Szerző: J. R. R. Tolkien
Cím: A Gyűrűk Ura
Zsáner: Kalandregény, fantasy, mese
Megjelent: 2018 (eredetileg: 1954)
Kiadó: Európa
Oldalszám: 1774
Molyos értékelés: 93%
Fülszöveg:
A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig – legalábbis terjedelmét tekintve – alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a három vaskos könyvben, amikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, amikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdőtündék fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az ember fajnak.
Különös világ ez az emberfölötti – vagy emberalatti – lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs.
Amikor a filmek moziba kerültek, körülbelül 9-10 éves lehettem, és egyáltalán nem érdekeltek. Pedig emlékszem, nővérem ajtaja, fala tele volt poszterekkel, főleg Legolas képével. Mégis kevertem a Harry Potterrel - ami szintén nem érdekelt -, hiszen Frodó és Harry hasonlítanak egymásra, ahogyan Gandalf és Dumbledore is, a többi egyezésről ne is beszéljünk. Ja, és most leszögezném, hogy bár olvastam a teljes Harry Potter sorozatot és szeretem, ha választani kell, ezerszer is A Gyűrűk Ura.
Aztán amikor a harmadik rész kijött, az osztállyal megnéztük, és teljesen beleszerettem. Évekkel később megnéztem az összes részt, gimis koromban a bővített verziók következtek maraton formájában, és bár nem igazán emlékeztem, hogy miért is csatáznak, melyik Gondor népe, melyik Rohan lovasa, kicsoda Boromir, Faramir, vagy hogy merrefele járunk éppen, nagyon szerettem. Aztán egyszer kivettem a könyvtárból az első részt, de csak a 126. oldalig jutottam (igen, erre ilyen pontosan emlékszem), mert annyira nem kötött le - bár unalmasnak nem találtam - és mert vissza kellett már vinnem. Úgy voltam vele, hogy majd egyszer újra megpróbálkozom vele. Biztos veletek is volt már, hogy bár félre tettetek egy könyvet, éreztétek, hogy nem a könyvvel, hanem inkább "veletek van a baj", mert még nem értitek igazán, el kell telnie egy pár évnek, tapasztalatot kell szereznetek, hogy igazán értékelni tudjátok. A Gyűrűk Urával pont így voltam. Évekig halogattam ezek után; eleve újdonság volt, amikor megtudtam, hogy ez nem trilógia, hanem egy darab regény, amit három részben adtak ki. Tehát a három könyv egyként kapható az Európánál. Kicsit talán féltem is tőle, mert úgy képzeltem, olyan unalmas lehet, mint anno az Egri csillagok vagy éppen a Kőszívű ember fiai (elnézést a rajongóktól). Fogalmam sem volt, hogyan lehet egy háborúról, legyen az kitalált, érdekesen írni.
Végül idén, a szülinapomkor leptem meg magam ezzel, és teljesen elaléltam, annyira gyönyörű volt a könyv. Arany díszítés, térképek elől-hátul, aránylag könnyű kötetek. Sajnos az arany idővel lekopott olvasás közben, és őszintén szólva nem is értem, miért nem kaptak egy-egy védőborítót, hiszen ennyi pénzért, meg ettől a kiadótól, amelyik ilyen nagy tapasztalattal bír, elvárható lenne. Sebaj, a lényeg a könyv lapjain van.
A regény olvasása közben úgy éreztem, az egész nyaram a gyűrűvel telik el, és nem is tévedtem sokat, hiszen június végén kezdtem bele, és augusztus elején fejeztem be. Évek óta nem olvastam ilyen sokáig egy könyvet se, bár hozzáteszem, egyik sem volt még ilyen hosszú. 1700 oldal, azonban a regény már az 1517. oldal környékén véget ér, a maradék lapokon a függeléket lehet bogarászni.
Azonban mindenkinek azt mondom, hogy ne ijedjen meg tőle, attól se, hogy sokan az unalmas tájleírásokra panaszkodnak (ami nincs, mert ez egy kalandregény, és ami leírás, annak vagy funkciója van, vagy max. pár bekezdés, de közel sem olyan sok, hogy ennyi panaszra adjon okot), mert ez egy olyan mű, ami miatt megalkották az epic szót. Nem is próbálom egyébként éltető melléknevekkel jellemezni a regényt, mert a szenzációs, fantasztikus vagy eszméletlen szavak is olyan alantasnak tűnnek ehhez az 1500 oldalhoz képest. Inkább leírom mindhárom rész kapcsán, milyen gondolatok futottak át az agyamon.
