Zsáner: Krimi, történelmi, kaland
Megjelent: 2013 (eredetileg: 2012)
Kiadó: I.P.C.
Oldalszám: 480
Molyos értékelés: 74%
Fülszöveg:
Jessica Kenton az éjszaka közepén kisöccse rémült sikolyára ébred, s mikor másnap reggel nem találja őt a szobájában, csak annyit mondanak a szülei róla, hogy elment. Soha többé nem beszélnek róla.
Húsz évvel később, Jessie-t ugyanaz a rémálom gyötri. Valójában sosem heverte ki, hogy gyerekkorában elszakították imádott öccsétől… és most eltűnik másik testvére is, a régészettel és egyiptológiával foglalkozó Timothy. Jessie elhatározza, hogy ezúttal akár élete kockáztatásával is megtalálja a testvérét.
Tim misztikus, mások számára megfejthetetlen nyomokat hagy nővérének,
melyek a gyönyörű és lázongó Egyiptom veszedelmes sikátoraiba és sivatagába vezetnek. Szerencsére Sir Montague Chamford, az elszegényedett arisztokrata felajánlja a segítségét a szorult helyzetben lévő lánynak.
Kairó és Luxor árnyas utcáin, s a sivatag engesztelhetetlen pusztaságában
azonban a bosszú is lecsapni készül rájuk.
Biztos vagyok benne, hogy soha nem olvastam volna el ezt a regényt, ha Dia barátnőm (akivel pár havonta találkozom, és könyveket adunk kölcsön egymásnak) oda nem adja. Még így is halogattam, pedig már legalább tavasz óta a polcomon csücsült. A végső lökést a munkahelyemen lévő kis könyvklubunk (ezt majd kifejtem egy másik posztban) havi témája adta meg, azaz: olvass el egy olyan könyvet, ami egyáltalán nem a te zsánered, magadtól sose olvasnád el. Kaptam is az alkalmon, és belekezdtem, mivel Ted Chiang új novelláskötete eddig nem igazán fogott meg. Gondoltam, részem lesz egy romantikus, kalandos utazásban Londontól Egyiptomig.
A számításaim alig jöttek be. Egyrészt szörnyen lenéztem a regényt, a molyos százalék sem keltett bennem lelkesedést, pedig egyáltalán nem olyan szörnyű, mint vártam. Alig van benne romantika, ami jelenetben kicsúcsosodik, az is a helyén van; a szereplők nem buták, nincs idegesítő szemforgatás az ő tetteiket olvasva; a regény első fele pedig kimondottan hangulatos az őszi London miatt.
Viszont számomra ez a regény besorolhatatlan. Mi ez? Romantikusnak kevés, kriminek nem elég komoly, történelminek túl mű, kalandregénynek túl egy helyben toporgós. De nézzük a másik oldalról: a romantika legalább nem nyomja el a krimit, és a történelmi események pedig elősegítik a kalandot. Mondjuk ha csak egy szóval kéne jellemeznem, akkor szerintem ez tipikus ponyva, azonban ezt nem kell negatív szóként kezelni. A ponyva számomra a kellemes olvasási élményt jelenti, ami túl valamilyen (hiteltelen, nevetséges, butuska), hogy komolyan vegyem, de nem is rossz egyáltalán, mert jól szórakozom rajta. Úgyhogy számomra ez ilyen volt.
Nem is haladtam vele túl gyorsan, majdnem két hétig olvastam, ezért kihívás elé állítottam magam, hogy minél hamarabb végezzek vele. Ugyanis ez számomra az a tipikusan borzasztó regény, ami túl jó, hogy abbahagyjam, de túl érdektelen is, hogy izgatottan elővegyem az öt perces metróutazás alatt. Vártam már, hogy végezzek vele, mivel inkább kezdtem volna bele egy új kötetbe.
Furnivallt egyébként egy pedáns írónak tartom, mert mindig tudta, mikor kell bedobni valami izgalmat, és a két mesélőnk (a narrátor és egy könyvbeli szereplő) hangja is eltérő. Érdekes volt emiatt a felépítése, de tetszett. Látszik, hogy az írónő rengeteg mindennek utánajárt, főleg ami Egyiptomot, az akkori politikai és gazdasági helyzetet jellemzi, azonban szerintem a múltat sokkal jobban átadta a könyv első felében (őszies London), mint a másodikban. Hiába vándoroltunk a sivatagban, sétáltak a puputevék a szereplők előtt, egyszerűen nem éreztem, hogy én is ott vagyok. Szerintem ez annak is az oka, hogy leginkább drága hotelekben aludtak, reggeliztek vagy ebédeltek. Ráadásul a kalandos rész sokszor már-már nevetségesnek tűnt, a vége felé megjelenő politikai és idealista rész pedig kifejezetten nem tetszett. Maradtunk volna Londonnál és a szeánszoknál.
Ahogy láttam, az írónő minden egyéb regénye valamilyen más országban játszódik (Olaszország, Oroszország, Németország, Franciaország), és mivel pont ez a része nem győzött meg itt se, ezért én most megállok, de köszönöm neki ezt a kellemes utazást. Na és persze Diusnak is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése