Agatha Christie: Nyílt kártyákkal

Nem mondhatnám magamat hatalmas Christie rajongónak, ismeretlen volt számomra Poirot nagyzolós stílusa, eh bien, vagy éppen Miss Marple kötögetős ügymegoldási menete, azonban a Tíz kicsi néger (ami ma már a Mert többen nincsenek címmel elérhető), A ferde ház és az Örök éj nem hiába került fel az olvasási listámra. Az a közös ezekben a kötetekben, hogy Christie egyik nyomozója se szerepel benne, amolyan önálló kötetek, és volt egy idő, amikor kifejezetten ezeket kerestem. Bár A karácsonyi puding című novelláskötetben láthattam a kis belgát és a nénit, egész regényként még nem élvezhettem pimasz stílusukat.

– A való élet egy kicsit más – mondta erre Battle.

– Tudom – jelentette ki Mrs. Oliver. – Rossz a szerkezete.

A Nyílt kártyákkal még nem jelent meg a Helikon kiadónál az újfajta borítóval, így nem is zavart különösebben, hogy édesanyámnál erre a régebbi kötetre bukkantam rá. Teszem hozzá, nagyon jó állapotban van, pedig a kiadvány közel 40 éves.

Ha nincs a Könyv Kemping, valószínűleg csak később kezdtem volna bele a történetbe, azonban az egyhetes olvasási maraton hétvégéjén belevágtam. Egyáltalán nem bántam meg, hiszen egy jól felépített, érdekes és izgalmas regényt olvashattam.

A történet szerint megismerjük Mr. Shaitanát, aki fogadást tart magánál és erre meghív nyolc embert, köztük a híres magándetektívet is. Azonban a házigazda nem éri meg a másnapot, mivel a kandalló mellett a karosszékében egy tőrrel leszúrva találnak rá. A két szobában külön-külön bridzsjátszmát játszott a nyolc meghívott, ami azt jelenti, hogy négy gyanúsítottuk van. Poirot-nak és Battle főfelügyelőnek kell kiderítenie, ki a tettes - bár segítségükre lesz a híres írónő, Ariadne Oliver és Race ezredes is. A macska-egér játék pedig igen idegőrlőnek ígérkezik!

Nagyon tetszett a regény felépítése, vagyis hogy nem mindig a magándetektívvel nyomoztunk, hanem Battle főfelügyelő és az én személyes kedvencem, Mrs. Oliver is fontos szerepet kapott és nagyban hozzájárultak az ügy megoldásához. Ez a trió nagyon jól működött. Az írónő szerintem egyébként maga Christie szócsöve volt, elég nyíltan kritizálta az őt kritizálókat, tetszettek ezek a kikacsintások, odamondások, nagyokat nevettem az ilyen jeleneteken.
Ráadásul nyilván megint ott csavarta a szálakat, ahol csak tudta, és a végére magam is ott tartottam, hogy már fogalmam sem volt, ki lehet a gyilkos..

A történetben még a romantika is kapott némi szerepet, és szerintem ez nagyon jól működött. Igazán nem volt sok, nem kell drámára számítani, de hatásos volt. Nem lenne rossz, ha egyszer egy másik regényből megtudnám, mi történt azóta ezekkel a karakterekkel.

Azt sajnáltam csak olvasás közben, hogy mennyire nem ismerem a bridzset, nem tudom, mik a szabályok, így az ezzel kapcsolatos részletekre se tudtam kellően odafigyelni. Pedig, ahogy utánanéztem, idehaza is ismerik, sőt, lassan száz éve, hogy játsszák. Hm, talán kipróbálom egyszer magam is!

Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a regényt, nagyon izgalmas, trükkös és gyorsan lehet vele haladni.

Kép: Pinterest

Stephen King: Borzalmak városa

A Mester egyik vaskos könyvét készítettem be Halloweenre, mert már a cím is arról árulkodott, hogy ez egy megfelelő olvasmány lesz. Bár hozta, amit kellett, és izgalmas volt, sajnos enyhén csalódottan tettem le végül a kötetet.

Úgy gondolom, jobb minél kevesebbet tudni a történetről, és hogy a fülszöveg említ pár dolgot, ami majd csak a regény második felében történik - egyenesen kiakasztónak tartom. Ez miért jó? Mindenesetre elég annyit tudni, hogy főszereplőnk ismét egy író, aki gyerekként eltöltött egy pár évet Jerusalem's Lotban, és egy ház a frászt hozta rá. Most visszatér ide, hogy írjon egy regényt, de közben furcsa dolgok történnek.

Nos, amit leírtam, nagyjából kiteszi a könyv első 300 oldalát. A kötet 620 oldal. Igen, kicsit unalmas volt az eleje. És mondom ezt úgy, hogy a közel 900 oldalas 11.22.63-ban vagy a 700 oldalas Tóparti kísértetekben semmi ilyet nem tapasztaltam, sőt még olyanokkal is illettem, hogy: egy deka felesleg nincs benne. Ez viszont olyan, mint amikor csak 5 dkg parizert kérsz a húspultnál, de 11 lett, maradhat? Hát jó... végül is megesszük.

Pedig érdekelt, ahogyan King felvázolja az őszt, a városi emberek életét és a Marsten-ház körüli furcsaságokat, de végigolvasva a regényt, mindez feleslegesnek hatott. Nagyon elnyújtotta a dolgokat. Azonban amikor beindult a történet, onnantól nem volt megállás. Az utolsó 200 oldalt majdnem egyben olvastam ki. Izgalmas volt, azonban nem eléggé. 1975-ben íródott a regény, tehát akkoriban biztosan nagyobbat szólt, de tekintve, hogy tinikoromat az ilyen könyvek határozták meg, számomra ez most nem volt túl egyedi.

Mondjuk azt tényleg félelmetesen festi le King, ami pár nap alatt történik a várossal. Kifejezetten ijesztő, a szereplők egyre magányosabbak, és az életszerű leírások miatt nagyon bele tudtam magamat élni, én is ott sétáltam Salem's Lot utcáin.

Összességében nem ez volt számomra a legjobb King könyv, mert három mondatban összefoglalható 620 oldal eseménye, de azért október végének megkoronázására tökéletes szórakoztatás volt.

Shirley Jackson: Sóbálvány

Kezdjem azzal, hogy Shirley Jackson az új (egyik) kedvenc írónőm lett? Vagy azzal, hogy mennyire nem értékelik idehaza a munkásságát, pedig illene? Vagy azzal, milyen nehéz volt beszerezni ezt a novelláskötetét, amely levett a lábamról?

A Hill House szelleme szerintem a filmsorozat miatt bukott meg idehaza. Talán durva bukásnak nevezni, de molyon valahol 70% közelében áll, ami talán nem tűnik nagyon rossznak, de azért nem is jó visszajelzés. A kiadó meg gondolom ezek után feladta, legalábbis egyszer mintha valahol írták volna, hogy nem szándékoznak többet kiadni Jacksontól. Ilyenkor elgondolkodom az online értékelés hátrányairól... A lényeg, hogy szerintem a Hill House szelleme is marha jó könyv volt. Két éve olvastam, és bár elsőre én is csak 4 csillagot adtam neki, a gondolataim mégis a regény körül forogtak még heteken át, és rájöttem, mennyire jó is a könyv. És hogy miért írtam, hogy a netflixes sorozat okozta a könyv bukását? Szerintem azért, mert aki látta a sorozatot és imádta (én az 5-6. részig szerettem), az el se olvasva a fülszöveget meglepődött, hogy mennyire más a könyv. Hiszen míg a sorozatban egy modern (nagy)család kálváriáját láthatjuk a függőség és mentális betegségek mámorfüggönyén keresztül, addig a könyvben egy karakter lélektanát követhetjük nyomon. Teljesen más a kettő, az eredeti történet eleve az 50-es években játszódik és akkoriban a horror sem olyan volt, mint amire mai fejjel elsőre gondolnánk. Emiatt talán egy kicsit át kell lényegülni olvasás közben, ismerkedni vele, és a lélektanra fókuszálni. Nagyon sajnálom, mert mindig rossz egy remek könyvet ilyen alacsony százalékkal látni, de persze nem vagyunk egyformák. Ilyenkor örülök, hogy tudok angolul és ott a bookdepo.

A Sóbálványtól előre féltem. Nem azért, hogy rossz lenne, hanem mert a Hill House-nál is alig mertem esténként elaludni - a bőröm alá férkőzött. A novelláskötettel nem jártam így, azonban rengeteget gondolkoztam a történeteken.

Van az a kifejezés, hogy a kiadó gondozásában megjelent. Olykor ez nem jön át, mert nem a legjobb a fordítás, lusta a lektor, kényelmetlen a könyvet tartani stb. Azonban ezt a kis kötetet valóban gondozták. Érezni a fordításon az odafigyelést, a szerkesztésen a tudatosságot - a novellák végén egy összefoglalást is olvashatunk.

Ha egységesen szeretnék írni a novellákról, akkor kiemelhető, hogy Jackson főszereplői 30-60 (?) közötti nők, akik által olyan félelmek jelennek meg, mint az elhagyatottság, a magány, a meg nem értettség, a láthatatlanságtól való félelem. Szereplői vagy New York arctalan sokaságában élnek vagy a látszólag kedves kisvárosban.

Bejegyzésemben nem írnék mind a tizenöt novelláról, de egy párat, ami nagy hatással volt rám, kiemelnék.

A démon-kedves, Az áruló és A fog például az olyan elemi félelemre épített, amely nagyvárosban és kisvárosban is megtalálhat minket. A démon-kedvesben egy nő az esküvője napján hiába várja a vőlegényét, akit elkezd keresni, Az árulóban egy nemrég a kisvárosba költözött családanyát kora reggel azzal keresnek fel, hogy kutyájuk csirkéket öl, A fogban pedig főszereplőnk nagy fájdalmakkal küzdve utazik be a városba, hogy ellássa az orvos. Az egyikben a cserbenhagyás és a szánakozástól való rettegést követhetjük nyomon, a másikban azt a horrorisztikus ráeszmélést, amikor az ember saját gyerekei is úgy beszélnek az erőszakról, mintha mindaz egy játék lenne, a harmadikban pedig az egyediség teljes elvesztése keveredik az egészségügy megszokott rutinjával.

A kötet címét adó Sóbálványban egy házaspár tölt el egy hetet New Yorkban, az Elizabethben pedig megismerhetjük a nőt, akit a város formált. Mindkettő novella a város szörnyű hatásairól mesél anélkül, hogy ezt konkrétan kimondaná. A Sóbálvány főszereplője folyamatosan repedéseket lát a falakon, páni félelemmel fut le a lépcsőn, mert azt hiszi, tűz van, majd mindenhol a valami rossz becsapódását várja. Elizabeth egy önző, bosszúszomjas nő, aki annak az elismerésére vágyik, aki őt nem akarja, miközben lerázza magáról a régi szeretteit és ily módon pokollá teszi új asszisztense életét. Mindkettőben a város gonoszsága ölt formát - míg egyikben felismerik azt, a másikban maga a főszereplő játssza el ennek szerepét, hiszen a város formálta őt.

Fontos még megemlíteni a Virágoskertet és A sorsolást, amelyek a maguk nemében egyedülállóak. Mindkettő egy kisváros - sőt, egy falu - közösségének erejét mutatja be. Míg a városban arctalan mindenki, a kisebb közösségek összefognak - főleg ha gyűlölködésről vagy erőszakról van szó. Jackson úgy ír ezekről a szinte disztópikus jelenségekről, mintha egy kedves piknikre készülnének a szereplők, aztán arcul csap: mekkora ereje van a társadalmi nyomásnak, hogy mennyire könnyen helyeseljük a szörnyű tetteket, ha mások is egyetértenek velünk.

A nyaralók és A szikla is valamennyire kezelhető egyként, hiszen mindkettő a megszokott helyzetből való kiszakadást írja le. Mi lesz az idős házaspárral, ha tovább maradnak a nyaralójukban; amikor már mindenki elmegy, csak ők nem és ezt a helyiek nem nézik jó szemmel? Mi lesz a testvérrel, aki eddig segítette beteg bátyját, mi lesz, ha feleslegessé válik?

Mindegyik novella nagyszerű, hosszúságuk változó. Akad pár oldalas, a leghosszabb pedig talán negyven oldal körül mozog. Azonban mindegyikre érvényes, hogy a női sorssal, a női lét lélektanával foglalkozik. Alig várom, hogy még többet olvassak eredeti nyelven Shirley Jacksontól!

Abbi Waxman: Új örömök kertje

Még áprilisban olvastam ezt a könyvet, amikor minden virágzott, és anyukám kórházba kerülése miatt megijedtem, így szükségem volt valami kedvesre. Magával a könyvvel már évek óta szemeztem; egyszer az egyik könyvesboltban lapozgattam, bár őszintén azt hittem, ez amolyan regénybe csomagolt önsegítő kötet, mint azok a rózsaszín-kék rövidkék, a hosszú címekkel, amiket nővérem olvas. Azonban kiderült, hogy ez egy "sima" regény a gyászról és a kertészkedésről.

Könyvadatok:
Zsáner: Chick lit (momlit?)
Megjelent: 2017
Kiadó: Európa
Oldalszám: 432
Molyos értékelés: 87%

Fülszöveg:
Lilian ​Girvan harminchét éves. Három évvel ezelőtt a szeme láttára halt meg a férje autóbalesetben, s ő azóta sem tud magához térni. Az őrült depresszió mélyéről valahogy felevickélt, de továbblépni képtelen… Öngyilkos gondolatai már csak elvétve vannak, ellátja két kislányát, és végzi a munkáját: illusztrátor egy könyvkiadónál. Ha a húga nem segítene lelkesen és rendszeresen, talán még erre sem lenne képes. A kiadó beíratja egy kertészeti tanfolyamra, hogy kellő tudással és lelkesedéssel illusztráljon egy sorozat zöldségtermesztési tanácsadó kiskönyvet. A tanfolyamon aztán véletlenszerűen összeverődött férfiak és nők társaságába csöppen és lassan-lassan képes lesz kibújni a csigaházból.
A napsütés és a növények gyógyító hatása, meg a húga őrült ötletei szinte észrevétlenül vezetik vissza Lilit az élő (és nem csak vegetáló) emberek közé. Lehet, hogy még a szerelem is megterem egy kiskertben?

Bevallom, enyhén csalódást éreztem a könyv elején, mert valahogy nem az történt, nem úgy történt, amit/ahogyan azt vártam. Tudni kell rólam, hogy fülszöveget csak félig vagy gyorsan átfutva olvasok el; ebben az esetben ha el is olvastam, nem rémlett, hogy a gyászról és annak feldolgozásáról szól majd a regény. Rövid szemforgatással nyugtáztam ezt, mert mostanság több olyan regénybe futottam bele, amelyben nagyjából ugyanez történt vagy ami nem igazán ad kapaszkodót, hogy azonosuljak a szereplőkkel . Itt meg aztán végképp nehéz volt az elején, hisz sem anyuka nem vagyok, férjem sincs, valamint (szerencsére - kopp-kopp-kopp) hozzám közelállót sem veszítettem el az elmúlt években.

Az sem segített, hogy a könyv külalakja és belseje is a steril szót juttatta először eszembe. A borító semmilyen, szerintem egyáltalán nem illik a történet hangulatához, a cím is furcsa, a lapok szürkék. Pedig az oldalakról üvöltött Los Angeles vakító nyara, a forgalom zaja, a kisgyerekek kacaja vagy éppen siránkozása, mégis nehezen barátkoztunk össze. Nem volt szimpatikus Lilian húga, Rachel sem, aki harmincx évesen még az egyéjszakás kalandozásoknál és az iszogatós, hányós bulizásnál tart, de jó, van ilyen.

Aztán valamiért fordult a kocka, és ahogy elmélyültünk a több hetes palántázásban és virágültetésben, úgy kerültek hozzám közelebb a karakterek. Nagyon ötletes és a történethez is némi mélységet ad a fejezetek előtti gyorstalpaló a palántákról. Magam is ültettem volna bazsalikomot a paradicsompalántámhoz, ha kaptam volna.
Tetszett, ahogyan Lilian magára talál, sőt még Rachel is.

Az írónő

Aztán megint fura lett, mert az írónő behozta a szerelemi szálat, ami nagyon nem illett ide. Eleve a pasi csak egy díszelemként szolgált, egy "következő lépésnek", de nem volt személyisége. Azon is felvontam a szemöldököm, hogy a gyászoló anyuka képes arra, hogy miközben a gyerekek kint játszanak a kertben, ő a konyhában smacizzon a pasival. Úgy voltam vele, ha erre nem reagálnak a későbbiekben normálisan a szereplők, akkor nem leszünk jóban. Szerencsére elég értelmesen oldották meg a helyzetet, de még mindig azt mondom, hogy a húg szerelmi szála aranyosabb és hitelesebb volt, mint a főszereplőé.

Talán negatívnak tűnik így a véleményem a könyvről, de igazság szerint jól szórakoztam rajta és valami újat mutatott be; eddig nem olvastam olyan regényt, ami ennyit foglalkozott volna a palántákkal. Szerintem azonban a fordítás is felelős lehet ezért a steril hangulatért, így az írónő egy másik könyvét (The Bookish Life of Nina Hill) angolul szeretném majd beszerezni.

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

Könyvadatok:
Szerző: J. R. R. Tolkien
Cím: A Gyűrűk Ura
Zsáner: Kalandregény, fantasy, mese
Megjelent: 2018 (eredetileg: 1954)
Kiadó: Európa
Oldalszám: 1774
Molyos értékelés: 93%


Fülszöveg:
A ​Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.
Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.

Amikor a filmek moziba kerültek, körülbelül 9-10 éves lehettem, és egyáltalán nem érdekeltek. Pedig emlékszem, nővérem ajtaja, fala tele volt poszterekkel, főleg Legolas képével. Mégis kevertem a Harry Potterrel - ami szintén nem érdekelt -, hiszen Frodó és Harry hasonlítanak egymásra, ahogyan Gandalf és Dumbledore is, a többi egyezésről ne is beszéljünk. Ja, és most leszögezném, hogy bár olvastam a teljes Harry Potter sorozatot és szeretem, ha választani kell, ezerszer is A Gyűrűk Ura.

Aztán amikor a harmadik rész kijött, az osztállyal megnéztük, és teljesen beleszerettem. Évekkel később megnéztem az összes részt, gimis koromban a bővített verziók következtek maraton formájában, és bár nem igazán emlékeztem, hogy miért is csatáznak, melyik Gondor népe, melyik Rohan lovasa, kicsoda Boromir, Faramir, vagy hogy merrefele járunk éppen, nagyon szerettem. Aztán egyszer kivettem a könyvtárból az első részt, de csak a 126. oldalig jutottam (igen, erre ilyen pontosan emlékszem), mert annyira nem kötött le - bár unalmasnak nem találtam - és mert vissza kellett már vinnem. Úgy voltam vele, hogy majd egyszer újra megpróbálkozom vele. Biztos veletek is volt már, hogy bár félre tettetek egy könyvet, éreztétek, hogy nem a könyvvel, hanem inkább "veletek van a baj", mert még nem értitek igazán, el kell telnie egy pár évnek, tapasztalatot kell szereznetek, hogy igazán értékelni tudjátok. A Gyűrűk Urával pont így voltam. Évekig halogattam ezek után; eleve újdonság volt, amikor megtudtam, hogy ez nem trilógia, hanem egy darab regény, amit három részben adtak ki. Tehát a három könyv egyként kapható az Európánál. Kicsit talán féltem is tőle, mert úgy képzeltem, olyan unalmas lehet, mint anno az Egri csillagok vagy éppen a Kőszívű ember fiai (elnézést a rajongóktól). Fogalmam sem volt, hogyan lehet egy háborúról, legyen az kitalált, érdekesen írni.

Végül idén, a szülinapomkor leptem meg magam ezzel, és teljesen elaléltam, annyira gyönyörű volt a könyv. Arany díszítés, térképek elől-hátul, aránylag könnyű kötetek. Sajnos az arany idővel lekopott olvasás közben, és őszintén szólva nem is értem, miért nem kaptak egy-egy védőborítót, hiszen ennyi pénzért, meg ettől a kiadótól, amelyik ilyen nagy tapasztalattal bír, elvárható lenne. Sebaj, a lényeg a könyv lapjain van.

A regény olvasása közben úgy éreztem, az egész nyaram a gyűrűvel telik el, és nem is tévedtem sokat, hiszen június végén kezdtem bele, és augusztus elején fejeztem be. Évek óta nem olvastam ilyen sokáig egy könyvet se, bár hozzáteszem, egyik sem volt még ilyen hosszú. 1700 oldal, azonban a regény már az 1517. oldal környékén véget ér, a maradék lapokon a függeléket lehet bogarászni.

Azonban mindenkinek azt mondom, hogy ne ijedjen meg tőle, attól se, hogy sokan az unalmas tájleírásokra panaszkodnak (ami nincs, mert ez egy kalandregény, és ami leírás, annak vagy funkciója van, vagy max. pár bekezdés, de közel sem olyan sok, hogy ennyi panaszra adjon okot), mert ez egy olyan mű, ami miatt megalkották az epic szót. Nem is próbálom egyébként éltető melléknevekkel jellemezni a regényt, mert a szenzációs, fantasztikus vagy eszméletlen szavak is olyan alantasnak tűnnek ehhez az 1500 oldalhoz képest. Inkább leírom mindhárom rész kapcsán, milyen gondolatok futottak át az agyamon.