Moskát Anita: Horgonyhely

Most már nem értem, hogy maradhatott ki eddig az életemből Moskát Anita munkássága, pedig emlékszem, hogy amikor a 2019-es Könyvfesztiválon (ó, a régi szép idők) megvettem a könyvét, nem igazán tudtam, ki is ő. A gyönyörű borítós regényéről se tudtam megállapítani, miről szólhat pontosan. Mesésnek hittem, majd olvastam olyanokat, hogy a magyar szolgálólány, a magyar Atwood stb. Értem ezeket a jelzőket, de én inkább maradnék annál, hogy Moskát.

A Horgonyhely egy nagyon különös, rideg, fjordokkal teli világba kalauzol minket, ahol megismerhetjük a mágiával átszőtt világot. Minden ember a születésének helyéhez kötött, körülbelül egy kilométernyit sétálhat erre-arra, de ha továbbmegy, rosszul lesz, úgy érzi, szétszakad, vérezni kezd, stb.

Eleve egy ilyen alapszituáció már elgondolkoztatja az embert, hogy miféle társadalom alakulhat ki, hogyan működik a gazdaság? Eleve: hogyan utaznak akkor mégis? Nos a következőképpen: a terhes nők egy ideig mentesülnek a mágia alól és vándorolhatnak. Ezáltal pedig ők uralják a világot - már amennyit megismerünk belőle, tehát a kis falvakat, nagyobb városokat.

Mint említettem, ez a történet rideg és nem csak azért, mert folyton hideg van és fagy. Sokáig azt éreztem, nincs benne szeretet. De mindez nagyon okosan nem-jelenik meg a regényben, hiszen ha végiggondoljuk, hogy ilyen átokkal, hogyan tud egy társadalom kibontakozni és mire épülnek az emberi kapcsolatok, akkor nagyon is logikus ez a fajta embertelenség.

A nők arra használják csak a férfiakat, hogy azok megtermékenyítsék őket, így a nemi erőszaknak egy elhallgatottabb és nem annyira vitatott aspektusát mutatja be az írónő. Vannak persze jobb lelkületű nők is, de végtére mindenki vándorolni akar, hisz az a hatalom: így láthat más falvakat, hozzáadhat a gazdasághoz, ellenőrizheti a többi embert.

Ha a szerelem meg is jelenik, az is lenézett, házasságok is csak azért vannak, hogy a férfi a nőhöz tartozhasson, ez az övé alapon.

Az anya gyermek kapcsolat még ennél is ridegebb. Tajgetoszi jelenetek elevenednek meg. Sok anyától el is veszik a gyereket, a fiúkat pedig vagy megölik vagy idősebb korukban eladják.

Moskát mégis beszivárogtatja a szeretetet főszereplőinken keresztül. Bár céljaik és indítékaik elsőre nem tiszták, ahogyan haladunk előre, úgy tárulkoznak fel és ismerik meg ezt az elfelejtett érzelmet.

Ahogy egy levelemben fogalmaztam, Moskát tűpontosan fogalmaz. Értem ez alatt azt, hogy pont annyit ír, amennyit kell, akkor tér ki valamire, amikor kell, hiba nincs. Zseniálisan építi fel a cselekményt, a hangulatteremtése varázslatos. Nem élveztem mindig, amit olvasok, de sokáig nem tudtam elengedni a fjordokat és kikötőket, a kocsmákat, lelencházakat, a földet és a tengert.

Nagyon fontos regénynek tartom. Nem lesz kellemes, de érdemes elolvasni.

Olvastam, hogy kritikaként olykor megkapta a regény, hogy nem szimpatikusak a karakterek, és emiatt lecsillagozták a művet. Nem igazán értem ezt a hozzáállást, szerintem aki ez alapján pontozza le, igazán nem tudta átadni magát az eseményeknek, a mélyebb megértésnek. A karakterek megítélése egyrészt rajtunk múlik. Másrészt kellett is, hogy némi távolságot tudjunk tartani tőlük, hiszen ha még szeretjük is őket, akkor még jobban lejöttünk volna az életről az utolsó oldalak elolvasása után.

Apropó utolsó oldalak... Olvastam pár horrort életemben, de ez mindent vitt. Kísért a mai napig.

Biztos vagyok benne, hogy Moskát Anita munkásságát ezentúl tudatosan figyelem majd, és a megjelent regényein kívül megpróbálom fellelni novelláit is. Olvassatok Moskátot!