TOP 5 Szerda #5 - Ezért szeretném elolvasni Hilarie Burton könyvét

Szerintem sokan ismeritek Hilarie Burtont, aki anno a One Tree Hill (Tuti gimi) című (az elején) tinisorozatban alakította a művészlelkű Peyton Sawyert. Bevallom, a sorozatból való kiszállás után, ami valamikor 2009-ben történt, nem is nagyon követtem tovább a munkásságát. Meglepetésként ért a hír, hogy a Grace klinikából és az Odaátból ismert Jeffrey Dean Morgan színésztől vár gyermeket. Aztán feltűnt a White Collarben is visszatérő szereplőként, és egészen az instagramra való regisztrációmig fogalmam sem volt, mi lehet vele.

Az elmúlt fél-egy évben nézegettem tudatosabban a posztjait, főleg azután, hogy jött a hír: ír egy memoárt. Azonban ez nem olyasmi, amelyben kulisszatitkokat tudunk meg kedvenc sorozatunkról, hanem arról szól, férjével miképp hagyták ott Hollywoodot és vettek egy farmot, amelyet azóta is üzemeltetnek, rendben tartanak, és hogy egyébként, milyen így az élet.

Mivel már régóta akartam írni Hilarie Burtonről és a könyvéről, a TOP 5 szerda pedig remek lehetőséget nyújt ennek bemutatására, így fogadjátok szeretettel ezt a kis összefoglalást, vagyis: Miért érdekel Hilarie Burton Morgan The Rural Diaries című memoárja.

1. Mert Hilarie a karantén idején nem azt mutatta be, hogyan unatkozik, hanem varróleckéket tartott
Miután márciusban beütött a krach és nem csak nálunk, de az Egyesült Államokban is sok mindent lezártak, érdekes volt követni a színészek/celebek megosztásait instán. Sokan csak arról posztoltak, mennyire unatkoznak, vagy valami vicceset, ki hogy bírja (a nagy villájában), azonban Hilarie Burton posztjai inkább arról szóltak, hogyan szerzett be maszkoknak való textilanyagot, és ezeket hogyan kell megvarrni. Még egy olyan tartalmat is posztolt, hogy ha nincs gépünk, akkor cérnával és tűvel miképp tudunk alkotni. Számomra mindezek egy végtelenül szimpatikus, talpraesett, kedves és földhöz ragadt embert mutatnak be. Ezáltal hitelessé is vált, elhiszem neki, hogy tényleg ért dolgokhoz és nem veti meg a kétkezi munkát.

2. Lifetime filmek
A színésznő egy időben játszott pár hallmarkos filmben, azonban ezektől egy idő után elfordult, mivel nem osztották a nézetét és nem akartak eleget tenni azon követelésének, hogy meleg karakterek/párok is megjelenjenek a képernyőn. Ezért ment át a Lifetime-hoz, ahol aztán több egykori One Tree Hilles kollégájával készített karácsonyi filmeket.
A legutóbbi filmben egy tanárnőt játszik, aki a művészeti órákat próbálja megmenteni. Ezzel kapcsolatban láttam vele egy nagyon jó interjút, amelyben arról beszélt, hogy természetesnek kellene lennie, hogy segítsük a közösségünket, hogy visszamenjünk az iskolánkba felmérni a problémákat, és megkérdezni: most már felnőtt vagyok, hogyan tudok segíteni?
Ebben tényleg van igazság, hiszen ha valaki akár asztalos lesz, akár pályázatíró, akár szintén tanár, már nagy segítségére lehet a régi iskolájának.

3. Alice Hoffman rajongás
Ahogyan én is, Hilarie Burton is nagy rajongója az írónőnek, ráadásul Hoffman is kedveli a színésznőt. Már eleve gyanús volt, hogy folyamatosan egymás képeit lájkolják, azonban némi utánajárás után egyértelmű is lett a dolog, hogy miért.
Burton egy nemrégiben adott podcastjében (a Spotifyon megtalálható) elmesélte, hogy mindig is imádta Hoffman könyveit, szerinte a The Rules of Magic jobb is, mint a Practical Magic (az első az utóbbi előzményregénye). Ráadásul szerinte Hoffman olyan nőkről ír, akik olyanok, mint ő: van bennük egy kis boszorkányság. Amikor a férje Massachusettben forgatott február-márciusban, Hilarie megkérte, szervezzen meg egy találkozó az írónővel. Meg is beszélték a találkát egy pénteki napra, azonban pont előtte hirdették ki a veszélyhelyzetet, így a kávézás elmaradt, azonban Burton és Hoffman azóta is tartják egymással kapcsolatot.
Mit ne mondjak, a fangirl énem beindult, hiszen köztudottan nagy Hoffman rajongó vagyok, Hilarie Burton pedig tényleg napról-napra szimpatikusabbá válik.

4. A borító
Szerintem annyira bohém, szép és színes ez a kézműves borító, hogy sok olvasót vonzani fog. Burton nem olyan rég megosztott arról egy bejegyzést, hogyan készült el a borító - kezdve a háttérrel egészen a színésznőt körülölelő virágokig. Mivel szeretem a grafikát, nagyon érdekesnek találom az ilyen "Hogyan készült?" posztokat.

5. Mert nekem is hasonló az álmom
Jó, ez így kicsit túlzás, mert egyrészt én nem Hollywoodot hagyom ott és nem is egy farmot szeretnék, de jó lenne egy nyugodtabb élet, kitörni a mókuskerékből és mondjuk üzemeltetni egy Zimmer Ferit, virágokat, palántákat ültetni, stb. Ezért is érdekel ez a könyv, hiszen egy kedvcsináló videóban Hilarie kitér arra, hogy sok kudarccal kellett megküzdeniük, mire elérték azt, amijük van, de szeretném megismerni ezeket a tanulságos történeteket.

Remélem, meghoztam a kedvetek a könyvhöz. Én egyelőre megvárom az olcsóbb puha fedeles verziót (remélem, lesz ilyen), vagy valami nagy akciót. Mindenesetre biztos, hogy elolvasom majd a könyvet!

Zabpelyhes süti receptek

Régen volt már sütéssel kapcsolatos poszt, ennek oka az, hogy alig sütöttem/gyúrtam/tettem a hűtőbe sütés nélküli tortát. Pedig meg is fogadtam magamban, hogy idén minden hétvégén készülök valamivel. Olykor elfelejtem, de a sütés igazán boldoggá tesz, tetszik az alkotás folyamata, rátalálni új receptekre, megenni a végeredményt meg annál jobb.
Mivel mostanság próbálok egészségesebben enni és többet mozogni, olyan recepteket kerestem, amely pl. akár zabpehelyből is elkészíthető. Találtam is kettőt, ki is próbáltam, és ezeket osztanám meg veletek.

1. Csokis-zabpelyhes keksz

Ez az egyik kedvenc receptemmé vált, mert hiába van tele zabpehellyel, ropogós a keksz, nem túl édes, mégis finom, a csoki (vagy akár aszalt gyümölcs) pedig feldobja.

Hozzávalók:

• 12,5 dkg puha vaj
• 12,5 dkg cukor
• 1 db tojás
• 1 csomag vaníliás cukor (ezt nem tettem bele, mert nem volt)
• 1 tk vanília-aroma (ezt sem)
• 12,5 dkg zabpehely
• 15 dkg liszt
• 1/2 tk sütőpor
• 15 dkg étcsokoládé

1. A csokit apró darabokra vágjuk.

2. A vajat, a vaníliás cukrot és a cukrot habosra keverjük, ehhez adjuk a tojást, majd az aromát.

3. A lisztet összekeverjük a sütőporral.

4. Összeöntjük a csokit, a habot és a lisztet, majd összegyúrjuk, hogy jól formázható masszát kapjunk. 

5. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk az apró golyókra formázott darabokat. Én ezeket kanállal egy kicsit lenyomkodtam, mert nem bíztam benne, hogy rendesen lelapul. Mivel kifelejtettem a csokit, ráadásul nem is vágtam elég apróra, így a közepébe szúrtam egyet-egyet.

6. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük alul-felül sütéssel.

Eredeti recept.

2. Zabos-mandulás golyó

Ez is nagyon finom, és bár nem keményedik meg annyira, mit mondjuk egy kókuszgolyó, de a lekvártól nagyon finom lesz. Az eredeti recept viszont szerintem nagyon sok zabpelyhet ír bele, ezért legközelebb vagy kevesebbet teszek vagy ledarálom előtte.

Hozzávalók:

• 20 dkg zabpehely (szerintem ezt lehet felezni vagy ledarálni)
• 10 dkg porcukor
• 10 dkg margarin
• 3 evőkanál meggylekvár vagy bármi más piros lekvár
• 1 evőkanál málnalekvár (mivel csak egyféle lekvárom volt otthon, így én 4 kanál baracklekvárt tettem bele)
• 1 evőkanál kakaó
• 4 dkg darált mandula (személy szerint én ezt is keveselltem, így máskor többet teszek)
• víz (vizet egyáltalán nem használtam, szerintem a lekvár folyóssága miatt nem is kell)
• esetleg pár csepp vanília-esszencia
• Valamint:
• 5 dkg mandulapehely kissé összetörve

1. A hozzávalókat összegyúrjuk, majd 1-2 órát pihentetjük.

2. Apró golyókat formázunk belőle, amelyet a mandulapehelyben megforgatunk

Eredeti recept

Retroposzt #1: Ford Madox Ford: Vannak, akik nem

Ebben az új rovatban olyan régi bejegyzéseket osztok meg veletek, amelyek még az előző blogomon jelentek meg. Az első ilyen egy - mondjuk úgy - hiánybejegyzés, hiszen Az utolsó angol úriember második és harmadik részéről már írtam.
Az első részt még hat éve olvastam, íme az akkori véleményem róla.

Talán páran tudjátok rólam, hogy amikor 2012 őszén megnéztem a BBC 5 részes mini sorozatát, a Parade’s Endet, azon nyomban elkezdtem azért harcolni, hogy a könyveket, amelyek alapján készült, itthon is kiadják. Meglepő volt elsőre, hogy egy ilyen klasszikust, amelyet minden idők egyik legjobb regényének tartanak, még nem fordították le itthon. Mindenesetre elkezdődött a kopogtatás: írtam róla itt a blogon, a Molyon eseményt is készítettem, valamint számos blogger is posztolt erről a projektről. Aztán nyáron jött a hír, miszerint a Lazi már javában fordítja a tetralógia első részét, amelyet aztán ki is adtak tavaly év végén. Bevallom, kicsit féltem ettől a könyvtől, mivel A jó katonát végig sem bírtam olvasni, de bíztam benne, hogy ezt imádni fogom. Így is lett.

Miről szól? A háború előtt és a háború után. Christopher Tietjens egy zseni, legalábbis a legtöbben így tartják. Sylvia, a felesége, folyamatosan megcsalja. Valentine, a fiatal szüfrazsett lány pedig megmozgat valamit Tietjensben. Elvek, pletykák, románc, bürokrácia. Betekintés Angliába, néma megfigyelése az angol jellemeknek. Valahogy ez jellemzi Ford Madox Ford regényét.

Vélemény: Az a hihetetlen, hogy a regényben alig telik el pár nap. Az első részben talán kettő-három, míg a másodikban csupán egy. Mégis éveket szelünk át.

Élmény volt olvasni ezt a könyvet, és könnyű is, mivel roppant gördülékeny a szöveg, észre sem vehető, mennyit haladtunk. Ráadásul milyen okos, intelligens témákat vet fel az író! Annyi mindenről alkot véleményt, legalábbis a karaktereket felhasználva, annyi mindenbe látunk bele az ő segítségével, hogy nem is értem, miért nem fordították le hamarább ezt a történetet. Nagyon okos, rettentően az!

Ez nem egy romantikus regény. Szerintem ez már az ötrészes mini sorozatból is kiderül, de aki romantikát vár, az inkább Jane Austenhoz forduljon. Ez egy könyv az angolokról és a háborúról. Igaz, az első részben még nem igen nyerünk betekintést oda, de a későbbiekben – gondolom – nagy hangsúlyt fog kapni.

 

Mégis van benne romantika. Ez a férfi, aki a háború után megváltoztatta a nevét, olyan gyönyörű szituációkba helyezi Tietjenst és Valentine-t, hogy az megolvasztja a női szíveket. Már a találkozásuk is bájos, sőt, vicces. Mit ne mondjak, a lányt már itt megkedveltem, hiszen ha én is ebben a korban éltem volna, biztosan magam is beálltam volna szüfrazsettnek. Aztán az a jelenet a ködben! Milyen szép, mégsem az a megszokott románc.

Nagyon távolságtartóak, ahogyan mindenki a kötetben, ahogyan az író a karaktereivel. Rengeteg belső monológot, mesélést kapunk róluk, mégsem érezzük őket olyan közel. De ez nem azt jelenti, hogy ne lennének remek figurák. Talán Tietjens az, akit nehezebb megérteni, de az ő karaktere is csodálatos. Egy zseni és egy háború, majd a végeredmény. Ford nagyon szolidan mutatja be, hogy mit művelt vele az a pár év.

Aztán említsük meg a narrációt is. Nagyon furcsa; ezt tudnám mondani, mivel nem igen vagyok hozzászokva az ilyenfajta meséléshez. Furcsa attól, hogy csak pár nap telik el, mégis éveket mutat be. Rengeteg a visszaemlékezés, ami inkább a második részben játszik fontos szerepet, hiszen számunka jó pár év üres folt, és nem igazán értjük, hogy egyes karakterek miért reagálnak úgy, ahogy, de a visszatekintések segítségével megértjük őket.

Nem hiszem egyébként, hogy ez a fajta elbeszélésmód zavaró lenne, csupán bele kell rázódni.

Azok a dolgok pedig, amikről olvashatunk! Egyrészt nagyon okosak, a második részben döbbenetesek, de másrészt, amikor Valentine érzéseiről ír – gyönyörűek. Ez az író olyan jól megértette a női lélek rejtelmeit, hogy az hihetetlen.

Hadd osszak meg veletek két kiírt idézetet – mind a kettő a háborúról szól:

„Nem voltunk felkészülve sem a győzelemre, sem a vereségre. Sem baráthoz, sem ellenséghez nem értünk fel. Még önmagunkhoz sem!”

„A gyerekeink csak az előnyeit látják majd mindannak, amit ezzel az egész hajcihővel elérünk. És még inkább a következővel. Hogy miként alakultak így a dolgok, azt már nem fogják megtudni. Az iskolában majd megtanítják nekik, hogy vadászkürtök hangja hívta az ifjakat, és az ő apjuk is hallotta... de ez már egy másik szégyenletes történet...”

Nem akarom kijelenteni, hogy ez a férfi megjósolta a második világháborút, de a könyvben legalább két, ha nem több utalás van rá, hogy lesz még egy – és ne felejtsük el, hogy ez a mű az 1920-as években jelent meg!

 

Ezt a könyvet azért is érdemes elolvasni, mert megérteti velünk az angol emberek viselkedését. Azt a látszólagos ridegséget, a sznobságot, a hazug mosolyokat, azt, hogy a pletykák miképp terjedtek, és hogy kívülről mennyire másnak hatott egy házaspár élete.

Nagyon tetszett ez a könyv, remélem, a második rész is mihamarabb megjelenik!

A könyvet köszönöm a Lazi kiadónak!

Tartalom: 5/5

Borító: 5/5