Lucy Strange nevét folyton feldobta a moly.hu - valaki olvasta a könyvét, idézett belőle, értékelte. Ez a regénye keltette fel a legjobban az érdeklődésemet a világítótornyok iránt érzett szenvedélyem miatt. Ráadásul szeretem a háborús történeteket is. Azonban az ifjúsági címke sokáig halogatásra adott okot, hiszen évek óta elvétve olvasok csak ilyet. A világítótorony legendájának főszereplője viszont nem egy tizenhat éves tini, aki szerelembe esik a német vámpírral, így egy kicsit megnyugodtam. Hirtelen felindulásból vettem meg valamikor a tavalyi év vége felé, és nagyon örülök, hogy így tettem.
A történet a II. világháború elején kezdődik, 1939-ben, és megismerhetjük az angol kisváros világítótornyának lakóit, őrzőit. Pet tizenkét éves forma kislány, akinek az apukája felügyeli a világítótornyot, jegyzi le a fontosabb adatokat, és ezt tanítja is Petnek. A kislánynak van egy nővére is, illetve fontos szerepét játszik Mutti is, az anyukájuk.
Eléggé meglepődtem, ahogyan haladtam előre, hogy mennyire komoly történettel állunk szemben, és mennyire átadja az írónő a háború okozta bizonytalanságot és bizalmatlanságot. Egyrészt sosem tudni, meddig tart még, mi fog történni, mi a következő lépés, ki állhat az ellenfél oldalán, ki lehet kém, másrészről pont ez a félelem szüli azt, hogy az emberek elkezdenek ujjal mutogatni egymásra.
A könyvet tíz éves kortól ajánlja a kiadó, moly.hu-n ez a szám már tizenhárom. Szerintem is érdemesebb akkor elolvasni, amikor a gyerekek már tanultak a világháborúról, hogy tisztában legyenek mindezzel és hogy talán lelkileg se viselje meg őket annyira. Az viszont biztos, hogy felnőtteknek mindenképp ajánlom, mert nagyon jó olvasmány, szóval ez senki kedvét ne vegye el, hogy ifjúsági besorolást kapott.
Nagyon tetszett, hogy a háborúval járó szörnyű dolgokat az írónő egy legendával próbálta mesésebbé tenni. Ez a legenda párhuzamos a történésekkel, amelyre Pet is rájön, és így talán könnyebb feldolgoznia az eseményeket.
A regényben megjelenik Dunkirk és a Dinamó-hadművelet. Olykor a Vágy és vezeklés egy jóval szelídebb verziójára hajazott számomra a kötet, máskor viszont a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság jelent meg lelki szemeim előtt. Ez a könyv hangulatában valahol a kettő között volt számomra.
Érdemes megemlíteni az egész történetet átjáró mélabús, mégis reménykeltő hangulatot, és a helyszínt, amely nem csak a sziklás rész, amely a tenger fölé magasodik, hanem az angol vidék. Bár legtöbbször esik vagy fullasztó meleg van, nagyon élveztem ott lenni Pettel és a családjával.
Miután letettem a kötetet, az jutott eszembe, hogy milyen kár, hogy a magyar szemszögből nem sok háborús könyvet ismerek, főleg olyat nem, amely gyerekeknek szól. Pedig ez segíthetne, hogy bizonyos mértékig megértsék, mi zajlott akkor le, el tudnák képzelni, empatikusabbak lennének és nem csak egy tankönyvből kiragadott adathalmaz lenne számukra. Sajnos már többet tudok a franciák és angolok szemszögéről, mint a sajátunkról, így gyorsan utána is néztem, milyen könyvek vannak ebben a témában idehaza. Akadnak azért, úgyhogy mindenképpen nagyobb figyelmet fogok ezekre szentelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése