2020. december 2., szerda

J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek


Bár A Gyűrűk Urát tavaly imádtam, mégsem vonzott ez a mikulásos könyve az írónak. Nem tudom, miért. Összegyűjtött levelei, amiket a gyerekeinek írt, oké, és? A könyvecske elolvasása után viszont már nem is értem, miért nem érdekelt. Szerintem én valahogy másképp képzeltem el ezt a történetet, azt hittem, különálló regényt kapunk, furcsa kultúrát, stb. De hogy milyen is volt? Bájos.

A kötet valóban egy gyűjtemény, amelyben az író húsz éven át írt levelei láthatóak - olyan levelek, amelyeket a négy gyermekének írt a Mikulás, vagyis Karácsony apó nevében. A beszkennelt borítékok és rajzok mellett nyomtatott formában is elolvashatjuk a tartalmakat. Próbáltam kisilabizálni egyébként apóka remegő kézírását, ímmel-ámmal sikerült valamennyire, de még angol nyelven is kellene a nyomtatott szöveg. Ezek a levelek pedig először rövidek, amolyan sablonosak, de aztán idővel egész történet kerekedik Karácsony apó köré. Megismerjük a székhelyét, az Északi-sarkot és Jegesmedvét, aki mindig esik-kel. Apó és JM (ugye tudjátok, kire gondolok?) hús-vér kis karakterekké alakultak az évek előrehaladtával, mivel olyan apró személyiségjegyekkel ruházta fel őket Tolkien, hogy az ember tényleg a szívébe zárja őket. Apó és Jegesmedve sokszor kap össze valamin, Jegesmedve elszúr ezt-azt, de azért összetartanak. Olvashatunk még a koboldok támadásáról vagy a manók és hóbarátok megvendégeléséről.

Különösen tetszettek az illusztrációk, amelyek ezt a kötetet színesítik. Főleg a színhasználat és a részletes kidolgozás fogott meg. Tolkien nagyon figyel az apróságokra, ez a megírt levelekből is átjön. A betűk díszítettek, kacifántosak, színesek. Jegesmedvének teljesen más a kézírása, és még saját nyelvet is kreált neki.

A kötetet azonban átjárja egy kis keserűség is, aminek oka egyrészt a II. világháború, hiszen 1920 és 1942 (ha jól rémlik) közt "játszódnak" az események. Karácsony Apó nem egy levelében elnézést kér, hogy ilyen-olyan ajándék nem érkezett, és hogy micsoda felfordulás van a világban, de a gyerekek örüljenek ennek is, hiszen sokan nem is tudnak a családjukkal lenni.
A másik, ami ezt az érzést okozta, hogy Tolkien, azaz Apó sok levelét úgy fejezi be, hogy a legidősebb fia után érdeklődik, megjegyzéseket tesz, hogy tudja, a zokniját már nem teszi ki, de azért gondol rá. Nem ismerem apa-fia történetét, de úgy jött le, mintha Tolkien olykor elkeseredetten próbált volna kapcsolatot teremteni a fiával. Remélhetőleg azonban a való életben nem ilyesmiről volt szó.

Különösen kedves, ahogy kislányának plüssmackói iránt érdeklődik Apó. A legkisebb gyerekének írt levelek már túl bájosak, nem bírtam nem mosolyogni. Nem tudom, milyen lehet/lehetett azzal a "súllyal" élni, hogy Tolkien az ember édesapja, de azért biztos a gyerekek vállára nehezedett ez a tudat. Mindenesetre így felnőni, hogy édesapjuk egy ennyire kreatív és mesés világot tárt eléjük, csodálatos lehetett.

Örülök, hogy ha csak egy kis időre is, de részese lehettem ennek a világnak. Mikulásra, Karácsonyra mindenképpen ajánlom mindenféle korosztálynak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése