Szegény Simenon könyveiről nem mindig születik külön bejegyzés itt a blogon, miközben ez nem azt jelenti, hogy ne imádnám. Egyszerűen arról van szó, hogy tizenhat elolvasott könyve után magam is elkezdtem beskatulyázni: vannak a Maigret könyvei és a "kemény" kötetei. Előbbiekben a testes felügyelő kergeti a gyanúsítottakat, majd italozgat el velük, utóbbiakban pedig általában egy életunt, középkorú, családos férfi követ el gyilkosságot, vagy legalábbis belekerül valamibe, amely kiszakítja az addig megszokott ritmusból.
Tizenhetedik elolvasott könyve azonban más. Nincs Maigret felügyelő, nincs megoldandó gyilkosság - mégis akad egy kispolgári férfi, aki elszabadul a családjától. Azonban mindez annak következménye, hogy egyik reggel a rádión keresztül meghallja: a németek elfoglalták Hollandiát. Az egész falu elmenekül, mindenki máshogyan - van, aki autóba ül, azonban akiknek nincs saját, kénytelen a vasútállomásra kisétálni és várni, mi lesz.
A kisregény tulajdonképpen arról a kicsivel több mint egy hónapról szól, amikor 1940-ben a németek megszállták Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot. Főhősünk Marcel, aki rövid idő után kénytelen elválni terhes feleségétől és kislányától. Az ő útját követjük végig - a vonaton. Több sorstársával együtt kénytelen marhavagonokban ellenni, aludni, miközben félti a zsebében lévő pótszemüvegét (ezzel teljesen tudtam azonosulni).
A történet előrehaladtával kiköt Marcel mellett egy idegen, fekete ruhát viselő fiatal nő, akivel egyfajta zárójeles kapcsolat alakul ki. Nagyon érdekes volt a lélektani oldaláról olvasni mind a kapcsolatnak, mind a háborúnak. Sokat nem kapunk a megszállásról - Marcel kimarad az "akcióból", csak annyit lát, ami a vonaton utazva elsuhan előtte, híreket is csak akkor kap, ha megállnak egy-egy állomáson. Itt pedig nem mindig egyforma a fogadtatásuk, a megszervezettség. Mondjuk én azon is meglepődtem, hogy egyáltalán volt ennyi lélekjelenlét az emberekben, hogy szendvicseket készítsenek nekik - de gondolom, mindenkinek megvolt a maga feladata és arra kellett koncentrálnia.
A regény hitelességét nem vitatom, bár nem tudhatom, mennyit írt Simenon akár saját tapasztalatból (1940-ben ugye már 37 éves volt), vagy mások elbeszéléséből, de elhittem neki, hogy ez a pár hét valóban így zajlódhatott le azok számára, akik a vonaton utaztak.
Sokszor beleborzongtam az eseményekbe, pedig semmi meghökkentő vagy brutális nem történik, főszereplőnk is inkább passzív szereplője a cselekménynek. De elég volt elgondolnom, hogy jön egy ilyen hír, és mindenki menekül, amerre lát. Idegen emberekkel együtt aludni a vonaton, azzal az élelemmel és holmival, amit magaddal hoztál. Ki tudja, az egyes állomásokon, mi vár rád, mi van, ha a következő megálló már nem a népedé többé? Ha idegenné válsz?
El lehet elmélkedni Marcel és a fekete ruhás nő viszonyáról is. Modern szemmel nyilván egyértelmű a megcsalás, és valóban: milyen lehetett a terhes feleségnek? Azonban van ez a mondás: szerelemben és háborúban mindent szabad. Valahogy nem tudtam megorrolni főszereplőnkre a tetteiért, mert itt a túlélés volt a tét, és nem is konkrétan a fizikai túlélésre gondolok, hanem a lelki, mentális állapot fenntartására. Egymást segítették, bár nem is ismerték a másikat. Nem igazán vagyok eleve a felcímkézések híve, ami az emberi kapcsolatokat illeti. Túl fekete-fehér, pedig az életben annyira összeolvadhat mindez. Itt is ez történik. Mint feljebb említettem, magam zárójeles részként gondolok Marcel ezen időszakára. Nyilván az már más kérdés, hogy Simenon miért utálta ennyire a családos apákat, hisz a lesajnálás visszaköszön: mindig az ilyen figurákat "szökteti" meg. Regényei azonban mégsem vadregényesek, hanem jobbára "megőrült" fickók, akik csak gyilkossággal, vagy mint itt, háborúval tudnak elszakadni. Szomorú, ha ennek lélektanát kivesézve arra jutnánk, hogy Simenon szerint a kispolgár csak így gondolhat kalandosként az életére.
Összességében A vonat egy meglepetés volt és nagyon tetszett. Sok olyan momentumot kaphatunk regényekből, amelyeket a történelem órákon nem mesélnek el - ez egy kis szelete csak a második világháborúnak, nem is a mi őseinkről szól, de mégis nagyon érdekes olvasmány! Ajánlom mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése