2019. december 8., vasárnap

Négy könyvről röviden

Sajnos el vagyok maradva az elolvasott könyvek értékelésével. Bár molyon megtettem ezt több-kevesebb mondattal, nem igen vitt rá a lélek, hogy hosszabb volumenű bejegyzést gyártsak ezekről. Nem feltétlenül azért, mert nem tudnék miről írni, hanem inkább azért, mert le is betegedtem, sok volt a munka, és hétvégén, amikor igazán lenne időm a blogolásra, inkább takarítottam, rendbe szedtem a lakást. Úgyhogy ezért egy összefoglaló posztban írom össze (másolom át és egészítem ki a molyos értékeléseimet), miket olvastam az elmúlt hetekben.






Ted Chiang: Kilégzés és más novellák
Nehéz, nehéz, mert az előző novelláskötet sokkal jobban tetszett. Az Életed története megváltoztatott bennem valamit, de volt több is, amiért oda és vissza voltam. Két éven át mindenkinek ajánlottam, ódákat zengtem Ted Chiang zsenialitásáról. Nem csoda hát, hogy izgatottan vártam legújabb novelláskötetét. Nem is számítottam rá ilyen hamar, hiszen köztudott, hogy nem a legtermékenyebb író és csak novellákat ír. 

El sem tudom hát mondani, mennyire csalódott voltam a kötet feléig. Látszik is, ha megnézitek, mennyi ideig olvastam: szeptemberben kezdtem, aztán leálltam vele, és csak most fejeztem be. Az se segített, hogy hibás példány került hozzám az előrendelésnél, ugyanis 6 oldalon nem volt szöveg, így ki kellett cseréltetni. Mindenesetre a végére értem. 


Az első 4 novella nem tetszett. Vagyis na… értem, mit akart, szabad akarat, létezik-e vagy sem, ezt járja körül mindig, de az első novellában semmi egyedit nem éreztem, többször olvastam és hallottam ilyen sztorit, a másodikat és harmadikat bevallom, alig értettem, túl szakmainak hatott, túl sok volt, de talán a Mit várnak tőlünk? adta el magát a legjobban, az érdekes, elgondolkodtató volt. A A szoftveres objektumok életciklusa kifogott rajtam, ott tettem félre a könyvet… Bevallom, azt a kisregényt végig se olvastam, csak átlapoztam, egyszerűen túl unalmas volt. Láttam, tudtam, mit akar, de valahogy nem bírtam komolyan venni.
Azután jött a fordulópont, ugyanis a Dacey szabadalmazott, önműködő dadája nagyon érdekes volt, jól összehozta a nevelés kérdését a tudománnyal, ez kicsit hasonlított szerintem az Életed története novellára.
A tények valója, érzések igaza történetet imádtam, ez már az a Chiang volt, akit imádok. És itt kellett rájönnöm,hogy számomra azok a legkedvesebb novellái, amik a beszélt nyelvet hozzák össze a tudománnyal és az emberi gondolkodással. Ez egy nagyszerű sztori volt, amin rengeteget tudtam elmélkedni.
A nagy csend és az Omphalosz is ütős volt, talán A nagy csend lett a második kedvencem. 


Végezetül pedig az utolsó novella volt az, ami szintén nagyon tetszett és elfeledtette velem a kezdeti csalódottságot. Mi lenne, ha tudnánk, egy alternatív univerzumban, hogy él a másik énünk? Nagyon érdekelt ez a téma, mert anyukámmal pár hónapja pont azt beszélgettük, hogy néha ő is elkalandozik azon, hogy mi lett volna, ha tíz évvel ezelőtt nem költözünk el máshova, hanem ott maradunk. De mit is jelentene az a társadalom, az emberiség szempontjából, ha valóban tudnánk paraénünkkel beszélgetni? Chiang mindezt körbejárja: tuti lennének olyanok, akik ebből akarnak meggazdagodni, ahogyan függők is vagy torz személyiségképpel rendelkezők. Egy kicsit olyannak hatott mindaz, amit leírt, mint amikor valaki túlságosan a történetekben él, a nézett sorozatot kezdi már a valóságnak hinni. A másik, hogy sokszor mondjuk akár magunknak, akár másokat kritizálva, hogy ha más döntés született volna egy adott szituációban, akkor most máshogyan élnénk. Vinessán keresztül Chiang nagyon jól megmutatja, hogy… Nem lövöm le a poént, de bizony vannak ilyen emberek.


Összefoglalva tetszett ez a novelláskötet is, hiszen a történetek többsége megvett magának, de ha újraolvasom, tudom, melyeket fogom átugrani.


Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Úgy látszik, kezd hagyománnyá válni, hogy amikor belekezdek egy elszigetelődésről szóló regénybe, akkor le is betegszem, ezáltal érzékenyebben érint a téma és ijesztőnek is találom (ugye, tavaly karácsonyi Tortúra? A főszereplőt Annie kötötte az ágyhoz, engem meg egy jó kis torokvírus). 

Idén ez a harmadik disztópiám, és bár olykor eszembe jutott a Guvat és Gazella (felépítése annak is hasonló: a jelenben látjuk az egy szem férfit, aki túlélt mindent, a múltbeli karakterekkel pedig elmeséltetik, hogyan jutottunk ideáig; a vége kicsit elkapkodott), sőt még Michael Cunningham írásai is, amíg csak Hjalti és María kapcsolatáról volt szó az első 20-25 oldalon, mégis egy teljesen egyedi kötetet tartottam a kezemben. Egyedi, mert bár a már emlegetett guvátkás könyv is hihető, ehhez képest mégis rettentő elrugaszkodottnak tűnik. Ez az izlandi történet olyan, mintha nem is a jövőről szólna, hanem egy múltbéli vagy mostani eseményről. Eleinte nincs is nagy gáz, hajrá, Izland, s a többi, még magam is elhittem, hogy minden rendben lesz, de hát ahogy Atwood vagy éppen Stephen King, izlandi írónőnk se bízik túlzottan az emberekben. Olyan olvasmányosan és távolságtartóan írt, hogy az utolsó kb. 50 oldal szörnyen megijesztett. Nem enged közel, ahogyan az állam se engedi a valósághoz közel a kék vérű izlandi népet. Nem kell tudni, mások hogy szenvednek, vagy hogy mihez kezdenek a szerencsétlen turistákkal vagy hogy fosztogatnak és erőszakoskodnak összevissza. De pont ezért válik roppant ijesztővé, mert olyanok vagyunk olvasás közben, mint a békák, akiket beletettek egy kellemes hőmérsékletű vízzel teli tálba, amit aztán elkezdenek felforralni. Miért van ilyen meleg, miért viselkedik mindenki ilyen furán, mi a fene történt a világunkkal? Az a legijesztőbb, amit a szolgálólány meséjében is felfedeztem: hogy igazából nem ismerjük a másikat, sőt még önmagunkat se. Nem tudjuk, mit hozna ki egy férfiből, ha hirtelen hatalma lenne, mert van két zsák krumplija, vagy a tinikből, akik hordákba csapódnak, vagy önmagunkból, mert éhesek vagyunk és elegünk van. Mindez, ami kijött a karakterekből, ott volt már eddig is. Régen egy történelemtanárom mondogatta, hogy az ókorban a sporttal váltották fel az agressziót. Na igen, hiszen mit kezdünk a sporttal egy olyan világban, ahol már semmi értelme rúgni a bőrt, mert kapálni kell? Nagyanyám meg azt szokta mondogatni, hogy nem szereti a sci-fiket, mert ijesztőek számára, mivel egy olyan világot mutatnak be, ami könnyedén eljöhetne. Nem tudom, miket olvashatott, majd erről kikérdezem, de már kezdem kapiskálni, miért nem akar több sci-fit olvasni.


Katharina Hagena: Az almamag íze
Kellemes csalódás volt ez a könyv, rosszabbra számítottam. Egy német családregényt kaptam, aminek fő mozgatórugója az emlékezés-feledés, amely lehet olyan, mint a tenger hullámai vagy mint a megkötött pulóverek a kisebb-nagyobb lyukakkal. Emlékezhetünk-e úgy, ha közben elfelejtünk másokat vagy elfeledhetünk-e úgy rosszakat, ha közben csak a jóra emlékezünk? Úgy éreztem, a könyv narrációja is ezt követi valahogy, ahogyan csapongunk múlt és jelen közt. Sokszor eszembe jutott a Castle Rock 7. epizódja, amiben a demens Sissy Spacek "időutazik" és megismerjük a múltja egy-egy darabját. Egyébként a regény olvasása közben nem csak ez, hanem az a német, karácsonyi sorozat is eszembe jutott, amit nemrég néztem (Zeit Der Geheimnisse), ott is ugrálunk múlt és jelen közt. Ha az tetszett, ez is fog, ha ez tetszett, az is fog.

Tele volt érdekes karakterekkel, imádtam azokat a részeket, amik a nénék fiatalságáról szóltak.
Miből is tevődik össze egy ember? Úgy értem, mások számára, egy unoka számára miből adódik össze a nagymama? A saját emlékeiből, a mások által elmesélt történetekből és azokból, amelyeket ő maga mesélt. Hogy mi igaz, hogy mennyire kiszínezett, hogy mi lett elhallgatva, azt nem tudjuk, de valahogy így tudjuk magunkban összeállítani azt a kisregényt, ami az életüket írja le. Elképzeljük, milyen lehetett fiatalon, mit mondhatott, hozzáadjuk a suttogásokat, léptünkre elhalkuló szavakat, amelyeket gyerekként hallottunk. Mendemondák, legendák, nagyanyád így szokta, anyád mindig ezt tette, nagynénéd fiatalkorában bezzeg… és ezzel le van tudva az élet. 


Nagyon tetszett ez a könyv, kár, hogy ilyen kis kevés volt és az írónő többi regénye nem hogy magyarra, de angolra se került lefordítása :(


Ezzel egyébként kipipálhattam az Advent-a-thon "családregény" pontját.

Georges Simenon: Maigret és az Új-fundlandi randevú
Úgy látszik, hagyomány nálam, hogy minden évben 3 Simenon könyvet elolvasok. Örülök is ennek a szokásnak, mert jólesik a közönyös, pipázó felügyelő nyomozásáról vagy éppen egy bűntettet elkövetett átlagos férfi lélektanáról olvasni. Vannak regények, amik jobban tetszenek, van, ami nem annyira. Ez most nagyon jólesett a kicsi krimi szerető szívemnek, mert érdekes volt, lekötött végig és nem találtam ki, ki a gyilkos! Meg is lepett, pedig tényleg kiderül már az elején, csak oda kellett volna figyelnem.
Tök jó volt ez a története. Ezt is az Advent-a-thon miatt olvastam el, mint "egy kedvenc szerződ könyve".


2019. november 29., péntek

Novemberi összefoglaló

Milyen hamar eltelt ez az ősz! A novemberrel megérkezett az eső, a nyálkásabb időszak, idő előtt elkezdtem darálni a karácsonyi filmeket, és a hónap végére le is betegedtem. Nem csoda, ha örülök, hogy hétvégén első advent. Nézzük hát, mik kerültek sorra novemberben.

Ezeket olvastam:



  • Mary Alice Monroe: Beach House Memories - harmadik része a The Beach House sorozatnak, a negyedik már ott is van a polcomon.
  • Linwood Barclay: A baleset - nagyon tetszett, izgalmas és fordulatos volt.
  • Ted Chiang: Kilégzés és más novellák - sokáig tartott, amíg átküzdöttem magam ezen a köteten, de az utolsó 5 novella miatt megérte. Poszt majd később várható. 
  • Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget - nagyon tetszett, de szörnyen ijesztő is volt, főleg a távolságtartó stílusának köszönhetően. Poszt erről is majd később.
  • (Katharina Hagena: Az almamag íze - folyamatban, eddig nagyon tetszik.
  • Arthur C. Clarke: A város és a csillagok - hetek óta feléje se néztem, nem tudom, befejezem-e.)

