A könyvre már a magyar megjelenésekor felfigyeltem, és biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb elolvasom, hiszen a Szívek szállodáján nőttem fel, a Netflixnek köszönhetően pedig - az eleinte furcsa eredeti hanggal - már legalább kétszer végignéztem. Azonban idővel rá kellett döbbennem, hogy olyan nagyon-nagyon nem is szeretem a Gilmore Girlst, legutóbb is csak a harmadik évadig néztem újra. Rory egy idő után nagyon idegesítő, tipikus, buborékban felnőtt kislány, aki tehetséges, de nincs meg benne az affinitás, hogy igazi riporter legyen (Logan apjának tök igaza volt, és sokat elmond a lányról, hogy élete első negatív kritikájára hogy reagál), miközben Lorelai-jal is akadtak problémáim, bár ő még mindig jóval kedvelhetőbb szerintem. A 2017-es négy részes másfél órás szezonális epizódokat azóta is szeretném kitörölni az emlékeim közül - pedig Emily jellemfejlődése igazán üdítő volt.
Így talán érthető, miért vártam éveket a könyv elolvasásával. Tavaly ősszel akadtam rá nagyon olcsón egy kirándulás alkalmával, és nem volt szívem otthagyni a boltban. Időközben megpróbálkoztam Graham első és eddig egyetlen regényével is, amit olyan harminc oldal után be is csuktam, de tudtam, hogy a memoárja azért más lesz. Ráadásul nem csak a Szívek szállodája volt a húzónév, hanem a Parenthood is - Graham másik sorozatáról is többet szerettem volna tudni. Idehaza a szörnyűséges Vásott szülők címet kapta, aminek köze nincs a dráma sorozat hangulatához, és nem is annyira populáris.
Márciusban végre valahára belekezdtem, mivel akkoriban készítettem el a kihívásomat is, amelyben arra inspirálok mindenkit, hogy olvasson több nonfictiont. Így ez a memoár nekem is kapóra jött.
"(...) ha valaki arra kíváncsi, hogyan működik Hollywood, legjobb, ha jó sokszor újraolvassa az Éhezők viadalát. "
Az elején nagyon bejött Graham laza, kacagtató stílusa és a korai éveit bemutató fejezetek. Bár akadtak kérdéseim, amelyekre nem kaptam választ: hogyan alakult a viszonya az anyjával, aki a karrierjét választva elhagyta őket? Azért ez elég kemény.
Igazán érdekes volt belelátni abba, hogy kezdő színészként hogyan élt, mennyi szerepre jelentkezett és a #metoo mentén átértékeli egy fenékmutogatós meghallgatását is. Azonban egyszer csak váltottunk és a kukába dobtuk a kronológiát.
Úgy éreztem, összevissza ugrálunk. Ráadásul a Gilmore Girls rész is kiábrándító volt. Leült végignézni az egész sorozatot és ennyit mozgatott csak meg benne, komolyan? Azt hittem, lesznek színfalak mögötti nosztalgiázások, vagy elmélkedés arról, hogy miképp alakult a kapcsolat közte és színésztársai között.
Az sem tetszett különösebben, hogy érződött, mennyire csak az amerikaiaknak szól ez a kötet. A folytonos kiszólások a Today Show meg egyéb műsorok vezetőinek, dolgozóinak enyhén fárasztóvá vált egy idő után. Azért nem bántam volna, ha Graham tisztában van azzal, az ominózus sorozata mennyi országban leadásra került, akár pár videót is megnézhetett volna a különböző szinkronokról - na, ilyen pont érdekelt volna, hogy ő, mint A színésznő hogyan reagál mondjuk a mi Pápai Erikánk vékonyka hangjára. Jó, tudom, nagy kérés, de közelebb éreztem volna magamhoz ezt a kötetet.
Olyan érzésem volt, hogy Graham nem meri megmondani a tutit, ez a memoár csak egy látszat könyvecske, de istenigazán nem ismerjük meg. Tetszett pár bölcselkedése, hogy kitért a szingliségére, a mostani párkapcsolatára, de mélyen nem nyúltunk bele egyik témába se.
Nem bánom, hogy elolvastam, a színésznő humora igazán jó, és remélem, látom még sok mindenben, de aki túl részletes önéletrajzra vágyik, az csalódni fog.
