2020. május 3., vasárnap

Öt könyvről röviden #1

Akad elmaradásom, ami az elolvasott könyvekről szóló posztokat illeti. Valahogy nem mindig érzem úgy, hogy az adott könyvről hosszadalmasan tudnék írni, vagy egyszerűen nem mozgat meg bennem annyi gondolatot, hogy azt ki kellene adnom magamból. Emiatt szeretném elkezdeni ezt a rovatot, amelyben öt könyvről írok röviden.

 


George Orwell: Légszomj
A Havi egy újraolvasás kihívás keretében vettem meg (mivel annak idején könyvtári volt), és olvastam el újra. Nem kellett volna. Egész eddig az újraolvasás csak megerősítette bennem, hogy még mindig szeretem az adott regényt, felfedeztem benne több gondolatot, vagy az addigi tapasztalatszerzés segített egy-egy jelenet jobb megértésében. A Légszomjra is úgy emlékeztem, mint egy keserű, de a nosztalgia-faktor miatt kedves könyvre. Nem értem, ezt hogy gondolhattam. Amit olyan sok éven át kedves nosztalgiaként írtam le másoknak, az a regény legvégén jelenik meg. Ennyit az emlékezőtehetségemről... Nagyon rossz volt olvasni, alig bírtam már, a főszereplőt pedig csak megutáltam.

Ian McEwan: A Chesil-parton
Egy barátnőmtől kaptam kölcsön a könyvet, mivel emlegettem, hogy mennyire szeretem az írót. Ahhoz képest, hogy milyen rövid a könyv, olyan sok gondolatot ébresztett bennem. Azonban mivel a cselekmény fő mozgatórugója a szex, a társadalmi nyomás, a tapasztalat, az érzések ezzel kapcsolatban, ezért nem készült erről poszt. Inkább saját magamban hánytam-vetettem meg ezeket a dolgokat. Nagyon tanulságos és jó regény!

Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok
Az év első Maigret könyve volt, és nagyon szerettem. Simenon olvasásakor már hozzászoktam, hogy inkább hangulatot kapunk, mintsem izgalmat, azonban itt ez is megvolt. Ráadásul szerintem ez volt a legviccesebb regény, amit tőle olvastam. Nagyon ajánlom mindenkinek!

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Ez is egy újraolvasás volt még márciusban, de ez sem kellett volna. Bár ez szerintem tíz éve se tetszett annyira, pár jelenet maradt csak meg. Pedig szeretem az Édes Annát (már legalább háromszor olvastam) és a Pacsirtát, de Esti Kornél nem az én emberem. Végtelenül untam. A rövidebb történetek talán még könnyebben mentek, de a hosszabbak...

Nicholas Sparks: Első látásra
Ez a könyv az Igaz hittel folytatása, és nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy az író gondolt arra, mennyire agyrém, ami az első könyvben történt. Vagyis hogy konkrétan két nap alatt szeretnek egymásba a szereplők. A folytatás pont arról szól, hogy végre meg is ismerik egymást, és elég sok dolog problémásnak látszik.
Még egy antikváriumban találtam rá tavaly, és bevallom, jólesett egy kis Sparks - legutoljára 3 éve próbálkoztam vele, de félbehagytam (Üzenet a palackban). Ez a története a legjobbkor talált meg, nagyon tetszett, csak a könyv végi "csattanó" szerintem teljesen felesleges volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése