Andrew Klavan: Vadászat Amandára

Sajnálom, hogy ez a remek író idehaza ilyen kevés reklámot kapott és hogy csak két könyve jelent meg. A Ne szólj száj talán a leghíresebb, hiszen az alapján készült egy tök jó film is Michael Douglas és a megboldogult Brittany Murphy főszereplésével. Emlékeim szerint a könyv lebilincselően izgalmas és fordulatos volt, az első komolyabb krimi/thriller könyv volt, amit olvastam.

Az író másik könyvére utána évekig vadásztam (haha) és, hála a Bookline emlékezőtehetségének, egy furcsaságnak lehettem tanúja. Ugyanis a szerint, már legalább tíz évvel ezelőtt megrendeltem a könyvet, sőt át is vettem. Gondolhatjátok, mekkorákat pislogtam, hiszen azért egy könyvmoly (ráadásul akkoriban kezdő voltam, tehát eléggé számon is tudtam tartani, mit olvasok) tudja, mit olvasott el és mit nem. Azóta se tudtam feloldani ezt az anomáliát. Lehet, hogy valakinek vettem volna ajándékba? De miért vettem volna, ha engem érdekelt? Vagy ha meg is rendeltem, át biztos nem vettem, az egyszerűen rémlene - legalább a könyv formája, súlya, illata. Mindegy is, ez már sose fog megoldódni.

A regényre végül a tavalyi Könyvhéten találtam rá a Gabo standjánál potom pénzért. Egyből le is csaptam rá, azonban csak idén került sor az elolvasására. Bevallom, eleinte tartottam tőle, hisz az emlékek fakulnak és változnak is, így fogalmam se volt, mire számíthatok az írótól, valamint mivel a fülszöveget se olvastam el, tényleg nem tudtam, mi vár rám.

Könyvadatok:
Zsáner: krimi
Megjelent: 2006 (eredetileg: 2000)
Kiadó: Gabo
Oldalszám: 334

Fülszöveg:
„A ​történet egy nyári napon kezdődik, a pokolban. Egész pontosan július 13-án. A pokol pedig egy massachusettsi városka, Hunnicut…
Négy hónappal később. November, ismét péntek. Manhattan, New York. Egy Lonnie Blake nevű fiatal szaxofonos játszott a Ninth Avenue-n.”
Ezen az estén találkozik Lonnie egy titokzatos nővel, Carollal, és lép be egy számára új világba, ahol semmi sem az, aminek látszik.
Tizennyolc hónap telt el azóta, hogy Lonnie feleségét meggyilkolták, és élete zuhanórepülésbe kezdett. De megismerkedik Carollal, a nővel, aki menekül, mert egy szörnyű titkot rejteget. Az egyetlen együtt töltött éjszakájuk után Lonnie rádöbben, hogy megtalálta az érzést, amit már örökre elveszettnek hitt. De Carol eltűnik, Lonnie pedig szinte rögeszmésen a keresésére indul, és azt veszi észre, hogy egy idő után már ő az, akit üldöznek. Eszeveszett ámokfutását hazugság és hidegvérű gyilkosságok kísérik. Lonnie nem érti, miért kell az életéért futnia, egészen addig, míg fel nem fedi Carol titkát, mely nem más, mint egy nagyon is figyelemreméltó kislány, Amanda.

Az egész regény egy Lostot idéző borzalmas jelenettel kezdődik: hirtelen megremegnek az ablaküvegek, fülsüketítő zaj veszi kezdetét, az utcára kirohanva pedig azt látják az emberek, hogy egy - valószínűleg - repülőgép darabjai hevernek szerteszét, holttestek zuhannak az égből, minden füstöl és lángol, üvöltés hallatszik, valaki egy ház romjainál sír. Egy nő pedig rohan a gyermekéért.

Innen ugrunk pár hónapot, amikor Lonnie, a szaxofonos megismeri Carolt, aki, hát, prosti. Ilyen és csúnyább szavakkal is tele az egész regény, hozza a kilencvenes évek végére, kétezres évek elejére jellemző puritán szóhasználatát, gondolkodtam is, mindez ma hogyan állná meg a helyét. Ezeken túllépve amúgy nagyon könnyű megszokni a stílusát, mert bár a megdöbbentő nyitójelenet után egy elég olcsó szexjelenetekkel tarkított karakterbemutatást kapunk, Lonnie-val együtt marha gyorsan zúzunk bele az éjszakába. Úgy ám.

Lonnie-t keresik, mert látták a nővel, Lonnie meg követi a nőt, mert hirtelen szerelmes lesz, meg aztán már érdekli is, mi ez az egész, ha már nyakig belesüllyedt az egészbe. Közben pár korrupt kopó akarja őt megleckéztetni, de van itt olasz maffiavezér, gyógyszergyártó cég, és meglepő módon egy nagyon jófej nagypapa korú professzor is. Ez a szál különösen tetszett, mert itt a regény kicsit megpihen, és nagyon jól megragadja az ősz hangulatát, a békés kisvárost - hogy aztán gyomorszorító jeleneteket kapjunk.

Klavan regényeiben senki sincs biztonságban. Fogalmad sincs, hogy az épp megismert szereplő meddig marad még velünk, de még abban sem lehetünk biztosak, hogy főszereplőnk túléli-e az utolsó oldalakat. Az egész pörög, körmöt rágva lehet izgulni, olyan, mintha egy film peregne le a szemünk előtt. Azzal pedig, hogy mindenféle ijesztő, egytagú szociopata bérgyilkosokkal meg maffiavezérekkel van tele a könyv, mégsem válik nevetségessé, egyszerűen jól áll neki ez a stílus.