki megözvegyült és nincs hova mennie...

Nagyon-nagyon kiakasztott ez a rész. Aztán Heather folytatja a hülyeségeit. Eddig az apja pénzelte ugye, aki újraházasodott, és amikor a mostoha meglátogatja a csajt, hogy hát jó lenne, ha végre a saját lábára állna és nyár után nem költözne vissza hozzájuk, akkor mit csinál? Bemegy a hálóba, elveti magát az ágyon és bőg... Cara meg helyreteszi a mostohát, hogy mit képzel magáról. Ez a jelenet szerintem több sebből is vérzett. Egy, a mostohának igaza volt, érhető, hogy friss házasként szeretne a férjével élni, nem annak a felnőtt lányával együtt, kettő, Cara védte meg, nem pedig Heather állt a sarkára, amiből semmit se fog tanulni.
Heather megrágja valamennyire magában a dolgot, már majdnem tényleg független lesz, amikor Bo kitalálja, hogy költözzön hozzá. Cara próbálja lebeszélni, hogy eddig az apja pénzelte, most meg majd a pasija fogja, de Heathert nem hatja meg, hiszen ez könnyebb, kényelmesebb és aki életében nem dolgozott, annak marha jó. És miért ne költözzünk össze valakivel, akit csak két hónapja ismerünk?

Egyszerűen nem értettem ezt az egészet. Miért írta meg ezt az írónő? Példát akart mutatni? Mégis milyen példát? Hogy volt képes egy Toy után ilyet írni? Toy 18 évesen gyereket szült, elszakadt a bántalmazó pasijától, öt évre rá meg azt látjuk, hogy gürizik, mint a fene, letette az érettségit és neveli a lányát legjobb tudása szerint. Heather sehol sincs ehhez a csajhoz képest. Nem is értettem, Monroe hogy volt képes mindezt pozitívnak bemutatni... Oké, hogy Cara még kimondja a véleményét az összeköltözésről, de az is le van tudva, hogy jaj, Heathernek mindig csak megmondták, mit tegyen, és ettől megint Cara a rossz... Most komolyan ez egy pozitív példa, hogy ne dolgozz, csak élősködj valakin, isten ments, hogy dolgozni kezdj? Nagyon meglepődtem ezen.

Ráadásul az egész regény olyan statikus volt, a hangulata is komor, nem volt meg benne az a báj, mint a régebbi kötetekben. Teknősökről alig volt szó, és amikor a madármentésre került a szó, azt hittem, végre kapunk valami izgalmasat, de nem. Az egész regény inkább Heather törékeny lelkivilágára fókuszált és szerintem egyáltalán nem jó üzenetet próbált átadni.

Azon akadtam ki a legvégén, hogy Toyt alig említették meg... Nem jelent meg a temetésen, és amikor Brett hamvait elszórták a regény végén, akkor is csak felsorolták, hogy ott van. És persze Heather is, akinek semmi keresnivalója nem volt ott, hagyjuk már.

Szóval nagyon remélem, hogy ez a rész valami furcsa kilengése volt csak az írónőnek, mindenesetre hatalmas csalódás. Inkább amiatt, hogy nem értettem egyet a karakter megítélésével. Sajnálom, hogy ez ilyen rossz élmény volt.