Volt már veletek olyan, hogy az a bizonyos valami fogott meg egy könyvben, pedig azt se tudtátok, mi fán terem az író, miről szól a történet, milyenre értékelték mások? A 21. század kiadásában megjelent könyv borítójába egyből beleszerettem. Nem tudtam, mi vagy ki az a Melmoth, de érdekelt. Még azután is, hogy több negatív értékelést is olvastam róla. Azután is, hogy kiderült, gótikus történetről beszélünk (rájöttem: nem nekem való a gótikus zsáner). Nem csoda, hogy felkerült az őszi várólistámra a kötet.
Borongós ősz/tél Csehországban, önostorozó angol nő, egy férfi, aki átad neki egy iratot, egy majd' százéves lakótárs, akinek csak goromba szavai vannak részére, és egy lény, egy szóbeszéd, Melmoth vagy Melmotka.
Az egész regény esős, ködös és egy idő után fárasztóan önsanyargató. Szerintem a fülszöveg meg a regény eleje többet ígér, mint amit ad. Helen nem nyomoz, a kézirat se olyannyira érdekfeszítő, hogy az megmagyarázná a fickó furcsa viselkedését. Várnánk a történéseket, a cselekményt, azt a valamit, de igazából csak egy adag kéziratot és bűntudatot kapunk. Ugyanis ez a regény a bűnről és a bűnhődésről szól (ami nekem olykor nagyzoló önostorozásnak hatott), amelynek hatására megjelenik Melmoth, a megtestesült vezeklés.
Pedig az eleje igen élvezetes volt. Az első kéziratot, amelyet Helen olvas, mi is megismerhetjük és érdekes volt egy olyan második világháborús történet, ahol a másik oldalról tapasztalhattuk meg a zsidósággal kapcsolatos előítéleteket. A bűntudat nyilván kitalálható.
Aztán megismertük Helen és még más szereplők tetteit is. Megmondom őszintén, ez fárasztó volt, de azért kielégítő. Nem is értettem, mi lesz még a maradék ötven oldalon. Nos, semmi lényeges. Szerintem teljesen felesleges volt már az angol lányka és a török testvérek története, értjük a lényeget! Bár tetszett ez a multi-kulti cselekményvezetés, de annyira volt hiteles, amennyire el akartam hinni. Talán ez is gátolt meg abban, hogy közel érezzem a szereplőket. Helen sztorija furcsán kezdődött, nem is éreztem benne a teljes logikát, a török részt meg már szinte átlapoztam.
A végénél nagyon elcsúszott a könyv, és hiába gyönyörű a kiadás, kellemesen borzongató a hangulat - túl sok volt ez ilyen kevés mondanivalóhoz.
Azt mondják, Az essexi kígyó jobb, bár a molyos 78% nem győz meg erről.
El kell keserítselek, az e szexi kígyó (PuPi írta, azt hiszem :D) is nagyon lassú és vontatott, én csupán húsz-harminc oldalt bírtam belőle. Nem tudom, szerintem ez a műfaj keveseknek jön be - én nem szeretem, ha oldalakon keresztül csak a semmit rágcsáljuk. :/
VálaszTörlésJaj, tényleg - e szexi kígyó, már rémlik :D Alapjáraton szoktam szeretni, ha a semmiről írnak, amíg a lélekben történnek dolgok, de ez a gótikus műfaj nem az én világom, pedig nagyon szeretném, hogy az legyen. Akkor a szexi kígyóval maximum könyvtárból próbálkozom meg, köszi :)
TörlésNekem ez e szekszi kígyó nagyon tetszett, abban van cselekmény is, de a Melmothot félbehagytam :D Adj neki egy esélyt! ;)
VálaszTörlésEz az "e szekszi kígyó" már hungarikum :D. Rendben, kap egy esélyt majd mindenképpen :)
Törlés