2019. október 3., csütörtök

Sosem hittem volna, hogy könyvklub tagja leszek

Pedig adná magát, hogy egy könyvmoly szívesen tagja egy könyvklubnak, ahol havonta egyszer kibeszélnek egy adott könyvet. Engem már a kihívások is zavarba hoznak, mert amint jelentkezek rá, az adott könyv ránti lelkesedésem a felére csökken, és tehernek érzem a feladatot. Mindezek ellenére tavaly év szeptemberében egy munkatársammal megalapítottunk egy mini könyvklubot, de egy adott könyv helyet a témát határoztuk meg, hogy legyen választási lehetsőség. Később egy harmadik tagunk is lett, aki szolidan Menők Könyvklubjának nevezte el társaságunkat. Minden hónapban más választ témát, olykor pedig csak egymásnak adunk kölcsön ezt-azt. Kétszer nem sikerült teljesítenem, szánom-bánom is félig-meddig, de azért a java sikerült, aminek örülök. Ebben a posztban felsorolom, mik voltak a témák (zárójelben jelzem, mi volt a választott olvasmányom), hátha ti is kedvet kaptok hozzá.


2018. szeptember
Olyan könyv, amiből filmet csináltak (Olivia Goldsmith: Elvált Nők Klubja - sajnos ezt egyből félbe is hagytam, annyira felidegesített)
2018. október
Ijesztő könyv (Shirley Jackson: Hill House szelleme)
2018. november
New Yorkban játszódó történet (Michael Cunningham: Mire leszáll az éj)
2018. december - 2019. január
Adjunk kölcsön a másiknak olyan könyvet, ami szerintünk tetszene neki (Rainbow Rowell: Eleanor és Park, Edith Wharton: Az ártatlanság kora - mindkettő telitalálat volt)
2019. február
Novelláskötet (Sherlock Holmes kalandjai)
2019. március
Európai szerző, de nem brit (Emmanuel Carrére: A bajusz)
2019. április
Olyan könyv, amiből film készült és meg kell nézni a filmet is (Arthur C. Clarke: 2001 - Űrodisszeia)
2019. május
Anyaságról szóló regények (Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága - nem annyira témába illő, de amit terveztem, meghiúsult)
2019. június
Kanadai író (Margaret Atwood: Guvat és Gazella)
2019. július-augusztus
Adjunk kölcsön olyan könyvet, ami nekünk nem tetszett, de a másiknak lehet, hogy fog (Marry Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság - annyira tetszett, hogy elcseréltük egymással)
2019. szeptember
Könyv, ami egyáltalán nem a mi zsánerünk, kezünkbe se vennénk magunktól (Kate Furnivall: Árnyak a Níluson)
2019. október
Klasszikus, amit illene már elolvasnod (tervezem - Louisa May Scott: Kisasszonyok)
+ ajánlott olvasmányként valami ijesztő :) (tervezem - Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya)


Nos, egyelőre ennyi. Visszaolvasva a többiekkel megállapítottuk, hogy azért annyira kreatívak nem voltunk témaadás terén, de majd igyekszünk :) Jópofa dolog ez, csökkentjük a várólistánkat, és van mit kibeszélni.


Ti voltatok valaha könyvklub tagok? Miket szoktatok olvasni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése