2021. április 8., csütörtök

Agatha Christie: Nyílt kártyákkal


Nem mondhatnám magamat hatalmas Christie rajongónak, ismeretlen volt számomra Poirot nagyzolós stílusa, eh bien, vagy éppen Miss Marple kötögetős ügymegoldási menete, azonban a Tíz kicsi néger (ami ma már a Mert többen nincsenek címmel elérhető), A ferde ház és az Örök éj nem hiába került fel az olvasási listámra. Az a közös ezekben a kötetekben, hogy Christie egyik nyomozója se szerepel benne, amolyan önálló kötetek, és volt egy idő, amikor kifejezetten ezeket kerestem. Bár A karácsonyi puding című novelláskötetben láthattam a kis belgát és a nénit, egész regényként még nem élvezhettem pimasz stílusukat.

– A való élet egy kicsit más – mondta erre Battle.
– Tudom – jelentette ki Mrs. Oliver. – Rossz a szerkezete.

A Nyílt kártyákkal még nem jelent meg a Helikon kiadónál az újfajta borítóval, így nem is zavart különösebben, hogy édesanyámnál erre a régebbi kötetre bukkantam rá. Teszem hozzá, nagyon jó állapotban van, pedig a kiadvány közel 40 éves.

Ha nincs a Könyv Kemping, valószínűleg csak később kezdtem volna bele a történetbe, azonban az egyhetes olvasási maraton hétvégéjén belevágtam. Egyáltalán nem bántam meg, hiszen egy jól felépített, érdekes és izgalmas regényt olvashattam.

A történet szerint megismerjük Mr. Shaitanát, aki fogadást tart magánál és erre meghív nyolc embert, köztük a híres magándetektívet is. Azonban a házigazda nem éri meg a másnapot, mivel a kandalló mellett a karosszékében egy tőrrel leszúrva találnak rá. A két szobában külön-külön bridzsjátszmát játszott a nyolc meghívott, ami azt jelenti, hogy négy gyanúsítottuk van. Poirot-nak és Battle főfelügyelőnek kell kiderítenie, ki a tettes - bár segítségükre lesz a híres írónő, Ariadne Oliver és Race ezredes is. A macska-egér játék pedig igen idegőrlőnek ígérkezik!

Nagyon tetszett a regény felépítése, vagyis hogy nem mindig a magándetektívvel nyomoztunk, hanem Battle főfelügyelő és az én személyes kedvencem, Mrs. Oliver is fontos szerepet kapott és nagyban hozzájárultak az ügy megoldásához. Ez a trió nagyon jól működött. Az írónő szerintem egyébként maga Christie szócsöve volt, elég nyíltan kritizálta az őt kritizálókat, tetszettek ezek a kikacsintások, odamondások, nagyokat nevettem az ilyen jeleneteken.
Ráadásul nyilván megint ott csavarta a szálakat, ahol csak tudta, és a végére magam is ott tartottam, hogy már fogalmam sem volt, ki lehet a gyilkos..

A történetben még a romantika is kapott némi szerepet, és szerintem ez nagyon jól működött. Igazán nem volt sok, nem kell drámára számítani, de hatásos volt. Nem lenne rossz, ha egyszer egy másik regényből megtudnám, mi történt azóta ezekkel a karakterekkel.

Azt sajnáltam csak olvasás közben, hogy mennyire nem ismerem a bridzset, nem tudom, mik a szabályok, így az ezzel kapcsolatos részletekre se tudtam kellően odafigyelni. Pedig, ahogy utánanéztem, idehaza is ismerik, sőt, lassan száz éve, hogy játsszák. Hm, talán kipróbálom egyszer magam is!

Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a regényt, nagyon izgalmas, trükkös és gyorsan lehet vele haladni.

Kép: Pinterest

2 megjegyzés:

  1. Battle főfelügyelőről már több AC regényben olvastam, ezt is feltétlenül sorra kerítem! :) Ajánlom neked a többi könyvét, ill. a Tommy és Tuppence sorozata is izgalmas, humoros és könnyed. Én az utóbbi években nagyon ráfüggtem AC könyveire, igazi kincsesbánya! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, láttam, hogy minden hónapban olvasol tőle egy könyvet :D Ez kihívás amúgy? Ha lesz jövőre, lehet, feljelentkezem, mert jólesnek AC könyvei :)

      Törlés