Zsáner: Kortárs, fikció
Megjelent: 2020 (eredetileg: 2013)
Kiadó: Metropolis Media
Oldalszám: 288
Molyos értékelés: 84%
Fülszöveg:
Jake Whyte, az Ausztráliából érkezett fiatal nő magányosan él egy öreg tanyán, valahol egy meg nem nevezett brit szigeten, ahol szüntelenül esik az eső és fúj a szél. Van egy társa, a neveletlen Kutya, és van egy birkanyája.
De éjszakánként valami előjön az erdőből, és öldösi a birkáit. Akármi lehet. Talán az erdőben élő rókák, vagy az a furcsa fiú a szomszédból? Egy ismeretlen, félelmetes vadállatról is hallani. Avagy a szörnyű titkokat rejtő múlt kísért?
Mi késztet egy lányt arra, hogy egy elhagyatott tanyán, sok ezer kilométerre a szülőföldjétől magányosan éljen? Miféle tragikus titkokat hordoz a lelkében, mi elől menekül, és miről tanúskodnak a hátán soha be nem gyógyuló hegek? S mi köze mindennek az eltűnő birkákhoz?
Számos díjjal jutalmazott, gyönyörűen megírt, fordulatos történet egy különleges női sorsról, erőről és a nehezen megszerezhető megnyugvásról.
(Februárból is maradt még három olvasásom, amikről nem írtam, de inkább visszafele haladok)
Előre látom, hogy ez egy megosztó regény lesz, és értem is, miért.
Nagy örömmel kezdtem az új évet, ugyanis évek óta ez volt az első könyv, amit megnyertem, és nem is számítottam rá, el is felejtettem, hogy jelentkeztem. A borítója már a játék előtt feltűnt, azonban először azt hittem, talán japán kötődésű szerzőről van szó, azonban tévedtem, ugyanis az írónő Ausztráliában élt, aztán Angliában is. A fülszöveggel nem tudom, ti hogy vagytok, de én valami teljesen megfoghatatlan dologra számítottam, legalábbis nem arra, amit kaptam. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tetszett volna, amit olvastam.
Valóban van egy férfinevű női antihősünk, aki egyedül tengődik, magányosan, birkákat nyír, nem barátkozik, és fél attól, hogy valami megtalálja.
A regény két idősíkon játszódik, amit elsőre nehéz volt követni, de ennek örülök, mert a regény egyáltalán nem szájbarágós. Nem ad meg adatot, hogy mikor és hol járunk, gyere rá. Szeretem az ilyet, szerintem manapság sok író túl kényelmes az olvasókkal. Ebben a másik síkban Jake múltját ismerhetjük meg és nem is akárhogyan. Azonban nem szeretném lelőni a poént, meghagyom nektek is a felfedezés örömét.
A regényt elsőre nagyon hangulatosnak tituláltam, és még mindig ezt mondom, azonban a rengeteg naturalista, főleg szexszel kapcsolatos kifejezés sokszor megakasztott olvasás közben. Nem erre számítottam. Valahol a regény egyharmadánál egyértelművé válik a sztori lényege, hogy mik is történtek Jake-kel, és pár részt nehezen lehet nem undorodva olvasni. Egyrészt nagyon szomorú Jake múltja, másrészt meg a kezdeti hangulatos leírásokhoz valahogy nem annyira éreztem odaillőnek ezeket a részeket.
Talán ezek hatására, vagy a szépnek nevezhető stílus miatt (vagy esetleg a kettő együtt) ambivalens érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban. Olykor már-már a szépirodalom felé hajlott, vagy ha ez túlzás, akkor nevezzük egy misztikussággal átjárt érdekes fikciónak (annyira nem szeretem egyébként az ilyen besorolhatatlan műveket), és ez tetszett. Azonban a cselekmény és a naturalista leírás számomra minden volt, csak nem realista vagy nem teljesen hiteles. Mintha egy másik világban játszódott volna a történet. Pedig tudom, hogy van ilyen, alakulhat így egy élet, de teljesen sosem hittem el. Viszont ha egy horrormesének fogom fel, akkor teljesen jól működött. És ez inkább volt egy felnőtteknek szóló horror mese, mint egy orosz realizmusra hajazó regény.
Nyilván mindenki azt von le tanulságként, amit szeretne, a vége azonban nekem kifejezetten tetszett, és pont azért, mert nem úgy csattant, ahogy sokan várták. Nem a szörnyre kell figyelni, hanem magunkra (még ha az olykor egy és ugyanaz is).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése