Az első részt még hat éve olvastam, íme az akkori véleményem róla.
Talán páran tudjátok
rólam, hogy amikor 2012 őszén megnéztem
a BBC 5 részes mini sorozatát, a Parade’s Endet, azon nyomban elkezdtem
azért harcolni, hogy a könyveket, amelyek alapján készült, itthon is kiadják.
Meglepő volt elsőre, hogy egy ilyen klasszikust, amelyet minden idők egyik
legjobb regényének tartanak, még nem fordították le itthon. Mindenesetre
elkezdődött a kopogtatás: írtam róla itt
a blogon, a Molyon eseményt is
készítettem, valamint számos blogger is posztolt erről a projektről. Aztán
nyáron jött a hír, miszerint a Lazi már javában fordítja a tetralógia első
részét, amelyet aztán ki is adtak tavaly év végén. Bevallom, kicsit féltem
ettől a könyvtől, mivel A jó katonát
végig sem bírtam olvasni, de bíztam benne, hogy ezt imádni fogom. Így is lett.
Miről szól? A háború előtt és a háború után. Christopher Tietjens egy
zseni, legalábbis a legtöbben így tartják. Sylvia, a felesége, folyamatosan
megcsalja. Valentine, a fiatal szüfrazsett lány pedig megmozgat valamit
Tietjensben. Elvek, pletykák, románc, bürokrácia. Betekintés Angliába, néma
megfigyelése az angol jellemeknek. Valahogy ez jellemzi Ford Madox Ford
regényét.
Vélemény: Az a hihetetlen, hogy a regényben alig telik el pár nap. Az első részben
talán kettő-három, míg a másodikban csupán egy. Mégis éveket szelünk át.
Élmény volt olvasni
ezt a könyvet, és könnyű is, mivel roppant gördülékeny a szöveg, észre sem vehető,
mennyit haladtunk. Ráadásul milyen okos, intelligens témákat vet fel az író!
Annyi mindenről alkot véleményt, legalábbis a karaktereket felhasználva, annyi
mindenbe látunk bele az ő segítségével, hogy nem is értem, miért nem fordították
le hamarább ezt a történetet. Nagyon okos, rettentően az!
Ez nem egy romantikus
regény. Szerintem ez már az ötrészes mini sorozatból is kiderül, de aki
romantikát vár, az inkább Jane Austenhoz forduljon. Ez egy könyv az angolokról
és a háborúról. Igaz, az első részben még nem igen nyerünk betekintést oda, de
a későbbiekben – gondolom – nagy hangsúlyt fog kapni.
Mégis van benne
romantika. Ez a férfi, aki a háború után megváltoztatta a nevét, olyan gyönyörű
szituációkba helyezi Tietjenst és Valentine-t, hogy az megolvasztja a női
szíveket. Már a találkozásuk is bájos, sőt, vicces. Mit ne mondjak, a lányt már
itt megkedveltem, hiszen ha én is ebben a korban éltem volna, biztosan magam is
beálltam volna szüfrazsettnek. Aztán az a jelenet a ködben! Milyen szép, mégsem
az a megszokott románc.
Nagyon
távolságtartóak, ahogyan mindenki a kötetben, ahogyan az író a karaktereivel.
Rengeteg belső monológot, mesélést kapunk róluk, mégsem érezzük őket olyan
közel. De ez nem azt jelenti, hogy ne lennének remek figurák. Talán Tietjens
az, akit nehezebb megérteni, de az ő karaktere is csodálatos. Egy zseni és egy
háború, majd a végeredmény. Ford nagyon szolidan mutatja be, hogy mit művelt
vele az a pár év.
Aztán említsük meg a
narrációt is. Nagyon furcsa; ezt tudnám mondani, mivel nem igen vagyok
hozzászokva az ilyenfajta meséléshez. Furcsa attól, hogy csak pár nap telik el,
mégis éveket mutat be. Rengeteg a visszaemlékezés, ami inkább a második részben
játszik fontos szerepet, hiszen számunka jó pár év üres folt, és nem igazán
értjük, hogy egyes karakterek miért reagálnak úgy, ahogy, de a visszatekintések
segítségével megértjük őket.
Nem hiszem egyébként,
hogy ez a fajta elbeszélésmód zavaró lenne, csupán bele kell rázódni.
Azok a dolgok pedig,
amikről olvashatunk! Egyrészt nagyon okosak, a második részben döbbenetesek, de
másrészt, amikor Valentine érzéseiről ír – gyönyörűek. Ez az író olyan jól
megértette a női lélek rejtelmeit, hogy az hihetetlen.
Hadd osszak meg
veletek két kiírt idézetet – mind a kettő a háborúról szól:
„Nem voltunk felkészülve sem a győzelemre, sem a vereségre.
Sem baráthoz, sem ellenséghez nem értünk fel. Még önmagunkhoz sem!”
„A gyerekeink csak az előnyeit látják majd mindannak, amit
ezzel az egész hajcihővel elérünk. És még inkább a következővel. Hogy miként
alakultak így a dolgok, azt már nem fogják megtudni. Az iskolában majd
megtanítják nekik, hogy vadászkürtök hangja hívta az ifjakat, és az ő apjuk is
hallotta... de ez már egy másik szégyenletes történet...”
Nem akarom kijelenteni,
hogy ez a férfi megjósolta a második világháborút, de a könyvben legalább két,
ha nem több utalás van rá, hogy lesz még egy – és ne felejtsük el, hogy ez a mű
az 1920-as években jelent meg!
Ezt a könyvet azért is
érdemes elolvasni, mert megérteti velünk az angol emberek viselkedését. Azt a
látszólagos ridegséget, a sznobságot, a hazug mosolyokat, azt, hogy a pletykák
miképp terjedtek, és hogy kívülről mennyire másnak hatott egy házaspár élete.
Nagyon tetszett ez a
könyv, remélem, a második rész is mihamarabb megjelenik!
A könyvet köszönöm a
Lazi kiadónak!
Tartalom: 5/5
Borító: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése