2020. április 20., hétfő

Idei fogadalmam: kiadóktól vásárolni

Nagyon remélem, hogy nem a próféta szólt belőlem, amikor kijelentettem, hogy idén csak a kiadóktól vásárolok, de mégis úgy alakultak az események, hogy marha nagy szükség van az olvasók segítségére, hiszen a járvány betett. (Erről egyébként már volt poszt.) Nincs Könyvfesztivál, szerintem Könyvhét se lesz (de ne legyek ennyire pesszimista), bezártak a nagyobb könyvesboltok, és bele sem gondolunk, a kisebb kiadóknak mit jelenthet most ez a visszaesés. Azért páran belegondoltak, van kiadó, amely elég részletesen tájékoztatja is a vásárlóit.

Forrás
Eleve azt a pár alapdolgot érdemes tudnia szerintem minden könyvmolynak, hogy
  1. a kalózkodás tönkrevághat egy teljes megjelentetést vagy sorozatot
  2. az olyan könyvesboltokban megvásárolt könyvek után, mint a Libri, Alexandra, Bookline stb., a kiadónak csak a bevétel 50%-a jár
  3. ha közvetlenül a kiadótól rendelsz, a teljes bevétel náluk marad
Mindez nyilván elhatározás kérdése, hiszen mindenhonnan jönnek az akciók, állandóan újabb és újabb könyveket "kell" megvennünk, mert ugyan már, könyvmoly már, nehogy a könyvvásárláson agyalj. Ezzel nem értek egyet. Mindezt saját tapasztaltból mondom, és emiatt is döntöttem úgy, hogy inkább havonta költök el akár kisebb, akár nagyobb összeget egy kiadónál, hogy ezzel is kontrolláljam magam. Hiszen előtte minden kis akcióra ugrottam, és az olvasatlan könyvek csak gyűltek és gyűltek, aztán még ott a könyvtár is, meg más könyvmoly ismerősök, akik kölcsönadnak regényeket. Tudom, sokan vannak úgy, hogy ezer olvasatlan könyv se elég, le kell csapni mindenre, de nekem az ötven volt a bűvös szám. Ráadásul el se férek... Úgy éreztem, most kell megálljt parancsolni magamnak.
Tavaly sikerült is két hónapig megállnom, hogy könyveket vásároljak, de az szörnyű volt, ez a kis kényeztetés azért kell. Így az év végén a kiadós verzióra jutottam, hiszen így mindenki nyer.

Hogy is néz ez ki?
Minden hónap elején (általában fizuosztáskor) eldöntöm, kitől rendelek. Majd megnézem a kínálatot, az akciókat. Van egy maximum összegem (ez általában az ingyenes kiszállítás eléréséhez szükséges összeg), de volt olyan is, hogy csak két könyvet rendeltem. Ez a jó ebben, hogy lehet, egy kiadótól hat könyv is érdekel, de egy másiktól csak egy.


Kiktől rendeltem eddig?
Január - Agave: akció volt, így beszereztem 5 regényt + 1 színezőt (amihez azóta se vettem jó tollakat/filceket)
Február - Helikon: innen 6 könyv jött velem haza, Agatha Christie-k és Zsebkönyvek (imádom!)
Március - Európa: meglepődtem, mert csak két könyv érdekelt. Miért van ilyen kevés Stephen King? Hát ők az anyakiadó!
Április - Könyvmolyképző: régóta nem rendeltem tőlük, mert azt hittem, semmi nem érdekel az ő kiadásukban, erre négy könyv is házhoz jött, ráadásul pont valami meglepetés könyv akció volt, így kaptam egyet pluszba.

Tehát itt tartunk most, és az eddigi tapasztalok jók. Nem kívánkozom még több könyv vásárlása után, és mindig várom a hó elejét, tervezgetek, izgatott vagyok.

Azért az én megállapodásomban is vannak kiskapuk.

Kivételt teszek, ha:
- az adott könyvet (egy adott kiadásban) már sehol sem kapni (pl. Ne engedj el a régi Carthaphilus verzióban vagy a Sóbálvány, amit másfél évig kerestem)
- angolul szottyan kedvem olvasni - ilyenkor irány a bookdepo! Eddig kétszer fordult elő, hogy behúzott nyakkal arra vettem az irányt: egyszer szülinapomkor, amikor a szokásos Alice Hoffman könyvvel leptem meg magam, illetve pár hete, amikor Az Úr sötét anyagait vettem meg egyből díszdobozos kiadásban. Azóta is várom, hogy ideérjen, de türelmes vagyok!

Ezzel még el tudok számolni ami a lelkiismeretet és a számonkérést illeti.

Összegezve nagyon ajánlom mindenkinek ezt a beszerzési módszert, hiszen ezzel a kiadókat is támogatjátok. A következő vagy a GABO vagy a 21. század lesz :)

2020. április 19., vasárnap

Ford Madox Ford: Túl mindenen...

Azt mondják, a szeretőnek is meg kell adni az esélyt az utolsó nagyjelenetre, mielőtt az ember örökre elhagyja.
Írtam már a tetralógia második kötetéről, az elsőt pedig szerintem majd retroposzt formájában kiteszem (hét éve olvastam), mivel ez egy olyan történet, amit szerintem sokkal több embernek kellene ismernie.

Rajongásom nyolc évvel ezelőtt kezdődött, amikor láttam a BBC sorozatot (amelybe kizárólag a Cumberbatch-rajongásom miatt kezdtem bele). Teljesen oda és vissza voltam Christopher Tietjens és Valentine Wannop szerelmi történetéért, pedig ez a könyvsorozat inkább szól a háborúról és a vágyakozásról. Úgy rémlik, a filmsorozatban több közös jelenetük is van, mint a könyvekben, ahol kb. három-négy. Ezért gondolom, páran fel is teszitek a kérdést, hogy de akkor mi ebben a romantikus? Nos, erre majd később térek ki.

Könyvadatok:
Sorozat: Az utolsó angol úriember 3.
Megjelent részek: 4
Zsáner: Történelmi, háborús
Megjelent: 2014 (eredetileg: 1926)
Kiadó: Lazi
Oldalszám: 240
Molyos értékelés: 83%

A fülszöveg szerintem egy kicsit félrevezető, mivel azzal kezd, hogy a háború véget ért. Nos, valóban, de a regény nagy részét mégis Tietjens újabb, a háború alatt szerzett tapasztalatai teszik ki.
A regény egy telefonhívással indul, Valentine, aki testnevelés tanár egy iskolában, épp akkor beszél valakivel, amikor az emberek az utcán örömujjongásban törnek ki, mivel bejelentették a háború végét. El is gondolkozik azon, hogy lemarad erről a fontos pillanatról és mit fog majd mesélni a jövőben.

Az író nagyon ért ahhoz, hogy teljesen elvesszünk a szereplők fejében, rengeteg az asszociáció, amolyan tudatfolyam-szerű a narráció, olykor talán nehéz követni, sőt elsőre biztosan zavaros és bonyolult lehet, a türelmetlen olvasó szerintem le is teszi a könyvet. Azonban érdemes kicsit tanulmányozni a szöveget és meglelni benne a kincset, majd átadni magad ennek a tudatfolyamnak. Itt tényleg erről van szó, ugyanis Wannop telefonhívása és az utána következő tíz perc közel hatvan oldalt tesz ki a regényben. Úgy, hogy lényegében három mondatban össze lehet foglalni, mi történt, szinte láttam is magam előtt, a mai modern írok hogyan tudnák ezt le, hogyan lehetne ezt egyszerűbben, olvasóbarátabban közölni, de nekem - így három könyv után - kifejezetten tetszik már az író terjengős stílusa, szinte hiányzik is.

Abból a hirtelen támadt, mérhetetlen haragból, amelyet amiatt érzett, hogy ennek az embernek pénzt kölcsönözzön, Tietjens arra a következtetésre jutott, hogy a saját életére vonatkozó minden tervének az a gondolat az alapja, hogy ő egyszer majd Valentine Wanoppal fog élni… majd ha az ember felegyenesedhet egy dombtetőn.





A sokat emlegetett telefonhívás és Ms. Wannop elmélkedései után ismét a háborúhoz érünk el, ami már egy jóval nagyobb szelete a könyvnek. Itt semmiféle utalás nincs arra vonatkozóan, hogy véget ért volna, Tietjens már a lövészárokban jár-kel, és arra vár, hogy felállhasson egy dombtetőn.


Ez a rész nagyon megindított, rengeteg gondolatot és idézetet jegyeztem fel magamnak, ezeket közbe is szúrtam a poszt bekezdései közt.

Az egyik elgondolás, ami megragadott, a pacsirtákról szólt. Tietjens egy másik katonával beszélget arról, hogy lehet az, hogy amíg ők a németekkel szemben állva egymást ölik és bombákat hajigálnak, a pacsirták ugyanúgy énekelnek a körülöttük lévő fákon? Miért nem repülnek el? Hiszen háború van. Tietjens erre azt mondja, hogy miért érdekelné őket? Számukra mindegy, hogy a fészküket egy bomba vagy egy kapa pusztítja el.
És tényleg... Szerintem ez a jelenet, ez a párbeszéd, és elem, amely többször is visszatért, nagyon jól rámutat arra, hogy az ember nem tud túllépni azon, hogy ő a legfontosabb lény a Földön. Hiszen ha háború van, akkor az állatok is biztosan tudnak erről, ki tudja, talán vannak külön német pacsirták meg angolok is. Azonban ez nem így van. Az állat csak azt látja, hogy az emberek lent hangoskodnak, elesnek, felkelnek, számukra hathat ez ugyanúgy, mint a kidobósdi. Mindez végső soron pedig a háború értelmetlenségére is rávezet.

A következő, szintén visszatérő gondolat a kedvencem és szerintem a legmegindítóbb. Mikor teheti meg vajon, hogy felegyenesedhet egy dombtetőn? Mikor nem kell végre csúszni-mászni a sárban, félni, hogy ha belenéznek egy kémlelőbe, akkor kilővik az ember szemét? Mikor ér végre mindez véget? Mikor lesz minden újra normális, amikor azt az alapvető dolgot megteheti az ember, hogy feláll egy dombtetőn, ahogyan azt előtte oly sokan megtették?

Szintén elgondolkodtató és egyben elkeserítő, ahogyan az író sokszor többes szám első személyben ír, mintha saját tapasztalatát és véleményét adná így át, szinte mintha saját magáról írna. Van egy német katona, aki csak ebédel, kezében a tányér, és az angol katonák kézigránátokat dobálnak rá, hogy röhögjenek azon, ahogyan összevissza ugrál... Sokak számára a háború csak egy játék lenne? Vagy ezzel érzik a hatalmukat? Amelyet aztán a németek ugyanígy megtehetnek? Vagy csak mérgesek, mert a hunnak van élelme, nekik meg nincs?

Amikor az ember azt látja, hogy egy hatalmas robbanótest egy csapásra rengeteg bajtársa életét oltja ki, az is iszonyatos, de a robbanótestek vakok, ezért az ilyesmi inkább a véletlen számlájára írható; de amikor szabályos időközönként egymás után lövik le melletted az embereket, akkor pontosan látod, hogy az emberi gonoszság, amely egyáltalán nem vak és nem esetleges, a figyelmét hidegvérrel és tévedhetetlenül egy hozzád egészen közel eső pontra irányította. És talán nem is olyan sokára, majd éppen terád irányul ez a figyelem.

Sok mindent lehetne még írni a háborús részekről, azt ajánlom, hogy akit érdekel a történelem ezen szakasza, nyomban vegye kézbe a könyveket, mert szerintem sokat lehet belőle - ha nem is tanulni, de - megtudni.


A regény utolsó szakasza már szinte túl szép, hogy igaz legyen, és bevallom, el is pityeredtem kicsit. Ms. Wannop telefonhívása után járunk... Ez a filmsorozat utolsó epizódja.
Meg is lepődtem, mennyire örömmel teli és kedves, jókedvű és romantikus ez a rész.

És hogy miért tartom ezt a sorozatot a legromantikusabb történetnek? Mert itt két ember, akik alig találkoztak egymással, tudják, hogy soha még csak hasonlóval sem fognak találkozni, és hogy ők összetartoznak. Vágynak egymásra, várakoznak éveken át, úgy, hogy nem is tudják, mi van a másikkal. Hol él, mit csinál, talán férjhez ment? Elesett a háborúban, meglőtték, elvesztette a lábát? Esetleg megőrült? Mégis kitartanak a szerelembe és az egymásba vetett hitnek köszönhetően és szerintem pont ez adja Tietjensnek a lelkierőt, hogy túlélje a háborút. Mert van miért túlélnie.
A mai felgyorsult világban, amikor már azért is kiakadunk, mert a másik nem ír vissza egy fél napig, igazán elgondolkodtató ez a könyv. Átértékeltem én is, amit eddig gondoltam az érzéseimről, a szerelemről, a vágyakozásról.

Nem tudom, a negyedik rész miről szólhat - úgy tudom, azt a sorozat már nem dolgozta fel, ráadásul Christopher testvére, Mark meséli a történetet -, de nagyon várom, hogy annak is a végére járjak. Nagyon ajánlom mindenkinek, szerezzétek be, ha tudjátok, adjatok a szövegnek némi időt, hogy megszokjátok, mert higgyétek el, megéri!

2020. április 18., szombat

HBO GO sorozatajánló

Ha már volt netflixes ajánló, illendő a másik kedvencemről is írni. Az HBO GO-ra körülbelül tavaly augusztusban fizettem elő, és bár eleinte alig néztem ezen valamit, idővel berántottak a sorozatok. Itt sokkal több egyébként a szinkronos, magyar feliratos tartalom, de ahogy láttam, kevesebb is a felhozatal. De lássuk, mi az az öt sorozat, amit ajánlok:

 

Liar (Hazug)


A sorozat alapfelállása egyszerű: egy tanárnő és egy sebész elmennek randizni, majd másnap a nő felébredve azzal gyanúsítja meg a férfit, hogy megerőszakolta. A férfi azonban váltig állítja, hogy közös megegyezésen alapult az együttlét. Melyikük hazudik?

Ez az angol sorozat bár nagyon kevés epizódból áll - két évad volt, összesen tizenkét rész -, de a történet, a hangulat (hűvös, szeles angol kisváros a tenger közelében), illetve a kialakuló macska-egér játék teljesen le tudja kötni a nézőt. Ha valami ilyesmire vágytok, nagyon ajánlom!
Ráadásul a zenéje is mesteri, érdemes meghallgatni.





The Affair (A viszony)


Ez a sorozat nagyon sokat jelent számomra - főleg a hangulata és zenéje miatt -, és majdnem pityeregtem, amikor az utolsó jelenetet bámultam.

A történet nagyon érdekes: Alison, a pincérnő elcsábítja Noah-t, a sokgyerekes, évek óta házas írót, amikor azok nyaralnak Montauk szigetén. A történet nagyon érdekes: a gyermekét elveszítő, férjes asszonyt elcsábítja a fehér lovon érkezett Noah, aki boldogtalan a családjával.

A történetet elmesélik az egyik, majd a másik fél szemszögéből is, de nem a megszokott módon, hanem úgy, ahogy azt mindig is kellett volna. A sorozat elején egy rendőrségi kihallgatásba csöppenünk vele, ezért fontos a visszaemlékezés, hiszen szereplőink felelevenítik az évekkel ezelőtt történteket. De mi is az igazság, ha az emlékeink nem egyeznek a másikéval?

Egyrészt ez a fajta narrációs elgondolás fogott meg a sorozatban, másrészt pedig a hangulata, a kisváros, a nyár, a szabadság. Igaz, a sorozat első két évada inkább az egybefüggő, enyhén thrillerre emlékeztető sztori, a harmadik amolyan lejtmenet (de szerintem az is érdekes volt), a negyedik évad szenzációs, az ötödikkel pedig egy lezárás-félét kapunk egy érdekes csavarral. Nagyon egyedi történet, ahogyan a sorozat bevezető dala is, illetve fontos kiemelni még az utolsó epizódban hallott dalt, ami azóta a kedvencem lett.

 


His Dark Materials (Az Úr sötét anyagai)


Ez az a sorozat, amire vágytam, pedig nem is tudtam, mennyire szükségem van rá! Már egy pár hónapja eszembe ötlött, hogy kellene valami - A Gyűrűk Urához hasonló - fantasy kalandregény, akár ifjúsági, de tényleg legyen benne kaland, menjünk ide-oda, és legyek ott velük! Nos, ez ilyen volt. Szinte minden epizódban más-más helyszínen kötünk ki.

Maga a történet nagyon érdekes (tudom, sokszor használom ezt, de ha egyszer tényleg az!): egy hozzánk hasonló világban játszódik, azonban itt mintha megragadtak volna a 30-as években, zeppelinekkel utazgatnak stb, és az emberek mellett mindig egy állat sétálgat, amelyik a daemonja, vagyis egy hozzá tartozó entitás (?), amely az ember pubertás koráig képes változtatni az alakját (olykor görény, pillangó, kiskutya), majd aztán megállapodik. A főszereplőnk Lila, aki árvaként nőtt fel egy iskolában, legjobb barátja pedig Roger, a konyhás fiú. A kaland akkor kezdődik, amikor egyrészt gyerekeket rabolnak el, másrészt pedig megjelenik egy előkelő és gyönyörű nő, hogy magával vigye Lilát.

Mondanom se kell, hogy nagyon hamar végignéztem a sorozatot, az utolsó epizódon pedig konkrétan bőgtem. A könyveket egyből megrendeltem Angliából (éljen a bookdepo), mind a három részt (mivel trilógia), díszdobozban. Biztos vagyok benne, hogy a könyvek is elvarázsolnak (csak érjenek ide...).

Ha már eddig is volt zene, beteszem ide az intrót, ami szerintem csodaszép.



Catch-22 (A 22-es csapdája)


Mondhatni véletlenül találtam rá erre a sorozatra, mert bár láttam a híreket, hogy készül - ráadásul olyan nevekkel, mint George Clooney vagy Hugh Laurie -, és a One Tree Hillben is volt egy epizód, amikor a diákok ezt elemezték, mégsem éreztem a kényszert, hogy azonnal nekiessek. Azonban egy unalmasabb délutánon elindítottam, és egyből magával ragadott. Pont egy olyan történet a második világháborúról, amire szükségem volt. A főszereplőnk, aki bombázó, egyszerűen nem bír szabadulni, akármennyire is elsétálna az értelmetlen háborútól. De mindig többet kell teljesíteni, és hiába akar segíteni másokon, olykor a vesztüket okozza. Szatirikus, szarkasztikus, néha nevetnél, pedig tök komoly a helyzet, de ha belegondolsz, mi is ment, lejössz az életről.

A sorozat második fele pedig szerintem lélekölőbb is. És hogy mi is az a 22 és miért van csapdája? Nos, ez már az elején kiderül.


What We Do in the Shadows (Hétköznapi vámpírok)


Erre a sorozatra múlt héten találtam rá és egy nap alatt ledaráltam. Nem volt nehéz, hisz egy epizód 20 perc, és 10 van összesen. A stílusa áldoku, vagyis egy csapatnyi vámpír mindenéjszakáit követjük, és amit látunk, azon szétröhögjük magunkat. Én legalábbis így tettem. A mai napig idézgetek és fogok is - Greeeeegor - a sorozatból, és már csak a nevek miatt is imádom: Laszlo és Nandor :D
Ha valami jópofára vágytok, kezdjetek bele!