2021. március 6., szombat

Öt kedvenc Glee dalom


Az év végi összegzésemnél jól kihagytam a Glee-t, nem is értem, ez hogy sikerült. Pedig augusztusban kezdtem az újranézését, és valamikor decemberben végeztem vele. Visszajöttek tinikorom kedvenc dalai, karakterei, jelenetei, és közben eszembe juttatta, hogy magam is kívülállónak éreztem magam a gimiben, és mennyit segített ez a sorozat, hogy átvészeljek nehezebb időszakokat.

Aki nem tudná, a Glee egy 2009-ben indult sorozat, amely az első tizenhárom része alapján olyan sikeres volt, hogy egyből még két évadot rendeltek be. Végül hat évadot élt meg, hullámvölgyesen, időugrással, tragédiával - amely azóta is kísérte a sorozatot -, de remek dalokkal. Egy csapat kívülálló gimisről szól, akik a jószívű tanár által kreált kórusban találják meg önmagukat. A csapat aztán bővül, olykor elköszönünk szereplőktől, de a legtöbbször azért visszatérnek.

A Glee olykor produkált saját dalokat, de inkább a feldolgozásairól híresült el, arról, hogyan építik bele a történetbe, tematikába az adott zeneszámokat. Nagyon sokat köszönhetek a sorozatnak, ugyanannyira formálta a zenei ízlésemet, mint a One Tree Hill. 

Nehéz volt öt kedvencet kiemelni a több száz dal közül, azonban számomra ezek azok, amelyeket időről időre újrahallgatok:

My Man - Lea Michele

A színésznőről tudni lehetett, hogy a Broadwayről jött, így nem csoda, hogy karakterével is jól tudott azonosulni, aki híres színésznő akart lenni, példaképe Barbra Streisand volt. A Funny Girlt azóta se láttam, de ezt a dalt hetente egyszer meg szoktam hallgatni, annyira fájdalmasan gyönyörű. Minderre az is rátesz egy lapáttal, hogy Michele karaktere Rachel a történet szerint még mindig szerelmes Finnbe - a két színész az életben is együtt volt, azonban Cory Monteith később bekövetkezett tragikus halála csak még szívszorítóbbá teszi ezt a jelenetet.

Paradise by the Dashboard Light - harmadik évados csapat

Sosem ismertem ezt a dalt annak előtte, de az egyik legvidámabb nótám azóta is. Ha jókedvre vágyom, mindig meghallgatom. A csapat ezzel indul a harmadik évadban az országos versenyen. Nagyon tetszik az egész előadás koreográfiája és hangulata, érdemes végignézni.

Homeward Bound/Home - negyedik évados reunion a régi szereplőkkel

A negyedik évadban a főszereplőink java része főiskolára ment, és megismertünk új arcokat. Azonban hamar visszatérnek kedvenceink és ezt az igazán lírai, nosztalgiás egyveleget adják elő, miközben találkoznak egymással az előadóteremben. A sorozatban gyakoriak a mash-upok, azaz összemosnak két különböző, valamennyire mégis hasonló dalt. Ezek az esetek többségében jól működnek: ennél a zeneszámnál nekem fel sem tűnt, hogy ez nem egy egész.

Cool Kids - a hatodik évados szereplők

A hatodik évad már egy teljesen új etap, új gyerekek énekelnek a kórusban, és csapaépítő tréningként éneklik el ezt a dalt, hogy levetkőzzék egymás iránt érzett előítéleteiket. Ez is egy olyan dal, amit sose hallottam előtte, de nagyon tetszik a hangulata, finomsága - na meg a mondanivalója.

The Scientist - párok

Sosem értettem, miért utálják olyan sokan a Coldplayt, szerintem nagyon jó dalaik vannak. Ez a feldolgozás különösen tetszik. Lea Michele hangja nagyot üt - ahogy szerintem mindig -, de a jelenet kidolgozása is nagyon jó, ahhoz képest, mennyire egyszerű.

Ti ismeritek a Glee-t? Nektek melyek a kedvenc dalaitok?

4 megjegyzés:

  1. Nekem a Glee amolyan "all time favourite" sorozat, én is gimisként kattantam rá. :) Még az RTL-en néztem hétvégente szinkronosan, aztán meguntam, hogy nincs folytatás, és folytattam eredetiben. Ez volt különben az első ilyen élményem, ami miatt váltottam, korábban erre nem volt példa. :)

    Tök érdekes, hogy ezeket a dalokat választottad! Lea szerintem szinte mindig 120%-ot énekelt, egyszerűen elképesztő ez a nő, és baromi tehetséges! A Paradise-os szám tényleg tök vidám, és a The Scientist is nagyon jó, azt én is nagyon szeretem, bár az apropóját annyira már nem - nekem ez eskü tök nagy törés volt. :D

    Na, hát nekem se egyszerű összeállítani a top5-öt, de azért megpróbálom. :)

    Without You (https://youtu.be/A5RdMKEV38A) Racheltől - ettől a mai napig kiráz a hideg. Annyira őszinte és érzelmes ez a dal!

    Smile (https://youtu.be/bZ4q60jylzA) Racheltől és Finntől - ez mindig mosolyra késztet, olyan vidám és cserfes! Képtelen vagyok megunni! <3

    Valerie (https://youtu.be/5RkN9eHtsRc) Santanától - hát ez esküszöm még mindig üt! Annyira passzolt Santana karakteréhez, és Naya zseniálisan adta elő. Imádom. :) Meg hát az se semmi, amit Brittany és Mike levágnak tánc gyanánt, elképesztően jók együtt!

    Take Me to Church (https://youtu.be/3AibvNIA0rU) Rodericktól - na ez, ez!! Jesszus, hát ez az egyik number one szólóm, ennek a srácnak olyan hangszíne van! Füstös, karakteres... Ez nálam tömény imádat. <3

    They Long to be Close to You (https://youtu.be/INDcHOVw3wA) Samtől - ez egy tök új kedvencem, el is felejtkeztem róla... :) Mondjuk az eredeti Carpenters számot is nagyon szeretem, szép emlékek fűznek hozzá, de szerintem Sam kimondottan szépen adta elő. :)

    + 1 közös: Seasons of Love (https://youtu.be/VhEDuHDqoYw) - azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. <3 Ebben minden benne van.

    Azért bevallom, egyszerre tölt el végtelen hálával, hogy mennyit adott nekem anno a Glee, de egyben szomorú is vagyok, hogy Finn, Santana, és Puck is már csak az emlékeimben élnek. :'(

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, nekünk máskor lehetett a gimi :D Szinkronosan sose láttam, de úgy tudom, nem is volt idehaza nagy nézettsége - ma meg szerintem politikai dolog lenne már belőle, ha valamelyik adó le merné játszani :/

    Lea valóban szenzációs, sajnálom is, ami körülötte zajlott az elmúlt időszakban, főleg ha igaz, hogy ilyen csúnyán bánt az emberekkel :/

    Jó dalok ezek is, főleg a Valerie! Naya is :(
    A Take Me to the Church is eszméletlen jó volt! Nekem az egész hatodik évad újdonság volt, mert annak idején azt már nem néztem tovább, de most örültem, hogy így tettem :)

    Na igen, Cory, Naya :( Mark (Puck) .. nem tudom, nagyon furcsa volt így újrakezdeni a sorozatot, főleg mikor több olyan jelenet is volt, amikben kisgyerekekkel volt együtt.. Sokáig ezért se bírtam újra belekezdeni, de aztán valahogy el tudtam vonatkoztatni a karaktert a színésztől. Az biztos, hogy a Glee olyan, mintha el lenne átkozva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig de, én a héten leszek 29 éves. :) 2010-ben kezdték el játszani, ha jól emlékszem, akkor voltam tizenegyedikes, és emlékszem, nyáron, szombat délutánonként adta az RTL. Ráadásul Crespo Rodrigo volt Mr. Shue hangja, hát engem ezzel vett meg kilóra először. :) Sue-nak pedig Spilák Klára, és nagyon meglepődtem, amikor később leesett, hogy SJP-nek is ő a hangja!

      Hát igen, valószínűleg... Találtam is egy hírt, miszerint cenzúrázták Kurt & Blaine csókját, és konkrétan kivágták abból a részből anno - hát szerintem ez elég durva. Pedig én pont azt szerettem a Glee-ben, hogy megmutatta, mennyire sokszínűek az emberek. Kvázi minden szegregált réteg képviseltette magát, mégsem tűnt erőltettnek. És én nagyon szerettem Kurt & Blaine párosát egyébként is. :)

      Jaj, igen... Mondjuk bőven el tudom képzelni, hogy a való életben is ilyen mindenkin keresztül átgázolós volt, de azért akkor sincs rá bocsánat. Bár az, hogy anno kismamaként hurcolták meg, elég visszatetsző és gusztustalan megoldás volt...

      A Valerie-t nagyon szeretem Naya előadásában, és igen, amikor megtudtam, hogy már ő sincs, akkor újrahallgattam. Bele is sajgott a szívem. :( Amúgy nagy kár, hogy a hatodik évad ilyen kurta lett, én azt a csapatot százszor jobban szerettem, mint a Unique-félét. Sokkal szerethetőbbek voltak a karakterek, plusz Roderick hangját bűn lett volna kihagyni! :)

      Eléggé úgy fest, igen. Nagyon remélem, hogy most már nem kell több ilyen rémhírbe botlanom, mert Cory is sok(k) volt, hát még Naya! :'(

      Törlés
    2. Ilyen hamar lett szinkronos verziója? Nahát.. valamiért én úgy emlékeztem, jóval később került a magyar csatornára :) Belenéztem anno, de nagyon más volt úgy :D Megszoktam addigra az eredeti hangokat.

      Kurt és Blaine csókját kivágták?? Hát, akkor elég sok epizódot meg kellett így vágniuk :D Édes istenem...

      Törlés