2021. március 28., vasárnap

Könyvkemping - 2021 tavasz TBR lista

A tavalyi év őszén, amikor elkezdtem megismerkedni a booktuberek világával, lemaradtam az első magyar readathonról, avagy olvasási maratonról. Szerencsére idén is megszervezték, be is linkelem a molyon az eseményt, ahol minden le van írva.

A kemping lényege, hogy egy héten keresztül olvassunk, ismerkedjünk, megosszuk az élményeinket. Mivel ez egy #nostress maraton, így az utolsó pillanatig vártam a listám összeállításával. Nézzük, mely könyveket tervezem elolvasni, és hogy ezek mely pontokhoz illeszkednek.

Ben Aaronovitch: London folyói

Válogatáskazi - avagy valamilyen listán szerepel. Ez nálam a fantasy kihívás lista, és mivel ez a márciusra tervezett olvasmány, hó végéig mindenképpen be szeretném befejezni.

Vízpart - nagy szerepet kap benne a víz. Már a címe is árulkodó, aztán ott van Temze anya és apa, úgyhogy emiatt tökéletes erre a pontra.

Még 10 perc - avagy az olvasást a kemping előtt kezdtem el. Ez így van, már egy hete olvasom a könyvet és nagyjából csak a felénél tartok.

Tanács Eszter: Nők gyermek nélkül

Otthonról hoztam - vagyis magyar szerző.

Tanösvény - ismeretterjesztő kötet. Ez ugye egy interjúkötet egy olyan témáról, ami nagyon érdekel és érint is.

Hálózsák - kívül esik a komfortzónámon. Nem nagyon olvasok ismeretterjesztőket, ezért is hoztam létre ezt a kihívást molyon.

Carolyn Keene: The Message in the Hollow Oak (Nancy Drew 12. része)

Fotóalbum - képregény vagy illusztrált kötet. Ez az egyik #nostress kötelező pont. Nehéz volt ide találnom bármit is, de ebben az angol kiadásban van pár illusztráció.

Kincsesláda - valamiért fontos neked. #nostress másik kötelező pont. Anyukámé volt a kötet, ilyen kis regényekből tanult angolul.

Sprint - rövid kötet. A könyv körülbelül 150 oldal.

Most jöttem rá, hogy ezzel a három könyvvel majdnem minden pontot teljesítek is, így a szintén betervezett Agatha Christie Nyílt kártyákkal kötettel most nem tudom, mi legyen. Azért a biztonság kedvéért beteszem, mint jolly joker, mivel arra is jó a sprint, válogatáskazi és kincsesláda pont. Illetve van még egy pont, amire nem találtam semmit, ez a csillagok között, amihez jó lenne valami rövidebb (űrben játszódó vagy csillagokhoz köthető) sci-fi könyv. Meglátjuk, mennyi időm és energiám lesz és vagy az apukámnak vett Földönkívülivel próbálkoznék vagy A játékmesterrel Iain M. Bankstől.

Ez lenne az én TBR listám, nagyon várom, hogy induljon a maraton, mivel még sosem vettem részt ilyesmin. Ha kedvet kaptatok hozzá, csatlakozzatok ti is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése