Sorozat:
Megjelent részek: 2
Zsáner: Romantikus
Megjelent: 2018 (eredetileg: 2015)
Kiadó: General Press
Oldalszám: 416
Molyos értékelés: 80%
Fülszöveg:
Cassie Carter szerető családban, a testvéreivel szoros kötelékben nőtt fel. A középiskola végeztével azonban gyökeresen megváltozott az élete: beleszeretett egy férfiba, és a szülei tiltakozása ellenére megszökött vele, összetörve ezzel az édesapja, az édesanyja és a testvérei szívét. Nagy árat fizetett azonban a meggondolatlanságáért: az élete földi pokollá változott, és csupán egyvalami jelentett reményt és vigaszt számára: az a kislány, akit a szíve alatt hordozott…
Cassie harmincegy évesen kamasz lányával, Amieevel visszatér a szülőföldjére, hogy maga mögött hagyja a múltat, és új életet kezdhessen – a férje, a sorozatos atrocitások, az örökös félelem nélkül. A testvéreivel is rendezni szeretné a kapcsolatát, de a megannyi sérelem, ki nem mondott szó, feszültség úgy tűnik, lehetetlenné teszi, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Az asszonynak keményen kell küzdenie, hogy talpon maradjon. Saját otthont teremtene magának és a lányának, ám az ezt lehetővé tevő önkéntes programot felügyelő Steve Brody már az első nap kipécézi őt, és ott köt bele az asszonyba, ahol csak tud. Cassie azonban elhatározza, hogy nem hagyja megfélemlíteni magát, és minden rosszra kedvességgel válaszol. És ez a férfit sem hagyja hidegen…
Hol is kezdjem Debbie Macomber könyveinek jellemzését? Tíz évvel ezelőtti énem kiakadt volna, hogy tőle olvasok, mert mindig lenéztem az ilyen giccsesnek tűnő, gyártósoron lévő, idősebb asszonyok által írt romantikus könyveket. Aztán valamiért egyik évben kivettem a könyvtárból a Szerelmes sorokat, ami meglepően élvezetes volt. Később kiderült, hogy ez egy sorozat, így elolvastam mind az öt részt. Az utolsó kivételével mindegyik tetszett. A kiadó mondjuk igazán jelezhette volna, hogy ez egy sorozat része, mivel a harmadikkal kezdtem, de úgy látszik, a fülszöveggel is vannak problémák.
A vastaggal szedett rész maradt meg a fülszövegből, és igazából ez hozta meg a kedvem a könyvhöz. Egy nő, aki hazatér a családjához? Egymásra találás? Reménykedtem benne, hogy egy kellemes családregényt kapok majd egy aranyos kisvárossal és hangulatos elemekkel megtűzdelve. Nem tudom, ki írta ezt a részt bele a fülszövegbe, de Cassie nem tér vissza a szülőföldjére. Ötórányi autózásra van onnan, ami olyasmi, mintha a Balaton végéből az olaszországi Jesolóba mennél nagyon sebesen... Úgyhogy az azért nem a szülőföld. Cassie végig távol marad a családjától, van egy-két telefonhívás, meg találkoznak kétszer, de ennyi. Ez nem egy családregény, nem arról szól, hogyan találnak egymásra. Ez valami gyártósoron, jó lesz az így felkiáltással elkészült konzervatív, vallásos, mindenfajta feminizmust mellőző romantikus giccs, ami Cassie-ről és Steve-ről szól.
Szörnyű.
Jó, kezdeti csalódottságom nem gátolt meg abban, hogy folytassam ezt az irodalmi művet, próbáltam pozitív lenni, hiszen vannak benne jó részek is. Tetszett például, hogy bemutatta az amerikai Habitat munkáját (ami van egyébként itthon is). Itt például Cassie és a lánya úgy kapnak házat, hogy 500 órát kell a nőnek önkénteskednie, ebből ugye nagy óraszám arra megy el, hogy a saját otthonukat építgetik. Ez nem egy rossz rendszer egyébként. De olyan érzésem volt, mintha ez a regény a reklámért íródott volna. A Habitat még oké, de hogy 300 dolláros farmereket meg Michael Kors táskát vásárolnak... hogy jön ez össze? Igaz, nem a főszereplő, de ott meg a kislány akart állandóan a KFC-be menni. Szeretem, ha egy könyvnek okos üzenete van. Mondjuk, főzzél is néha, egyél egészségesen, ne szórd a pénzt, fenntarthatóság, szelektív hulladékgyűjtés, namaste, ilyenek. De ez minden olyat üzent, amitől falnak megyek. Zabáljatok gyorsétteremben, használd ki a férjed, és költsd el minden pénzét, stb.
Szörnyű.
Rendben, túltettem ezen is magamat, elkezdtem a történetre koncentrálni. Sajnos ebben is csalódnom kellett, és a végére már annyira idegesített, hogy csodálom, amiért egyáltalán befejeztem.
A szerelemi szál fröcsög. Ahelyett, hogy ez a női szemszögről szólna - hogy milyen a semmiből felépítenie magát egy bántalmazó házasság után és megteremtenie a gyereke jövőjének alapjait -, átmegyünk egy tipikus baromságba. Először utálják egymást, majd a férfi gyorsan oda és vissza lesz a nőért, és kb. ráakaszkodik, egyből házasság, gyerek, miközben az első randijuk se volt meg!? Most komolyan? Természetesen a vége a házasság, mert egy nő, elnézést, asszony csak így lehet boldog. Nem, nem fogom spoilerrel jelezni, nem vagyok hajlandó erre egy ilyen kiszámítható könyvnél.
Tehát volt ez a szörnyű szál.
Aztán ott van a két testvér, akikről valamiért hárommal több felesleges fejezet van, mint kéne. Egyik se dolgozik, vagyis az egyik legalább valami iskolai anyámkínjának a vezetője, szóval neki még van dolga, de amúgy (tudom, ezért kapni fogok) rendes munkájuk nincs. A férjük tartja el őket, de ez érthető, mivel mindkét családban kisgyerekek vannak, azonban az már nem, hogy az egyik pancsolni megy gyógyfürdőbe és 300 dolláros nadrágokat vesz magának, míg a másik nem látja a fától az erdőt. Rémes ennek az üzenete szerintem. Én, akit úgy neveltek, hogy légy önálló és független, saját magad is meg tudj élni, kínszevedtem ezeknél a fejezeteknél. Pofám nem lenne a férjem pénzét így elszórni, és eszembe nem jutna, hogy a saját családi örökségemből egy szaros BMW-t vegyek vele, mert jaj, olyan kedves a férjem. De ha még erről is olvasok, nem zavar, csak ne legyen ennyire felszínes, mert így ennek tényleg az volt az üzenete, hogy jól van ez így...
A harmadik dolog, ami rettenetesen zavart, az a fordítás. Miért kell állandóan asszonyozni? Kiknek íródott ez a könyv? Hogy lehet egy harminchárom éves nőt leasszonyozni? Állandóan!
Gondoltam rá, hogy Macomber könyveit inkább eredetiben olvasom el, akkor hátha nem tűnik ennyire bugyutának, de én már nem tudom, hogyan lehetne ezt az élményt jóvá tenni. Most mindenesetre hanyagolom...
A vastaggal szedett rész maradt meg a fülszövegből, és igazából ez hozta meg a kedvem a könyvhöz. Egy nő, aki hazatér a családjához? Egymásra találás? Reménykedtem benne, hogy egy kellemes családregényt kapok majd egy aranyos kisvárossal és hangulatos elemekkel megtűzdelve. Nem tudom, ki írta ezt a részt bele a fülszövegbe, de Cassie nem tér vissza a szülőföldjére. Ötórányi autózásra van onnan, ami olyasmi, mintha a Balaton végéből az olaszországi Jesolóba mennél nagyon sebesen... Úgyhogy az azért nem a szülőföld. Cassie végig távol marad a családjától, van egy-két telefonhívás, meg találkoznak kétszer, de ennyi. Ez nem egy családregény, nem arról szól, hogyan találnak egymásra. Ez valami gyártósoron, jó lesz az így felkiáltással elkészült konzervatív, vallásos, mindenfajta feminizmust mellőző romantikus giccs, ami Cassie-ről és Steve-ről szól.
Szörnyű.
Jó, kezdeti csalódottságom nem gátolt meg abban, hogy folytassam ezt az irodalmi művet, próbáltam pozitív lenni, hiszen vannak benne jó részek is. Tetszett például, hogy bemutatta az amerikai Habitat munkáját (ami van egyébként itthon is). Itt például Cassie és a lánya úgy kapnak házat, hogy 500 órát kell a nőnek önkénteskednie, ebből ugye nagy óraszám arra megy el, hogy a saját otthonukat építgetik. Ez nem egy rossz rendszer egyébként. De olyan érzésem volt, mintha ez a regény a reklámért íródott volna. A Habitat még oké, de hogy 300 dolláros farmereket meg Michael Kors táskát vásárolnak... hogy jön ez össze? Igaz, nem a főszereplő, de ott meg a kislány akart állandóan a KFC-be menni. Szeretem, ha egy könyvnek okos üzenete van. Mondjuk, főzzél is néha, egyél egészségesen, ne szórd a pénzt, fenntarthatóság, szelektív hulladékgyűjtés, namaste, ilyenek. De ez minden olyat üzent, amitől falnak megyek. Zabáljatok gyorsétteremben, használd ki a férjed, és költsd el minden pénzét, stb.
Szörnyű.
Rendben, túltettem ezen is magamat, elkezdtem a történetre koncentrálni. Sajnos ebben is csalódnom kellett, és a végére már annyira idegesített, hogy csodálom, amiért egyáltalán befejeztem.
A szerelemi szál fröcsög. Ahelyett, hogy ez a női szemszögről szólna - hogy milyen a semmiből felépítenie magát egy bántalmazó házasság után és megteremtenie a gyereke jövőjének alapjait -, átmegyünk egy tipikus baromságba. Először utálják egymást, majd a férfi gyorsan oda és vissza lesz a nőért, és kb. ráakaszkodik, egyből házasság, gyerek, miközben az első randijuk se volt meg!? Most komolyan? Természetesen a vége a házasság, mert egy nő, elnézést, asszony csak így lehet boldog. Nem, nem fogom spoilerrel jelezni, nem vagyok hajlandó erre egy ilyen kiszámítható könyvnél.
Tehát volt ez a szörnyű szál.
Aztán ott van a két testvér, akikről valamiért hárommal több felesleges fejezet van, mint kéne. Egyik se dolgozik, vagyis az egyik legalább valami iskolai anyámkínjának a vezetője, szóval neki még van dolga, de amúgy (tudom, ezért kapni fogok) rendes munkájuk nincs. A férjük tartja el őket, de ez érthető, mivel mindkét családban kisgyerekek vannak, azonban az már nem, hogy az egyik pancsolni megy gyógyfürdőbe és 300 dolláros nadrágokat vesz magának, míg a másik nem látja a fától az erdőt. Rémes ennek az üzenete szerintem. Én, akit úgy neveltek, hogy légy önálló és független, saját magad is meg tudj élni, kínszevedtem ezeknél a fejezeteknél. Pofám nem lenne a férjem pénzét így elszórni, és eszembe nem jutna, hogy a saját családi örökségemből egy szaros BMW-t vegyek vele, mert jaj, olyan kedves a férjem. De ha még erről is olvasok, nem zavar, csak ne legyen ennyire felszínes, mert így ennek tényleg az volt az üzenete, hogy jól van ez így...
A harmadik dolog, ami rettenetesen zavart, az a fordítás. Miért kell állandóan asszonyozni? Kiknek íródott ez a könyv? Hogy lehet egy harminchárom éves nőt leasszonyozni? Állandóan!
Gondoltam rá, hogy Macomber könyveit inkább eredetiben olvasom el, akkor hátha nem tűnik ennyire bugyutának, de én már nem tudom, hogyan lehetne ezt az élményt jóvá tenni. Most mindenesetre hanyagolom...
