2020. október 24., szombat

5 film Halloween estéjére

Egy hét múlva Halloween, amit vagy élből elítélnek az emberek vagy maguk is ímmel-ámmal ünneplik. Bevallom, egy pár éve már én is az utóbbiak táborát erősítem. Bár nem faragok tököt, de szoktam venni és az őszi dekoráció része. Az olvasmányaimat is úgy szervezem, hogy október végén, november elején valami ijesztőt olvassak. Filmek terén inkább a kedvesebb-ijesztgetőset preferálom, így összeszedtem pár filmet, amit vagy ajánlok Halloween éjszakájára, vagy magam is kíváncsi vagyok rá, mert még sosem láttam.


1. Hubie Halloween
Nemrég mutatkozott be az új Adam Sandler film a Netflixen, amit kb. fél órája fejeztem be. Kellemes, olykor gyerekes vagy épp gusztustalan poénokkal megspékelt alkotás volt a színész haverjaival.

Hubie nem éppen közkedvelt a massachusettsi Salemben, de egy valóban parás Halloween alkalmával a jószívű fickó, aki mellesleg egy gyáva nyúl, a város védelmére kel.


2. Practical Magic
Idén nyáron kaptam el a tévében, de a reklámok miatt mindig csak a részleteit láttam. Tinikorom egyik kedvenc filmje és a könyvet is szeretem. Halloweenkor érdemes elővenni és megnézni, mert minden megvan benne, ami kell: ódon ház, feketébe öltözött, fura nagynénik, gonosz szellem, pletykás kisváros.

Sally és Gillian, a két testvér mindig tudta, hogy nem olyan, mint a többi gyerek. Szüleik halála után különc nagynénjeik nevelték őket, és a háztartásuk egy cseppet sem volt hétköznapi, már kiskoruktól gyakorolták a családjukban generációról generációra öröklődő varázslást. Egy apró gond van csak a csodálatos örökséggel: egy átok, miszerint az a férfi, aki a család egyik nőtagjába beleszeret, idő előtt meghal. Sally (Sandra Bullock) igazi szerelemre vágyik, és megpróbál távol maradni a varázsló praktikáktól, míg Gillian (Nicole Kidman) bolondos és csapodár módon élvezi hatalmát a férfiak fölött. Amikor azonban Gillian találkozik Jimmy-vel, egyre különösebb dolgok történnek. 


3. Addams Family
Itt most kivételesen nem a klasszikus filmre gondolok, hanem a legújabb animációsra, amit eleinte kétkedve fogadtam, de most már érdekel, így a jövőhétre szeretném beiktatni.

Csettintésre készülj! A Halloween első számú famíliája, Addamsék visszatérnek a mozivászonra első animációs vígjátékukban. A környék legfurább családja viccesen, szokatlanul és nevéhez méltó módon értelmezi újra, mit is jelent jó szomszédnak lenni.


4. Casper és Wendy
Ez is a gyerekkorom egyik kedvence, nagyon szeretem. Tudom, ez már a folytatása, de ebben kedveltem meg Hilary Duffot, és én is egy kis boszorkány akartam lenni. Állandóan ezt kölcsönöztük ki a videotékából.

Casper, a barátságos szellem egy belevaló – bár szakmájához kissé fiatal – boszorkánnyal, Wendy-vel ismerkedik meg. Wendy-nek és nénikéinek, a három hebrencs hölgynek – akik főállásban „bűbájos banyák” – menekülniük kell a féltékeny varázsló, Desmond elől. Eközben találkoznak Casper-rel, és a „pokolian” mulatságos, polgárpukkasztó szellem-bácsikáival. A természetfeletti kalandok eddig sosem látott magasságokba emelkednek, amikor a kísértetek és a boszorkák egyesítik erőiket, hogy megmentsék Wendy-t, és hogy meghiúsítsák a varázsló gonosz tervét.


5. Hókusz Pókusz
Ez is egy olyan klasszikus, amit még sosem láttam, de annyiszor hallok és olvasok róla, hogy muszáj vagyok most már megnézni.

Az egykor boszorkányként megégetett Sanderson nővérek a XX. század végének egyik Halloween éjszakáján újra életre kelnek. A megelevenedett, szeleburdi boszorkányok, Winifred, Sarah és Mary ott folytatják tovább, ahol 300 éve abbahagyták. Kezdetben megidézőjük, a kis Max Dennison és kishúga lesz a boszik zaklatásának elsődleges célpontja, mígnem feltűnik a színen a gyönyörű Allison és három kisgyermeke, akik földöntúli képességükkel megtörhetik a 300 éves hölgyek varázsát.

Ti milyen filmeket néztek majd? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése