Hova tűnt az elmúlt két hét?

Kedves, aki olvasod ezt!

Bár nem lehetek biztos benne, hogy hiányom feltűnt (valószínűleg senki nem sírt a párnájába éjjelente, amiért nincs új poszt), de szerettem volna megemlékezni az elmúlt hetekről. Szeptember közepén volt új poszt. A Melmothot két hétig olvastam (ami nálam egy élet!), nem haladtam az őszi várólistámmal, nem tudtam Szentendrére kirándulni a nővéremmel, vagyis: nem tudtam élvezni a végre igazi őszi időt.

Két hétből másfél hét betegesen telt, részben karantén miatt, mivel kontakt lettem, részben más, életemet átszövő, csodálatos betegség miatt. Nevetségesnek tartom, ahogy a háziorvos áll a járványhoz (egyik embert két köhögésért otthon tartják, láznál tesztet hívnak, miközben nekem legyintettek a torokfájásra), ijesztőnek, ahogy a beteg ember (én) az ügyelethez vagy a mentő kihívásához (csak azért se kerülök be a kórházba/nem vesznek komolyan, vágják majd a pofákat, hogy csak ezért hívtam ki őket), és szomorú vagyok a kihagyott idő miatt. Ugyanis az elmúlt időszak lázálomként telt, a fájdalomtól azt se tudtam, mikor és hol vagyok.

Mindez elgondolkoztatott: váltani kell. De mit? Diétát? Munkahelyet? Életmódot? Valamit biztosan, mert ez így nincs rendjén. Amikor annyira rosszul vagy, hogy még olvasni se tudsz, az már nagyon nem jó...

Azonban hálás vagyok a családomért, hogy nem lakom az ország másik végében, így ki tudnak segíteni, ha baj van, ahogyan én is őket. Több erőt adott édesanyám a legrosszabb napon, mint a legerősebb gyógyszer.

Kiírtam ezt most magamból, akartam némi magyarázatot, nem tudtam volna egyből egy értékelést hozni.

Vigyázzatok magatokra!, az egészség (testben és lélekben) marha fontos. Nevessetek sokat (akár ok nélkül), olvassatok jókat és nézzetek cuki corgi videókat.