A szerelem nyarára egy antikváriumban bukkantam rá, és hiába akartam tartogatni a nyári hónapokra, hogy stílusosan olvassak, már áprilisban a végére értem. Igazán rövid kötet, alig kétszáz oldal, nagyobb betűmérettel is ráadásul, mint Az ártatlanság kora, de annál gyomorbavágóbb.
Zsáner: Nőtörténet, klasszikus
Megjelent: 1917
Kiadó: Lazi
Oldalszám: 196
Molyos értékelés: 78%
Fülszöveg:
North Dormer, a XX. század eleji amerikai kisváros álmosan éli unalmas mindennapjait. Generációk, évek, évszakok váltják egymást teljes egyhangúságban és változatlanságban: köztiszteletben álló hölgyek terelgetik szépreményű leánykáikat, polgárok és parasztok végzik hagyományos teendőiket. Különcködésnek semmi helye itt, s a kevés kilengő ifjú hölgy és úr történetét is mélyen maga alá temeti a kisváros pora. Ebben a közegben keresi saját útját a szépséges, fiatal Charity, akit a település nagybecsű polgára, Mr. Royall ügyvéd nevelt föl. North Dormert a lány és az ambiciózus ifjú építész, Lucien Harney riasztja föl évszázados révületéből. Charity és Lucien között egy pillanat alatt szerelem szövődik. (...)
A fülszöveget lecsíptem, mert szerintem marha spoileres, és más történetet várna az ember - legalábbis én így voltam vele. A történet meglepően olvasmányos, dinamikus és feminista. Nem is értem, Wharton neve miért merült feledésbe, vagy miért nem hallani róla, miért nem hozzák példának. Hiszen már száz évvel ezelőtt mikről írt!
Molyon ott a romantikus jelző a könyv adatlapján, goodreadsen is, de se a stílusirányzatot, se a cselekményt tekintve nem érzem annak. Ez egy dráma, egy női sors alakulása, szó sincs itt szerelemről, csupán naivitásról, csalódásról és tanulságról.
Charity a mostohaapjával él mostohaanyja halála után is, a helyi könyvtárban dolgozik és nem elég, hogy el kell tűrnie mostohája erőszakoskodását, miszerint legyen már a felesége, de még megérkezik Lucian is, akinek a feltett kérdését sem lehet elhinni. Ilyen tekintetben kicsit az Amy és Isabelle című könyvre emlékeztetett a könyv Elizabeth Strout tollából, hiszen itt is végignézzük, ahogy egy naiv lány beleesik egy pasiba, aki kihasználja. Hiába próbálja ezt romantikusabban leírni Wharton, hogy hátha mi is bedőlünk, nem tesszük, hanem pontosan látjuk, mi a hátsó szándék, hogy a tettek mögött milyen érdekeltség áll. Wharton szerintem már itt bemutatja azt, ami a mai napig érvényben van: ha egy pasi, nem akar veled mutatkozni, hanem csak titokban, mert az olyan merész és kalandos, akkor az nem azért van, mert téged óv és mert ez így romantikus, hanem mert piszok messze áll attól, hogy felvállaljon, valószínűleg pont azért, amire minden józan gondolkodású ember gondol. Azonban a szerelemtől nem vagyunk józanok, Charity se lát a rózsaszín ködtől.
Nem veszi észre, hogy mivé teszi ez a férfi, hogy pletykálnak róla, jobb híján ribancnak nevezik, és hogy ő maga hogy érzi magát. Szerintem Wharton könyve egy remek tanmese, ezt adnám a lányok kezébe, nem a Kisasszonyokat (bocsi).
Remek jelenet egyébként az a rész, amikor Charity elveszíti a kalapját, amelyre oly sokat gyűjtött, hogy aztán megkapja a rosszalló pillantásokat a zihálása miatt. Ez szerintem kifejezi Charity ártatlanságának elvesztését fejezi ki, azt, hogy ha nem vagy felvállalva a férfi által, akkor mi vagy mindenki más szemében. Persze ma már modern időket élünk, de még a mai társadalmunkban is fontos a státuszmegjelölés, hogy tudja a többi ember, mi számunkra a másik. Ezért hordunk még gyűrűt eljegyzéskor, könyörgöm.
Tényleg értetlenül állok azelőtt, miért nem ismerik többen ezt a regény, miért nem kötelező darab meg hasonlók.
Mindenkinek ajánlom ezt a remek olvasmányt, meg úgy egyébként Wharton munkásságát, szerintem kihagyhatatlan olvasmányok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése