2021. január 31., vasárnap

Januári összegzés - 2021


Az év első hónapja hullámvölgyes volt. A TBR listámról három könyvet olvastam el, egyet félbehagytam, egyet pedig átvittem a februári hónapra. Viszont ezek mellett kettő másik regényt is elolvastam, így összesen öt darabot tudtam le, ami a moly.hu szerint 1717 oldal. Ez most segítség az előretervezésben, ugyanis így nagyjából be tudom lőni, hogy az adott hónapban az 1500-2000 oldalszám csúszik.
Ha kíváncsiak vagytok, milyen TBR listákkal készülök egy-egy hónap elején, akkor látogassatok el az instagram oldalamra, ahol avilda27 név alatt találtok meg. Sok mindent inkább ott teszek közzé: a TBR lista mellett a különböző kajákat, sütiket, amiket főztem/sütöttem.

Januárban az alábbi könyveket olvastam:

A legjobb olvasási élmény a szemforgatásaim ellenére A főnök ajánlata, az újraolvasott Szellemíró és a megdöbbentő, de annál hitelesebb képet nyújtó 2. világháborús kisregény, A vonat volt. Az eastwicki boszorkányok elment, talán újraolvasás alkalmával jobban fog tetszeni, azonban az Éjféli iskolák kiverte nálam a biztosítékot.

Mindenesetre egy eseménydús hónapot zárhatok, ami a könyveket illeti.

Sorozatok terén is az ötös szám nyert (a Black Mirrort egynek veszem). Ezeket néztem:

A légikísérő egy nagyon kellemes dramedy krimi volt, a Bridgerton egy magával ragadó történelmi-romantikus. A Sherlock félig újranézés volt, mert annak idején nem folytattam a harmadik évad után. Hát... nem is kellett volna; sokan figyelmeztettek, de nem hallgattam rájuk. A Virgin River második évada nagyon meglepett ahhoz képest, hogy az első nem igen tetszett - most jóval több volt a kinti helyszín, így már tényleg elvarázsolt a kisvárosi hangulat. A Black Mirror harmadik évadát másfél év után mertem folytatni, és meg kell mondjam, hogy a San Junipero az egyik legszebb epizód volt, teljesen elvarázsolt az a történet. Szintén remek volt a Nosedive, és harmadik helyen végzett a Men Against Fire, ami kicsit lagymatag militáris epizódként funkcionált. Szerencsére ezek az epizódok nem húztak le annyira, mint vártam, de azért ismét kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a látottakat. Idetartozik még a sorozat netflixes interaktív különkiadása/játéka, amiben te, mint néző választhatod ki, hogy a főszereplőd mit tegyen. Másfél óráig "játszottam", három-négy végkimenetelt láttam, de utána kicsit meguntam. Nem hiszem, hogy folytatom, annyira nem vont be, de azért ezen is érdekes volt elgondolkozni.

Filmezni nem nagyon filmeztem, ami meglepő, de azért amit láttam, az tetszett.

  • A titok: Merj álmodni
  • Big Fish
  • Love on the Slopes
  • Lovebirds

A titok egy netflixes adaptáció volt, és őszintén nem értem, miért utálják ennyien - legalábbis az jött le, hogy sokak ágálnak ellene csak azért, mert kicsit spirituális. Pedig semmi durva nem történik benne, egyszerű romantikus, ahol a pozitív gondolkodást erősítik. Sima Nicholas Sparks történet is lehetne. Anyukámmal néztük, aki eleve nagyon hajlamos az ilyenekben hinni, úgyhogy neki nagyon bejött. A Big Fish régi adósságom volt a mágikus realizmus mivolta miatt és nagyon-nagyon tetszett! Máskor is meg fogom nézni. A Love on the Slopes egy cuki hallmarkos téli film volt, amelyben a főszereplő csajszi mindenféle téli sportot kipróbál, pedig nagyon nem az ő terepe. Ezzel teljesen tudtam azonosulni és még magam is kedvet kaptam pl. a falmászáshoz, síeléshez és a szánkózáshoz - ami nem extrém, de rég volt annyi hó, hogy erre sort tudjak keríteni. Mindenesetre ez jókor talált meg. Utoljára pedig még becsusszant a Lovebirds, amin rengeteget nevettem, nagyon jó kis romantikus-gyilkosságba-belekeveredős film volt.

Sütik és egyéb eledelek terén

Elég sok mindent csináltam. Főleg a sütireceptek kipróbálását folytattam, és ezek közül mondhatom, hogy mindegyik nagyon finom lett, nagyon ízlett a családnak, barátoknak. Eldöntöttem, hogy mindenféle reggelit is szeretnék kipróbálni, így jött a frittata és a quiche. Mindkettő tojásos étel, filmben vagy sorozatban láttam és bejöttek, bár azért érdemes keresnem valami extrásabb receptet. A virsli saláta pedig egy sima ebéd volt, ami nagyon egyszerű, de annál nagyszerűbb.

Nektek milyen volt a január? :)

3 megjegyzés:

  1. Ó, quiche-szerű sós pitét én is gyakran szoktam készíteni, ma pl. egy brokkolis-lazacos lesz ebédre. :) Nálunk kapható a boltban kész tészta, ráadásul teljes kiőrlésű változat is, úgyhogy általában azzal szoktam, a tetejére pedig kerül egy tejfölös-tojásos egyveleg, ami szépen összefogja a tölteléket, na meg sooook sajt. :) Bárhogy lehet variálni, van, hogy csak zöldségeset készítek, de ez a lazacos változat eléggé bejött, főleg friss petrezselyemmel! Isteni. :)

    A Sherlock utolsó évada nekem is nagy csalódás volt, a Bridgertonnak viszont alig várom a folytatását! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól hangzik :) Igazából nem vennék tésztát, mert a recept, amit találtam, nagyon tetszik. Sose ilyen könnyen nem nyújtottam ki tésztát, meg egyszerű volt beletenni a piteformába is, úgyhogy egyelőre kiélvezem ezt a részét :D Nem is tudom, boltban találnék-e ilyet :/ Ez a neve, hogy quiche tészta? :D

      Sherlockot jobb elfelejteni :D Bridgertonból addig is ott vannak a könyvek :)

      Törlés
    2. Hát, nem hinném, hogy neked ez segítség, de nálunk "pajdeg" néven fut: https://assets.icanet.se/t_product_large_v1,f_auto/7318690166757.jpg :) Én nagyon szeretem, mert nem teljesen olyan, mint a leveles tészta, mégis szuper vékony, és tényleg bármivel megtölthető!

      Igeen, remélem, a könyv is lesz olyan jó, mint a sorozat! :)

      Törlés