Ebben a hónapban nagyon jó könyveket olvastam, decemberben pedig nekiállok az advent-a-thonnak.

Ezeket vettem:
  • Mary Alice Monroe: Beach House for Rent - ez a negyedik rész, már akkor megrendeltem bookdeporól, amikor elkezdtem a harmadik részt.
  • Margaret Atwood: Testamentumok - még szeptemberi előrendelés volt, eredetileg októberre írták a megjelenést, de csúszott. Mindenesetre örülök neki, hogy végre a polcomon tudhatom.
  • J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix rendje - karácsonykor tervezem újraolvasni, antikváriumi példány, nagyon jó állapotú.
  • Karen Marie Moning: Iced - Megnyílik az ég - Black Friday akcióban alig volt 700 forint. Nem terveztem folytatni magyarul, de ezt mégsem tudtam kihagyni.
  • Agatha Christie: A karácsonyi puding - ez lesz a könyvklubos, karácsonyi témájú könyvem. A ferde ház meghozta a kedvemet több Christie történethez, remélem, jók lesznek.
  • J. R. R. Tolkien: A hobbit - Mivel idén A Gyűrűk Ura nagy hatással volt rám, vártam, hogy leakciózzák ezt, így nagyon örültem a Black Friday nyújtotta lehetőségnek.

Sorozatok, amiket néztem:




  • The Kominsky Method - végignéztem a második évadot, ha lehet, jobban tetszett, mint az első.
  • Castle Rock - szintén jobban tetszik a második évad, mint az első, az ötödik rész majdnem annyira zseniális volt, mint az első évad hetedik epizódja.
  • The Affair - véget ért, öt évig volt velem, imádtam!
  • The Good Place - úgy tudom, most elmegy pihenőre a sorozat, de még mindig imádom, nem akarom, hogy vége legyen.
  • Zeit Der Geheimnisse - német, szomorkásabb karácsonyi sorozat a Netflixen, nagyon tetszett, a zenéje még mindig a fülemben cseng.

Horror film:



  • In the Tall Grass - nagyon érdekes kis horror volt, nem túl ijesztő, inkább elgondolkodtató, Stephen King és Joe Hill novellája alapján. Azt is biztosan el fogom majd olvasni!

Karácsonyi hallmarkos filmek, amik tetszettek:



  • A Bramble House Christmas - ez nagyon kedves volt, első karácsonyi filmem idén és olyan karácsonyi hangulatom lett tőle, hogy csak na.
  • Pride, Prejudice and Mistletoe - a híres-neves Büszkeség és balítélet újragondolása. Bár a könyvet azóta se olvastam, tetszett a film.
  • Christmas in Love - tetszett az üzenete, ez is nagyon aranyos volt.
Netflixes karácsonyi filmek:



  • Let is snow - nagyon tetszett, modern Love Actually? A könyvet is tuti elolvasom. 
  • Klaus - kétszer pityeregtem ezen a filmen, de nem azért, mert szomorú lett volna, inkább kedves és megható. Az elmúlt évekből ez a kedvenc filmem, karácsonykor is meg fogom nézni.
  • The Princess Switch - aranyos volt, Vanessa Hudgens tehetsége a Grease Live-ban is feltűnt, itt is ügyes volt.
  • Holiday in the Wild - nem hittem volna, hogy ez ennyire tetszeni fog. Mostanság bejönnek az olyan történetek, amelyek különböző állatfajok megmentéséről szólnak, szóval az elefántoknál megvettek kilóra.

Nagyon várom már a decembert, az említett advent-a-thon keretében tervezek egy pár könyvet, remélem, sikerül teljesíteni. Ha a betegséget teljesen legyűröm, elkezdem a kinti égősort is feltenni a teraszra, imádom ezt a hangulatot! Az ajándékok nagy része már becsomagolva, pár apróság hiányzik csak. Igaz, jön két szombati munkanap, de azért az ünnepek alatt lesz időm pihenni, sütitek sütni, enni és olvasni, nagyon várom! Nektek hogy telt a november, mit terveztek decemberben?
 

2019. november 23., szombat

TOP 5 kedvenc Linwood Barclay könyvem

Tegnap fejeztem be A baleset című regényt, ami nagyon tetszett. Azonban nem akartam külön posztot írni csak erről a történetről, inkább rangsorolnám az eddigi olvasmányokat.
Linwood Barclayre még 2013-ban találtam rá egy könyves magazin jóvoltából, és azóta ő az a krimiszerző, akinek a regényeire mindig lecsapok a könyvtárban. Hét kötetét olvastam már, és mindegyik hétköznapi emberekről, családokról szól, tele fordulatokkal, meglepetésekkel, csavarokkal és olykor egy kis humorral. Vannak jobb és kicsit rosszabb regényei is, de még a rosszabb is tök jó!
Lássuk akkor, hogy melyek a kedvenceim.

5. Közel a veszély
Ez egy kicsit unalmas és kiszámítható volt, de az alapsztori szerintem nagyon ötletes és a főhős is megmaradt az emlékezetemben.

4. A stoppos
Ez a kötet van most apukámnál, remélem, neki is tetszeni fog. Bár Barclay nem a drámát helyezi előtérbe, de itt egy kicsit elpityeregtem, amikor a történet végére értem. Összetett, csavaros, családi drámával megspékelt történet.

3. A baleset
Nagyon izgalmas volt, itt tűnt fel igazán, hogy az író mennyire nem rizsázik, nincsenek felesleges részek, nem írja meg az unalmas jeleneteket, egyből odaugrik, ami a történet szempontjából számít és érdekes. A csavarok bár egy kicsit szappanoperásak voltak, mégsem tudnak levonni az értékéből, mivel izgultam rajta és alig vártam, hogy a végére érjek. Zseniális, hiszen már az elején ott van a kulcs, hogy megoldjuk a rejtélyt, csak nem figyeltünk rá. Az is nagyon tetszett, hogy mennyire rezonál a jelen események történéseire az író, ebben az esetben a 2008-as gazdasági világválságra, amelyet szerintem sokan megtapasztaltunk (2011-ben jelent meg a könyv).

2. A szemtanú
Ez volt az első könyvem tőle, és imádtam! Az alapsztori, a két fiútestvér kapcsolata nagyon tetszett, emellett izgalmas és csavaros volt, ahogyan mindegyik könyve, a legeslegvégén pedig képes volt merész lenni és bejátszani egy olyan jelenetet, amitől az egész karakterhez való viszonyunk megkérdőjeleződik. Nagyon ügyes! Itt is, ahogyan az előző könyvnél, figyelembe veszi a jelen eseményeket, ez esetben a technológiai fejlődést, és a Google Earth adja az alaptémát.

1. Búcsú nélkül
Nem tudom, fogok-e ennél jobbat olvasni tőle, de ez volt az a könyv, amit majdnem egyhuzamban olvastam el. Imádom, hogy a férfi szereplői mennyire hétköznapiak, alapjáraton jó emberek észszerű gondolkodással, józansággal megáldva. Itt például a történet azzal indul, hogy egy tinilány az éjszaka közepén nem találja otthon a családját. Eltelik 25 év, a lány felnő, férjhez ment, gyereke van és a férje meséli a sztorit. Tök távolról ragadja meg Barclay az eseményeket, mégis remekül működik. Nem csoda, hogy ő a kedvenc krimiszerzőm Georges Simenon mellett.

Remélem, kedvet kaptatok, hogy egy kis Barclayt olvassatok, és nektek is tetszeni fognak a könyvei!