Josh Malerman: Madarak a dobozban

Pont az őszi listám összeállítása előtt botlottam bele ebbe a könyvbe a könyvtárba, és nem volt kérdés, hogy hazajön velem. A filmet tavaly (vagy tavalyelőtt?) láttam, és bár furcsa volt az akkor 54 éves Sandra Bullockot terhes szerepben látni, de túltettem magam rajta. Élveztem a filmet, bár érezhetően egy leegyszerűsített történet volt. A könyv azért is érdekelt, mert két barátnőm is ajánlotta - "jobb, mint a film!". Egyébként közben eszembe jutott, hogy még a nagy hype előtt, amikor molyon olvastam a regény fülszövegét, akkor csak a szememet forgattam. Nem emlékszem már pontosan, hogy miért, szerintem nem is olvastam el a teljes leírást, de talán annyi épp elég volt, hogy "szörnyek". Mindenesetre nagyon örülök, hogy megismerhettem ezt a horrort.

Mindig furcsa belekezdeni úgy egy regénybe, hogy már láttad belőle a filmadaptációt, hiszen vagy ugyanazt fogod elolvasni vagy kiderül, hogy teljesen más a kettő. Gondoltam, hogy itt az utóbbi állhat fent, mivel a film nézése közben nem akartam elhinni, hogy egy ilyen kliséhalmaz ekkora siker lett volna.

Általánosságban a főbb események stimmelnek: nő a folyón két gyerekkel, visszaemlékezések, bekötött szemek, valamik a világban, őrültek, stb. Azonban rengeteg, rengeteg apróság és egészen meglepően nagyobb kaliberű dolog vagy nem jelent meg az adaptációban vagy teljesen átírták. Sosem értem, miért élet-halál kérdése pl. a főszereplő nővérének nevének megváltoztatása, vagy hogy egy 24 éves terhes főszereplő hogy öregedett 20 évet a filmadaptációig, de hát én nem vagyok producer. A lényeg, hogy a könyv szerintem is sokkal jobb.

Jobb, mert betekintést nyerünk a többi karakter fejébe, velük is tartunk néha, na meg okosabb, logikusabb az egész. Tetszett, hogy a fejezetek rövidek, hogy az író nem tököl, röviden, tömören a lényeget meséli el. Nem is kellett ezt húzni. Olvasás közben eszembe is jutott, hogy milyen jó, hogy ezt nem Stephen King írta, mert akkor kaptunk volna egy 800 oldalas féltéglát, ahol az alig említett szereplők gyerekkorát is megkapjuk. Szeretem Kinget, de tényleg ez jutott eszembe.

Emiatt pedig, hogy így pörög az egész és dinamikus, nagyon gyorsan ment az olvasás. Kirándulásra vittem magammal, így az első pár nap csak 70 oldalt olvastam, de amint hazaértem és nekiültem, egy ültő helyemben elolvastam a maradék 190 oldalt, annyira izgalmas volt. Olykor horroros is, ijesztő, de inkább borzongató.

A vége viszont szerintem elég összecsapottra, már-már nevetségesre sikeredett (gondolok itt a visszaemlékezésre), de az tetszett, hogy a végén tényleg nem a "szörnyek" váltak a démonokká, hanem (ahogy King is tenné) az emberek és az olyan elemi félelemre épített, mint az egyedüllét, a kiszolgáltatottság, stb. Malorie, mint főszereplő nekem tetszett, nem tökölt ő sem, kemény, mint a százasszeg, bár többet olvastam volna az utolsó éveiről.

A regénynek nemrég jelent meg a folytatása, amit lenne kedvem elolvasni, de felemás véleményeket olvasok róla. Ezt a kötetet mindenesetre nagyon ajánlom, ha valami kellemes ijedtségre vágytok így októberben (a regény jelenje is ebben a hónapba játszódik).