Kimberly Brock: Eleanor Dare elveszett könyve

Kimberly Brock könyvében jó elmélyedni. Mászkálhatunk Evertellben, hallhatjuk a pávák hangját, miközben bekúszik a hétköznapjainkba a második világháború minden következménye.

Az Eleanor Dare elveszett könyvére az új megjelenések között figyeltem fel, és le is csaptam rá az Európa kiadónál. Igen, egy recenziós példányról van szó, de aki ismer vagy követi a Youtube csatornámat, az tudja, hogy őszintén szoktam megnyilvánulni (Lásd A kolostor, ami szintén reci, de csak 1,5 csillagot kapott tőlem molyon). Tehát megtetszett a borító, a fülszöveg, aztán megkaptam ezt a hatalmas méretű könyvet. Igen, a kiadó szereti átvenni az amerikai könyvpiac szokásait, ezáltal viszont megakadályozza, hogy utazókönyvként olvassam a legtöbb könyvét. Ugyanis ez egy nagy, vaskos, kemény kötetes könyv; bár nincs 500 oldal, de sok a szöveg. Mivel általában ingázás során olvasok, megörültem az egyhetes szabadságomnak, és rögtön oda iktattam be az Eleanor Dare-t. Nem bántam meg, sőt aztán visszatérve a klimatizált irodába, még utazókönyvként is jött velem, mert nem akartam félbehagyni a sztorit (igen, több, mint egy hétig olvastam - lassan olvasok).

A történet igen összetett és többrétű, rengeteg mindenről szól egyszerre. Az alapszituáció, hogy Alice és lánya, Penn megérkezik Evertellbe, az elhagyatott majdnem 250 holdas birtokra, amit édesapja ráhagyott, és ahonnan gyerekkorában elköltöztek. Alice szeretné eladni az egészet, mert rossz emlékek kötik ide, azonban a lánya lelkesedése és pár helybéli, régi ismerős miatt a vártnál tovább maradnak. Alice édesanyjának egyébként meggyőződése volt, hogy ők a tényleg létezett Eleanor Dare leszármazottai, aki a 16. század végén köveken hagyott üzenetet kormányzó apjának, miközben a telepesekkel próbáltak túlélni az Újvilágban. Az ő és a leszármazottak elveszett könyve az, amit a tizenhárom éves Penn olvasgatni kezd, mivel a legenda szerint bűbájos.

Talán a fülszöveg és a fenti leírás alapján tűnhet misztikusnak a kötet, de nem erre van kihegyezve a történet. A hangulatos narráció érzékletesen visszaadja Georgia állam egy szegletét, az akkori gondolkodást, a feszültséget. A gördülékeny stílusról fordítónk is gondoskodik, Hudácskó Brigi, aki egyébként a másik indokom volt a könyv elolvasására. Ő a Popkult, csajok, stb c. podcast egyik házigazdája, és amikor ott említette a könyvet, már akkor felcsigázott, és kíváncsi voltam, hogyan fordít. Jól.

A narrátorunk Alice egészen kb. 100 oldalon keresztül, ahol aztán Penn átveszi a szót, de csak ideig-óráig, ráadásul egyes szám harmadik személyben kapjuk meg, hogyan fedezi fel Evertellt, barátkozik össze a felnőttekkel, alakulnak ki saját elvei és céljai. Felváltva haladunk, majd magát az elveszett könyvet is olvashatjuk, hogy mi történt több száz éve, amikor a telepeseket a szigeten hagyták.

Nem épül nagy rejtélyre a könyv, szóval ne nagyon számítsunk erre. És ha nem is misztikus, nem is rejtélyes, akkor mégis milyen? Elmerülős.

Szerintem ez egy remek korrajz, korhű történelmi fikció, erős atmoszférájú kötet, ami szól az anyaságról és titkokról, a gyászfeldolgozásról, a felnövésről és a bűntudatról. Olyan olvasmány, amiben el lehet veszni, tökéletes nyárra egy kényelmes hintaágyba süppedve. Biztos lesz olyan, akinek nem túl cselekménydús, hiszen a lusta tavaszi napokról szól (ami az éghajlat miatt nyárias, de nagyon várják szereplőink a május elsejét), amikor egy anya és lánya felfedezi a múltat, az örökségüket, ami a jövőjükre is hatással is lesz. Érdemes ráérősen olvasni.

Összességében Kimberly Brock története levett a lábamról a hangulatában, imádtam Evertellt, bár nem lett egy Aha élmény. Mégse bánom, mert jó volt ez így, és várom a következő regényét.